|
Egy új
cikksorozatot indítok. Praktikus okok vezettek döntésemig. Egyszerűen nem látom
a versenykörnyezet kiaknázatlan lehetőségeit, gyakran a legevidensebb
pakliválasztást is hanyagolja egy játékos, mert a bevált koncepció mellett már
régen letette a garast. Aki játszott ellenem, az tudhatja, hogy nem ragadok le
egy paklinál, és ugyanezt tanácsolom mindenkinek, aki versenyt akar nyerni. Ha
mindig ugyanazzal a paklival indulsz, ellenfeled egyből stratégiai előnyhöz jut,
hiszen ő ismeri a Te paklidat, viszont ennek ellentéte nem lesz igaz. A másik
okom is prózai: a tesztelők, és cégünk tagjai közül is én láthatom a legtöbb
paklit, és játékos énem mindig elgondolkozik azon, vajon az egyébként új
koncepcióból mit is lehetne még kihozni? BAM
Anyagmágia lar-dori magisztere
Egy
teljesen új lapot adunk ki. Eddig is volt olyan Ultra lap, melyhez
akkor juthattál hozzá, ha tőlünk rendeltél, most bővítettük ezen lapok körét.
Ez a lap azok számára lesz
elérhető, akik legalább 5.000,-Ft értékben vásárolnak tőlünk. Az Anyagmágia
lar-dori magisztere valóban megéri a befektetést. Nézd csak meg a képességeit!
Nyilvánvaló, hogy ez a lap
önmagában is nagyon nagy játékerőt képvisel. Versenyeken eddig is
elő-előfordultak gólemes varázslópaklik, most ezek egy egészen új típussal
bővülnek. Az Anyagmágia lar-dori magisztere önmagában plusz értelmet ad az olyan
lecserélhető toronyszinteknek, mint a Déli kapu, vagy a Végvár, amelyeket
egyébként is használnál egy ilyen deckben. Ezen felül természetesen második
képessége is meccsgyőztes lehet, 2 gólemért ingyen toronyszintet kaphatunk
általa... Kevesebbért is idéztek már le kalandozót. Valójában azonban még
paramétereiben is ideális: Adron-hívő, azaz az Adron akarata (a varázslók
legcéltudatosabb fegyvere) ingyen kijön rá, kaphat Pyarroni varázslóbotot, és a
záporon kívül az összes lényeges formát tudja, ha esetlegesen őselemekkel akarod
használni. Ideális lap egy már csaknem kész pakliba, ami ez által valóban kész
paklivá válik.
Természetesen nem
kizárólag ilyen paklikba tehető be: a megfelelő cserélhető toronyszintek
segítségével önmagában is erős hiszen 1-1 MP-ért jutunk 2 szinthez általa. Azt
pedig a zombik óta tudjuk, hogy a jelzőt pusztító hatások mennyire állják útját
az ilyeneknek. Ha mindehhez hozzáveszem a már megjelent gólem mestereket és
mágusokat, nagyon ütős kis paklit kapunk úgy hagyományos formátumon, mint Új
hullámon. És még Asztrológiája is van, hogy mindenképpen behúzzuk a
kombinációkat Csillagvizsgálóval, vagy Al Hregellel, a Csillagtoronnyal.
Mindazonáltal ha semmit sem tudna, a 6/4-es varázslókban eddig sem dúskáltunk,
tehát ilyen téren is hiánypótló, ebben a szisztémában csakis a dzsenn varázslók
jönnek szóba, de nekik nem lehet arccal felfelé fordított toronyszintjük, így
még ebben a műfajban sincs párja az egy szem Lar-dori csatamáguson kívül. Minden
ízében versenylap, amellyel azonban élmény a játék. Ha nem hiszed, próbáld ki!
A végére hagytam egy
alapkoncepciót azoknak, akik eddig nem tudták elképzelni a gólemes paklit-
szerintem mindenkit meggyőz a versenyképességéről, bár lapra nincs
optimalizálva. Azt már Rád bízom.
|
Lar-dori gólemek |
Csapdák terme
Ostromerőd
Való-torony
4 Anyagmágia Lar-dori magisztere
4 Fehér páholy gólemmestere
2 Lar-dori csatamágus
1 Belső iskola gyakorlóterme
2 Déli kapu
4 Végvár
4 Gyilokjáró
1 Márványszentély
3 Tyrrakh lávaúr |
4 Őrgólemek
2 Maladorina
4 Gólem létrehozása
3 Elemi fagy teremtése
3 Elemi fény teremtése
3 Vakítás
3 Őselemi erő teremtése
3 Vámpír csókja
2 Tiltott tekercs
3 Árnyékháború
2 Égi vadász
4 Adron akarata |
Orwella akarata
A
Dúlás legérdekesebb, és legizgalmasabb hatása a benne megjelent 13 Isteni
adomány volt. Ezek a lapok egyesével mind erősek olyan paklikba, melyek
használják az adott vallást, hiszen mindegyiken szerepel a mágikus kitétel:
MP-igénye 2-vel csökken, ha játékosa irányít xy vallású kalandozót. Nos eddig xy
lehetett Adron, Alborne, Antoh, Arel, Darton, Della, Dreina, Ellana, Gilron,
Krad, Kyel, Noir, és Uwel. Egy azonban kimaradt, a Pyarroni Panteon
kitaszítottja. Orwella, a Romlás Istenasszonyának akaratához mostantól rendelési
ultraként juthatsz hozzá.
2 MP Orwella akarata
Időtartam: Végleges Típus: Isteni adomány
MP-igénye 2-vel csökken, ha játékosa irányít Orwella-hívő kalandozót.
Játékosának összes kalandozója Akaratátvitel 1-et kap, vagy ha már volt
Akaratátvitele, akkor az 1-gyel nő.
Ha dobni kell
Talán nem szükséges felidéznek, mire is jó az akaratátvitel. Eddig főként
bestiák rendelkeztek vele, és igen hatékonyan tudtál velük áthozni ellenséges
kalandozót. Az akaratátvitel szabálya ugyanis röviden összefoglalva ez: ha egy
olyan kalandozó ellen teszel támadásdobást, akinek aktuális szintje legfeljebb
annyi, mint az akaratátvitel mértéke, akkor az dobás helyett átkerül a sorodba,
pihenő helyzetben. A hatás természetesen végleges. Ez máris megválaszolhatja,
mitől is lesz félelmetes az Orwella akarata. De természetesen a válasz még nem
teljeskörű. Ahhoz, hogy megismerjük a lapot, ismerni kell azokat, akikkel
használni is lehet.
Harci selmoviták
Érdekes koncepciót szül, ha Selmo atya, és a Pyarronita paplovag harci
potenciálját vesszük elő. Ők tudnak közelharci támadásokat kijátszani,
meglehetősen olcsón is ha kell. Harcosok, tehát erre (is) születtek. Ráadásul
egy csomó más, harci akarat gátolhatja meg halálukat. Ilyen koncepció mellett
érdemes az akaratok széles skáláját kipróbálni Dartontól Delláig, hogy az
Orwella akarata már komoly, nagy kalandozókat is átcsábíthasson. Mert ugye az
Orwella akarata összeadódik önmagával. Minél tovább várunk, annál nagyobb lesz
az Akaratátvitel- 2 Orwella akarata esetében 2, 3 esetében 3, 4 esetében pedig
4. Lineárisan nő az idő előrehaladtával. A végjátékban már két ütéssel, vagy egy
ütéssel és egy ingyenes támadásdobással (Dobótőr, Könnyűlovas kopja, stb.)
bárkit át lehet hozni. Csak kell mellé egy első körös védelem a kivégzések
ellen. További előny, hogy az Akaratátvitel nem halált okozó hatás, így ami véd
a Túlütés ellen (halált okozó hatásokat kivédő vértek, gyógyítások), az ez ellen
nem fog.
Akinek már van Akaratátvitele
Érdekes felvetés a még meg sem jelent
Lángoló vér nagyasszonya.
Neki beépítve van 3-as akaratátvitele- és feltételezhető, hogy ezen képességével
hosszú távon (de akár rövid távon) nem marad majd egyedül. Az Orwellánusok
széles skáláját lehetett eddig is használni boszorkányként, a Sötétség
Gyermekeivel pedig talán majd még többet. És még itt is jöhetnek újak. A
beépített akaratátvitel nem elvethető lehetőség, amikor erről a lapról
beszélünk, hiszen egy beépített 3-assal megadjuk magunknak akár a 7-es
Akaratátvitel lehetőségét is. Ott pedig már semmi sem jelenthet kibúvót.
Egyszerű: ha dobni kell, legyen minek dobni. És ezt Dobótőrökkel, valamint
kasztfüggetlen, lehetőleg ingyenes ütésekkel el is lehet érni.
A rendelési Ultrák közé tehát egy újabb, nagyon erős, és nem utolsósorban
univerzális lap kerül- az eddigi Tiltott tekercs, Sárkány tekintete, és
Ezüstlunír rúnapajzs mellett igazi gyűjtői, és játék-kuriózum lesz az Orwella
akarata.
|
Selmovita |
Krad-szentély
Hűség csarnoka
Való-torony
4 Selmo atya
4 Pyarronita paplovag
4 Selmovita térítő
4 Végvár
4 Rukh madár
2 Damquuis
4 Útonállók |
3 Nehéz harci mén
4 Dobótőr
4 Pusztító csapás
4 Pörölycsapás
3 Könnyűlovas kopja
4 Orwella akarata
4 Darton akarata
4 Della akarata
2 Ellana akarata
2 Kiválasztott akarata |
Májusi Ultrák
A következő havi Ultra
lapokkal folytatódik az új Ultra ív bemutatása. Mint tudod, kedves olvasó, az új
rendszer szerint minden hónap végén fog felkerülni a következő havi Ultraritka,
és Ultraegyedi lap, jelen esetben az e havi (május) mellett ismerheted a
következő havit, és a következő, azaz a félévzáró verseny SZUE lapját. Velük
kívánok foglalkozni mai cikkemben. Nézzük, milyen lapot kaphatsz, ha benevezel
egy Kiválasztottak versenyre!
Ultraritka
0 MP Zivatar ID: Forduló
Jelenbe kerülésekor játékosa visszavehet Múltjából Kezébe egy Természet
szférához és PAP főkaszthoz tartozó varázslat akciólapot. Támadás és
tűzvarázslat akciólapok MP-igénye 2-vel nő, amíg a Jelenben van. Nem érvényesül
Arel-hívő és Antoh-hívő kalandozó által leidézett akciólapra.
Az első szó a tiszteletadásé: a laptervező pályázat egyik nyertese ezen lap,
melyet köszönünk a tervezőnek!
Mivel a lap rengeteg
kasztspecifikus pakliba bekerülhet, így írom: minden lap mellé optimális,
amelyikre ráillik a feltételrendszere (Természet szférájú PAP varázslat), és ami
köré paklit építünk. Hála istennek számos olyan akciólap van, amelyik természet
szférájú (is), és hasznos lehet pakliépítés szempontjából.
Ilyen például a Bestia megidézése, Csapás, Eltörlés, Földrengés, Gyógyír, Isteni
fegyver, Isteni segítség, Kézrátétel is. Azaz szinte az összes gyógyítás,
valamint egy-egy deck-alap, azaz a Bestia megidézése (Démonológusok-bestiázók),
Isteni fegyver (Domvik), vagy a Földrengés is (Barbár sámán).
Ami a legjobb, hogy mindezt a
legegyszerűbb módon tehetjük meg. Nem kell hozzá éber kalandozó sem a Sorban,
egyszerűen ingyen, egy eseménylappal megtehetjük, és még azt sem kell vele
bevárnunk, hogy az adott lap a Múltban legyen, egyszerűen kipörgethetjük akkor
is, ha még nem akarunk visszavenni semmi. Hiszen a Zivatar nem céloz.
Ezen felül is tartalmaz
azonban még szöveget. Nem elhanyagolható ugyanis az, hogy a Támadás akciólapokat
egy Fordulón keresztül drágítja. Ezzel (többek között) azt is eléri, hogy a
papok számára létező egyetlen, komoly veszélyforrást kiküszöbölje. Hiszen
ár-érték arányosan eddig is Közelharci akciólapokkal volt a legkönnyebb
eliminálni a papokat. +2 MP-t ez már nem bír el, ilyenkor a Gyógyítás már
olcsóbb lesz, azaz a pap pakli boldog. Egyrészről belekezdhet egy manőverbe +1
gyógyítással (Csapással, stb.), másrészről az ellenfél (mivel nem
semlegesítette) így drágábban üt le minket, mint ahogyan ugyanannyi sebzést mi
begyógyítunk. A jelenleg kevésbé népszerű Tűzvarázslatokra gyakorolt kellemetlen
hatása maximum hab lehet a tortán.
A kivétel (Antoh, Arel) pedig
még arra is lehetőséget nyithat, hogy bár ellenfelünk drágábban üssön minket, mi
mégis tudjunk akciózni egy-egy Pusztító csapással, Ikervágással, vagy hasonlóval
olyan kalandozók segítségével, mint Selmo atya, Mogorva Chei, a Pyarronita
lovag, vagy éppen Alcanna Lies.
Ultra egyedi
Az e havi nyereménylap egy- szerintem- hiánypótló lap a környezeten. Nem mintha
a hadrendes paklik ne élnének meg (valahogyan), vagy ne lenne rájuk építhető
értelmes koncepció. Azonban Alcanna egy olyan decket tesz játszhatóvá, amilyen
eleddig nem volt a versenykörnyezetben.
8 MP Alcanna Lies
HARCOS/Pap/Harcos/Pap Pszi, Élet, Természet Yllinori Arel-papnő, a
Vércse Hadrend, Mesterlövészet, TaktikaII
F:9 A:7 M:9 Élet jellem 4. szintű
Ultraegyedi Illusztráció: Rene Sorszám: U378
[állandó]
Ha Jelenbe
kerül egy nem halál jellemű Hadrend képzettséggel rendelkező, akkor irányítója
húzhat 2 lapot. Egy fordulóban legfeljebb kétszer érvényesül.
[1/forduló]
Célpont
kalandozó +1 alapszintet kap a forduló végéig.
Egyrészről nézzük,
mibe ideális első olvasásra! Hadrendesek után lapokat tudunk húzni. Azaz, ha az
eddig megszokott Északi szabad harcost letesszük, majd lecseréljük, akkor
összesen 4 lapot húzhatunk. Ez nem felesleges lapkészlet. A hadrend legnagyobb
problémája éppen ez: a kalandozóállomány kívánja a laphelyet. Alcanna azonban
felvet egy komoly kérdést. Valóban Északi szabad harcos kell nekünk? Hiszen a
második képességével önmagát is 5. alapszintűvé tudja átalakítani, azaz a
Regruta mellé ideális főnök lesz, és ott még sorelhagyó manőver sem kell a
cseréhez. Megoldható szépen, komótosan Sorban!
Első kör, 9 MP, 8 alapszint, és 11 lapból játszhatunk. Egy kioptimalizált
Alcanna-Regruta deck így épülhet fel. A későbbiekben persze az alapszintet
kaphatja bárki más is. A lényeg, hogy egy egészen új stílusú hadrend építhető
mellé, vagy éppenséggel köré. Ennek kitesztelését viszont én már másra bíznám.
Egy verziót természetesen adok hozzá, ami az én tapasztalataimat tükrözi, és
természetesen Északi szabad harcost is tartalmaz, elkerülendő azt a veszélyt, ha
Alcannát nem húznánk be. Csak a biztonság kedvéért.
|
Alcanna-Hadrend |
Kincseskamra
Critai tábla
Rúnák terme
4 Alcanna Lies
6 Északi szabad harcos
7 Regruta
4 Dwoon vértes gyalogos
3 Gianagi alabárdos
4 Edorli vértes gyalogos
2 Erigowi talpas |
4 Ostromgyűlés
4 Ikervágás
3 Pusztító csapás
3 Tiltott tekercs
4 Lélekcsapda
1 Maladorina
2 Vámpír úrnő
3 Árnyékháború
4 Vadon lázadása
2 Arel harmadik hava |
Áprilisi ultrák
A következő
havi Ultra lapokkal már egy teljesen új Ultra ív bemutatása veszi kezdetét.
Ezzel együtt egy új rendszert is bevezetünk. Nagy változásra nem kell gondolni,
csupán annyira, hogy minden hónap végén fog felkerülni a következő havi
Ultraritka, és Ultraegyedi lap. A 36 lapos Ultra ívről ismerhetitek már a Gae
Bolgát, most pedig megtudhatjátok, hogy mit kaptok, és mit nyertek akkor, amikor
beneveztek egy Kiválasztottak versenyre.
Ultraritka
3MP Pyarroni könyvtáros PAP/Pap
Y, Szférái: Élet,
Lélek, Természet
Krad-hívő, az ismeretek rendszerezője
Legendaismeret, Térképészet, Vallás
F:5 A:5 M:7 1.szintű Élet jellem
Ultraritka Illusztráció:
Zubály Sorszám:U360
[Ä]
Irányítójának csapata
feltétel teljesítése nélkül oldhat meg olyan küldetést, aminek van közös
helyszíne a játékosa által megoldott valamely küldetés helyszínével.
Kezdjük a legelsővel: a laptervező pályázat egyik nyertese -a tervezőnek
köszönjük- és az első adandó alkalommal át is adjuk a tiszteletpéldányokat.
A kispapos
küldetéses pakli néhány évvel ezelőtt még virágzott, és mindenki számára
meggyőző érveim vannak a mellett, hogy ez a lap záloga ezen pakli
előretörésének. Nem kívánom minden kombinációt lelőni vele kapcsolatban,
megelégszem az elgondolkodtatással. Egyrészről: nézzük azokat a küldetéseket,
amelyekről tovább tud menni, vagy nem fordul el, ha megoldja. A Jogos Örökség
megkaparintása után az összes Krán Törvényés küldetést megoldja irányítójának
bármelyik kalandozója. Azt pedig mindenki tudhatja, hogy ez egy elég erős, és bő
halmaz ahhoz, hogy megérje feltérképezni. A leggyilkosabb győzelmi kondíció
számomra itt az eddig méltatlanul kihasználatlan Mágia gócpontjának elfoglalása,
ennek a két küldetésnek a segítségével 6 DP-re tehetünk szert, míg a fennmaradó
5-t letudhatjuk az építményekkel, esetlegesen a Dicsőség csarnokával.
A másik figyelemre méltó helyszín Erion, és a Kalandozók Városa. Azon belül a
Krad templomának felépítése- ez a mind a mai napig mellőzött lap 0 MP-ért ad egy
2 DP-s építményt. Még erősebb nála az Utazás a Kapuk terén. Ezt megoldva
mehetünk tovább nagyobb, Erion helyszínű küldetésre, például 2 MP-ért 5 DP-t
szerezhetünk a korábbi kispapos paklik egyik alapjával, a Tisztogatás a
Nekroploiszbannal. Én ezt a vonalat (az erionit) jobban szeretem (itt van
példának okáért a Lélekrabló kiűzése is), de mindenki megtalálhatja a magáét. A
másik, ami miatt ideális lehet egy ilyen kiskalandozós pakliba, az az élet
szférájú Pap mivolta. Feltámasztani, és Gyógyítani egyaránt remekül tud, azaz
mindent, amit egy ilyen pakliba kell. Amikor megláttam ezt a lapot, tudtam, hogy
egy nagyon hasznos, egyképességes Ultraritka lesz, amelyet- ha van annyi
kiskalandozókat kereső ember mint amennyit gondolok- viszont is fogok látni
versenyen.
Persze a lap
minden tulajdonsága, és pozitívuma nem merül ki annyiban, amennyit eddig
elmondtam. Hovatartozása (Pyarroni) rengeteg pozitívumot hordoz magában. A
Gömbszentéllyel plusz szintet kaphat. De példának okáért oldja a jelenkor talán
legnépszerűbb szivató-küldetését, az Igere-szentély romjainak felkutatását is. A
sor folytatható, és minden kiegészítővel bővülni is fog.
Szintén előnye, hogy nem csak hagyományoson, Új Hullámon is paklit teremt. Azaz
a versenykörnyezethez hozzáad egy újabb lehetőséget.
A végére hagytam a paklit, ami Hagyományos verzió.
Déli kapu
Kincseskamra
Ispotály
- Márványszentély
4 Pyarroni könyvtáros
4 Oroszlánszív-paplovag
4 Dzsah-pap
4 Papnövendék
3 Darton-pap
1 Queliquor
3 Déli kapu
1 Negyedik arc szentélye
1 Tizenhármak tornya
1 Nekropolisz |
1 Darton Töprengő Temploma
1 Ifini Tűtorony
Utazás a Kapuk Terén
3 Tisztogatás a Nekropoliszban
4 Lélekrabló kiűzése
1 Mákonybarlang felszámolása
4 Wirg
3 Ostromverő bozót
4 Feltámasztás
4 Isteni segítség
2 Az Élet szava
1 Kötések oldása
3 Arel harmadik hava
|
Ultra egyedi
Az e havi nyereménylap egy- szerintem- hiánypótló lap a környezeten. Nem
mintha a gólemes pakli ne lenne elég erős, de ez a lap 6 MP-ért letéve egy
egészen más pakli alapja is lehet. Lássuk a gólemek királyát!
6 MP Obszidián őrző
HARCOS/Harcos
Gólem, Viharszirt őrzője Nincs képzetsége
F:12 A:4 M:4 Nincs jelleme 4. szintű
Ultraegyedi Illusztráció: Zubály Sorszám:
U391
MP-igényéből 5 MP helyettesíthető azzal, hogy játékosa feláldoz egy jelző Gólem
kalandozót és elforgat egy éber gólemmestert.
[Ä]
Minden sebzésforrás 2-vel kevesebbet sebez rajta.
[Ä]
Kasztmegkötéstől függetlenül
használhat Villámmágia típusú varázslat akciólapokat.
Egy részről, nézzük mibe ideális első olvasásra!
Bármilyen, varázslós-gólemmesteres pakliba ideális lesz, hiszen 1 MP-ért, egy
Gólem jelző feláldozásáért (az lehet pihenő helyzetben is!), és egy gólemmester
elforgatásáért megkaphatunk egy 4. szintű terminátort. Azért használom ezt a
szót, mert ez a kalandozó (főleg, ha még aggatunk rá akár egy sima Mellvértet
is) minden akadálylapon átmegy, és akciólapból is kevés megfizethető ellenfele
van- a Mestervágás talán a legerősebb. Azaz a Gólemes pakli kapott egy kezelést
arra az esetre, ha Alvunosi rőtsárkánnyal, vagy valami hasonlóval kerülne
szembe. A minden sebzésforrás 2-vel kevesebbet sebez rajta" szöveg annyira erős
képesség, hogy kilő egy csomó ellenfelet. Az Ostromverő bozót nem okoz neki nagy
fennakadást (maximum egy körig pihenő lesz), míg a bestiák egy jelentős
százaléka komoly veszteségeket szenved el tőle. Szabály szerint: Az összes
sebzésből kell levonni a 2-t, mivel egy lap egy sebzésforrás. Így a Rukh madár,
a Rothrix-sereg, vagy éppen egy Wirg nem sok kárt okoz benne. Persze ebben a
műfajban is vannak, amik megölik, csak éppenséggel gólemekkel kombinálva lesz ez
igazán nehéz.
A másik
felhasználási út az egyenes: éppen mostanság ment ki az Új Hullámról a Márid,
ezzel kirántva egy paklit a játékkörnyezetről. Dezső Csaba Péter kezében láttam
legtöbbször ezt a koncepciót, ami a gyors ostrom megfelelője. Most itt van egy
erre alkalmas kalandozó. Igaz, hogy nem olcsósít ostromot, de fixen üt.
Védekezésben is legalább annyira hatékony, mint támadásban, és a megfelelő
ostrom-ingyenesítések is beférnek mellé. Hogy aztán az igazán kínos
akadálylapokat Aha’Nata-Khan sequatorral, az igazán kínos kalandozókat
Aha’Nata-Khan mortellel, az igazán kínos akciólapokat pedig Márványszentély
őrével szedjük le. Ezek mellett persze a pakliban működni fog, hogy gyors
hatásként leidézem a kalandozót, majd, mivel az MP-kötött cselekvés az enyém,
Végvárral azonnal ingyen ostromlok. A gólemes kombópaklikat mindenki fel tudja
írni magának, én ez utóbbira vállalkozok most.
|
Obszidián ostrom |
Végvár
Való-torony
Csapdák terme
- Márványszentély
3 Obszidián Őrző
3 Aha’Nata-Khan sequator
3 Aha’Nata-Khan mortel
1 A Márványszentély őre
1 Fahthaim
3 M.A.G.U.S. szerzetes
2 Végvár
2 Vámpír úrnő |
2 Damquuis
2 Ostromverő bozót
3 Őrgólemek
3 Ikervágás
3 Pusztító csapás
2 Kőhajítás
1 Faltörő kos
1 Paraelemek kardja
1 Ezüstlunír mellvért
3 Árnyékháború
2 Arel harmadik hava |
Gae Bholga
Minden lapnak van
egy célja. A Gae Bholga a drasztikus hatást kiváltó lapok közé tartozik.
Ránézésre is. De mit is tudjon egy ilyen nagyhatalmú ereklye? A válasz
egyértelmű. Öljön brutálisan, és hatékonyan. Pusztítsa el az ellenfelet, és
közben ne kímélje a viselőjét sem. A harcban használható legbrutálisabb tárgyról
szól most az elemzésem. Íme az elemzés tárgya:
5 MP Gae Bholga
Nincs
Aquir felszerelés, a Százhalál
ID: Végleges AT: Varázstárgy F: Sor Sebzés: Nincs
Illusztráció: Tikos Sorszám:U395
Ereklye, Közelharci fegyver, Átkozott
Kincs 5 (Leidézhető MP-értékéért, vagy leidézhető ingyen megoldásra váró
Kincs küldetésként, vagy csatolható egy megoldásra váró legalább 5 DP-s
küldetéshez. Más módon semmiképpen sem lehet ingyen leidézni, kijátszani,
Jelenbe tenni. Ha a Gae Bholga Kincs küldetés, akkor MP-igénye 0,
útjainak száma 4, feltétele legalább 5-ös csapatszinttel teljesíthető, és
megoldása után a megoldó játékos Raktárába kerül.)
[[Æ]
Viselőjének támadásdobást kell tenni -3-mal. Ha
sikeres, akkor célpont ellenséges frontember sebződik 7 szintet.
Átka: [Ä]
Ha viselője használja első képességét, akkor -2-t
kap véglegesen az Asztráljára.
A Százhalál
A Summarium szerint a Gae Bholga nem csupán 100 lándzsaként fúródik áldozatába-
hanem kivetíti mindezt az átélt fájdalmat viselőjére is. Mivel ez a fájdalom
kihat a viselő lelkére is, ezért nem sokáig van egyetlen kalandozónál. A lap
kerettörténetétől jutottunk el addig, hogy a legideálisabb bemutatója a Kincs
mechanizmusnak ez az ereklye lesz, még azt megelőzően, hogy bárki is megismerné
a Kinccsel rendelkező többi lapot. A Gae Bholga, avagy a Százhalál ugyanis
egyetlen kalandozónál sem lehet túl sokáig- így gyakran kerül "megtalálható"
állapotba. Az már más kérdés, hogy a használatához bátorság is kell.
Így lesz ez a kártyában is. Magas fizikumú, és asztrálú kalandozóknak javaslom a
viselését, hiszen így tudjuk egyrészről hatékonyan, másrészről többször
használni. A harci 7 szint sebzés egy ereklyétől nagyon erős hatás. És hogy mi
kell a kiváltásához? Mindösszesen egy támadásdobás -3-mal, és 2 asztrál
csökkenése véglegesen. Egy harcban akár többször is. Hogy kivel játszanám?
Bárkivel, akivel harcba kerülök. Ahyrre Thr'yeussas klasszikus megoldás rá,
Garmacorral is szeretek akciózni, de ilyenek lehetnek bajvívók, gladiátorok,
vagy akár harcművészek, kardművészek is. Lehet ez a kalandozó a
játékkörnyezetből szemezgetve Hogario Kai Tamura, Nemoto Pankaru (majd), Mogorva
Chei, Selmo atya, Arqun Garthakka, Heliodor, Taibeg Kán, Shikan nagykán, Sin,
Ial-Thuor, vagy bárki, akire rá akarod aggatni. A lényeg, hogy manőverezős
nevesített kalandozó kapja meg, akinek lehetőség szerint magas az asztrálja, és
fizikuma egyaránt- ja, és legyen legalább 5. szintű. Hogy miért?
A Kincs
Igazából a válasz rá
van írva a lapra- azért, hogy ne MP-ből kelljen kitenni. A Kincs mechanizmusa a
tárgyak, varázstárgyak egy új, eddig nem látott kihasználását teszik lehetővé. A
Gae Bholga ingyen kitehető küldetésként, majd ezt követően el lehet menni rá
megoldani- ingyen, ha a csapatszint eléri az 5-t. Ezért van szükség 5. szintű
kalandozókra hozzá- no meg az ilyen harcosok tudják igazán hatékonyan használni
is. A kincseket ugyanis megoldani kell. Azaz előny, ha behúzzuk a Gae Bholgát,
mert összesen háromféleképpen tehetjük ki. Kitesszük megoldásra váró
küldetésként, csatoljuk megoldásra váró küldetéshez, vagy MP-értékéért. Itt most
nem az az ideális, hogyha a pakliban van, és felkaravánozzuk, esetleg Jogos
örökséggel kikeressük azt az EGY példányt a pakliból. Itt kell a több Gae Bholga,
és ezek a megoldások nem segítenek, csak a helyet foglalják. Az ereklye
megteremti a maga felhasználását. Felhúzzuk, máris pörög- egyből kitehetjük.
Saját erejéből jön ingyen, ha van rá manőverünk, és erőnk, hogy ezt a manővert
keresztülvigyük. Szélsőséges esetekben kézből is kitesszük, de az 10 játékból 1,
a valószínűtlen. Aztán Kiválasztott akaratával segíthetünk a nagy emberünkön,
hogy még abban a körben se legyen az ellenfélnek ingyen akciója, amikor
elmentünk érte.
Gyilkos hatás
Azt persze nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy miért is áldozunk egy manővert.
Minden lap számára kell egy ok, hogy miért kerül be a pakliba. A Gae Bholga
megindokolja a létjogosultságát számos pakliban. El tudod képzelni, mekkora
nyomás alatt tartja az ellenfelet a beépített, kalandozóra csatolt 7 szint
sebzés egy harcban? Én már el, bár nem hittem volna, hogy egyetlen kalandozó
ennyire körbejátszhatatlan bír lenni, ha rendesen megépítik köré a paklit. És
nem csupán egyre igaz ez- a Gae Bholga gyilkost csinál bárkiből. Gyilkost?
Inkább mészárost. Az asztrál miatt (kiátlagolva a kalandozókat) 3-szor, 4-szer
fogjuk használni saját kalandozónk halála nélkül. Ez azt jelenti, hogy egyetlen
kalandozónkkal ennyi ellenfelünket öljük meg. Most mindenki kezdjen el
gondolkodni, hogy ez hány MP-előny egy átlag meccsben. A 3 esetében minimum 2,
de inkább 3 MP minden kalandozó, aki nem jelző. 6-9 MP-ért nem indulnál el
EGYETLEN sorelhagyó manőverbe? Mert én igen, és meg is fogom tenni gyakran. Mert
azt ne gondolja senki, hogy a 7 szint sebzés nem halálos. Ha nem az, akkor a
következő harci körben érkező újabb 7 szint sebzés lesz az. Mivel a gyógyítások,
Csapások is elforgatják az ellenfelet, így könnyű a matematika. Ha mi kezdjük az
első harci kört, a másodikat is mi fogjuk, hiszen az ellenfelünk költött MP-t
valamilyen gyógyulásra, míg mi semmire. Így egyébként komoly MP-fölényt is
kialakíthatunk a lappal. A Kiválasztott akarata, a Kyel-szentély, és egy csomó
más éberbe forgató lap is új értelmet nyer általa- halálos fenyegetéssé válik.
A végére akartam hagyni egy paklit. De mivel új kiegészítő küszöbén állunk, és
egy komplett Ultra sor vár majd felfedezésre minden hónapban új párossal, így
meghagyom a várakozás hangulatát mindenkinek. Képzeljétek el magatoknak, kivel
lesz igazán hatékony fegyver Gae Bholga!
Elmeszipoly
Számos
alkalommal nehéz helyzetbe kerülök, ha lapot kell elemeznem. A mai egy kellemes
alkalom, hiszen a mai nem ilyen szituáció. Egyrészt az Elmeszipolyon világosan
látszik, hogy mire való. Másrészt az is látszik rajta, hogy kik ellen hatékony.
És a laptípusából, vagyis az akciótípusából az is könnyen kivehető, hogy ki
tudja előnyösen használni.
Üres szöveg
Az elmeszipoly hatása igen egyszerű. Egy (szolga nyelven, vagy dzsennél), vagy
több (nemes, titkos nyelv) kalandozó ÖSSZES képességét törli. És ami emeli a lap
értékét, hogy harcban., és sorban is képes erre. Nem erre vágytunk mindig is,
amikor az ellenfélnél megláttunk egy veszélyes képességű kalandozót? A
kalandozók többségét a képességéért, és nem az alap paramétereiért (szint,
fizikum, képzettségek) hozzák le, hanem azért, mert tudnak valami speciálisat.
Ilyen értelemben az Elmeszipoly minden pakli ellen használható, értelmes lap.
Szinte mindig hasznos, gyakran játékeldöntő hatású, és ami ugyanilyen fontos:
ritkán dobott lap. 3 MP-ért (időnként 2-ért) tudjuk törölni az ellenfél
legproblémásabb kalandozóinak képességét. Erős hatás hatalomszó-használóknak, és
dzsenneknek.
Kritikus terhelés
A legtöbb pakli valamilyen kalandozó képességére épít. Az ettől eltérő paklik a
hordapaklik (általában). Ha ettől megfosztjuk, akkor egyik (ha nem egyetlen)
gyors győzelmi kondíciójától fosztjuk meg. Gondoljunk csak egy képesség nélküli
Garmacorra, Ahyrrére, Erimarra, Ramonára, Fehér Kobrára, Rayvanhuurra (ez
speciális eset a Titkos nyelv miatt, de kivitelezhető), és az érzésre, hogy mi
tettük ezt vele. Felsorolni az összes kalandozót természetesen nem lehet, akire
megéri kijátszani. Hiszen az lehet egy Aha’Nata-Khan Meridián, vagy egy Aranykör
comtur éppúgy, mint egy Ezüstkard bajnok, vagy egy Birodalmi hadmester.
Gondoljuk csak el: 3 MP, és az ellenséges kalandozó szövegdobozát el lehet
felejteni- tisztult a kép egy képességhalmazzal. Nem ez az, amit egy-egy
veszélyes kalandozónál szeretnénk látni? Mármint elégedetten hátradőlni, és
látni, ahogy a képességei egyszerűen eltűnnek?
Deckek
Alábbiakban vázolok három paklit (mindhárom ismerős lesz), amelyek
versenyerősek, és bizonyára igényt tartanak majd az Elmeszipoly támogatására.
|
Vita Navirra |
Csapdák terme
Gilron-szentély
- Kerítőház
- Rejtett város
- Al Hregel, a Csillagtorony
Critai tábla
4 Vita Navirra
2 Kir-Siss
4 Emlékváltó
2 Fahthaim
1 Sápadt Angyal
2 Tharr-szentély
2 Ostromverő bozót |
4 Damquuis
2 Sytix
4 Őrgólemek
2 Tükörútvesztő
3 Zogg rituálé
4 Elmeszipoly
2 Érdektelenség
3 Viszály
4 Sarjpáncél
3 Enyészet
4 Haditervek
4 Sápadt Angyal Átka
4 Manifesztáció éve |
Blokk pakli, amely a
Zogg-Tharr-szentély-Fahthaim tengellyel győz. Addig pedig időt húz. Erre
remek lap neki a képességektől megfosztó Emeszipoly, és harci alternatívának
(ha esetleg muszáj) az Enyészet. A sorból kimozdulást gátló Kerítőház,
Ostromverő bozót, Őrgólemek, Manifesztáció éve, és Viszály. A lapunkat
egyébként a 4/2-es nemes nyelvű kisaquirok is remekül játsszák ki sorból,
két célpontot gyalulva le ezzel.
|
Kráni Tizenhármak (Új Hullám) |
Pantheon
Végvár
Való-torony
3 Rayvanhuur
3 Symbelmine
1 Gabhurgathol
1 Kharakulak
3 M.A.G.U.S. szerzetes
1 Bíbor hadúr
1 Végvár
3 Jogos örökség megszerzése |
3 Shereb
2 Sytix
3 Poklok kínja
2 A Halál lehelete
2 Éltető szó
2 Elmeszipoly
1 Jósgömb
2 Sharab Shaktor szilánkja
3 Manifesztáció éve
3 A Kiválasztott akarata |
Jól ismert pakli, természetesen
az Új Hullám formátum szerint újragondolva. Az Elmeszipoly Symbeline-nek, és
tükörmeccsen Gabhurgatholnak feltétlenül előnyös. De ad esélyt arra is, hogy a
kiépülést válasszuk a roham helyett, vagy esetleg a kijátszását követő
fordulóban induljunk el, amikor már ellenfelünk nem számíthat a kulcskalandozói
képességeire.
|
Dzsenn mágia |
Való-torony
Kincseskamra
Déli kapu
- Márványszentély
4 Márványszentély varázslómestere
4 Síkkapuk mestere
3 Márványszentély őre
2 Fahthaim
1 Rejtett város
2 Shindar megvédelmezése
3 Famulus
4 Ősvíz teremtése |
3 Őselemi erő teremtése
3 Klónvarázs
4 Elemi fagy teremtése
3 Elemi fény teremtése
3 Elmeszipoly
3 Kitérés
3 Gyorsítás
4 Kilenc sor iskola nyakéke
1 Jósgömb
4 Manakinyerés
3 Örökség
3 Arel harmadik hava |
Sokat hozzáfűznöm szerintem nem
kell. Olcsó varázslók, kontrollálnak, és manővereznek egyre többször,
záporoznak, és egyéb módon is ellehetetlenítik az ellenfelet. Ha éppen nagyobb
kalandozó képességével nem boldogulnak, már megvan rá a fegyverük.
Összegezve: Az Elmeszipoly egy nagyon hasznos lap, amely meccseket
dönthet el. Mindenkinek javaslom, hogy gyűjteményébe szerezzen be belőle minél
több példányt. Erre az egyik lehetőség a február 13-i
Kiegészítő Draft Verseny, e hét szombatján.
A versenyre mindenkit
szeretettel várunk!
Amiért érdemes eljönni erre a
versenyre:
-
szerezhetsz 3 példányt
ebből a lapból
-
kiválóan szórakozhatsz
-
rendkívül kedvezményesen
juthatsz kiegészítőkhöz
-
megismerheted a következő
Szuper Ultra Egyedi lapot. Igen, a következő Szuper Ultra Egyedi lap is a
Kieg-Draft versenyen lesz bemutatva Február 13-án.
Négyes asztal... négyes
asztal. Bocsi, vigyáztam! Na végre megvan. Ismerős, derűs arcok, izgatott
tekintetek.
- Sziasztok! - próbálom felkelteni az érdeklődést, de mindenki a csomagokkal
szemezget, válaszként csak egy halk morgást kapok.
A verhetetlen taktikámat jó előre kitaláltam: kiveszem az összes fejvadászos
kiegészítőt, amiben sok akciólap is van, másnak esélye se lesz. Úgyis
mindenki túlkombinálja és elfelejtik a legkézenfekvőbbet.
Végre megkezdődik a
verseny, a zsibongás lassan elhal.
1. draftkör Másodikként nyitok, egy laza mozdulattal markomba csúsztatom a
csomagot. Gyerekjáték. Kényelmesen hátradőlök székemben és várok. El se
tudják happolni előlem a tökéletes bontást. Három fejvadász, és még egy
ütés is. Egyszerűen zseniális vagyok!
2. draftkör Szerintem valamit kezdenek kapizsgálni. Egyre többen keresik a
fejvadászos paklikat. Sajnos már késő nekik. Tanulhatnának tőlem. Egy Sötét
elf vadász, soha rosszabbat!
3. draftkör Biztos vagyok benne hogy Tomi elleste a taktikám. Nagyon fogynak
a fejvadászok, kezdek kicsit izgulni. Talán mégse a legjobb ötlet volt?
Szerencsére még épp elég lesz.
4. draftkör Mi a fenét akarsz kyrek mellé abból a csomagból? Szerintem
összefogtak ellenem! Persze vedd ki te is... Töröld már le a vigyort az
arcodról! Van még egy tucat másik, miért pont az kellene neked? Normális
vagy? Ez kész... Hogy lehet taktikázni ha más csak össze-vissza válogat?
Kiveszi persze az utolsót is. Miért is ne? Rendben, azért a mérgek még
elkelhetnek a paklimba. Nem gond, ez volt a B-terv. Egy méreg tényleg van is
benne, ez is több mint a semmi.
5. draftkör Ki fogja venni. Persze hogy kiveszi! Az utolsó választás és
kimerült a B-tervem is. Talán ha kicsit nem figyelnének ide... Minden
tekintet rám szegeződik. Döntésképtelen vagyok. Miért ilyen magabiztos itt
mindenki? Alig bontottam pár fejvadászt, kevés akciólapot tudnak kijátszani.
Végem van. Feladom! Kiveszem a legfelsőt, már úgyis mindegy. Vérgyűjtés.
Nem Azhanudot bontottam az előbb? Hol is vannak a lapjaim? Ősi egyezmény
volt a másik? Gyógyítás, bestiák, méreg, Belső iskola gyakorlóterme. Ez
tetszik! Háhá, készüljetek fel, esélyetek sincs!
LordTyuk
A versenyformátum
urai
Az OVV döntő számos tanulsággal szolgálhat annak, aki az Évzáróra készül, mely
december 12-én esedékes. (Lsd.:
versenyfelhívásunkat) Egyrészt arról, hogy kik
azok, akik aktívak voltak az elmúlt évben. Rájuk mindenképpen oda kell figyelni,
hiszen aki egy ilyen presztízsű meghívásos versenyen a legjobbak között is tud
nyerni, arra minden körülmények között oda kell figyelni.
A másik természetesen a játszott paklik típusai. Nos, ilyenkor lehet
megállapítani, hogy az igazán éles versenykörnyezetben ki milyen paklit választ.
A választott paklik jogosságáról természetesen órákig lehetne vitatkozni.
Ugyanakkor egy merítés adott, hogy alig egy hónappal az évzáró előtt az elit
milyen versenypaklikat favorizál.
Ostrom kontra küldetés
Egyelőre egyértelműen az előbbi mellett teszi le a voksát a résztvevő. A
küldetéses paklik közül az Anat-Akhan, és a Kígyószekta, és a Démonológia-horda
képviseltette magát meggyőzően. Az évzárón ez kiegészülhet mással is (Selmo-Chei:
hogy egy példát említsek), a várható trend azonban ez. Ostrompakli, vagy rövid
játékos üzemmódra, vagy elhúzva azt. A kontrollpaklik közül Zámbó Balázs Zogg
rituálés paklija szúrhat szemet, és az Álomhozók- egyik sem szerepelt
különösebben jól, a három pakli összesen 6 pontot szedett össze. A kontrollok
közül kimaradtak az általában reprezentáló boszorkányok: Vita Navirra, a Fehér
Kobra, és Maquesa Sil Ramis-Assarte.
Az új kiegészítő kihasználtságáról: még meg sem közelíti a lehetőségeket. A
harmadik helyen végzett Ahyrre-s elf pakli szerepelt jól, volt még egy
Dzsergah-Taibeg vonalra épülő, az Aranykör-lovagrendre épülő pakli. Ennél többre
hivatott a Dúlás, tesztelés nélkül is kijelenthető. Az Aranykör lovagrend (comturnak
hála) kifejezetten erős, Ahyrre biztosan jó egyszemélyes (elf) pakliba, és a
nomád vonal is játszható. Ugyanakkor nem tűnt fel Uroyahaas és a hatalomszavak,
a Khatif portyázó-Csontlovag pakli, Adron varázslói, vagy a felturbózott
Birodalmi Légió, esetleg a Uweliták- a lista nem teljes. A legnépszerűbb két
deck jelen pillanatban a Symbelmine-nel (és esetleg Enyészettel) kiegészülő
Kráni Tizenhármak, valamint a Dorani Nekromanták. Mindegyik ostrompakli,
amelyeknek relatíve kevés MP-re, és sok lapra van szükségük a győzelemhez. Régi
barátok közül a hadrend megújítása, Ascyra-Vierre remake, a Feketerend, vagy
éppen a DP-horda felújítása juthat el könnyen sok győzelemig. Meg természetesen
rengeteg más is. Nem célom most az összes paklit felsorolni, még a nyilvánvaló
is ilyen hosszú listát tesz ki.
Meghatárózó lapok
Az ostrom ellen (éppen, mivel ennyire sok van belőle), feltűnt az Ostromverő
bozót, mint ahogyan az Árvíz, Illúziókapu duó is előkerül egyértelműen
küldetéses környezetben. Meglepő nincs benne, csak annyiban éri meg felhívni rá
a figyelmet, hogy új lap. Az versenykörnyezetbe bekerülő akciólapok közül a
Pengesikoly magabiztos, az Anyagrombolás veszélyes (nem csak aquirok mellé). És
meghatározó elem a Való-torony, mint mindenre cserélhető toronyszint. Ha az
ellenfélnek egyetlen szintje van, míg nekünk 3, akkor Tharr-szentélyre
cserélhető. Ha visszaforgatás kell, 1 MP-ért van Igere-szentélyünk. Ha védhető
toronyszint kell, válogathatunk a Fellegvár, és az Ostromerőd közül. Igazán
meghatározó lap, megéri alaposan végiggondolni a cserepaklit- 12-15 különböző
toronyszint is helyet kaphat benne.
A
nagyobb kalandozók megérik az árukat. A Kiválasztott akarata, Mallior,
Kyel-szentély, Igere-szentély, Ellana-papnő vagy egy Teleport varázsjel
segítségével (vagy ezek kombinációjával) is éber helyzetbe forgathatunk egy
nagyobb kalandozót. Azaz a sok apró kalandozót meg lehet fogni egyetlen, harcra
alkalmas naggyal is, ha az tud harcolni. Ahyrre 4/3-a is ezt mutatja, de
mindenki tud magában mondani másik 10 kalandozót, aki ugyanerre, vagy hasonlóra
képes (Garmacor-Mellvért kombó, hogy az elsőt leírjam). Ennek akadálya a Romlás
virága, és az Ellana-papnő lehet, utóbbi a népszerű varázslóurak ellenszereként
vonult be a köztudatba az utóbbi időben. Ellenlap, de rengeteg példánnyal
találkoztam a döntőben: a Kerubbal sok zombit lehet eltüntetni, ami egy ilyen
paklinak nem kivégzés, de jókora lassulást eredményez. És mivel a Dorani
nekromantákat minimalista módon rakja össze mostanság a versenyző-elit (azaz:
hamar ostrom 3. szintű zombikkal), így a lassulás a pakli kivégzéséhez vezethet.
Persze az Alvunosi rőtsárkány, vagy az Élőszentek is ellenszerei lehetnek a
Zombi-hadseregnek.
Én
egészen egyszerűen azért döntenék a küldetések mellett, mert vannak direkt
eszközök mindenki paklijában az egy kalandozós ostrom semlegesítésére-
elsősorban az Ostromverő bozót ilyen, amelynek egyetlen megnyugtató
semlegesítése a Jósgömb- mivel a Jogos Örökség megszerzése minden pakliban
helyet kap, így elképzelhető akár az is, hogy hamar feljön- legalábbis erre
alapozik az, aki felkészült a saját ostromára. Persze az én véleményemet
figyelmen kívül lehet hagyni, ugyanakkor ezt az érvrendszert hozta fel az
Aha"Nata-Khanokkal induló Varga Zsolt, és ugyanezt hallottam Balázs Alberttől is
(Kígyószekta)- ő még a Goblin őrszemet is kitette a Varázslóurak elé.
Küldetéspakliból is van lehetőség választani, és sokkal kevésbé vannak ellene
felkészülve- főleg, ha azt nézem, hogy még az ellenfelem elől is hozhatok el
esetleg küldetéseket (Kontraktus megdobása, Jogos Örökség megszerzése, stb.). Az
egyetlen hátrány a gondolatmenetben, hogy a győzelmi kondícióból többnek kell a
pakliban lennie, mint egy ostrom esetében. Ott elég lehet 2 Sharab Shaktor
szilánkja, és Végvárak, esetleg Vámpír úrnő vagy Vadon lázadása. Küldetésből nem
ússzuk meg ennyivel, átlagban másfélszer annyi küldetést tesz paklijába az, aki
DP-vel akar nyerni. Öröm lehet még ezen a vonalon a Gömbszentély, Viadomo
fellegvára vonulat. Ez lehetőséget ad, hogy 5 DP-t szerezzünk a pyarroniakkal,
küldetés megoldása nélkül is.
A kontroll verziók, és a nagykalandozós paklik általános érvényű ellenlapja a
Sytix- amennyire kockázatos használni, annyira tud eldönteni egy-egy meccset, ha
sikerül. A Romlás virága, és a Vérzivatar mellett a leghatékonyabb
kalandozó-kiiktatás az egész környezetben. A fellelhetősége éppen a
küldetéspaklikban volt- eddig. Most már a Való-torony miatt szinte bárhova befér
majd. A gyógyítások, a Hatodik érzék, és a legnagyobb ellenfelei, de pajzsok,
vértek egyaránt megakadályozzák a gyors Sytix-gyilkosságot. Mostanság pedig
gyakori, hogy valaki feltölti tárgyakkal, felszerelésekkel a pakliját. Az
Aha"Nata-Khan Mortel ellen is hatékony ez a felkészülés, és előfordulhatnak más
bestiák, fenyegetések is, amelyek miatt szükséges lehet egy Ezüstlunír mellvért,
egy Jósgömb, vagy éppenséggel a maximális számú Tiltott tekercs. Komplex
elemzést egy elkövetkezendő versenyről nem tudok írni én sem. Ennyire nem vagyok
előrelátó. A trendekből viszont le lehet vonni a magunk következtetéseit, hogy
aztán legjobb tudásunk szerint felkészülve, az általunk legjobbnak vélt
(meglepetés)paklival indulhassunk el, és játszhassunk egy jót az Évzárón.
Rugerano gyilkosa
Szereted a harcot? A Dúlás
kiegészítőben számos koncepciót építhetsz arra, hogy hogyan hívod ki ellenfeled
kalandozóit. A Khatif portyázó már most is népszerű, neki nem kell
népszerűsítés. A Szomjazónak majd egy későbbi cikket szentelek. De miután
Simoneus Rugerano a Hét Lapja, nem árt, ha párba állítom legyőzőjével. Íme egy
pakli, amit Ahyrre Thr"yeussas köré lehet építeni.
Túlütés
3
Az elfünk legfontosabb paraméterei a következőek: 10/5-ös fejvadász, azaz
Mestervágni remekül tud. Orvtámadás II-je van ez a Torokmetszésnél fontos.
Valamint a nemes nyelv mellett, melyet Malliorral fel tudunk húzni Titkos
nyelvig, van két fontos képessége.
Az egyik, hogy Túlütés 3-a van. Ennek segítségével 3. aktuális szintig mindenkit
ki bírunk nyírni akár egy Dobótőrrel is. 7. szintig pedig elegendő egy
Mestervágás utáni Dobótőr. Azoknak, akik elf hatalomszavas paklit akarnak
építeni, If Hiass mellé őt is ajánlom- mindketten tudnak Mallior alatt ölni,
szinte MP nélkül.
Kihívás
A fontosabb, ami miatt úgy gondolom, Ahyrre versenylap az az, hogy egyszerűen
Fordulónként egyszeri képességével (Kráni eldobós képességként) célpont
kalandozót harcba tudja hívni, ezáltal értelmet is ad a Túlütés 3-nak. If
Hiassnak mindehhez szüksége van a Kihívás párviadalra küldetésre. Ahyrrének
pedig elegendő egyetlen Rejtett város, amivel a bónusz példányokat
kikereshetjük.
Manapság fontos, hogy egy kalandozó sokszor tudjon éber helyzetbe fordulni. A
pakli természetesen tartalmazza az elf paklik egyik alapját, a 3/2-es Quirrta
Khinn apródot, ami feláldozásra éberbe forgathatja a főkaraktert. Itt van
továbbá a Kiválasztott akarata, és az elkövetkező idők meghatározó
toronyszintje, a Való-torony is. Ennek a lapnak most csak cserepaklit írtam, de
megér egy önálló elemzést is- a Dúlás utáni időszak egyik legfontosabb lapjáról
beszélünk.
Vonatképzés
Így nevezem azt, amikor egy kalandozót teleaggatnak tárgyakkal,
varázstárgyakkal- ebben az esetben még Sarjpáncélokkal, és Malliorral is. Igazi
egy kalandozós pakli, ami Jogos Örökségekkel kihalássza a szükséges csatolandó
lapokat. Nem kell izgulni, 1 MP szinte mind, úgyhogy akár le is lehet őket
csatolni. A pakli egyik oka, ami miatt múködik, hogy fajpakli: Ahyrre, és If
Hiass közül a megfelelőbbet választhatjuk. A másik ok ugyanerre, hogy relatíve
olcsó, egykalandozós gyilkolást játszunk. Ahyrre nem igényel sok MP-t, hiszen
Dobótőrökkel, és egy-egy akciólappal megold minden kalandozót. Általában az első
manőver lesz a kritikus, arra kell a lehető legjobban felkészülni. Az első
manőver pedig rendszerint nem a kihívás. Inkább egy Jogos Örökség, ami
megalapozza a kihívást egy tárggyal, amire szerintünk a harcban a legnagyobb
szüksége lesz. Az akciólapok miatt nem kell aggódni: a Tiltott tekercsek,
illetve a Márványszentély segítségével vissza tudjuk venni a szükségeseket.
Egyetlen dologra kell ügyelni: ne haljon meg a vonat. Ha ez teljesül, egy idő
után nem lesz olyan kalandozó, amelyet ne MP-fölényből, és ne az első harci
körben ölne meg. A Torokmetszés az én verziómból kimarad, de ha versenyre
vinném, valószínűleg tennék bele: a Hatalomszavakkal le lehet győzni, ha nincs
Mallior (vagy az ellenfélnél van Gabhurgathol/Uroyahaas), és a varázslatokra is
érzékeny lehet. További veszélyforrás az Ellana-papnő, és a Romlás virága,
melyek ellen elsősorban a Sorsfordulat, másodsorban az Ezüstlunír mellvért
szolgálhat megoldásként. Kráni elfek mellől ki szokták ugyan felejteni, de
említésre érdemes: az Ylchan Magrath tüzével Ahyrre másodpéldányokat vehetünk
vissza (ezáltal újabb kihívásokat tehetünk), és a cserepakliban levő
Darton-szentély is hathat ebbe az irányba.
Győzelmi kondíció
Amennyiben ez tisztázandó, ugyanolyan, mint a Kyr paklik esetében. Ha az
ellenfélnek nincs kalandozója, vagy nem mer lehozni, akkor 6-os Sarjpáncéllal
(Tiltott tekercs, és Márványszentély mellett hamar felszalad) a Sharab Shaktor
szilánkja segítségével elmegyünk ostromolni. Az Ostromverő bozót, és egyéb
kedvességek ellen a Jósgömb, és esetlegesen a Quirrta Khinn apródok védenek meg.
De alternatív győzelmi feltételt kínál az ellenfél is: a második, vagy harmadik
nagy MP-veszteségű kalandozó-halál után általában fel szokták adni. Aki elmés,
az még betehet a pakliba 2-3 küldetést, és azzal is nyerhet (mondjuk Kontraktus
teljesítését), hiszen 2 DP-vel kezdünk (Márványszentély), unalmas időtöltésként
az ellenfél építményeiért szaladgálhatunk (Árnyékháború), és Jogos Örökségeket
oldunk meg, valamint lehet DP-nk a Való-torony által is (Obeliszk, hogy egy
példát mondjak). A végére marad a pakli. Sok ellenfelet ebben az állapotában is
megver, de természetesen alakítható.
|
Kráni elf |
Critai tábla
Déli kapu
Való-torony
- Márványszentély
4 Ahyrre Thr"yeussas
4 If Hiass
4 Quirrta Khinn apród
4 Mallior
1 Rejtett város
4 Jogos Örökség megszerzése
3 Damquuis
4 Mestervágás |
4
Sarjpáncél
2 Elterelő támadás
3 Tiltott tekercs4 Dobótőr
1 Sharab Shaktor szilánkja
1 Jósgömb
1 Ezüstlunír mellvért
1 Sonioni opál
3 Árnyékháború
3 Ylchan Magrath tüze
2 Lépés a Critai táblán
3 Kiválasztott akarata
4 Sorsfordulat |
Cserepakli:
1 Kyel-szentély
1 Igere-szentély
1 Darton-szentély
1 Bástya
1 Végvár
1 Való-torony
1 Weila-szentély
1 Obeliszk
1 Feledés csarnoka
1 Dreina-szentély
1 Kincseskamra
1 Trónterem
1 Krad-szentély
1 Fellegvár
1 Ostromerőd |
Instant kill
Vannak paklik, amelyek harcot
nyerni indulnak el. Ezek a paklik általában ezt a harcot generálni is tudják. A
mostani elemzett paklimat Bojtár Gyula egy korábbi remeke (általa keresztelt: "Silence,
I Kill You" paklija) ihlette. Az már más kérdés, hogy én hiszek a küldetésben,
mint nagyon megbolondított kalandozók győzelmi kondíciójában. Ha már kezdek
belejönni: ez nem témapakli. Ugyanúgy, ahogyan a DP-horda sem.
Végy két jó nagy kalandozót
Ami miatt bonyolult lesz a paklival játszani, az az, hogy a kalandozóink drágák.
Az Aha"Nata-Khan Meridián remek kalandozó lehet, abban az esetben, ha megfelelő
pillanatban tudjuk lehozni: gyors hatásként. Ugyanez igaz a Sötét elf portyázóra
is. Mi köti össze őket? A Mestervágás, Jelentéktelenség, Rejtett támadás, no meg
persze a megunhatatlan kulcsküldetés, a Kontraktus teljesítése. A gyors
hatásként leidézhető kalandozók remek meglepetések: sohasem tudhatja az
ellenfelünk, hogy most éppen melyiket hozzuk, és a dobatások (pl. Könnytelen
Öreg) ellen is meg tudják védeni magukat végveszélyben. Így javasolhatok egy
komplett "gyors hatásként leidézhető" paklit is, csakhogy ennek nem vagyok olyan
mértékben a híve. Nem véletlen, hogy önmagában nem játszom az Aha'Nata-Khanokkal:
azért nem, mert úgy gondolom, hogy kell valaki, aki megalapozza a többi,
meglepetésként érkező kalandozót. Ehhez persze először is tudnunk kell, milyen
paklit akarunk. Nos, három fajta küldetés lesz a pakliban (plusz a kisegítő
elem, a Hadeb Ariffa). Ezek a Kontraktus teljesítése, a Jogos Örökség
megszerzése, és a Tiltott tekercs felkutatása. Nem nehéz tehát belátni, hogy
olyan kalandozót keresünk, akinek van Hatalomszava (Sarjpáncél), Pszije,
(Hatodik érzék, Jelentéktelenség), 8-as Fizikuma (Jogos Örökség), és II-es fokú
Orvtámadás (Kontraktus). Ez lesz az a kalandozó, aki mindent megold, a legjobb
pedig akkor, ha Mestervágni is tud 4-re. Szerencsére több ilyen kalandozót is
találunk, a leghatékonyabb talán a Shien-Gorr sequator, de én javaslok melléjük
még Anat-Akhan mortelt (újabb rejtés), és Aha'Nata-Khan sequatort is. A Sötét
elf vadász gyilkolóeszköze természetesen az Aquir nyílpuska lesz, de tárgyakkal
így is fel kell szerelni a paklit, hiszen rengeteg dologra fel tudunk készülni
általuk. Még a kalandozókra visszatérve egy kicsit: akinek kisebb kalandozó is
kell, javaslom a Khál vadászt: akadályozza az ellenfelet, magas lesz a Fizikuma,
olcsó, és az első példány a Belső Iskola Gyakorlótermével mindent meg is tud
oldani (a többi pedig párosan mozog).
A Sötét elf vadász számára plusz küldetésként betehető egy győzelmi kondíció, a
Themes-szentély beomlasztása. Itt 2 MP-ért (akciólaphasználatot is számolva 3
MP-ért) egy valószínű dobással akár 6 DP-t is szerezhetünk egyetlen manőverrel.
Aki a Hadeb Ariffát komolyan veszi- úgy, mint én- az komplett cserepaklit épít
hozzá. A javaslatomat majd a paklik alatt olvashatjátok, vagy lapozzatok vissza
addig, amíg a Hét Lapja rovatban meg nem találjátok a Dalnokok kardját. Annyit
érdekességként még megemlítek: mivel a Hadeb Ariffával esetlegesen blokkoló
küldetéseket is szeretnénk játszani, az Arel harmadik hava nem szerencsés
döntés. Viszont a Manifesztáció évét le akarjuk szedni. Erre a (lassan már
megszokott) Sors keze, M.A.G.U.S. szerzetes párosát javaslom, maximális számban.
Csak az előbbi fogja a kezünket, ha az ellenfél egyáltalán nem játszik
eseménylappal.
A Tiltott tekercs felkutatásával eddig még nem nagyon láttam Tiltott tekercset
hozni. Ez a pakli korrigálhatja ezt a hiányosságot is. Zombik ellen ne legyünk
restek, ostromoljunk! Hiszen a Márványszentélyt legjobb esetben Feledés
csarnokával tudják eliminálni. A sok eseménylap-védelem miatt döntöttem a
Feledés csarnoka mellett, mint toronyszint, de lehetne az Fellegvár,
Kincseskamra, Labirintus, Weila-szentély vagy éppen Gyilokjáró is. A jelen
versenykörnyezethez szerintem ez illik a legjobban.
Tudom, ez a verzió több lap sokkal, mint 60. A kiszorítósdit mindenki
lejátszhatja magában. A mágiavédelmet pedig még ki is hagytam. Damquuis, vagy
Manacsapda jöhet szóba, küldetéspakliknál az utóbbit szeretem jobban. Főleg
akkor, ha nem hiszem, hogy a kalandozóimon gyorsan átmegy az ellenfél.
|
Instant Kill |
Belső Iskola
Gyakorlóterme
Déli kapu
Feledés csarnoka
- Márványszentély
4 Khál vadász
3 Shien-Gorr Sequator
3 Sötét elf vadász
4 Aha"Nata-Khan sequator
2 Aha"Nata-Khan mortel
3 Aha-Nata-Khan meridián
4 M.A.G.U.S. szerzetes
3 Déli kapu
1 Illúziópalota
1 Császári vadaspark
1 Tizenhármak tornya
1 Klánház |
1 Obszidián szurdok
3 Kontraktus teljesítése
3 Jogos örökség megszerzése
3 Tiltott tekercs felkutatása
2 Themes-szentély beomlasztása
1 Maladorina
4 Mestervágás
4 Rejtett támadás
3 Hátbaszúrás
1 Hadeb Ariffa
2 Aquir nyílpuska
2 Tiltott tekercs
2 Jelentéktelenség
3 Sarjpáncél
4 Klánháború
4 Sors keze
|
Cserepakli:
1 Kontraktus teljesítése
1 Jogos örökség megszerzése
1 Tiltott tekercs felkutatása
1 Themes-szentély beomlasztása
1 Nomádjárás eltérítése
1 Shindar megvédelmezése
1 Ghasak-fok tornyának feldúlása
1 Mágiagóc elfoglalása
1 Aquir elpusztítása
1 Corma-dinai szigetek visszaszerzése
1 Nomád portyázók megfékezése
1 Mákonybarlang felszámolása
1 Igere-szentély romjainak felkutatása
2 Portyázás a Fekete Határon |
Kyrek
Amikor olyan paklival
foglalkozok, amelyet fel kell hozni a megfelelő szintre, mindig el kell
gondolkodni azon, hogy mi a pakli alapkaraktere, miben jó, és mi ellen rossz. Mi
ellen érdemes felkészíteni, és mi ellen kár, hiszen úgyis kikap tőle. A harci
kontrollok közül az utóbbi néhány évben mindig volt egy-egy variáns, amely
megütötte játékerőben a szintet. A Bajvívó, korábban és most a kyr, és nyert
komoly versenyt gladiátor is. Tehát, mivel mai választásom a kyrekre esett, el
kell gondolkodni, hogy miben is a legjobb a pakli?
Az első ütés
A kyrek legnagyobb előnye mindig is a Gra-tinoli ütközet megnyerése volt, és az
is lesz. Ennek behúzása kulcskérdés, ezért is láthattok majd a pakliban
maximális számú Árnyékháborút, melyek a megfelelő akciólapokat tárolják majd.
Ezért lesz benne El Balada, és ezért kísérelem meg a kalandozók számát
minimalizálni. A Gra-tinol behúzása a pakli alapja. Hiszen ezzel tudunk kihívni,
és nyomást gyakorolni. A legolcsóbb, leghatékonyabb kihívás, amit a játék valaha
kitermelt. És hogy miért éri meg felújítani? Elsősorban pontosan ezért. A
jelenlegi játékkörnyezet kedvez a nagyot ütésnek (főleg, ha elsőként ütünk
nagyot), Gorban Lyalmur tehát bátran számíthat komoly eredményekre. Ezen felül a
legutóbbi óta megjelent Lan Ro-Rien, és még mindig jó a kiskalandozók ellen a
Kyr légiós is. A varázslatokra, amelyek a legnagyobb veszélyt hordozzák,
maximális számú Manacsapda a kezelési útmutató. Kicsatoljuk Gra-tinolhoz, és
máris indulhat a harc, 1 MP-ért leszed minden, az adott harcban kijátszani
kívánt varázslatot. Márpedig, ahogyan azt sokan megfogalmazták: a mai
versenykörnyezeten a leggyakrabban használt kaszt (akciólapok terén
mindenképpen) éppen a varázsló. A hatalomszavak annyira nem vágnak meg minket,
ugyanis rengeteg ütéssel játszhatunk, és nagyobbak ellen mi is kezdünk. A
kiskalandozók okozhatnak gondot, itt állandó ütésekkel (Kyr légiós képessége),
vagy asztalon maradó akciólapokkal (pl. Dobótőr) okozhatunk kellemetlenséget.
Győzelmi kondíció? Nos, a legvalószínűbb az ostrom, elvégre mégis vértes
kalandozóink vannak, a Vámpír úrnő pedig addig tartalékolható, amíg nincs
semmilyen ellenállás. Ezt a pillanatot hamar elérhetjük, ha megfelelő tempóban,
és jó helyzetfelismeréssel játszunk a paklival. Szóba jöhet még, hogy az
építmények ellen is remek Ostromgyűrűt használjuk, hiszen Taktikás kalandozónk
könnyen lehet. Ötletnek minden esetre nem rossz. A mostani Vinidis Re L"Hass is
érdemes lehet egy külön kyr paklira (ez a Mestervágásos vonal Cyrgaannal,
esetleg még Kastor Rel Doncassal). Az azonban másik játék, egy-egy példány
persze mindegyik kalandozóból beférhet.
Marad a pakli: természetesen mint mindig, itt is leírom, hogy ez a lista
javaslat. Én valami ilyesmiből indulnék ki. Ugyanakkor a pakli kerete ugyanaz,
mint volt 2005-ben, amikor félévzárót nyert, és ugyanaz, mint amikor Panyik
Zoltán évzárón diadalmaskodott Gra-Tinollal. A különbség annyiban lelhető fel,
hogy az újabb lapok közül mi építhető be. A tengely a küldetésen kívül továbbra
is a Kyr légiós, a Rejtett város, a Pusztító csapás, vagy a Manacsapda. A
különbség a kiegészítő lapokban van.
|
Kyr Légió |
Kyel-szentély
Gilron-szentély
- Rejtett város
- Császári vadaspark
- El Balada
Critai tábla
4 Kyr légiós
2 Kyr pusztító
1 Sorsfordító
1 Gorban Lyalmur
1 Khymer Trodar-on Ecchín
1 Vinidis Re L"Hass
1 Lan Ro-Rien
1 Jahrn on-Kryel
1 Fahthaim
3 Vámpír úrnő |
2 Maladorina
4 Manacsapda
3 Nehéz harci mén
4 Pusztító csapás
4 Dobótőr
2 Csonkolás
2 Élővért
2 Kegyelemdöfés
2 Könnyűlovas kopja
3 Elterelő támadás
4 Árnyékháború
4 Sorsfordulat
3 Sors keze
3 Arel harmadik hava
3 Lépés a Critai táblán
4 Gra-tinoli ütközet megnyerése |
Hadrend
Mint mondtam, végig akarom
venni a hagyományoson játszható paklikat- tudom, ez nem lehetséges. A mai napon
egy hordatípust mutatok be, ami már régen kiment a divatból, de aktualizálással
mind a mai napig versenyképes. Főleg, ha a legjobb módon rakjuk össze. Nézzük
meg a Zászlóháború slágerét, a Hadrendet!
A paklinak két verziója van. Az egyik az Újoncok kiképzésére alapoz, Vihargárda
kapitányát is tud hozni (Hűség csarnokával), és Északi szabad harcosokkal
játszik, no meg természetesen ostromol. Erről kicsit később.
A másik típus a gyors küldetés. Itt az előny, hogy a Szkún elsüllyesztését
csaknem az összes kalandozónk megoldja, a Rabszolgalázadás leverését pedig a
pakliból mindenki, aki nem Quironeiai fegyverforgató. Először erre írok egy
verziót, aztán folytatom a kifejtést.
|
Hadrend-DP |
Kincseskamra
Csapdák terme
Dicsőség csarnoka
11 Quironeiai fegyverforgató
4 Toroni Ezüstkard bajnok
3 Császári gárdista
3 Abasziszi falanxharcos
2 Birodalmi talpas
2 Klánház
1 Ifini tűtorony
1 Császári vadaspark
1 Rattikani fogadója |
4 Szkún elsüllyesztése
4 Rabszolgalázadás leverése
2 Határvilliongás elfojtása
2 Maladorina
4 Wirg
3 Álomkristály
3 Ostromgyűlés
3 Lándzsavívás
3 Fejszecsapás
3 Pusztító csapás
3 Árnyékháború |
Itt az újdonság a Klánház, és
természetesen a Birodalmi talpas. Déli kapukkal meg lehet még bolondítani, de
nem szükséges. Egészen más változáson megy át a Vihargárda kapitánya. Ebben a
pakliban megtörténik az, amit nem egy helyen tapasztaltam eddig- a
kulcskalandozót kiveszem a deckből, a körítés már jobb lesz nála.
|
Hadrend ostrom |
Kincseskamra
Gilron-szentély
- Klánház
- Rattikani fogadója
- Császári vadaspark
Rúnák terme
12 Északi szabad harcos
4 Dwoon vértes gyalogos
3 Abasziszi falanxharcos
4 Toroni Ezüstkard bajnok
3 Gianagi alabárdos
2 Császári gárdista
1 II. Rounn Lyechard
1 Ahramain |
1 Erioni fal
3 Újoncok kiképzése
1 Villámhadjárat a Rivális Hadúr ellen
4 Lélekcsapda
1 Maladorina
1 Pteropta
3 Vámpír úrnő
4 Elterelő támadás
4 Fejszecsapás
3 Ostromgyűlés
4 Árnyékháború
4 Sors keze
4 Vadon lázadása |
Mint látható, itt az
akadálylapok jelentős pluszt hordoznak magukban. Rengeteg ostromot tudunk
kivédeni, és ezáltal ingyen kalandozóra szert tenni a Lélekcsapdákkal, Rúnák
terme+Lélekcsapda+Északi szabad harcos a Múltban, valamint tetszőleges 3.
alapszintű segítségével. Az ellenfél ha egy ilyenbe meggondolatlanul szalad
bele, akkor komoly veszteségeket szenved el. Ahramain segít abban, hogy a végső
ütközetekbe már komoly erőket mozgósíthassunk. Mint látható, a verzióm távol áll
a 60 laptól, pedig annyira le kéne tudnunk szűkíteni. Erre remek lehetőség az
eseménylapoktól való megszabadulás. Ha azonban a játékosok a versenykörnyezeten
nem játszanak kellő mennyiségűt belőlük (Sors keze, M.A.G.U.S. szerzetesek,
stb.), akkor a Vadon lázadása gyilkos erővel hathat. A pakli egyébként is arra
megy, hogy a lehető leghatékonyabban tudjon elindulni az Északi szabad
harcosokkal manőverezni. Ezt a célt szolgálják az Újoncok kiképzése, a
Villámhadjárat, az Árnyékháború, és az összes Ostrom-olcsósító lap is. A
korábbiakhoz képest ez a pakli defenzív. Ezért sem javaslom a Vihargárda
kapitányának használatát. Hiszen a lap előre akar menni. Ez a pakli pedig kész
kell, hogy legyen a védekezésre, és a hosszú, felmorzsoló játékra. Zombik ellen
vagy Elsöprő támadást, Manacsapdát, vagy Kerubot javaslok- amennyiben egyáltalán
fel kell ellenük készülni. A hadrend ezen verziója ugyanis csapatostul mászkál,
nem zavarják az akadálylapok, és általában szereti, ha megostromolják (ingyen
kalandozó a Lélekcsapdával). Ezen felül beépített sebzéseket is tartalmaz, és
egészen hatékony ütőpotenciált, amelyet szükség esetén felhasznál, ha pedig csak
ballaszt, ki tud csatolni Árnyékháborúkra. Hatékony pakli, ami hamar be tud
indulni. Az ütések sikerességéről a korábbiakkal ellentétben már van, ami
gondoskodik: a Klánház egészen precízzé teszi a dobásainkat, 3 kalandozó esetén
nem egyszerűen sikeresek leszünk, de fölé dobunk a vérteknek is. Ezért használok
inkább Fejszecsapást, mint Pusztító csapást. A pakli-kezdeményekkel kellemes
kísérletezgetést kívánok mindenkinek. András egyik érdekes ötlete a
Hadrend-paklival a játékeldöntő Ütközet: ott a Dwoon vértes gyalogos 7-8-9-eket
sebez, miközben a Császári gárdista még ennél is nagyobbakat üt, a Falanxharcos
pedig üthetetlenné válik. Ehhez nem árt a Damquuis kézbe, és természetesen egy
lovag, aki kijátssza a lapot- ez lehet a Ranil-paplovag, a Vörös Lovag, vagy
éppen a Shadoni kékacél lovag is. Természetesen nem beszéltem eddig az abasziszi
hadrendről, mely Medornokkal és Balatriszokkal játszik, és XV. Hiere Otlokirt is
kihozza, hogy még több manővere legyen. Az irányokból nincs hiány, úgyhogy
mindenki megalkothatja a maga hadrend-variánsát.
"Manifesztáció"
Elhatározásom most ért tetté,
nevezetesen, hogy pakliépítési tanácsadásomat folytatom. Ezúttal (merész terv) a
következő Hagyományos versenyünkig, azaz szeptember közepéig. Hogy mi miatt
gondolok erre? Nos, egyrészt azért, mert rengeteg kihasználatlan lehetőséget
látok (régit, és újat egyaránt), másrészről viszont azért is, mert úgy gondolom,
hogy a versenykörnyezetben mindenki meg tudja találni a maga pakliját.
Hagyományos formátumon például bizonyosan, hiszen itt található a legtöbb,
versenygyőzelemre esélyes pakli. Fogok elemezni triviálisat, és fogok elemezni
speciálisat, kombót, kontrollt és hordát egyaránt.
Mai témámul az amundokat választottam. Ennek oka egyetlen Ultra-párosban
leledzik, a Hat-Nebben, és a Manifesztációs háború megnyerésében. Aki nem hisz a
lapok erejében, annak javaslom, hogy nézze meg őket:
Ultrák
A Hat-Neb ráerősít mind a démonos vonalra (Szentségtelen kapu, saját képesség,
Wirg, Numeeth Hat-Neb, Kheb-Thueeth), mind a Vérgyűjtésre (olcsó kalandozó) mind
pedig a hatalomszavakra (Sarjpáncél, Csontrombolás). Mind e mellett az
eseménylap-kontrollra pülő Rejtett városos pakli Amhe-Ramun főpapos kezdése
mellett a 2. szint hiányzott eddig legjobban a repertoárból. Az Amhe-Ramun papot
kiszoríthatja, hiszen egy Azhanuddal, egy Hat-Nebbel, egy Főpappal, és egy
papnővel meg is van az áhított 13 szint, amit annyira el akarunk érni. És megvan
más kezdéssel is: egy tetszőleges 5. szintű, Azhanud, és egy Hat-Neb. Ennyi is
elég, ha nem célunk az eseménylap-kontroll. E mellett a hozzá csatolt
Ankhe-Thueeth aktivizálására is lehet MP-nk, de alkalmas lehet arra is, hogy
egyszerű bestia-raktárként üzemeljen, hiszen több ilyen lapunk lesz, mint
amennyit optimális esetben is akár- le tudhatunk csatolni.
A másik fegyver, a 3 amunddal oldható Manifesztációs háború megnyerése azt a
lehetőséget hordozza, hogy ingyen legyen egy nagyobb kalandozónk, akit még nem
hoztunk le. Rattikani fogadójával ez ingyen kalandozót és 3 DP-t, nélküle pedig
3 MP-ért 6 DP-t eredményez, plusz egy, a végső roham elkerülésére szolgáló
kalandozót.
A régi fegyverek itt is megvannak. Ankhe-Thueeth, Szentségtelen kapu,
Kézrátétel, Isteni segítség, Kheb-Thueeth, Wirg, Ősi Egyezmény megszegése,
Csontrombolás, Csapás. Elég illusztris névsort állíthatunk össze a lapokból, a
lényeg annyi, hogy a paklinak nem egyetlen stratégiája van, de mindig ugyanúgy
kezdi. 3 amunddal, amiből egyik jó eséllyel Amhe-Ramun papnő lesz (a kézméret
növelése, és a Vérgyűjtések hatékony kihasználása érdekében), a másik egy
nagyobb amund: Amhe-Ramun főpap, Azhanud, Hanameth, vagy Numeeth Hat-Neb, míg a
harmadik rendszerint a Hat-Neb. Nem feltétlenül ebben a sorrendben. A pakli a
megfelelő időpillanatban elindul egy manőverre, amiben meg fogja védeni magát,
és valahogy átverekszik, ezáltal elér egy hatalmas előnyt egy küldetésből. Innen
kell hogy sima legyen a pálya, vagy legalábbis könnyített, hiszen a következő
manővert az első nagyban segíti. Minden más pedig azt a célt szolgálja, hogy az
ellenfelet harcban, sorban egyaránt ellehetetlenítsük.
|
Manifesztáció |
Trónterem
Gilron-szentély
- Rejtett város
- Rattikani fogadója
- Imaszentély
Pantheon
2 Azhanud
1 Numeeth Hat-Neb
1 Hanameth
3 Amhe-Ramun főpap
4 Amhe-Ramun papnő
4 Hat-Neb
1 Homoktorony |
4 Ősi Egyezmény megszegése
4 Manifesztációs háború megnyerése
4 Ankhe-Thueeth
4 Damquuis
3 Wirg
2 Kheb-Thueeth
2 Manacsapda
4 Vérgyűjtés
4 Isteni segítség
2 Kézrátétel
3 Csontrombolás
3 Csapás
4 Szentségtelen kapu |
A pakliban természetesen
mindenki találhat alakítanivalót. A DP-taposó, vagy építménnyel gyorsan DP-t
szerző paklik ellen jó lehet a Raquan, és van neki mit áldozni. Ugyanígy szóba
kerülhet a Kerub (Zombi hordák ellen), vagy ostrompaklik ellen (ha kevesebb
varázslatra számítunk) az Örvényzár, esetleg a Gyilokjáró. Én Trónteremmel
kezdek, de lehet olyan elvetemült is, aki rá akar mozdulni arra, hogy Azhanud
első körben megoldja az Ősi Egyezmény megszegését (egy Belső Iskola
gyakorlóterme kell hozzá, meg a Rattikani), ehhez maximális számú Azhanud kell,
és Sorsfordulat is. Mindenkinek javaslom, hogy egy próbát tegyen, elvégre a
paklinak potenciálisan mindenre lehet megoldása. Ami zavarhatja, az a relatív
lassú kiépülés. És természetesen, mivel itt is DP-győzelemről beszélünk,
mindenki kifejleszthet magának egy Déli kapus verziót is, amiben 13-ak tornya is
szerepel, meg Feneketlen kút, és Nekropolisz is. Alternatív toronyszintnek
javasolható az Ispotály, az akciólapok közül én kihagytam a relatíve evidensnek
tűnő Sarjpáncélt. Akadálylapokkal foglalkozni ott az Égi sereg, vagy a
Maladorina. A pakli ezerarcú- csak le kell tesztelni, melyik verzióban állja meg
legjobban a helyét.
Crantai kóborlók
Minden idők egyik
legnépszerűbb paklijáról fogok írni. A pakli annak ellenére volt mindig nagyon
közkedvelt, hogy az adalékok, melyekből összetevődik, nem olcsó, sőt: a
Hagyományos (Új Hullámról kizárt) lapok közül a legdrágábbakat tartalmazza.
Példának okáért magét a kóborlót, Baál Káint, El Dzsiahot, és még sok minden
mást.
Egyszer kinn, egyszer benn
A Kóborló népszerűsége a következőből adódik: a pakli MP-kontrollt játszik, és
csak nagyon begyakorolt manővereket hajt végre. A Crantai kóborló csak akkor van
a jelenben, ha több MP-nk van, vagy ha ő maga éppen manőverben vesz részt. Ezért
mindig MP-fölényből indítunk (miután azt kiépítjük), majd ezt követően az
ellenfél alá megyünk MP-ben, ezáltal a kóborló kiugrik. Majd ismét valamilyen
módon MP-t taposunk, vagy költekezésre kényszerítjük ellenfelünket, így a
Kóborló éberen ismét a Sorunkba kerül. A pakli eseménylap-kontroll, abból is a
legdurvább verzió: mindent használ, ami MP-t manipulál, vagy ami arra
kényszeríti az ellenfelet, hogy saját magától költsön MP-t.
A félelem tárgya
A paklit egy ideje nem látni már. Ennek oka nem a hordák elszaporodása. Az
legrosszabb esetben annyi MP-t költ el, hogy a Kóborlóink nem tudnak ki-be
ugrálni, hanem folyamatosan benn vannak. A fő ellenfél két akciólap: a
Vérgyűjtés, és a Mestervágás. Előbbi a törékeny MP-egyensúlyt borítja fel,
utóbbi 2 MP-ért levágja a fő karakterünket. Szerencsére erre is vannak
megoldások, az egyik a Quintarha (vagy Bojkott), a másik a Márványszentély őre.
A Kóborlókat nem zavarja különösebben az Igere-szentély romjainak elpusztítása.
Éppen ezért is javaslom, hogy játsszuk bele, hiszen ezzel is lassítjuk
ellenfelünket, és elősegítjük, hogy a Sápadt Angyal, a Sápadt Angyal Átka, vagy
a Haditervek, El Dzsiah motor működjön. Minél kiépültebbek vagyunk, annál jobban
bírjuk mozgatni a Kóborlókat. A kulcs mindenhez az MP, mert ez egy MP-alapú
játék.
A pakli újratöltése a Sápadt Angyal szövetséges, az Ostromgyűlés (esetlegesen
Ostromgyűrű), lehetséges a Hősies csapás, és az Ostromgyűlés is. A Vámpír úrnőt,
mint minden pakliba, ide is ajánlom, és a három lefordított toronyszint adja
magát a Márványszentélyhez, és a Császári vadasparkot kereső Déli kapuhoz. Azért
is tartom jó döntésnek ezt a paklit, mert az ellenfél most valószínűbben
ostromol, mint eddig szinte bármikor.
A végére marad a Deck: előrebocsátom, hogy ez az én véleményem. Rengetegen
játszottak, vagy rendelkeznek ilyen paklival, és mindenki máshogy rakja össze.
1-1 lap mindenkinél különbözik.
|
Kóborlók |
Kincseskamra
Csapdák terme
Déli kapu
- Márványszentély
4 Crantai kóborló
4 Oroszlánszív-paplovag
2 A Szunnyadók kapitánya
1 Baál Káin
2 A Sápadt Angyal
1 Császári vadaspark
2 Igere-szentély romjainak felkutatása
2 Vámpír úrnő
4 Tükörútvesztő |
1 Maladorina
3 Quintarha
4 Hősies csapás
2 Pusztító csapás
2 Ostromgyűlés
2 Ostromgyűrű
4 A Sápadt Angyal Átka
4 Haditervek
4 Sors keze
4 El Dzsiah
4 Vadon lázadása
2 Vérzivatar
3 Árnyékháború |
Feketerendi
DP-taposás
A negatív
DP-s lapok megjelenésekor még kevesen gondolták, hogy ez az új győzelmi kondíció
versenygyőzelemre esélyes. Azonban az utóbbi hetek bebizonyították, hogy a
Feketerend jelentősen erősödött a Legendák kiegészítő megjelenésével. Az
alábbiakban bemutatom a pakli kulcslapjait, azok erősségét, és működése közben
elérendő céljait.
A pakli
Dequator Marses segítségével hozza olcsón a feketerendi kalandozókat. Legelőször
is tehát egy Dequator Marsest kell szerezni. Egyrészt belőle maximális számú
lesz a pakliban, másrészt a Felföldi kiemelkedett is képes kikeresni. Ha pedig
minden kötél szakad, akkor a Feketerendi paplovaggal is lehet alapszintért
idézni, igaz egy játékban csak egyszer. A legideálisabb kezdés vagy a Dequator
Marses Hűség csarnokával való leidézése, vagy a Feketerendi paplovag
segítségével hozott Felföldi kiemelkedett, mely hozza Dequator Marsest. Utóbbi
forgatókönyv esetében 4+3+1=8MP-ért van egy Dequator, és egy 2. szintű
paplovag.
A fenti
megállapítások minden modern feketerendi paklira érvényesek, az ostromra, és a
DP-taposóra egyaránt. Ami a DP-taposót megkülönbözteti az ostromtól, az a
Feketerendi seregvezér. Ő tud építmény vagy megoldott küldetés feláldozásáért
cserébe az ellenfélen DP-t buktatni. Továbbá képes olyan harc manővert indítani,
ami sikeressége esetén -2 DP-t ad az ellenfélnek, és egy azonnali lehetőséget
arra, hogy elveszítse a játékot -11 vagy kevesebb DP esetén.
Adott tehát
egy kalandozó, aki profitál a sok építményből. Vegyük sorra azokat az
építményeket, amik könnyen kihozhatók ezzel a paklival, és viszonylag sok DP-t
adnak: 13-ak tornya (Déli kapuval természetesen, de az amúgyis lesz a pakliban a
sok építmény miatt), Feketerend fellegvára (Ezt csak abba a verzióba ajánlom,
ami ostrommal való győzelmet is erőlteti), Feneketlen kút (5DP veszteség nem
gond, hacsak az ellenfél szintén DP buktatásra játszik), Nekropolisz (2 ranagol
paplovag is kihozza), Márványszentély (Érdemes vele kezdeni, és 3 rejtett
toronyszinttel indulni), Ifini tűtorony (6 kalandozó hamar kinnt lesz), Taverna
(Seregvezérrel működik), Rattikani fogadója, Császári vadaspark, Parancsnoki
sátor, Klánház, Quirrta Khinn rendház (Azért szükséges, hogy meg tudja a pakli
oldani a Könnytelen öreget, aki alatt nem lehet DP-t buktatni), Darton töprengő
temploma. A sor még folytatható, de ezek az építmények a legfontosabbak.
A pakli
taktikája:
1. Szerezz
Dequatort
2. Hozz kalandozót, és legyen legalább 1 Seregvezéred
3. Hozz ki építményeket. Ha kell, akkor használd ehhez a Belső iskola
gyakorlótermét, ami sokat segíthet a Parancsnoki sátor, a Klánház, illetve a
Quirrta Khinn rendház kihozásában
4. Dobj be építményeket addig, amíg az ellenfélnek -9 DP-je nincs
5. Szereld fel a kalandozóidat hátassal, és fegyverrel, és legyen ütésed kéznél
6. Amint az ellenfélnek -9 DP-je van, akkor indulj el egy végső csatára a
Feketerendi Seregvezérrel. Ebbe küldhetsz 3 kalandozót, majd a harci köröknél
továbbiakat ugraszthatsz be szükség esetén a lovak segítségével. Ha ezt a
manővert sikerre viszed, akkor azonnal nyertél.
Ez így leírva
egyszerűen hangzik, de az ellenfél is cselekszik közben. Főleg ha tudja, hogy
mire megy ki a játék, akkor nem fogja kivárni tétlenül, amíg minden Dequator
tervei szerint alakul. Annak érdekében, hogy az ellenfelet fel tudjuk
tartóztatni ahhoz szintben viszonylag jól áll a feketerend, de harci alakzatra
is szükség van. Ennek érdekében maximális számú Nehéz Harci mént, és Könnyűlovas
kopját javasolok. A kettő kombinációja plusz csapatszintet, és olcsó 4 sebzést
eredményez. Az Ezüstlunír mellvért komolyan fogja ezt a két sebzésforrást, ezért
a Pörölycsapást javasolom kiegészítő ütésnek, ami ellen ez nem véd.
Eddig a pakli
viszonylag direktnek tűnik. Azonban van 2 olyan módszer, amivel új frontokat tud
nyitni, és Sor fázisban még jobban meg tudja keseríteni az ellenfél életét:
-
Imeko torony: Kevesen
tudták, de 5 szintnyi kalandozó elforgatásával leidézhető szuke nélkül is.
Ez pont egy Dequator Marsesnyi elforgatás. A pakli pedig annyi építménnyel
tud játszani, hogy MP-nyerésre, és Seregvezérnek való bedobálásra is bőven
jut belőle. Az Imeko torony biztosítja, hogy MP-kontrol, Tróntermes paklik,
és minden egyéb olyan pakli ami nem hoz több kalandozót a Feketerendnél az
ellen elég MP-t lehessen nyerni a döntő manőver megkezdéséig, és az első
csapásokat a döntő harcban a feketerend adhassa le.
-
Nekropolisszal játszik a
pakli, tehát élőhalott bestiát is bele lehet tenni. A Hatysa, Vámpír úrnő,
és a Zaurak a leghatásosabbak. Amennyiben ostromra is megy a pakli, akkor a
Vámpír úrnőt ajánlom. Amennyiben kiskalandozókat kell eliminálni, akkor a
Zaurakot. Ha csak DP-buktatásra megy a pakli, mint a mai terítéken lévő
pakli esetében, akkor a Hatysát választom, hiszen nem véd ellene semmilyen
vért, és egy Corgával is könnyűszerrel elbánik, vagy csak besérít egy
többszörösen Sarjpáncélozott varázslóurat, ezzel nyitva meg az utat a
győzelem felé.
Végül a
paklilista, amivel én játszanék:
|
Feketerendi DP-taposás |
Kincseskamra
Belső iskola gyakorlóterme
Hűség Csarnoka
Márványszentély
3 Dequator Marses
3 Felföldi kiemelkedett
3 Feketerendi paplovag
3 Felföldi seregvezér
3 Nehéz harci mén
3 Könnyűlovas kopja
3 Pörölycsapás
3 Déli kapu |
1 13-ak tornya
1 Nekropolisz
1 Feneketlen kút
1 Ifini tűtorony
1 Császári vadaspark
1 Quirrta khinn rendház
2 Parancsnoki sátor
2 Klánház
1 Taverna
1 Rattikani fogadója
2 Imeko torony
2 Hatysa |
A pakliban 21
DP-értékű építmény van. Ez potenciálisan 9 DP buktatás mellett 11 MP nyerését
teszi lehetővé. Számomra ez jelenti a pakli igazi ereje.
Kráni elfek
Az egyik nagy előnye annak,
hogyha az ember Hagyományos versenyen indul az, ha játszhat Aurri
Ly"Shematenellel. A tavalyi évzárón DiN mutatta ezt be, amikor is 7/7-es
alapszakasz-mérleggel nyerte az első napot. A kráni elfes pakli természetesen
nem csak ebből az opcióból áll. Kezdhetünk Quirrta Khinn lovaggal, vagy
valamelyik más nagyelffel, mondjuk If Hiassal. Közös bennük, hogy a Quirrta
Khinn apród mindet éberbe tudja forgatni, akárcsak Mallior, vagy a Kiválasztott
akarata. Gyors ostromból lehet óvatos ostrom is. A lényeg, hogy mi minden körben
be tudunk vinni egy manővert, aminek nincs gyilkos negatív következménye, lévén
a kalandozóink meg tudják védeni magukat- és minket.
Kiegészítők
Aurri használata mellé rengeteg dolgot lehet javasolni, az első, ami egy 7.
alapszintű Aurri esetében hasznos, az a Megfélemlítés. Mivel a kezdőkalandozónk
(történjék bármi) drága lesz, így javasolt a magas számú Concordia, és a
kalandozó első ütéstől való megvédése. Igaz ez a Quirrtákra, és If Hiassra is. A
Sarjpáncélt Mallior mellett magára tudja aggatni a megfelelő elf, az
Örökségekkel pedig hozhatunk olyan felszereléseket, mint a Jósgömb, a Dobótőr
vagy éppen az Abbitacél rúnapajzs. Bestiák ilyen védelmen nehezen hatolhatnak
át, azaz az ellenfélnél olyan lapokra kell felkészülni, ami nem Közelharci ütés:
a Halál lehelete ellen remekül megvédhet a Damquuis, vagy éppen a Sonioni opál,
ugyanakkor a hatalomszavak ellen egyszerűen csak If Hiasst szabad lehozni.
Ugyanis ha Titkos nyelvű lesz, nem hat rá semmi Mallior mellett, és a
képességével (Rejtett városnak hála) meg lehet oldani minden nagykalandozót. A
sok manővert már egyszer leírtam, ugyanakkor nem árt bemutatni más, a
manővereket segítő lapokat. A Nomád portyázók megfékezése Aurri jó barátja, úgy
is olcsósít, hogy a körben egyből akarunk ostromolni. A Sorsfordulat a megfelelő
időpillanatban játékeldöntő hatású, míg a Jogos örökség a kalandozóink
megfelelő, és gyors felszerelésében segít, komoly energiaráfordítás nélkül.
|
Aurri (Kráni elf) |
Kyel-szentély
Gilron-szentély
- Császári vadaspark
- Quirrta Khinn rendház
- Rejtett város
Critai tábla
4 Aurri Ly"shematenel
4 If Hiass
4 Quirrta Khinn apród
2 Quirrta Khinn lovag
4 Mallior
1 Bíbor Hadúr
1 Tharr-szentély
4 Jogos örökség megszerzése |
4 Nomád portyázók
megfékezése
2 Damquuis
1 Siqquis
2 Sonioni opál
4 Dobótőr
3 Megfélemlítés
2 Sarjpáncél
1 Ezüstlunír mellvért
1 Abbitacél rúnapajzs
4 Sorsfordulat
3 A Kiválasztott akarata
3 Sors keze
3 Örökség
3 Concordia |
Quirin-Varázslók
Rengeteg olyan pakli látott
már napvilágot, amelyik egyetlen kalandozóra épített. MA egy ilyent fogok
bemutatni- azzal a különbséggel, hogy a lapok, melyeket Quirin dan Jeir behúzása
esetében dobunk, megoldhatják azt a helyzetet, amíg eljutunk odáig. A mai témám
az Időmágia, azaz a dobató paklik egy új verziója.
Elsődleges működés
A pakli nem bonyolítja agyon magát: Quirin egy Kilenc sor iskola nyakékkel, vagy
Dorani varázslóbottal Időugrásokat játszik ki (a Dan Jeir kerengője miatt
sokszorosan), Kiválasztott akaratával blokkol, harcban pedig Sherebel, Őselemi
erőt játszik ki, és Elemi fagyot. A blokk-esélyt javítja a már említett Elemi
fagy teremtése küldetéspaklik ellen, és a hatékonyságot javítja az Elemi fény
teremtése. Mindegyik többszörösen kijátszható a már említett Dan Jeir
kerengőjéről, melyből 2 lesz egy Gilron-szentély alatt, kezdéskor. Szintén a
pakli blokk-jellegére erősít rá a dobatás esetén leghatékonyabb bestia, a Kurun
(mely Quirint is megmentheti számunkra egy rosszabb húzás esetén), valamint a
Gyorsítás (egy újabb Időmágia), amellyel Zápor esetén, vagy sebzések ellen
vértezhetjük fel a kulcskalandozót. A dobatószekcióhoz tartozik még Yazbael, és
a Mestertolvajok, valamint a Sárkány ébredése. A kisebb kalandozók közül a
Dorani időmágus használatát javaslom: ő is tud paraelemezni, és leérkezésekor
dobat. A Dorani novícius segítségével hozhatunk esetleg Negyedik arc szentélyét,
ezáltal körönként dobatva vele három lapot, ha az ellenfél képtelen az építményt
bevenni.
Másodlagos működés
Sajnos elő fog fordulni, mint minden egykalandozós paklinál, hogy a kulcslapot,
mely Quirin, nem húzzuk be időben. Hogy így se veszítsük el a játékot, ezért
használunk Dorani időmágust, akivel egy-két körig sakkban tarthatjuk az
ellenfelet. Hiba kihagyni Hagyományos versenyen a pakliból Ashiquort, hiszen
minden akciólapot tud, ami nekünk kell, és rendkívül jól blokkol. A pakli
versenyképes, de csak akkor, ha időben összehúzzuk. Így a paklit optimalizáló
lapok tömkelegével kell játszanunk, melyek esetlegesen lapot engednek húzni.
Ilyen az Örökség, a Kötések oldása, nagy kedvelőinek javaslom az
Oroszlánszív-paplovagot is (elvégre ez is fogyasztja a paklit, és legalább
olcsó).
Nagyjából össze is állt a pakli, nézzük, miből induljon ki, aki időmágus paklit
akar:
|
Quirin-Időmágia |
Kyel-szentély
Gilron-szentély
- 2 Dan Jeir kerengője
- Negyedik arc szentélye
Critai tábla
4 Quirin Dan Jeir
1 Ashiquor
4 Dorani időmágus
3 Oroszlánszív-paplovag
2 Yazbael
4 M.A.G.U.S. szerzetes
4 Shereb
4 Kurun
3 Damquuis |
2 Bojkott
3 Őselemi erő teremtése
4 Elemi fagy teremtése
3 Elemi fény teremtése
2 Gyorsítás
4 Időugrás
4 Dorani varázslóbot
3 Kilenc sor iskola nyakéke
1 Jósgömb
4 Kiválasztott akarata
4 Mestertolvaj
2 Sárkány ébredése
4 Örökség
1 Kötések oldása |
Selmo-Chei
Sok pakli van, ami egy újabb
kiegészítő megjelenésével gyengül, mert nem kap lapot, azonban addigi
ellenlábasai olyan segítséget kapnak, amelyek miatt fölékerekednek. Aztán van a
másik verzió. Ugyanarra az alapra új lapok segítségével megújítani egy paklit,
hozzáidomítva a versenykörnyezethez. Mindkettőre bőséggel lehetne példát
mondani, utóbbira a Selmo-Chei pakli ideális példa. Hiszen a pakli számos új
lapot kapott, amelyeknek a kezelése nagyban átalakítja a decket.
Nagyok a vártán
Az első igazi példa az Ezüstlunír mellvért. Igere-szentély romjainak felkutatása
mellett-helyett alkalmas az első fordulóban Vérgyűjtéssel sérültbe forgatott
kalandozónkat minden körben éberbe vágni, és megszabadít minket attól a gondtól,
hogy kalandozóinkat beforgatva tartja egy Romlás virága. Innentől kezdve nem a
Romlás ellen, hanem érte fogunk imádkozni, hiszen 4 MP-különbséget teremt, ha a
virág megkísérel kiiktatni egy nagykalandozót, és nálunk van a vért. Ugyanígy
elképzelhetetlen mellette a permanens 1-1 szint sebzés sorban, hiszen semmit sem
ér. És sokkal jobban védve lesz a pakli az ütésektől, és bestiáktól. Nagy
fegyver, relatíve olcsón. Ha játszunk a Jogos Örökség megszerzésével (márpedig
az Utazás a Kapuk Terén lapot erre cserélném le), akkor teljesen ingyen is
megszerezhető.
A másik probléma a paklival valahogy úgy hangzott, hogy a Várzivatar, illetve a
Véreső ellen lehetnek problémái. A M.A.G.U.S. szerzetes ennek elejét tudja
venni, és a Lépés a Critai táblán mellett nem szükséges végre egy olyan
eseménylappal játszani, ami teljesen be tudja fogni a kezünket. A szerzetes
kipörög- már ha van 3 toronyszintünk. És mivel jó játszani itt is Déli kapuval,
így lesz.
A harmadik egy eseménylap, ami a blokkolási képességünket növeli: ez a
Kiválasztott akarata. Plusz manővert ad, ha védekezni kell. Ez, plusz Mellvért,
plusz gyógyítások, plusz Igere-szentély romjai, plusz Kyel-szentély. Csak ennyi
esélyünk van megfogni az ostrompaklikat. Szerintem elegendő. Még Cyrgaant is ide
kell venni, de ha ő is van, valószínűleg az ellenfelünk nem az ostrommal, hanem
a küldetéseink akadályozásával lesz elfoglalva.
A végére maradt a paklilista, ahogyan azt megszokhattátok (a megszokott helyett
60 lapra- a Könnytelen Öreg - Fehér Kobra vonalak miatt):
|
Selmo-Chei |
Critai tábla
Kyel-szentély
Trónterem
4 Mogorva Chei
4 Selmo atya
4 Cyrgaan Khea"Lorn
2 Almeir
2 Candidatus Celos
1 Arbo
2 Di"Luani Árnyékpap
1 Queliquor
4 M.A.G.U.S. szerzetes |
4 Igere-szentély romjainak
felkutatása3
Jogos örökség megszerzése
4 Felmentő sereg hívása
2 Császár kegyének kiérdemlése
4 Vérgyűjtés
3 Gyógyír
3 Csapás
3 Kézrátétel
4 Ezüstlunír mellvért
1 Jósgömb
4 Lépés a Critai táblán
4 A Kiválasztott akarata |
Birodalmi Légió
Ha szint alapú hordában
gondolkozunk, akkor mindenképpen meg kell említeni a Krán Törvényének
legegyértelműbb hordapakliját. A Birodalmi Légióban gyors, olcsó, és magas
védőküszöbű vértes kalandozók játszanak ki olcsón, hatékony akciólapokat. És
mindehhez hozzájárul, hogy szinte nem tud rosszul húzni. Adalékanyagai: közel 20
kalandozó, kb. 20 akciólap, és 20 egyéb. Mintha minden paramétere a paklinak
sablonos lenne: ez azonban nem igaz. Én például sokat gondolkozok rajta, hogy
melyik kalandozóból használjak, és melyikből ne (főleg hagyományos versenyen),
hiszen Lord Quator 5 MP-ért kifejezetten csábítóan hangzik, ha viszont ő
bekerül, a Tersius is megérdemel egy esélyt- ilyen helyzetben pedig maximális
számú Mon-Dult játszanék. Ez nem vicc: a Mon-Dul rengeteg lap ellen egyetlen
ellenszer. A hatalomszavak, úgymint Poklok kínja, vagy a varázslatok egyáltalán
nem fognak viselőjén. Ilyen pakli ellen ő lesz a befejezőember. A terminátor.
Kicsit a kicsik, nagyot a nagyok ellen?
Az elv korántsem ilyen egyértelmű. Valójában 2., 3., 4., vagy 5. szintű
kalandozókat hozhatunk le, attól függően, hogy az adott játékhelyzethez melyik
is illik jobban. A pakli teljesen jól konfigurálható a versenykörnyezethez, és
mindenkinek merem ajánlani, mert a kisegítő lapok miatt pörög is- 5-6 lapot
simán húzhatunk úgy, hogy még raktározzuk is a lapokat erre-arra. Az El Balada,
Árnyékháború duó azért kitűnő, mert akár 7 akciólapot is el tud raktározni,
ezzel is növelve a variációink számát. Mindenképpen ajánlom. A Gilron-szentély
alá szintén bölcs döntés Császári vadasparkot tenni, és a biztos dobások
érdekében Klánházat. A kezdő toronyszint a Gilron-szentély mellett biztosan a
Birodalmi kiképzőterem lesz, a másik opcionális, én ha választanom kell, mindig
a Kincseskamrára teszek (ha valaki visszaolvas, eléggé nyilvánvaló). Ugyanakkor
a Kyel-szentély, vagy esetlegesen egy Labirintus/Gyilokjáró ugyanolyan jó lehet.
A pakli alapesetben ostrom, így itt is javaslom az ostromolcsósítások már
korábban leírt formáit: a Vadon lázadása, Vámpír úrnő duettet. A játék
befejezésére pedig értékes lehet a Villámhadjárat a Rivális Hadúr ellen, és a
Tharr-szentélyek.
Akadálylap-semlegesítés a Császári vadaspark mellett Maladorina, és javaslatom
szerint Ostromgyűlés legyen (a Birodalmi Talpasnak, és Hadmesternek van
Hadrendje, használjuk ki!).
Vészhelyzet esetén erre a deckre is igaz: tud toronyszintet építeni is. Ezért
javaslok a Sors keze helyett M.A.G.U.S. szerzetest.
Végezetül nézzük a paklit:
|
Birodalmi Légió
|
Kincseskamra
Gilron-szentély
- Császári Vadaspark
- El Balada
- Klánház
Birodalmi kiképzőterem
3 Lord Quator
2 Tersius
4 Birodalmi hadmester
3 Centúrió
4 Birodalmi talpas
2 Birodalmi felderítő
4 M.A.G.U.S. szerzetes
3 Birodalmi kiképzőterem |
2 Tharr-szentély
1 Villámhadjárat a Rivális Hadúr ellen
1 Maladorina
3 Vámpír úrnő
3 Manacsapda
3 Ikervágás
2 Tombolás
3 Fejszecsapás
3 Pusztító csapás
4 Mon-Dul
3 Ostromgyűlés
4 Vadon lázadása
4 Árnyékháború |
Kistolvajok
A kistolvajok,
az a pakli, amit egészen a mai napig nem lehetett eltűntetni a
versenyformátumról. Vegyünk egy alaphelyzetet. Mi a legjobb Manifesztáció éve
mellett? A válasz úgy hangzik első reakcióból, hogy a nevesített kalandozók.
Valójában a legolcsóbb nevesített kalandozók a helyes válasz, ugyanis a
manőverek száma befolyásolja a mérkőzés végkimenetelét. Ki szállna vitába ezzel
az állítással? A másik ok, hogy minden további nálkül 5 DP-t, és permanens
MP-fölényt tudnak biztosítani, hála az építményeiknek, és a Dzsad bankháznak,
valamint a Dzsad bankház kifosztásának.
Játék két kalandozóval
A dolog lényege, hogy a mérkőzés megnyeréséhez szükséges két kalandozót már a
játék kezdetén felhúzzuk. Abul Akh-Haib, illetve Rahim el Haszra minden
problémánkat megoldja, amennyiben megfelelő körítés van mellettük. És melléjük
érkezik Szang Pa, akivel körönként 2 MP-t tudunk termelni. Ha mindehhez
hozzávesszük, hogy játszunk Feltámasztással, Kitéréssel, hamarosan kiderül, hogy
a kalandozóink megölése több MP-be kerül, mint az, hogy visszahozzuk őket a
halálból. Ha ezt az állapotot elérjük, akkor egyenes út vezet a győzelemhez.
Roppant sok versenyen játszottam ilyen lapokkal, és mindig meg tudtam óvni az
MP-fölényt. Ez fontos, ugyanis az MP-fölény a pakli kulcsa. Mindig mi kezdhessük
a manőverezést, azaz defenzívába kell hajtanunk ellenfelünket. Zombik ellen
ezért javaslok Kerubot, a Manifesztáció éve megvédésére pedig M.A.G.U.S.
szerzetest, ami az Arel, és minden (nem X-es) eseménylap ellen egyaránt hatékony.
Kiegészítések
Rengeteg akciólappal játszom ezt a paklit? Nem. Itt, és ekkor megadom az
ellenfelemnek azt a lehetőséget, hogy 3 MP-ért akár megölje azt a kalandozót,
aki 3-4 MP-ért jött. A Feltámasztás ugyanis 2-ért visszahozza. A Dzsah-pap
ideális kiegészítés melléjük, hiszen Dzsad (Dzsad bankház), és Feltámasztásra
képes, ráadásul a Szférák zenéjét is tudja. Ez utóbbi játékeldöntő lehet
végjátékban, és ezért is javaslom a Di"Luani Árnyékpap használatát, amivel a nem
kívánatos eseménylapokat leszedhetjük, ugyanakkor megfelelő időpillanatban
befolyásolni tudjuk a Manifesztáció évét is. Küldetések? Felmentő sereg, Dzsad
bankház kifosztása. A Császár kegyének kiérdemlése csak a befejezés.
Kincseskamra
Labirintus
Dicsőség csarnoka
4 Rahim el Haszra
4 Abul akh-Haib
4 Dzsah-pap
2 Szang Pa
1 Di"Luani Árnyékpap
1 Oni
1 Queliquor
4 M.A.G.U.S. szerzetes
4 Déli kapu
1 Torozon tavernája |
1 Dzsad
bankház
1 Keleti szél Pagodája
1 Tizenhármak tornya
4 Felmentő sereg hívása
4 Dzsad bankház kifosztása
2 Császár kegyének kiérdemlése
4 Wirg
3 Kitérés
4 Feltámasztás
3 Hatodik érzék
3 Sors keze
3 Manifesztáció éve
2 Maszkok ünnepe |
A VadkanMindig,
ha bemutatót kell írnom, váltogatom az evidens paklikat a meglepőekkel.
Most is ez következik. A pakli, amit leírok, már leírtam ugyan korábban,
mégsem ment át nagyon a köztudatba. Egészen egyszerűen arról van szó,
hogy egy korábbi népszerű regényhős kapott egy olyan támogatást, amit
bűn lenne kihasználatlanul hagyni. Ő Rudrig Ves Garmacor.
Mitől erős?
Rudrig, és az Ezüstlunír mellvért ideális kombó. Harcban végtelen számú
sebzést bír produkálni, úgy, hogy nem sebződik Rudrig maga. Ehhez csak
annyi harci kör kell, amennyi sebzést ki akarunk osztani. Nem kel
agyongondolkodni. Ha az ellenfélen nincs Ezüstkard bajnok-képesség (vagy
rajta is ilyen Mellvért), akkor sem gyógyítások, sem sebzésfelfogások
nem mentik meg a haláltól. Ha Rudrig nem hal meg (márpedig az Ezüstlunír
mellvért miatt ez eleve nehezen következhet be), akkor nyeri a harcot,
és takarít az ellenfélnél. Csak be kell húzni. No meg persze vissza kell
tudni forgatni, amire már vannak megoldások. Maga a Mellvért is kihagyja
a sérült fázist, de hogy egy körben minél több manővert tudjunk
megblokkolni, ahhoz szükség van olyan lapokra is, mint a Kiválasztott
akarata, vagy a Teleport varázsjel.
Második arc
Ami nekem ennél a paklinál gondot bír okozni, az a második kalandozó
kiválasztása. Vyergas+Udunn páros nagyon jól hangzik, hiszen Vyergas is
tud sebződni egyet harcban, helyette ingyen csinál mindent. A másik
verzió szerint Imrym Dallal ostromlok. Az igazság az, hogy a
Manifesztáció évére szükség van, így az az ötlet, hogy ne válasszak,
csak töltsem ki a helyet gyilkos helypótlókkal, nem életképes. Ilyen
helypótlók volnának az Oroszlánszív-paplovagok. Az, hogy Gudridot, és
Badridot le tudjuk hozni jutányos áron, vonzza a Felmentő sereget, amit
viszont sajnos Rudrig nem vonz, lévén nincs Pszije. Kár érte. Az én
javaslatom: vagy a Vyergas-Udunn vonal. Alternatívaként ott van a
Rozsdaevőkkel, Erioni fallal, és Manifesztáció éve nélküli verzió, amiben
a Rozsdaevő pontosan ugyanazt csinálja, mint Rudrig, csak könnyebben hal
meg. Előbbi kicsit sablonos, utóbbi meglepőbb, de működik. Elvégre
második blokknak, és sokadik manővernek is jó a pakliba, és mellé
mehetnek a szokásos kiegészítések.
Győzelmi kondíció
Ha meg lehetne oldani a Felmentő sereget, egyértelműen a küldetés
mellett foglalnék állást, hiszen a Jogos örökség megszerzése is biztos
résztvevő a pakliban. Így azonban rá kell hagyatkoznunk esetlegesen
olyan lapokra, mint a Corma-dinai szigetek megszerzése, vagy a
Nomádjárás eltérítése. Ennél azért jobban hiszek az egyszerű, natúr
ostromokban, amikhez találhatunk olyan kiegészítőket, mint a Vérkő
szilánkja, vagy a Raquan tüze, és elkezdhetjük Rudriggal a vonatépítést.
Hiszen ereklyéink, és tárgyaink bőven lesznek, szinte mindenre
felkészülve. Én mégis egy hibridet javasolok. A Nomád portyázók
megfékezése jó kishorda ellen, és a kalandozóink alapból megoldják,
nevesített pusztítással, ugyanakkor 1 MP-ért tudunk bármikor ostromolni
is a segítségével. Kettős győzelmi kondíció. A Hadeb Ariffa is segíthet
a győzelemben, amennyiben úgy döntünk, hogy éppen rá van szükség.
Nem maradt Más hátra, mint a pakli
|
A Vadkan |
Kyel-szentély
Critai tábla
Rúnák terme
3 Rudrig Ves Garmacor
3 Rozsdaevő
1 Gudrid
1 Badrid
1 Ashiquor
2 M.A.G.U.S. szerzetes
1 Erioni fal
3 Jogos örökség megszerzése
3 Nomád portyázók megfékezése
3 Teleport varázsjel |
1 Kurun
2 Damquuis
3 Ezüstlunír mellvért
1 Fényúr
1 Vérkő szilánkja
1 Hadeb Ariffa
3 Ikervágás
1 Jósgömb
1 Feketelunír démonkard
1 Bojkott
3 A Kiválasztott akarata
3 Lépés a Critai táblán |
Cserepakli: Tetszés szerint, küldetésekkel.
DP-horda
Ne nehezítsük meg a saját
dolgunkat azzal, hogy olyan paklit rakunk össze, aminek a működését nem
ismerjük. Ennek elkerülésére remek megoldások vannak, ott van például a teszt. A
legtöbb játékos azonban olyan paklit szeret játszatni, amelyek teljes
bizonyossággal működnek. Ehhez pedig nem kell más, mint egy másik, már versenyen
bizonyított pakli lemásolása, és esetleg tökéletesítése. A következő egy ilyen
pakli lesz. Vagy mégsem?
Az igazság az, hogy az idők változtak azóta, amióta a pakli megjelent. Ugyanúgy
gyorsnak mondható, ugyanúgy remekül tud kalandozót halmozni, és ugyanúgy olcsón
tud harcban sebezni. A környezet változott. Ami fontos, hogy megértsük, mikkel
kell helyettesíteni milyen lapokat. Hiszen vannak lapok, amiket kizárólag erre a
Metagémre alkotott a játék. Milyen paklik jelentek meg azóta, hogy utoljára
előkerült ez a pakli? A zombik, a Feketerend, és a negatív DP mindenképpen.
Aztán ott van Krán- annak a lapjaiból is össze lehet hozni számos paklit, amik
nem voltak ismertek azelőtt. Így nehéz újítások nélkül gazdálkodni. A Kráni
Tizenhármak, vagy egynémely kiskalandozós küldetéspakli megverhet minket, ha nem
tudunk jól felkészülni ellene. Erre jó a versenykörnyezet ismerete. Ami miatt
mégis érdemes elővenni a paklit, hogy sokkal stabilabbá vált azóta, mióta
utoljára láttuk. A Birodalmi Légió ugyanis segítette. A két fő küldetés továbbra
is a Tamari kifosztása, és a Kalandozás a Fal titkos járataiban. Ezekből lehet
paklit építeni, mivel a deckben az előbbit 13, utóbbit 9 kalandozó fogja
megoldani egyedül. Ez egy jól hangzó paraméter, nézzük meg a gyakorlatot!
Olcsó küldetéshorda
A gondolat alapjában véve ez volt: készítsünk egy paklit, ami a lehető
legolcsóbb kalandozókból tevődik össze. 2 MP-s Aun portyázó, Kharad, és ehhez
csatlakozik majd a 2 MP-s Birodalmi felderítő, és a 4 MP-s (4. szintű, és
vértes) Birodalmi hadmester. Ehhez csupán játszani kell a Birodalmi
kiképzőtermet, meg egy kicsit több kalandozót, akire kijön. Nem nagy ügy,
viszont a látszatja az. 2, illetve 4 MP-ért lehet 2-4 szintünk, mind Lesvetéssel.
Azaz a kezdő ütés a Pusztító csapás helyett lehet a Hátbaszúrás, ami egy szem
ütésként általában hatékonyabb (az alapszntvesztés miatt), és segít más esetekben is. A másik kihatása
a dolognak az, hogy üzembiztosabban hozzuk ki a Tizenhármak tornyát, mint
bármely másik pakli. A harmadik pedig úgy hangzik, hogy tudunk toronyszintet
építeni is, ha veszélyhelyzet van.
|
DP-horda |
Kincseskamra
Birodalmi kiképzőterem
Déli kapu
- Márványszentély
5 Aun portyázó
4 Kharad
4 Birodalmi hadmester
4 Birodalmi felderítő
1 Királynő
1 Queliquor
3 Déli kapu
3 Birodalmi kiképzőterem
1 Tizenhármak tornya
1 Klánház
1 Császári vadaspark |
1 Ifini tűtorony
4 Kalandozás a Fal Titkos járataiban
4 Tamari kifosztása
1 Mákonybarlang felszámolása
1 Tiltott tekercs felkutatása
3 Seidal
2 Kerub
1 Maladorina
1 Tiltott tekercs
4 Bannara-méreg
2 Toroni pokol
2 Császár bosszúja
3 Hátbaszúrás
3 Arel harmadik hava
3 Árnyékháború |
Ostromhorda
Minden környezeten felmerül
az a kérdés, hogy melyik pakli a legstabilabb. A válasz ere természetesen az,
hogy az a pakli, amelyik a megfelelő kalandozót a lehető leggyorsabban tudja
lehozni, és a lehetőség szerint a leggyorsabban teljesíti a győzelmi feltételt.
A kérdés másképpen feltéve valahogy így hangzik: hogyan építsek olyan paklit,
ami kevés eséllyel veszít? Úgy, hogy a fenti feltételeknek megfelelek. A peches
húzást a lehető legjobban úgy lehet megkerülni, ha nem konkrét lapot akarunk
felhúzni a pakliból, hanem több, megfelelő lapunk is van ugyanazon funkcióra. Ez
rengeteg szabad laphelyet feltételez, valamint rengeteg problémára rengeteg
megoldást. Hiszen ezeket a laphelyeket ilyen lapokkal akarjuk feltölteni. De mi
is az a győzelmi kondíció, és paklitípus, ami a lehető legtöbb laphelyet hagyja
meg nekünk, miközben lehozhatjuk tetszőleges kalandozónkat, amit csak behúzunk?
A válasz: az ostromhorda.
Paklioptimalizálás
A pakli felépítéséhez nem kell semmi ördöngösség. Egyszerűen fogjuk azokat a
kalandozókat, amiket a legjobb ár/érték arányosnak gondolunk, és tegyük be a
pakliba. A Vámpír kínálja magát, mint a legjobb paraméterekkel rendelkező
kalandozó, és paklit is tudunk vele optimalizálni, akárcsak másik
alternatívámmal, az Oroszlánszív-paplovaggal. Ezzel szemben mondjuk a Khál
vadász nem nekünk segít (maximum annyiban, hogy jól üt), ugyanakkor az
ellenséges kombópaklikat remekül lassítja kulcslapok eltűntetésével. Szintén a
Top100-as kalandozólistába kívánkozik másik két megoldás: az Aha"Nata-Khan
mortel, és sequator. Előbbi meglepetésként visszadob egy kalandozót amolyan
Rejtett támadás módjára, utóbbi pedig az akadálylapok elleni hatékony, és
semlegesíthetetlen védekezést segíti elő. Nyers erőnek (és paklipörgetésnek)
pedig ott van Airun al Marem és Alex con Arvioni Fehér orkjai, a Dartonita
rendházzal. Aki a Reagi sátorváros vonalat erőlteti, annak a Holdimádó
portyázónőt javaslom. Megjegyzés: láttam már sok ilyen paklit, és egynémelyik
játszott egy-egy kulcskalandozóval. Jó naggyal. Rayvanhuur is előfordult,
ugyanúgy, mint A Leopárd. Szerintem a horda igénye nem a kivárás, így a
verziómban ilyent ne keressetek. Majd a sajátotokban esetleg.
Hogy mindez mitől válik hatékonnyá? Nézzük, milyen univerzális lapokat tudunk
használni: Akadálylap semlegesítésre szükségünk lesz. Erre remek az
Aha"Nata-Khan sequator, Maladorina, a Császári vadaspark, Kötések oldása, és az
Ostromgyűlés. Ez 5 fajta lap- elegendőnek tűnik, és szinte minden esetben az is.
Az építmények ellen a Feledés csarnoka, Mahrun (igen, ő is), és a maximális
számú Árnyékháború nyújt megoldást.
Az eseménylapok ellen nincs kalandozó (az Árnyékpap nem illik a képbe), viszont
van M.A.G.U.S. szerzetes, és Sors keze (6 lap).
Ingyen ostromlásra nyit lehetőséget a Vámpír úrnő, a Vadon lázadása, és Mahrun.
Ez 9 lehetőség, fordulónyi ostromra.
Akciólapok ellen fel vagyunk készülve Manacsapdával. A legirritálóbb lap
számunkra a Vérgyűjtés, és a sorból sorba forgatások (Zápor, Tűzeső), és ezek
ellen hatékony, ha harcban ölik le egy kalandozónkat, arra kár energiát
pazarolni. Járulékos veszteség.
Még amire felhívnám mindenki figyelmét, az a pakli pörgethetősége. Árnyékháború,
Oroszlánszív-paplovag, Dartonita rendház, Vámpír, Mahrun. Elég sok módszer áll
rendelkezésünkre, hogy alternatív módon használjuk fel a kezünkben összegyűlő
felesleges lapokat.
|
Ostromhorda |
Kincseskamra
Gilron-szentély
- Császári vadaspark
- Dartonita rendház
- Taverna
Feledés csarnoka
4 Vámpír
3 Oroszlánszív-paplovag
4 Khál vadász
4 Fehér ork
3 Aha"Nata-Khan sequator
2 Aha"Nata-Khan mortel
1 Airun al Marem
1 Alex Con Arvioni
2 M.A.G.U.S. szerzetes |
1 Mahrun
1 Maladorina
3 Manacsapda
2 Wirg
4 Vámpír úrnő
1 Pteropta
3 Elterelő támadás
4 Hátbaszúrás
2 Pusztító csapás
2 Ostromgyűlés
1 Kötések oldása
3 Arel harmadik hava
4 Sors keze
4 Vadon lázadása
4 Árnyékháború |
Mindenkinek javaslom a
megtekintését, működés közben. Már csak azért is, mert akár ilyen, akár egészen
más kalandozókra épülő Ostromhordával fog találkozni. És nem feltétlenül van
mindenki felkészülve egy olyan paklira, aminek minden lapra van megoldása. Ez a
pakli ilyen. Irritáló is tud lenni, ugyanakkor a látszat ellenére roppant módon
kívánja a helyes helyzetértékelést, és kreativitást. Egy jó problémamegoldó
minden fordulóban nyomás alatt, és ráadásul bizonytalanságban tudja vele tartani
ellenfelét. Tudom, hiszen játszottam már ilyennel, és ilyen ellen is rengeteget.
Az a fajta pakli, amit minden játékos a saját feje után rak össze, saját,
versenykörnyezetről szerzett tapasztalatait beépítve. Hajrá, és sok szerencsét!
Kráni Tizenhármak
Talán az egyik legevidensebb
választás egy Hagyományos, vagy Új Hullám versenyre manapság, ha az ember
rendelkezik a megfelelő lapkészlettel. A lényege igen egyszerű: van egy
Pantheonnal 10 MP-ért lehozott kalandozónk (a lényeg nem az, hogy melyik),
amelyik hoz magával cserepakliból egy toronyszintet. Többnyire Igere-szentélyt,
de hozhat Feledés csarnokát, Weila-szentélyt, és még ezer más dolgot. Az alany
lehet Rayvanhuur, az ostromkirály, Kharakulak, a démonmester, Tordraga, a dobás
elleni rém- kombó Kharakulakkal, és Gabhurgathol, a Hatalomszavak ura. A
paklival való játék annak ellenére bonyolult, hogy tulajdonképpen egy
kalandozóval kell végigcsinálnunk a játékot, másikra nem várunk, maximum
lehozzuk, ha az ellenfél hagy elegendő időt. Megoldás Hatalomszavak, és
varázslatok képében mindenre, vagy szinte mindenre van. Halál leheletével
azonnal ölünk. Poklok kínjával olcsón ölünk kiskalandozót. Éltető szóval
gyógyulunk. Sarjpáncéllal védekezünk támadás akciólapok, és bestiák ellen. Aki
még akar muníciót magának, az nézzen körül az Őselemek, és Paraelemek között,
vagy tegyen a paklijába Zsigerek gyötrelmét. Nálam még egy lap játszik
alaphelyzetben: A Szentségtelen kapu olcsó, és hatékony ütés. A Kitérés, mint
gyors játékban hatékony fegyver mellettünk lehet, a Hatodik érzék szintén, csak
az inkább a Rejtett támadások, és bestiák elleni pluszvédelem.
Mi változott?
A válasz evidens: a Kiválasztott akarata adott egy plusz (defenzív) esélyt a
paklinak. Eggyel több manővert tudunk megblokkolni minden egyes ilyen
segítségével, eggyel több esélyünk van Sherebelni, Szentségtelen kaput nyitni,
vagy bármilyen más hasznos varázslatra. Nem elhanyagolható a hatása a Romlás
virágára, de azok ellen szintén hatékony fegyver a sérültből pihenőbe forgatás
állapotát is megoldó Ezüstlunír mellvért. A M.A.G.U.S. szerzetes a Véreső, és a
Vérzivatar különböző variánsait, meg a nem kívánt eseménylapokat kezelik le.
Mindezek fényében Nézzük magát a paklit!
|
Kráni Tizenhármak |
Kyel-szentély
Weila-szentély
Pantheon
4 Rayvanhuur
4 Kharakulak
1 Gabhurgathol
1 Tordraga
2 Bíbor hadúr
4 M.A.G.U.S. szerzetes
4 Shereb
4 Ankhe-Thueeth |
4 Raquan
3 Damquuis
4 Halál lehelete
3 Éltető szó
4 Sarjpáncél
4 Poklok kínja
3 Szentségtelen kapu
3 Kitérés
3 Sharab shaktor szilánkja
1 Jósgömb
4 Kiválasztott akarata |
Cserepakli:
3 Igere-szentély
2 Feledés csarnoka
1 Weila-szentély
2 Tharr-szentély
1 Csillagvizsgáló
1 Pantheon
1 Bástya
1 Labirintus
1 Fellegvár
1 Gyilokjáró
1 Trónterem |
Rayvanhuurrá gyalázás
Mindig is érdekes volt
megnézni, hogy egyes blokk, illetve kontroll paklik milyen eszközöket
választanak arra, hogy befejezzék a játékot. Most, a Legendák: Doran varázslói
kiegészítővel megjelent a Zombis pakli, és ahogy az lenni szokott, frissebb, és
frissebb verziók látták meg a napvilágot. Rayvanhuur hamar előkerült, mint
befejezőember, mellé pedig Abdul, és a Fehér Kobra is, mint a Könnytelen Öreges
győzelmi kondíció kiegészítő elemei. Miután mindez létrejött, keletkeztek olyan
megoldások is, amelyek ezeket a lapokat már a Zombik nélkül használták, győzelmi
kondícióként- az Élőhalottá gyalázással. Hiszen legfeljebb 4 MP-ért tetszőleges
kalandozónak megkaphatjuk az összes képességét. Valójában ezt nem feltétlenül
Zombigyár mellett lehet a leghatékonyabban megtenni. Ugyanennyire hatásos lehet
egy Lélekidézőbe, ahol elforgatást igénylő képességeket használunk, aztán,
miután a kalandozó végleg elment, visszahozhatjuk a lappal. Számos variáció
adott. Én mégis maradnék egy viszonylag egyszerű verziónál.
|
Rayvanhuurrá gyalázás |
Trónterem
Gilron-szentély
- Dan Jeir kerengője
- Szarvtorony
- Negyedik arc szentélye
Feledés csarnoka
4 Dorani nekromanta
4 Szarvtorony beavatottja
4 Szarvtorony magisztere
2 Rayvanhuur
1 Fehér Kobra
1 Abdul al Sahred
4 Holdkos
magiszter |
4 Kapcsolattal felruházás
2 Őselemi erő teremtése
4 Zombi
létrehozása
2 Kilenc sor
iskola nyakéke
4 Élőhalott
megidézése
4 Élőhalottá
gyalázás
4 Dorani
varázslóbot
2 Égi vadász
4 Sors keze
2 Könnytelen Öreg
1 Ahramain
4 Nekropoliszi szellemtanács
3 Damquuis |
A pakli
lényege, hogy abból játszik, amit húz. A körítés szinte minden alkalommal
ugyanaz lesz, csak a végső döntést hozza meg más és más. Vagy Abdul al Sahred,
vagy Rayvanhuur (vagy mindketten egyszerre), vagy a Könnytelen Öreg, és a Fehér
Kobra. Alapvetően Zombikkal, és akciólapokkal blokkolunk, Holdkos magisztereket
idézünk meg, és ezekkel lassítunk. Miután mindez megtörtént, és elkezdenek a
kalandozóink magasabb és magasabb szintűek lenni, már egy idő után túljutnak
azon a kritikus tömegen, amivel az ellenfél tudja tartani a lépést. Ilyenkor
Ahramain, plusz Rayvanhuur, és hajrá. Amennyiben ez az opció valamilyen okból
nem játszható meg, álljunk be dobatásra, ekkor a Fehér Kobra nyújthat
segítséget. A számos győzelmi kondíció mögött, amit a pakli kínál ott van a
"semmi különöset nem teszek, őrzőm az MP-előnyöm, Zombit termelek, és dobatok"
is. Önmagában a Könnytelen Öreggel, és magas szintű zombikkal is le lehet gyűrni
a legtöbb paklit, a sokszínűség az ellen van, akit nem, vagy akit gyorsan kell.
Mivel a versenykörnyezetben a Kerubok elég jól tarolnak a pakli ellen, és ez
ellen maximum részsikereket lehet elérni (Elemi fény teremtése annak, aki
akarja, vagy éppen Égi vadász/Égi sereg), így a zombikra magukra alapozni nagyon
önveszélyes. Valószínűleg ezért is alakult ki ez a változat. Mert újra lehet
építkezni egy Kerub után, de a legjobb, ha ezt nem 1-2 kiskalandozó segítségével
kell elkezdeni, hanem mondjuk van egy működő Holdkos magiszter, vagy egy
Könnytelen Öreg+Fehér Kobra a jelenben. Hosszabb elemzést is megérhet a pakli, a
felhasznált lapok is elemezhetőek önmagukban, és csoportosan is. Ezt viszont
végezze el mindenki magának.
A pakli Kecskeméti Zsolt hasonló nevű paklija nyomán készült.
Szuke – MP-gyár
Ha a legerősebb koncepciót
kell vázolnom arra, hogy az ellenfélnél több MP-nk legyen egy hordapaklival,
akkor két pakli ugrik be szinte azonnal. A kiskalandozós a kistolvaj: ott a
Dzsad bankház, és a Dzsad bankház kifosztása biztosítja az MP-fölényt. A Szukék
esetében pedig Hogario Kai Tamura, és az Imeko torony. Mindemellett ez utóbbi
tökéletesen kontrollálja az ellenfél minden építményét, azaz nem kell attól
tartanunk, hogy ilyen módon vernek meg. Hagyományos formátumon ezt elősegítendő
még a Portyázó Oni sereg szétverése is segítségünkre van, hiszen vele olcsóbban
tudunk építményt szerezni, mint amennyi MP-t kapunk majd a feláldozásából.
Utánjárás
Természetesen nem csak az ellenfél építményeiből nyerhetünk MP-t. Az induló
Márványszentély, és mellé a kezdő Déli kapu-Imeko torony tengely elintézi, hogy
a játékot úgy kezdjük 12 MP-vel, hogy ehhez csupán 1 lapot kell behúznunk: egy
olyan kalandozót, aki szuke, és kijön rá a torony. Ilyen- lássuk be, elég sok
van a pakliban, azaz ezt nem lesz nehéz teljesíteni. Ettől a pillanattól kezdve
pedig minden körben hozhatunk újabb és újabb építményeket, amelyeket vagy MP-vé
konvertálunk, vagy győzni akarunk az általa adott képességekkel, és DP-vel.
Mindemellett Hogario biztosítja, hogy +1 MP-nk legyen belőlük. Elég optimális
felhasználás, amelyhez összesen 1 kalandozó kell. A többi majd jön magától. És
milyen építményekkel játsszunk? A megszokottakkal, csak többel. Elvégre DP-re,
és MP-re is szükségünk lesz.
Gyors kiépülés
Amióta az Átkelés a Yian-Yiel hegységen nevű lap megjelent, az én felfogásomban
ez az a küldetés az eredő. Mind a mai napig a legerősebb hatást nyújtja, minden
küldetést hozzá lehet hasonlítani. És emellett elképesztően könnyű megoldani is.
Ha egy szuke megoldja, akár Rattikani fogadójával, akkor egy 4-6. szintű
kalandozót tudunk a pástra tenni, méghozzá 2 MP-ért. Ennél jobb üzlet a világon
nincs, de ezt a kritikus manővert keresztül kell vinnünk. Ebben a játék egyik
legerősebb akciólapja segít minket, a Mestervágás. És akkor még megemlíthetjük a
segítő-elemeket. A Hatodik érzék, Kitérés, Sárkányfarok csapás, Döfés szívbe,
Jelentéktelenség, Titkos Szekta Nagymestere és a többiek mind segítenek ezen a
manőveren túljutni. A második kör optimális rá, amennyiben jól húztunk. Ugyanez
a helyzet a kicsit gyengébb, ám szintén roppant hatékony Felmentő sereg hívásán.
Olcsón, magas szintű kalandozókat idézhetünk le, a játék korai szakaszában
alacsony kockázati tényezők mellett. Ez minden pakli alapja. A kockázati
tényezők lehetőség szerint minél alacsonyabb szinten tartása. Ha a második
harcművész nagyon olcsón jön, akkor a harmadik is úgy fog. Aztán majd eljön a
játék befejezésének is az ideje. A Szukék lehetőség szerint kevés MP-ből oldják
meg a kalandozókat, ugyanakkor a pakli egyik problémája, hogy a győzelmi
kondíció lassabb, mint máshol. A küldetéseket a játék kezdeti szakaszában
Rattikanival oldani sokkal kifizetődőbb, hogy aztán a végén Császár kegyének
kiérdemlésével, és hasonlókkal fejezzük be a játékot, ha egyszer már az ellenfél
nem képes hatékonyan szembeszállni a nagyobb, erősebb, és jobb akciólapokkal
rendelkező kalandozóinkkal.
|
Szuke |
Kincseskamra/Obeliszk
Déli kapu
Critai tábla
- Márványszentély
4 Hogario Kai Tamura
3 Enraco Tamura
1 Sin
1 Hiunn Tinn
1 Ude Tadako
1 Taigi Tenno
2 Titkos Szekta Nagymestere
3 M.A.G.U.S. szerzetes
1 Queliquor
3 Déli kapu
2 Imeko torony
1 Rattikani fogadója |
1 Tizenhármak tornya
1 Darton Töprengő Temploma
1 Keleti Szél Pagodája
4 Átkelés a Yian-Yiel hegységen
3 Felmentő sereg hívása
2 Császár kegyének kiérdemlése
2 Portyázó Oni sereg szétverése
1 Maladorina
2 Xing
4 Mestervágás
2 Sárkányfarok csapás
4 Hatodik érzék
3 Kitérés
4 Manifesztáció éve
3 Árnyékháború |
Toroni Hatalmas
Sok kommentet nem érdemel meg
egy olyan pakli, ami mióta a játék megjelent, mindig versenyképes volt. Én csak
annyit tennék meg, hogy a fegyverek felhasználását elemzem egy kicsit. Az, hogy
a Toroni Hatalmasok versenyképesek, úgyis mindenki tudja, azt viszont nem árt
tudatosítani, hogy ismételten lehet használni a Boszorkányerődöt, azaz újra
együtt a komplett pakli.
A Boszorkányerőd
A Tela Bierrai Bazilika esetében is elemeztem, hogy 2-6 MP-be kerül levakarni az
ellenfélnek- tapasztalataim szerint. Bármilyen meglepő, itt, ebben az esetben
kevesebbet mondanék. Ugyanis a pakli nagyobb, és kevésbé mozgékony kalandozókkal
játszik, ezáltal könnyebben el lehet tőle vinni- az Árnyékháború pedig gyakori
széria-felszerelés manapság. Az erőddel sokat lehet nyerni, és sokat lehet bukni
is. A számomra legmegfelelőbb megoldás az, ha akkor tesszük ki, ha azonnali
győzelmet hoz létre. Ilyen helyzet pedig könnyen előállhat, ha megoldjuk a
tetszőleges Toroni Hatalmas által egyedül oldható Császár kegyének kiérdemlését.
Ilyenkor a kockázati oldalt (mely alapját az képezi, hogy az ellenfelünk fog
irányítani egy 4 DP-s építményt) nyugodtan ki is húzhatjuk. Mellé természetesen
javaslom a Déli kaput, a Márványszentélyt, és a Tizenhármak tornyát, hogy a
pakli minél több DP-t tudjon előállítani, relatíve kevés erőbefektetéssel. A
győzelmet építményekkel önmagában is ki lehet harcolni, de a leggyakoribb az egy
megoldott Császár kegye. Hogy azon hogyan verekedjük át magunkat?
Harci eszközök
Minden nagyvarázslónak használnia kell Sherebet. Ez nálam axióma, és én így is
teszek minden adandó alkalommal, ha az 5. alapszintű kalandozók száma eléri a
kritikus tömeget. Itt csak ilyen van, úgyhogy nem kérdés. Az Őselemi erő
teremtése mindenre jó megoldás, igaz drága- így javaslom a megfontolt
használatát. Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy jó bestiák, kalandozók, ütések
ellen egyaránt. Szintén elég univerzális, és harcban is erős fegyver az Elemi
fagy teremtése, és manapság az Elemi fény is jelenthet megoldást élőhalott-űző
hatásával. Nagyjából ennyi eszközünk lesz a harcban, sorban még ott van a
Bebörtönzés-Famulus-KSI nyakék triász, mellyel a legkellemetlenebb kalandozókat
olcsón, tempósan ki tudjuk iktatni. Régi vesszőparipám, hogy a Bebörtönzés
általában akkor jár le, amikor véget ér a játék. Nem hiszek a szabadulásban.
A nagyok
Minden részletet elemeztem már, csak magukat a kalandozókat nem. Nos, a Toroni
Hatalmas az egyik legjobb koncepció (talán "a" legjobb), mely a Valhalla érában
jött létre. Persze a mai Toroni Hatalmas pakli bővelkedik Új Hullám lapokban,
szinte csak azt tartalmaz. Hogy miért tartom ilyen jónak? Mert több nagyvarázsló
is blokkot képez, egymásra épülő blokkokat, és ezen felül még olcsósítják is
egymást. Kicsit irreálisnak is tartom, hogy egy olyan képességű kalandozó, mint
Hania Cíh Cyhuann lejöjjön 6 MP-ből. Márpedig itt ez történik. Sittas Seur Dakk
az ellenfél dolgát azzal keseríti meg, hogy 6 lapból kénytelen játszani. Hania a
kiépülést lassítja drámaian. Jakirte Jak Cyr mind a mai napig az egyik legjobb,
önmagában álló blokk-kalandozó, aki a laphúzást kontrollálja (Márványszentéllyel
különösen durván), míg Harn Sys Terrn a küldetéspaklikat lassítja 2 plusz
DP-igénnyel. Ezek mellett ott van Fried Ri-Vilar, aki egy sikeres ostrommal
eltűnteti a toronyszintekhez csatolt összes mágiavédelmet, és kellemetlenséget.
A kalandozók olyan jó árban vannak, és van annyi fegyverük, hogy akár ostromra
is átállhatnak.
Végezetül itt a pakli. Ez az én verzióm, mindenki megalkothatja saját szája íze
szerint a magáét, és elhozhatja versenyre. Sokan féltik a paklit a mirrortól,
azaz, hogy ugyanilyen paklival akad össze. Szerintem van benne elég tartalék,
hogy ezen is át tudjunk lépni.
|
Toroni Hatalmas |
Kincseskamra
Déli kapu
Critai tábla
- Márványszentély
2 Jakirte Jak Cyr
2 Hania Cíh Cyhuann
1 Sittas Seur Dakk
1 Harn Sys Terrn
1 Fried Ri-Vilar
1 M.A.G.U.S. szerzetes
2 Déli kapu
3 Császár kegyének kiérdemlése
1 Boszorkányerőd |
1 Tizenhármak tornya
1 Rattikani fogadója
2 Famulus
3 Shereb
3 Bebörtönzés
3 Elemi fagy teremtése
2 Őselemi erő teremtése
2 Elemi fény teremtése
1 Kilenc sor iskola nyakéke
2 Sors keze
3 Manifesztáció éve
3 Lépés a Critai táblán |
Dartonita Elit Kommandó (D.E.K.)
A legelső pakli, amit valaha
felírtak, vagy legalábbis azok közül való. Aki a kezdetek kezdetétől játszik, az
biztosan emlékszik rá. A probléma a korábbi ilyen paklikkal minden esetben a
következőképpen hangzott: a nagykalandozók sohasem kerülnek sorba. Azonban most,
egy rövid ideje jelen levő Ultra párossal megkezdheti működését a valódi D.E.K.,
hiszen a Holló ereklye erre lehetőséget ad. Miért éri meg vele most a játék?
Mert a Holló ereklye nem csak azt tudja, hogy alapszintjénél 1-gyel drágábban
hozhatunk vele körönként egy dartonitát. Azt is tudja, hogy akihez csatoltuk,
annak az alapszintje 2-vel nő. Persze nem csakis és kizárólag olyan kalandozót
tehetünk ki, aki a kezünkben van. A dartoniták örökös nagy fegyverét, a
Dartonita rendházat is felhasználhatjuk, hogy Alex con Arvioni, vagy Airun al
Marem is pástot érjen. Őket ki is keresi a rendház, úgyhogy biztosak lehetünk
benne, hogy a Holló ereklye után lesz kit hoznunk következőnek, ha éppen nem
kisebb, hanem nagyobb kalandozókra van szükség- Hogy azután ők is megkapják a
maguk +2 alapszintjét. Vezérek, és segítők. Így alakul ki a teljes kommandó.
Akik segítenek
Már említettem: a Félévzárón olyan paklit is össze lehet rakni, amit máskülönben
nem. Az egész cikknek nem álltam volna neki, ha csakis Vascsuklyás Aglúgot
tartom érdemesnek a kezdéshez. De alkalmas rá egy régi kedvenc, Kashuka is. Így
már másképpen néz ki a dolog. És ha minden kötél szakad, még mindig jöhet a jól
bevált Dartonita rendház Alexszal, Airunnal, és a Fehér ork hordával. Amíg
megérkezik a nagy orkunk. Vezérek, és segítők. Erről szól ez a pakli.
A pörgetés mestere
A Gilron-szentély ebben a pakliban mindig is kulcskérdés volt. Most is az,
viszont felszerelhetjük a pörgetéshez szükséges minden durva lappal. A Dartonita
rendházat már nem kell felelőtlenül minden lapra lehozni, ugyanakkor az ütéseink
tárolására immáron magabiztosan használhatunk El Baladát. Ha mindez nem volna
elég, a Császári vadaspark is meggyőző erő lehet a megfelelő folytatásra. Mivel
a pakliban 8 neves nagyork lesz, valamint Alex és Airun, így a kezdéshez
felhasználható kalandozóktól is meg tudunk szabadulni. Akinek még kétségei
vannak, az El Balada helyett használhat Vámpírt is. Én a magam részéről
elegendőnek tartom egyetlen kívülállónak az Oroszlánszív-paplovagot.
Kritikus tömeg
Mivel nagykalandozókat hozunk létre, nem árt tisztában lenni a körítéssel. 3
MP-ért Dartonita rendház mellett hozhatunk Fehér orkot, de Holló ereklye mellett
már a Darton-paplovag is ilyen árban érkezik. Ez már elgondolkoztató lehet,
hiszen ez alapszint-horda, méghozzá a jobbik fajtából. Hiszen a jelenlegi
versenykörnyezetben meghatározó lapokká váltak a Könnyűlovas kopják, és a Nehéz
harci mén, amelyeket a paplovagok viselhetnek. Megérheti, amennyiben játszunk a
Nekropolisz őrével (4 MP-ért jöhet), Ashiquor használata is, mivel a pakli
alapjáraton Critai táblával játszik. Ezzel maximum annyi probléma lehet, hogy a
3. alapszintű kalandozóink nem tudnak majd egyedül manőverezni. Ennyi szócséplés
után lássuk a paklit:
|
D.E.K. |
Critai tábla
Gilron-szentély
- Császári vadaspark
- El Balada
- Dartonita rendház
Kyel-szentély
4 Vascsuklyás Aglúg
4 Kashuka
1 Alex Con Arvioni
1 Airun Al Marem
1 Angus Magonor
5 Fehér ork
3 Darton paplovag
3 Oroszlánszív-paplovag
3 Nehéz harci mén |
1 Maldorina
4 Vámpír úrnő
3 Fejszecsapás
3 Pusztító csapás
1 Csonkolás
3 Elsöprő támadás
4 Holló ereklye
1 Fényúr
1 Jósgömb
3 Könnyűlovas kopja
3 Mellvért
4 Kereskedőkaraván
2 Lépés a Critai táblán
4 Vadon lázadása |
Valahogy így. Persze a
pontosítások jogát mindenkinek fenntartom. Egy igazi, durva hordapakli, amit
mindenkinek ajánlok, akit megfogott már a legelején a dartoniták hangulata, és
várja, mit lehet belőlük még kihozni.
Domvik, majd Darton. Egy blokk, és egy horda. A folytatás hamarosan...
Ruber
Con-Thaleiosz Nubilio- Újragondolva
2008.06.03.
Folytatom a paklik
ismertetését a Félévzáróra. Most egy régi kedvencemet vettem elő, a Domvik-témát.
De valóban régi ez? Hiszen a verzióm Ruber Con-Thaleiosz Nubiliora (is) épül,
valamint a Tela-Bierrai bazilikára, amelyet hosszú idő után most van lehetőség
elővenni nagyversenyen. Lévén a formátum Hagyományos, így talán nem meglepő,
hogy olyan témákat is terítékre veszek, amelyek az OVV sorozaton nem feltétlenül
fordulhatnak elő. Már egyszer leírtam, amikor egy újabb szövetséges megjelenik,
ennek a lapnak jó lesz. Egyszerűen azért, mert bármilyen, hasznos szövetségest
ki tud hozni. Én a magam részéről hiszek az alternatív feltételekben, azaz
olyanokat válogattam mindig is mellé, amelyeknek kihozására magától is van
esély. Sőt, a pakli maga legalább 3 stabil lábon áll, így pedig könnyű az
építkezés. Nézzük a tartópilléreket!
Domvik-téma: csak idő kell
Számos verzióban rakható össze domvik-pakli. A lényege, hogy blokkolni tudjunk,
legyen elegendő gyógyításunk. Olcsóbban, mint a szemből érkező ütések, bestiák.
Ha ez megvan, és vissza tudjuk verni az ellenfelet azt megelőzően, hogy
keresztülvinné a maga győzelmi feltételét, hamarosan meg tudjuk fékezni.
Kezdőkarakter pedig nem csak Ruber lehet, hanem a Con-Thaleiosz (itt vigyázni
kell a Manifesztáció évére), Arbo, vagy az építménykereső Candidatus Celos is.
Természetesen felsorolni még fel lehet ehelyütt Fra Celestiust, valamint
Pan-Thia Barzinot, és Garsost is. Előbbit jobban, a középsőt kevésbé, utóbbit
egyáltalán nem javaslom. Inkább végjátékot meggyorsító kalandozók olyan
pakliban, amiben az MP felhasználása kulcsfontosságú. Előtérbe kerülnek tehát az
olyan hatások, amelyek blokkot képeznek bármilyen módszerrel. Ilyen az
Exterminus kihirdetése, a Csapás, Arbo, Celos, a gyógyítások, az Isteni fegyver,
vagy az akadálylapok- amelyek esetében szóba kell hozni az Élőszenteket, és a
Kerubot is. Gyorsítás, és kontroll-elemnek egyaránt beillik a Feltámasztás:
olcsóbban hozhatunk vele kalandozót, és az elhullottakat sem szabad mellőzni.
Tela-Bierrai Bazilika
A tiltás feloldása után az egyik legerősebb, játszható építmény. A tapasztalatom
szerint, jó játék mellett egyetlen küldetés megoldása is elegendő lehet, hogy
győzelmi kondícióvá váljon. És ami még érdekesebb: az azonnali győzelem is
elérhető vele. A pakli amúgy is az időzített agresszióról, és a csendes,
előnyöket kihasználó építkezésről szól, némi blokkal. A félévzárón lehet ez is
egy esély arra, hogy hogyan alakítsunk ki olyan győzelmi feltételt, amit az
ellenfelünknek azonnal kell tudnia kezelni minden egyes időpillanatban.
Számításaim szerint az ellenfélnek 2-6 MP-ért sikerül elvinnie, ez pedig a
malmunkra hajthatja a vizet. Én legalábbis ennyivel szemben tudtam megvédeni,
szituációtól függően. A mérkőzés végére 4-5 DP-t simán ad (Feltámasztásokkal, és
Lépésekkel fűszerezve). Ezt segíti ki az Imaszentély, a Torozon Tavernája, a
kezdő Márványszentély, és a Negyedik arc szentélye. Építményekből így könnyen
össze lehet szedni a szükséges mennyiségű DP-t, ami a győzelemhez visz, persze
ha az ellenfél malmozik, még a küldetésmegoldás is szükségtelen lehet. Gyorsabb
játékosok még megjátszhatják a Tizenhármak tornyát Déli kapukkal. Pörgetésnek
is, olcsó DP-nek is jó.
Szövetségesek
A pakli egyik fő ereje, hogy újabb, használható, és erős szövetségesekkel kell
megbirkóznia annak, aki szembe kíván szállni vele. Az általam választottakhoz
nem kell szükségszerűen Nubilio, kihozhatóak saját, alternatív módjaikon is.
Ilyen a Shadoni Inkvizíciós Liga, melyből a maximális számút javaslom, de ilyen
a Sápadt Angyal, vagy az összes Dzsinn Hatalmas: Fahthaim, Mahrun, Yazbael,
Ahramain, vagy éppenséggel a Shadoniak mellé szinte kötelező Serrato Bel Corma.
Itt minden eszközt meg lehet találni. A lapok visszavételét, építménypusztítást,
MP-kontrollt, gyógyítást, visszaforgatást, bestiavédelmet, toronyszintvédelmet,
lapkeverést, és dobatást egyaránt. A lista tetszés szerint bővíthető.
A végére hagytam az általam megálmodott verziót. Jól működött, ami természetesen
nem jelenti azt, hogy ne működhetne jobban. Én az akadálylap, és eseménylap
nélküli (elég egyszerű) verziónál maradtam.
|
Domvik szövetségesei |
Kincseskamra
Déli kapu
Critai tábla
- Márványszentély
4 Ruber Con-Thaleiosz Nubilio
4 Con-Thaleiosz
2 Candidatus Celos
2 Arbo
1 Pan-Thia Barzino
1 Fra Celestius
3 Leiosz
3 Leiosz Thaira
4 Shadoni Inkvizíciós Liga
2 Serrato Bel Corma
1 Queliquor
1 A Sápadt Angyal |
1 Ahramain
1 Fahthaim
1 Mahrun
1 Yazbael
1 Imaszentély
1 Torozon Tavernája
1 Tela Bierrai Bazilika
3 Kurun elpusztítása
4 Exterminus kihirdetése
2 Dea Macula rendház feldúlása
3 Isteni fegyver
4 Kézrátétel
4 Feltámasztás
3 Csapás
4 Lépés a Critai táblán |
Kombó-Vita
2008.06.02.
Számos alkalommal kifejtettem már,
hogy melyik az a pakli, amit végképp nem úgy raknék össze, ahogyan az megjelenik
a versenykörnyezeten. A mostani felírt verzió csak egy metódus arra, hogy hogyan
is lehet másképpen optimalizálni. A pakli célja a lapok teljes átpörgetése, hogy
azután minden, soron következő lap sorrendjét tudjuk. Végletesen lassú a játék a
paklival: nem a pakli tempója, hanem az állandó döntéshelyzet juttathatja el az
ellenfelet a katatónia állapotába. Hiszen egy-egy deckelésen Vita Navirrával 1-2
percet kell gondolkodni, és ha egy fordulóban legalább 2-3 ilyen van, akkor az
kész őrület lehet. Márpedig a pakli rengeteg olyan lapot tartalmaz, ami így
dolgozik. A Kereskedőkaraván (9 lap átnézése), a Holdnővér (9 lap átnézése egy
Sarjpáncél után), a Kristálykönyvtár (6 lap), az Oroszlánszív-paplovag (6 lap),
a Tordraga által hozott Csillagvizsgáló (2 lap/kör), vagy a Paraelemek kardja,
Elvira Dran Dreglagen mind segít a pakli optimális feldolgozásában, azaz abban,
hogy minden lapról tudjuk, hol is helyezkedik el a pakliban.
A győzelmi kondíció két irányú: egyrészt, küldetésekkel (elsősorban a Mágiagóc
elfoglalásával) tudjuk megnyerni a játékot. A küldetést hatalomszó-használattal
tudjuk megoldani, és Sarjpáncéllal, valamint varázslatokkal tudjuk elejét venni,
hogy esetlegesen a kialakuló harcban sebezzenek halálra minket. A másik irány
Tordraga, és Raddashinquor kombinációja, amely lehetővé teszi, hogy akár ingyen
Mágiagócokat oldva eljuthassunk az ellenfél kezét elképesztő iramban fogyasztó
dobatásig. A pakli hátránya természetesen a kiépülés. Azonban a megfelelő számú
pörgetőlap (a fentiekből kitűnik, hogy bőven vannak) segítenek abban, hogy
megfelelő húzást produkáljunk. Nem mondom, hogy a legjobb verziót írom le, csak
egy gondolkodtatót. Mindenki sakkozza ki magának, hogy egy többmotoros
kombópaklival mire juthat. Mert most itt van egy módszer, amivel a Jövő pakli
75%-a beállítható 3 forduló alatt. Ez nem ígéret, csak egyetlen behúzott Vita
Navirrát igényel.
|
Kombó-Vita |
Kristályterem
Gilron-szentély
- Al Hregel, a Csillagtorony
- Kerítőház
- Éjnővérek palotája
Critai tábla
4 Vita Navirra
2 Tordraga
1 Raddashinquor
3 Holdnővér
4 Elvira dran Dreglagen
2 Oroszlánszív-paplovag
1 Titkos alagút
4 Mágiagóc elfoglalása |
3 Felmentő sereg hívása
3 Damquuis
3 Örvényzár
1 Pteropta
4 Repülés
2 Halál csókja
2 Paraelemek kardja
4 Sarjpáncél
4 Vámpír csókja
3 Kilenc sor iskola nyakéke
3 Lépés a Critai táblán
4 Kereskedőkaraván
4 Manifesztáció éve |
|
Cserepakli:
Tordragának megfelelő toronyszintek, azaz legyen benne Feledés csarnoka,
Csillagvizsgáló, Fellegvár, Gyilokjáró, Igere-szentély, stb. |
Nekropolisz újratöltve
Még nagyon régen rengeteg
versenyt nyertem én is, és mások is a Nekropoliszra épített versenypaklikra. A
különböző kiadásokkal számos verziója kialakult, majd ki is fakultak a
versenykörnyezetből. Volt a Térmágus-Nekropolisz, a Tharr-nekro, a Holdimádós,
majd utána, a Kalandozók Városával, és a Sötét Együttállással együtt alakult ki
a Lyonachryss, vagy az Amund-Nekro. A pakli az egyik legváltozatosabb, és
megújulásra leginkább képes paklinak bizonyult a játék történetében, azonban az
építménypusztítások utolérték, így mostanság nem látni üzembiztosan működő
változatot. Ám kínálkozik egy egyszerű megoldás: ne csak a Nekropoliszra
építsünk.
Valamikor, amikor még csak elvinni lehetett, egy Muliphein, vagy egy Zaurak
alácsatolása elegendő védelmet nyújtott. Mostanra azonban a Raquan, vagy a Bíbor
Hadúr üzembiztos megoldások ellene, és jó ellenszer a gyógyítás, és a
sebzésfelfogás is. Tehát a vezérhangya azt mondja, a Nekropoliszt le tudom
szedni. Akkor miért építsek rá? Azonban ez nem elegendő ellenérv. Ha egy lappal
előnyt bírunk kicsikarni, azzal megéri próbálkozni. Márpedig ha a kalandozóinkat
használjuk, akkor nem érdemes azért kihagyni az építményeket, mert az ellenfél
energiaráfordítással el tudja őket tüntetni. Hiszen akkor legalább energiát kell
rá áldoznia. Azt kell megoldani, hogy az így elpazarolt energiákat megfelelő
(más) irányba tudjuk hasznosítani. Hogy miért most jött el ennek az ideje? Nos,
két erős Nekropolisz-élőhalott is előkerült a Legendákból, és számos Halál
szférájú paplovag. Ha az ember belegondol, hogy a Vámpír úrnőnek a hasznosítása
amúgy is milyen hatékony, akkor elgondolkozhat azon is, hogy mire lehet képes +1
támadóküszöbbel, Nekrpoliszból kilőve. A Hatysa pedig amúgy is bizonyított a
bontott paklis versenyen, a bestiás paklik legnagyobb problematikáját, a
beépített, vagy csatolt vérteket tudja megoldani elsőrangúan. Innen már minden
csak hangolás kérdése. Miután többen szóltak, hogy tetszett nekik, hogy Eraman
MacLiert egy ránézésre működőképes deckbe tudtam helyezni, úgy gondoltam,
sokakat érdekelhetnek a sokkoló paklik. Nos, a Feketerend-Nekropolisz minden
bizonnyal ilyen:
|
Feketerend-Nekropolisz |
Hűség csarnoka
Gilron-szentély
- Nekropolisz
- Parancsnoki sátor
- Taverna
Kyel-szentély
4 Dequator Marses
4 Feketerendi paplovag
4 Felföldi kiemelkedett
4 Feketerendi seregvezér
3 M.A.G.U.S. szerzetes
4 Déli kapu
1 Császári vadaspark
1 Tizenhármak tornya |
1
Feketerend fellegvára
1 Parancsnoki sátor
1 Rattikani fogadója
4 Vámpír úrnő
4 Hatysa
3 Manacsapda
2 Damquuis
4 Nehéz harci mén
1 Pteropta
4 Mellvért
4 Könnyűlovas kopja
3 Sors keze
1 Kötések oldása |
A pakli menete egyszerű, és
mégis bonyolult. A Nekropolisszal a kiskalandozós paklik ellen kalandozóelőnyt
teremtünk, a nagykalandozók ellen pedig tempót nyerünk. A Vámpír úrnő képes
átállni ostromra, a seregvezér pedig negatív DP-re. A Parancsnoki sátrakkal
tudunk akciólapot szerezni, míg olcsó, és hatékony ütésnek alapból is ott van a
Nehéz harci mén és a Könnyűlovas kopja kombinációja. Varázslatok ellen elég jól
védett pakli, ostromra alkalmas megfelelő pillanatban. Képes megvárni, míg az
ellenfél hibázik, és addig pedig előnyt gyűjtögetni. Olcsó alapszintek
Dequatorral, és plusz sebzés a parancsnoki sátrakkal, valamint építmények
negatív DP-ért való bedobálása a seregvezérrel. Mind hosszú távú győzelmi
kondíció.
Második variánsom egy klasszikusabb kontroll-pakli, amely úgy küszöböli ki a
Nekropolisz esetleges hiányát, hogy visszakeveri, illetve Ősi Egyezményre
vándorolgat. A Lyonachryss újragondolt változata, azaz a végtelen Nekro.
|
Lyonachryss |
Trónterem
Gilron-szentély
- Nekropolisz
- El Sobirai aréna
- Piactér
Feledés csarnoka
4 Lyonachryss
4 Tharr-pap
4 Kígyószekta növendéke
1 Impernis Magnior
2 Nekromagitor
4 Ősi egyezmény megszegése
4 Hatysa |
2 Vámpír
úrnő
4 Zaurak
4 Wirg
4 Ankhe-Thueeth
4 Raquan
3 Szentségtelen kapu
4 Vérgyűjtés
2 Kézrátétel
2 Gyógyítás
4 Sápadt Angyal Átka
3 Haditervek
3 Sors keze |
A továbbiakhoz jó ötletelést:
minden típusú nekropolisz kapott segítséget ezzel a kisebb csomaggal. A
Holdimádó-Bálványtagadó vonal éppen úgy, mint ha Dreina-hívőkkel akarnám
lejátszani a játékot. Meg kell találni az arányt, és ahhoz igazodni: A
Nekropoliszból kilőni bestiát mindig is erős képesség volt, és az is marad. A
kérdés az, hogy a játékunkban hol tudjuk elhelyezni. Én kínáltam hozzá két
irányt. Mindenki válogasson, hogy melyiket mennyire tartja kifizetődőnek.
Mivel játsszon egy
kezdő?
Most arra a kérdésre keresem
a választ, hogy milyen paklival éri meg elkezdeni a versenyjátékot. A legtöbb
kezdő játékosnak ugyanis e miatt megy el a kedve, és ezért is hagyja abba: úgy
gondolhatja néhány verseny után, hogy esélytelen felvenni a versenyt a
nagyokkal, behozhatatlan hátrányban van. Ezzel a vélekedéssel szemben számos
olyan pakli is akad, amely már a játék kezdetén sikerrel kecsegtet, azaz megéri
a próbát, egy 5 fordulós versenyből lesz vele győzelem is.
Az első, tipikusan olcsón összeállítható, hatékony pakli a hadrend. Manapság már
el is szoktak tőle, azonban mindenki tudja, hogy gyakori-átlagos lapokból
(szinte kivétel nélkül a Zászlóháborúból) milyen hatékony versenypakli is ez.
Korábban Szabó Balázs kezében láttam gyakran, jó eredménnyel. A pakli előnye,
hogy egyáltalán nem kell hozzá más, mint ütemérzék, és a húzástól is kevésbé
függ, mint a legtöbb pakli. Amelyik lapok nem Zászlóhábrúsok a laplistában, azok
vagy Prekokban, vagy a Legendában fellelhetőek, vagy könnyen összecserélhető,
olcsó lapok (vagy mindkettő igaz rájuk). Azaz igaz rájuk a kezdőbarát jelző.
Hátránya: a sok Északi szabad harcost össze kell szedni, vagy cserélni. Ma már
azért ez könnyebben mehet, mint akár egy évvel ezelőtt (zárójelben megjegyzem,
ez is gyakori lap).
|
Hadrend-ostrom |
Kincseskamra (Prekoncept)
Tenyészverem (Legendák)
Gilron-szentély (Prekoncet)
- Hercegi Hadi Akadémia (Zászlóháború)
- Klánház (Krán törvénye)
- Parancsnoki sátor (Legendák)
12 Északi szabad harcos (Zászlóháború)
3 Dwoon vértes gyalogos (Zászlóháború)
3 Gianagi alabárdos (Zászlóháború)
2 Vörös lovag (Zászlóháború) |
2 Erigowi
talpas (Zászlóháború)
1 Titkos alagút (Zászlóháború)
3 Újoncok kiképzése (Zászlóháború)
1 Pteropta (Zászlóháború)
3 Ostromgyűlés (Zászlóháború)
2 Lándzsavívás (Zászlóháború)
2 Fejszecsapás (Zászlóháború)
3 Sors keze (Prekoncept)
3 Vadon lázadása (Prekoncept) |
A Zászlóháború természetesen
tartalmazza a másik típusú hadrendet, a küldetést. Ez azonban már igényel egyedi
lapokat, melyek beszerzése nehezebb lehet.
A következő gyakori-átlagos paklira, vagy amelyiket könnyű kibontani egészen az
Árnyékháborúig előremegyek. Itt viszont több fajta is van, egészen pontosan
kettő: a Corgák, és a Szürkecsuklyások. Előbbi színtisztán a pakliból
összerakható, utóbbihoz kellenek külső segítségek. A Corga-paklikat
fellelhetitek az Árnyékháború lapelemzéseinél, akárcsak a másikat, én azért
beidézek egyet-egyet.
|
Corga |
Kincseskamra
Végvár
Áldozóterem
- Corga falu
3 Rokmundi vadász
3 Gon-Corga
3 Gorviki bérgyilkos
3 Abradói moradon
3 Ramiera |
3
Fejvadászkard
3 Ikervágás
3 Hátbaszúrás
3 Hatodik érzék
3 Árnyékháború
3 Vadon lázadása
3 Sorsfordulat
3 Sors keze
1 Végvár |
|
Szürkecsuklyás |
Kincseskamra
Obeliszk
Dicsőség csarnoka
3 Szürkecsuklyás őrszem
3 Szürkecsuklyás klánvezér
3 szürkecsuklyás felhajtó
3 Szürkecsuklyás besurranó
1 Tret Arkhon
3 Corma-dinai szigetek visszaszerzése |
3
Tarantolo felszámolása
3 Leszámolás a Kikötőnegyedben
3 Vérizzító
3 Toroklövés
3 Ívelt lövés
3 Árnyékháború
3 Maszkok ünnepe
3 Sors keze |
Ha már
idáig eljutottunk, akkor megemlítem, hogy létezik a hadrendnél, és ezeknél a
pakliknál is korábbi verzió, amely kibontható, és kiegészítéssel játszható. A
Prekoncept Dartonita paklijához több egyedi lapot felhasználva (köztük Ultrákat
is, mint Vascsuklyás Aglúg, Holló ereklye), és a Dzsad, amelyhez minimális
laphozzáadással lehet paklit építeni. Ezen paklik előnye, hogy lapkészletük fix,
így magabiztosan állíthatunk belőlük össze egy versenyerős verziót. Akit
érdekelnek ilyenek, azt megkérném, hogy olvassa el a Sobirai 40 rabló valamelyik
változatát a versenypaklik közül. Dartonitával kapcsolatban pedig mindenki
döntse el maga, melyik verzióval szeretne játszani.
A rövid kitérő után el is jutottunk a Krán Törvényéhez. Itt a gyakori koncepciók
egész tárházával szembesülhetünk, amennyiben el bírunk igazodni a 108 lapon
belül. Mindegyik egytől-egyig küldetéses vonal, egy-egy (vagy több) képzettségre
felfűzve. Én most itt egyet írok, majd felsorolok többet.
|
Shien-Gorr |
Belső Iskola gyakorlóterme
Gilron-szentély
- Obszidián szurdok
- Klánház
- Klánház
Dicsőség csarnoka
3 Shien-Gorr vadász
3 Shien-Gorr sequator
2 A Sápadt Angyal kegyeltje
3 Kontraktus teljesítése
2 Tiltott tekercs felkutatása |
2 Aquir
elpusztítása
3 Torokmetszés
3 Hátbaszúrás
2 Lesből támadás
3 Sarjpáncél
3 Sequor
3 Mara sequor
3 Sors keze
3 Sorsfordulat
2 Arel harmadik hava
|
Agresszív még a Belső iskola Nekromantája+Huuli Méregmíves+Huuli méregkert+Huuli
méregkert felprédálása. A Démonmesteres vonal (nem hivatalos versenyen mutattam
be ilyen paklit, nagyon hatékony, viszont a benne levő démonok egyediek)
Conjuratorral, Belső Iskola Nekromantájával. A Birodalmi légió köré építhető egy
küldetésmegoldó pakli Birodalmi kiképzőteremmel, de a pakli igazi hatékonyságát
a Birodalmi hadmester adja, ami egyedi. Más a helyzet a DP-hordával. Ilyen
paklit bárki összeállíthat, akinek szerteágazó a gyűjteménye, és olcsó
kalandozókkal szeret játszani. Alapja az Aun portyázó, a Tamari kifosztása, a
Kharad, és a Kalandozás a Fal Titkos járataiban.
Végül elérkeztünk a Legendákhoz. Itt annyi szót fecsérelnék, mielőtt leírom a
pakli, hogy a Feketerendi pakli nagyon húzós tud lenni bárkinek a kezében-
gyakorlatilag minden paklit megizzaszt, pusztán amiatt, hogy a kalandozókat
alapszintjükért hozza, és stabilan kint van az olcsósító nagykalandozó. Ha
valaki a leggyorsabban akar versenypaklit magának, annak ezt az utat ajánlom.
Dorant a fifikásabbaknak, a Feketerendet viszont azonnali próbára.
|
Feketerend horda 40 lapra |
Végvár
Gilron-szentély
- 2 Parancsnoki sátor
- Feketerend fellegvára
Critai tábla
3 Dequator Marses
1 Arius Bincaida
3 Felföldi kiemelkedett
3 Feketerendi paplovag
3 Feketerendi nehézlovas |
3
Ostromgyűrű
2 Végvár
3 Pörölycsapás
3 Elsöprő támadás
3 Mellvért
1 Shadleki buzogány
3 Könnyűlovas kopja
3 Nehéz harci mén
3 Vadon lázadása
3 Sors keze |
Dzsinnek
Régen volt már, hogy a külső
síkról értekeztem: akkor éppen az ÖV2 (kifogyó) készleteit ecsetelgettem, a
lapok használhatóságával egyetembe. Azóta mi változott? Nos, megjelent Fahthaim
stílusában 3 újabb Dzsinn Hatalmas, ezzel egy újabb lökést adva a játéknak, ezen
belül pedig főként a dzsinneknek.
Hagyományosan felejtős
Mindenki úgy gondolja, hogy a dzsinnek első kihozási feltétele (9 MP-nyi dzsinn
a külső síkon) csak dísz: nem az. Úgy pedig főként nem, hogy 4 különböző,
használható szövetségesen szerepel. Ez már nem tekinthető blöffnek: ez
pakliépítési alap. Amennyiben Mahrunt, Ahramaint, Yazbaelt, és Fahthaimot is
irányítjuk, velük szinte akaratunk szerint tudjuk formálni a játékot. Ez
hasonlatos ahhoz, amikor Ruber Con-Thaleiosz Nubilio hozza ki nekünk a
szövetségeseket, csak szűkebben pozícionált, ugyanakkor magabiztosabb a kihozási
feltétel.
Lapdobás
Amikor egy Dzsinnt külső síkról hozunk be, akkor mindig felmerül a kérdés, hogy
a lapok eldobása előny, avagy hátrány. Nos, attól függ. Amennyiben rendelkezünk
felesleges lapokkal a kezünkben, előny. Akkor is előny, ha ezeket tudjuk
hasznosítani. Akkor válik hátránnyá, ha a kezünkben levő lapokra szükségünk van.
Ebben segíthet minket az ÖV2 két lapja, Fahrahamin, és a Kaputárgy. Mielőtt
azonban ennyire előreszaladnánk, határozzuk meg, hogy milyen hatásfokkal tudjuk
a legjobb ár/érték arányban kihozni a Dzsinn Hatalmasokat. Hála istennek, ezt
nem nehéz megmondani, hiszen a lapok, melyekre ki akarjuk hozni, önmagukban is
erősek. Zulfaim+Kharad, vagy Fahrahamin+Kharad, vagy pedig kettő Dzsamrakay.
Ezek az opcióink. És ne legyenek kétségeink, ha a hatásokat nézzük, ezeket össze
is fogjuk húzni. Amennyiben pedig mégsem, még mindig ott a Fahthaim esetében
megszokott "egy kör kimarad" játék, azaz a cserepakliba tétel. Attól tehát nem
kell aggódnunk, hogy a kezünkben fogjuk szorongatni a kalandozókat, vagy a
szövetségeseket- elpörögnek.
Előnyök
A legjobb, ha ehelyütt beidézem magukat a lapokat. (Fahthaimot úgyis tudja a
többség -a
többieknek irány a lapkereső-,
őt így kihagyom ).
Ahramain
Szövetségpont:�
9 MP-nyi dzsinn kalandozó a Külső síkon
Dzsinn Hatalmas, Kara Dzsombata
Legendák Illusztráció: Rene Sorszám:2997
A kijátszási feltétel helyettesíthető 5 lap Kézből Cserepakliba tételével.
[?Ĥ]
Irányítója választhat:
- Irányítójának Kézmérete 8 lesz 7 helyett. (A módosítókat 7 helyett 8-ról
kell kiszámolni.)
- Az adott játékban 13 DP-vel lehet nyerni 11 helyett.
- Az adott játékban célpont játékosnak 5 lesz a csapatmérete 3 helyett.
Mahrun
Szövetségpont:�
9 MP-nyi dzsinn kalandozó a Külső síkon
Dzsinn Hatalmas, Kara Dzsombata
Legendák Illusztráció: Rene Sorszám:2999
A kijátszási feltétel helyettesíthető 5 lap Kézből Cserepakliba tételével.
[?Ĥ] Irányítója
választhat:
- Az adott fordulóban csak olyan kalandozócsapat teljesíthet küldetés feltételt,
melynek a csapatszintje legalább annyi, mint a küldetés DP-értéke.
- Az adott fordulóban minden Ostrom MP-igénye 2-vel csökken, és minden
toronyszint Fala 2-vel nő.
- Célpont építmény megsemmisül, ha ahhoz nincs csatolva lap.
Yazbael
Szövetségpont:�
9 MP-nyi dzsinn kalandozó a Külső síkon
Dzsinn Hatalmas, Kara Dzsombata
Legendák Illusztráció: Rene Sorszám:3001
A kijátszási feltétel helyettesíthető 5 lap Kézből Cserepakliba tételével
[?Ĥ] Irányítója
választhat:
- Egy Múlt pakli legfeljebb 3 célpont lapja a Jövő pakli aljára kerül.
- Célpont Jövő pakli felső 3 lapja Múltba kerül.
- Célpont kalandozóhoz csatolni kell az alábbi jelző felszerelést: varázstárgy,
Típus: Páncél, Védőküszöb:7. (SFÉ:1).
Tehát tudunk Múltból visszavenni lapot, tárgyat/varázstárgyat ingyen idézni, és
állat/élőhalott bestiákat semlegesíteni egy fordulóra. (Fahthaim).
Kézméretünket 8-ra módosítani (durva, dzsinnekkel főleg), küldetéses paklik
dolgát 2 DP-vel nehezíteni, és csapatméretet 5-re növelni. (Ahramain).
Tudunk kis DP-hordát lassítani, ostromot segíteni és gátolni, valamint építményt
írtani. (Mahrun).
És végül tudunk dobatni (maximum 9 lapot), jövő pakli aljára tenni Múltból
(szintén előnyös paklibeállítás, és plusz lapok), valamint ideiglenes vértet
adni (Yazbael).
Szövetséges-pakli
Már hivatkoztam Ruber Con-Thaleiosz Nubiliora, mert vele alkotható meg az első
szövetséges-pakli. Most íme, itt a második, igaz, kicsit tematikus, azonban
mindent tud kontrollálni, mindenre van megoldása. A kalandozóink Sorban nehezen
bánthatóak alapjáraton is, míg a szövetségesek még így is kijönnek, és
segítenek, a legkülönbözőbb opciókkal. Gondolkodtató pakli lesz, annyi szent.
Már csak annyi a kérdés, hogy mivel kombózzuk meg mindezt.
Kontroll?
A nagyobb Dzsinnek (de a Dzsamrakay is) hosszas tűnődést nem igényelve kéri maga
mellé az Elemi fagy teremtését, valamint az Elemi fény teremtését, de még az
Őselemi erőt is. Ezáltal tudunk reagálni az ellenfelünk akcióinak egy részére. A
másik részét a szövetségesen papírforma szerint megoldják, vagy legalábbis
segítenek. Egy horda-ostrom ellen megéri a Kincseskamra, vagy a Tenyészverem,
valamint a Shereb, és a Wirg tetszőleges kombinációja. El is jutottunk a
kísérőlapokig. Szintén nyilvánvaló, hogy nagyobb dzsinnekkel megéri Záporozni
is, ez kijövetelük pillanatában látszott. Mi változott volna azóta ezen a téren?
Győzelmi kondíciók
Számos ilyent fel tudok sorolni. A dobatással (Yazbael) kombinálható rengeteg
lap, ugyanakkor a kontroll-verzió is ad egy plusz kombót (Zulfaim+Igere-szentély
romjainak felkutatása). Én a magam részéről hiszek a lerohanásban, hiszen ha
megfogtuk az ellenfelet, akkor sem biztos a mai játékkörnyezetben, hogy nem tud
talpra állni. Ezért is gondolkodom úgy, hogy a legjobb a minél gyorsabb,
lehetőleg az addigi előnyöket összegező győzelmi kondíció. Én a
küldetés/ostromban ebben a kontextusban jobban hiszek, mint olyan kalandozók
esetében, ahol felléphet a sérült fázis. Ezt itt könnyű kiküszöbölni. A másik
okom erre, hogy kell olyan kalandozónknak lennie, akire esetlegesen a
lapfogyással ki tudjuk tenni a Kaputárgyat. Így relatíve olcsó győzelemben
reménykedem, ahol az ellenfél nem tud megakasztani. Tudom, hogy a Dzsamrakay+Kharad
kombinációval oldható a M.A.G.U.S. felkutatása, azonban ebbe én nem fektetnék
energiát. Próbáljuk meg az erőforrásokat nem elaprózva a lehető leggyorsabban
összegyűjteni a DP-t. Így jutottam el a Mágiagóchoz. Egy Kharad, és tetszőleges
nagyvarázslónk megoldja, és ebből minden mással szemben valóban elegendő
(maximum) kettőt megoldani, 6 MP-s győzelmi kondíció, Zulfaim kezelheti az alá
csatolt bestiákat, és még úgy is ad előnyt, hogy ingyen (beépítetten ingyen)
oldjuk meg. Ehhez, ha hozzáveszem a szükséges építményeket, és más módon
szerezhető DP-ket, konkrét győzelmi kondícióhoz jutunk (Kharad, plusz
tetszőleges nagy Dzsinn megoldja). Az én kiegészítésem ehhez, hogy használjunk
Gólemet, amennyiben kaputárgyazni akarunk (teremtése/létrehozása), vagy pedig
egy-két Kalandozás a Fal Titkos járataibant, hiszen azt meg 2/3-as küldetésként
a Kharad teljesíti.
A végére egy paklileírást hagytam:
|
Kara Dzsombata |
Kincseskamra
Déli kapu
Dicsőség csarnoka
4 Zulfaim
4 Fahrahamin
1 Hafhatay
4 Kharad
2 Mahrun
2 Yazbael
2 Ahramain
2 Fahthaim
3 Déli kapu
1 Torozon Tavernája
1 Császári vadaspark
1 Al Hregel, a Csillagtorony |
1 Tizenhármak tornya
4 Mágiagóc elfoglalása
2 Kalandozás a Fal Titkos járataiban
3 Gólem teremtése
1 Fahthaim szövetségének elnyerése
4 Shereb
4 Wirg
2 Kaputárgy
4 Ősvíz teremtése
4 Elemi fagy teremtése
3 Elemi fény teremtése
2 Őselemi erő teremtése |
18.
Quirin Dan Jeir
Mindenkiben,
aki játszott már bontott paklis versenyen a Legendákkal (vagy egyszerűen volt
ilyen bontása) felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet egy optimális dobatópaklit
összerakni belőle. Több dolog is fix: Quirin Dan Jeir lesz a nagykalandozónk. A
Dan Jeir kerengőjére szükség van, mint ahogyan az Időugrás lesz a paklink
alapja, és szóba kerülhet még az Időhurok, és a Gyorsítás is. A körítés azonban
a Fehér Kobra paklikat is meghatározta, úgyhogy írok egy saját tapasztalatokon
alapuló decket, amiről tudom, hogy működőképes.
Újabb nagykalandozó a vártán
Quirin nem most először jó kalandozó, azonban koncepcióteremtő most lett igazán.
Az időmágiákat olcsóbban játssza ki, és körönként tud 1-1 lapot dobatni is. Első
a fontosabb, ami miatt a pakli rá épül. No meg azért, mert a 8 MP-ért 6.
alapszintű varázsló hatékonyabb paraméter, mint amivel eddig szembesültünk.
Gyakorlatban azt jelenti mindez, hogy a paklink kalandozója kizárólag Quirin
lesz. Meg lehet próbálkozni más kalandozókkal is (Oronakirian, Sianismorion,
Ashiquor), azonban a leghatékonyabb az, ha Quirin a dobató. Mert 1 MP-ért
(Dorani varázslóbottal 0-ért) dobat 6 lapot az Időugrással, 1-2 MP-ért
Gyorsíthatja magát 6 körre, nevesített, és jöhet rá a Shereb, a jelenkor egyik
legnagyobb veszedelme. Plusz ő az, aki a Dan Jeir kerengőjét magától tudja
kihozni. Máskülönben kéne hozzá 2 Dorani. Még a Dorani időmágus jöhet szóba,
paraelemekkel, de ez a Manifesztáció éve miatt nem tűnik annyira jó ötletnek.
40 lapos dobató
Általában én szoktam forszírozni a 60 lapos paklikat, András a 40 laposakat. Az
eddigi egyetlen, működőképes 40 lapos dobatópakli éppen a fent már említett
Fehér Kobra volt. Most azonban azt tanácsolom, hogy ezt a paklit igenis 40 lapra
tegyük össze, mivel így tudjuk garantálni a legjobban az egyik Quirin stabilabb
behúzását- amúgy ha Quirin nincs, én már szinte automatikusan keverek is le.
Mivel akadályozzuk az ellenfeleinket? Említettem már a Sherebet, és a
Manifesztáció évét, mindegyik blokk-lap, és meg kell említenem a paraelemeket
is. A küldetéseket Elemi faggyal, az élőhalottakat, és a nem kívánt
mágiasemlegesítéseket Elemi fénnyel riaszthatjuk el. Ide kívánkozik még, hogy
mivel dobatópaklival játszunk, és ráadásul egy kalandozóra építünk, a maximális
számú Kurun logikus döntés, melléjük én Damquuist, Manacsapdát, és a már
említett Sherebet használom, Titkos alagút mellett. Elég elrettentő
sündisznóállásba tudunk rendeződni ennyi akadálylappal.
Harcot, és Sytixet megoldani leginkább az Őselemi erő teremtése segíthet nekünk.
Ezen varázslatok kijátszásához pedig a Kilenc sor iskola nyakéke, és a Dorani
varázslóbot segít minket.
A dobató szekció
Természetesen nem csupán az Időugrással tudunk dobatni. Az is elég lenne, de az
időigényből még tudunk lefaragni. Régi pajtás a Mestertolvaj (ne kövessük el azt
a hibát, hogy Időugrás előtt, és nem utána játsszuk ki!), harcban használhatunk
Viharos szélt, én azonban Yazbaelre esküszöm a leginkább. Egyrészt a vért,
másrészt a visszapakolható varázslatok, harmadrészt pedig az esetleges 9 lapos
dobatása miatt. Minden megoldás szavatolt az adott fordulóban, ha van a
paklinkban 1-1 Sárkány tekintete, illetve egyelőre Sárkány ébredése is. Egy
fordulónyi szabad garázdálkodás. Ne feledjük! Ez a pakli nem költ MP-t csak
Quirinre, utána semennyit, vagy csak minimálisat. Így az MP-fölény egy esetleges
harcban a mienk lehet.
Még nem ejtettem szót az esetleges Ostromhordákról. A bestiákon kívül
megfoghatjuk őket Gyorsítással, és Kiválasztott akaratával is. Ha már a
Manifesztáció éve igényel alternatívát. A paklit mindenkinek javaslom
kipróbálásra. Ha másért nem, hát hogy tudja: mi ellen kerülhet össze
legközelebb.
|
Quirin |
Kyel-szentély
Gilron-szentély
- 3 Dan Jeir kerengője
Critai tábla
3 Quirin Dan Jeir
1 Yazbael
1 Bíbor Hadúr
1 Titkos alagút
3 Kurun
3 Shereb
1 Manacsapda |
2 Damquuis
3 Időugrás
3 Elemi fagy teremtése
2 Elemi fény teremtése
2 Gyorsítás
2 Őselemi erő teremtése
3 Sors keze
3 Manifesztáció éve
3 Mestertolvaj
3 Kiválasztott akarata
1 Sárkány ébredése |
18.
Seyrine
Új kiegészítő, új
lehetőségek. Ilyenkor érdemes nekiállni, és összerakni azokat a paklikat, amik a
lehető legextrémebb módon használják ki a megújult lapkészletet. Ebből egyrészt
rengeteget lehet tanulni, másrészt óriási élményt lehet szerezni meglepett
ellenfelünknek, és persze dicsőséget és elismerést saját magunknak amiért
váratlan kombókkal sikerült meglepni az ellenfelet.
Egyik mai lap ami erre igazán
alkalmas: Seyrine
SZÁM:1
TÁMADÁS:7 SEBZÉS:3
Akaratátvitel 2. (Amikor olyan kalandozó ellen tenne támadásdobást, akinek
aktuális szintje legfeljebb 2, akkor az a kalandozó támadásdobás nélkül a
Seyrine játékosának Sorába kerül pihenő helyzetben.)
Kézből MP-kötött manőverként csatolható saját éber női kalandozóhoz, aki
elfordul. A kalandozó a következő forduló elején Akaratátvitel 2-t, és
Boszorkány alkasztot kap.
Csatolhatóság:
Toronyszint/Küldetés
Alkalmas arra, hogy az
ellenfél kalandozóit harcban áthozzam. Ha boszorkánymester, vagy varázsló, vagy
halál szférás kalandozót választok, akkor például a hozzá csatolt Seyrine-t
szentségtelen kapu segítségével az ellenfélhez tudom vágni úgy, hogy közben a
boszorkányos és akaratátviteles képességek nem vesznek el.
A Seyrine emellett alkalmas
arra is, hogy boszorkány kasztot adjak egy kalandozómnak, aki ezáltal meglepő
dolgokra lesz képes. Például ki tudja hozni ezeket az építményeket:
Kerítőház
[2¤#]
A képesség aktivizálásának feltétele egy
boszorkány kalandozó éberből pihenőbe
forgatása. Ha nevesített, akkor a képesség MP-igénye 1-gyel csökken. Sorelhagyó
manőverben, közvetlenül a csapat megnevezés után aktivizálható képesség. Ekkor a
manőver véget ér, minden benne résztvevő kalandozó pihenő helyzetbe fordul. A
képesség nem alkalmazható olyan manőverre, melynek célpontja a Kerítőház.
Valaki mással:
Ékes
tegzek háza
[¤ª]
Célpont kalandozó az adott fordulóban nem lehet célpontja akciólapnak, és
képességnek, amíg a Sorban tartózkodik.
[ª]
A képesség feltétele egy saját nevesített női kalandozó
éberből pihenő helyzetbe forgatása. Irányítója kap 1 MP-t.
Éjnővérek palotája
Ha játékosa Sorában van legalább 3,
nem boszorkány kalandozó, a Múltba kerül.
[Ä]
Minden ellene
indított építmény bevétele manőverben a támadás akciólapok MP-igénye kétszeres.
[Ä]
Irányítójának minden toronyszintjének fala 2-vel nő.
Ezeket az építményeket szinte
biztosan használni szeretném a Gilron-szentély alól. Abban is biztos vagyok,
hogy a Trónterem is szükséges lesz, hiszen be akarom húzni a Seyrine-t és ki
akarom küszöbölni, hogy az első körben elfordul a vezérem. Az is biztos, hogy
olyan vezért akarok, aki képes Szentségtelen kaput leidézni, nő, és nevesített,
és természetesen nem Boszorkány alkasztú. Nem nevesítettek közül még elvileg
Aranyhölgy ilyen.
Átbogarászva
a lapkeresőt ezeknek a feltételeknek az alábbiak felelnek meg: Hania Cíh Cyuhann,
Varagh Haragh Goroth (tud nő lenni!).
Nem nagy a választék, de a
kalandozó elvétellel Hania képessége igencsak kombós, lévén bekorlátozza, hogy
egy körben egy játékos hány kalandozót idézhet le.
Különösen izgi az a része,
hogy csak akkor idézhet le az ellenfél újabb kalandozót, ha egy kalandozója
elhagyja a jelent. De ha sikerül átcsábítanom a kalandozóját, akkor nem hozhat
le újabbat. Ez már önmagában pakliért kiált, hiszen MP-től szinte függetlenül le
lehet győzni ezzel a módszerrel elég sok paklit. Lássuk csak, hogy Seyrinen
kívül mivel lehet még kalandozót áthozni: Szerelemvarázs, Rabszolgaság csókja.
Nem hosszú a lista, de hát ez van. Szerelemvarázs valószínűleg csak akkor éri
meg, ha sikerül a kalandozó asztrálját jelentősen lecsökkenteni, magyarán ha van
a pakliban Bűvtekintet. A 3 Bűvtekintet, 2 Szerelemvarázs csomag elég jól megfér
egymás mellett. Viszont ha Varázstekerccsel is játszom, akkor akár több
boszorkányvarázslatot is pakliba tehetek, hiszen nem lesz gond a leidézésével. (Hania
mentálja 12-es, tehát fixre dobja.)
Egy újabb Gyöngyszem a
Famulus. Lévén, hogy nem csak Varázslói varázslatra lehet rádobni, hanem
bármilyen Sor fázissal is rendelkező nem sebzőre. Más kérdés, hogy varázslóhoz
lehet csatolni, de ez a feltétel is teljesül Hania esetében. Azt hiszem, hogy
ideje lenne összeszedni a paklilista első verzióját.
3 Hania Cíh Cyuhann
3 Seyrine
3 Varázstekercs
3 Bűvtekintet |
2 Szerelemvarázs
2 Rabszolgaság csókja
3 Famulus
2 Szentségtelen kapu |
Összesen 21 lap
A pakli gerincét ezek a lapok
adják. Annak érdekében, hogy ezekből a maximumot hozzam ki, és hogy
kiküszöböljem az egyszemélyes paklik hátrányát, ezért elsősorban pörgethető
lapokat raktam bele. Az alábbiakat mindenki saját ízlése szerint formálhatja,
viszont én szeretek legalább 3 dzsinnt használni az egy kalandozóra épülő
paklijaimban. Fahthaim azért is zseniális, mert vissza tudja venni a
bűvtekintetet, ami a pakli hatékonyságát nagyban növeli.
3 Fahthaim
3 Shereb
2 Wirg
3 Kilenc sor iskola nyakéke |
3 Magus
szerzetes
2 Elemi fény teremtése
2 Nomád portyázók megfékezése |
Összesen 19 lap
A Magus szerzetes azért
fontos, hogy a Vérzivatarok/Véresők ellen is védve legyek, és hogy meg tudjam
nézni hol van mágiasemlegesítés lecsatolva. Fahthaim kiváló a nyakék kihozására
is. A Shereb, Wirg pedig azt segíti elő, hogy megfelelően lesebezzék az
ellenséges kalandozót.
Toronysziteknek ajánlom:
Trónterem, Gilron szentély (Éjnővérek palotája, Kerítőház, Al Hregel), Critai
tábla
Jó szórakozást, sikeres
csábítgatást!
18.
Mivel játsszak
a 2009-es OVV-ken?
4 eddig méltatlanul hanyagolt Új hullám pakli
Mai cikkemet
azoknak ajánlom, akik szeretik a változatosságot, de ugyanakkor versenyerős
paklira vágynak. 4 paklit fogok leírni, amik nem tartoznak a közkedvelt Anat-akhan, Varázslóurak, vagy éppen DP-horda kategóriába, mégis eséllyel
szállnának be bármelyik verseny megnyeréséért. A paklikat az új versenyhelyszín,
a budapesti Kapocs versenye előtt alkalmam is volt kipróbálni és jól muzsikáltak.
Mindegyik pakli alá le fogom írni, hogy az Anat-akhan, Varázslóurak, DP-horda
hármas közül melyik ellen mire kell figyelni, hiszen ez a hármas az ami ellen
szinte biztos, hogy legalább egy meccset játszani fogsz akármilyen versenyen is
veszel részt.
|
Sötét elf
vadász, az Egyszemélyes hadsereg |
Trónterem
Rúnák terme
Kincseskamra
3 Sötét elf
vadász
3 Hatodik érzék
3 Dromedár
3 Aquir nyílpuska
3 Jelentéktelenség |
3 Mestervágás
3 Arel 3. hava
3 Sors keze
3 Themes szentély beomlasztása
2 Főrend meggyilkolása
2 Maladorina
3 Teleport rúnák
3 Teleport varázsjel
3 Sápadt angyal |
A pakli
működése: Lekeverek, illetve pörgetek amíg nem húzok egy Sötét elf vadászt.
Azután Dromedárral, Aquir nyílpuskával mészárolom a Themes-szolgákat, és az
ellenfél kalandozóit. A csapdákkal manővert lehet gátolni, illetve a Sötét elf
vadászt berántani egy mészárlás erejéig. Ha az ellenfél nem mer elindulni, akkor
a Sápadt angyallal lehet hátráltatni amíg kellő MP-fölény ki nem alakul. A
pakliban ugyan csak 3 db kalandozó van, azonban ezeket elég leidézni a
legeslegutolsó pillanatban. Tehát az ellenfél soha nem tudhatja, hogy mikor van
a kezemben Sötét elf vadász.
-
Varázslóurak
ellen: Általában könnyű meccs. A Jelentéktelenség-Aquir nyílpuska ellen nincs
ellenszerük.
-
Anat akhanok
ellen: A pakliban van 3 Hatodik érzék. Ezt kell használni. A Mestervágás majd
mindegyik Anat-akhant elintézi.
-
DP-horda
ellen: Itt lehetnek gondok ha a csapdák nem működnek jól. Ha ilyen pakli ellen
akarsz felkészülni, akkor az alábbi verziót próbáld ki.
|
Káosz-metha
és a Sötét elf vadászat |
Trónterem
Gilron-szentély
2 rejtett város
1 Császári vadaspark
Critai tábla
3 Sötét elf
vadász
3 Csontlovag
3 Rekh testőr
3 Vérgyűjtés
3 Hatodik érzék |
2 Hastin
4 Dromedár
3 Aquir nyílpuska
3 Jelentéktelenség
3 Arel 3. hava
3 Sors keze
3 Themes szentély beomlasztása
2 Maladorina
2 Bíbor hadúr |
A pakli
működése: Ideális esetben első körben vérgyűjtök egy Csontlovagot, aki a 3. és
4. körökben visszahoz 1-1 Sötét elf vadászt. A második körben pedig elég MP van
egy Sötét elf vadász leidézésére. A hosszabb játékokban a Rekh testőr teljesen
kiküszöböli a Csontlovaggal visszahozott kalandozókat érintő hátrányt. A pakli
Aquir nyílpuskával öl harcban, és könnyen szerez DP-t a themes szolgák
lemészárlásával, ha éppen ellenséges kalandozó nem mer kimozdulni a Sorból.
Harcos pakli ellen pedig a Jelentéktelenség-Aquir nyílpuska kombináció
áthatolhatatlan falat képez.
-
Varázslóurak
ellen: A Jelentéktelenség-Aquir nyílpuska kombóval szemben tehetetlenek. Az
Éltető szót a harc eredmény meghatározás fázisban nem lehet leidézni, ezért
nincs védelmük az ölés ellen. Egyetlenegy módon tudnak zavart okozni, ha ő hozza
le a Bíbor hadurat. Ekkor ugyanis megölheti a szövetségessé vált Csontlovagot.
Ilyen pakli ellen sokszor érdemes nem beáldozni a Csontlovagot szövetségesnek,
vagy legalábbis körültekintőnek kell lenni. (Nem mintha egy 8-ért lerakott Sötét
elf vadász egy Nyílpuskával és Jelentéktelenséggel nem lenne elég.)
-
Anat akhanok
ellen: A pakliban van 3 Hatodik érzék. Ezt kell használni. Mivel a fejvadászok
ütnek is, ezért nem árt néha a Rekh testőr ha elhúzódik a játék. Ha játszik az
ellenfél Wirg-gel, akkor a Hastin és a Hatodik érzék erre is jó lehet. Ez ellen
a pakli ellen kell egy teljes értékű Sötét elf vadász is. Ha olyan a húzás,
akkor érdemes a Csontlovaggal második Vérgyűjtést is leidézni, hiszen lesz rá
időnk, hogy visszaforogjon.
-
DP-horda
ellen: Jó játékkal ezt a paklit miszlikre lehet szedni. Ebben segítenek az 1
MP-s akadálylapok. A Hastin a Kígyószekta elsőszámú ellensége. Emellett persze a
Kontraktus teljesítését is el lehet oldani a szekta elől, ami az öléssel együtt
6 DP. A 19 DP-s azonnali győzelem sem elképzelhetetlen.
|
Halott lombok
gyermeke zápor |
Trónterem
Gilron-szentély
2 rejtett város
1 Császári vadaspark)
Critai tábla
4 Halott
lombok gyermeke
4 Rekh testőr
4 Emlékváltó
4 Fahthaim
3 Bíbor hadúr
4 Ősvíz teremtése |
4 Csontrombolás
4 Elemi fagy teremtése
4 Halál lehelete
4 Kilenc sor iskola nyakéke
4 Gyorsítás
3 Császár bosszúja
4 Sors keze
4 Kereskedőkaraván
4 Damquis
2 Maladorina |
A pakli
működése: A Halott lombok gyermekének eldobható Emlékváltó is. Ideális esetben
az első körben kihasználom a Halott lombok gyermeke képességét, hogy akárhova
mehetek ingyen ostromolni. Ehhez szükség van egy Halott lombok
gyermekére/Emlékváltóra és egy Fahthaimra/bármilyen kalandozóra a pakliból. A
Halott lombok gyermeke képes sok mindenre, amire más kalandozó nem. Például
Kilenc sor iskola nyakékével 1 MP-ért elfordulás nélkül Sorból Sorba
Csontrombolni, vagy Gyorsítást hatalomszóként gyakorlatilag semlegesíthetetlenül
elnyomni, vagy Harcban hatalomszóként Elemi fagyot teremteni, és így kikerülni a
frontemberi büntető módosítót. Ha harcban Elemi fagyot teremt, vagy Halál
leheletét idéz le, akkor védett kalandozót is támadhat ezekkel, hiszen a
hatalomszavakat nem csak ellenséges frontember ellen lehet leidézni. (Aki nem
hiszi, az nézze meg a szabályt.) Emellett a pakli tud pörögni, forogni. Rekh
testőrrel védett Halott lombok gyermekét harcban csak Halál lehelete ölheti meg.
Ezért van a pakliban a Császár bosszúja, hogy a varázslóurak alapszintjét le
tudjam csökkenteni. Nem mellékesen a 4 Fahthaim és 4 Kereskedőkaraván miatt
könnyen kipakolható, és így a Rekh testőr is tud harcban akciózni. A paklit
Hagyományos versenyre El-dzsiah-hal, és Famulussal ajánlom. A Rekh testőr a
zápor és az El-dzsiah sebzéseit is magára gyűjti, így további kombinációs
lehetőségek adódnak.
Végjátékban elképzelhető az a szituáció, hogy egy Halott lombok gyermekét vég
egy Rekh testőr, akit szintén véd egy Rekh testőr. Ekkor ha záporozok, akkor a
legutolsó Rekh testőr gyűjti magára az összes sebzésjelzőt a kalandozóimról.
Tehát az ellenfél Sorát kiforgattam, míg tőlem csak egy kalandozó fordult
sérültbe, vagy halt meg.
-
Varázslóurak
ellen: Fontos a Császár bosszúja. Az elején Rayvanhuurt nehéz feltartóztatni. Ha
ezzel kezd az ellenfél akkor gond van. A Damquiusok sokat segíthetnek a Halál
lehelete kivédésében. (Ez Chei Vérgyűjtése, és Gyógyírja ellen is kiváló
fegyver.)
-
Anat-akhanok
ellen: Hosszú játékra lehet számítani. Érdemes tudni, hogy a Rejtett támadás
sebző hatás, tehát a Rekh testőr át fogja vállalni. Mivel a pakliban nincs
Hatodik érzék, ezért hacsak nincs Gyorsítás elég olcsón, akkor nem érdemes
villámostromra játszani.
-
DP-horda
ellen: A Rekh testőr itt nem sokat ér. Viszont ha az első körben sikerül
ingyenessé tenni az ostromot, akkor végig lehet menni a könnyű tornyain elég
gyorsan. A Rayvanhuuros ostrompaklikkal ellentétben ezt a paklit nem lassítja le
egy Kincses kamra + Teleport rúnák kombináció.
|
Ifhiass, és
szövetségesei |
Kyel szentély
Gilron-szentély
2 rejtett város
1 Császári vadaspark
Critai tábla
4 Ifhiass
4 Anartiyal
4 Quirrta khin apród
4 Jogos örökség megkaparintása
2 Felmentő sereg hívása
2 Zarándoklat a halott sóhajok erdejében
4 Kihívás párviadalra
4 Dzsad bankház kifosztása |
4 Mallior
2 Bíbor hadúr
2 Queliquor
3 Pszi-fojtás
4 Dobótőr
1 Hajítóbárd
1 Sonioni opál
1 Titkos fóliáns
3 Éltető szó
4 Hatodik érzék
3 Damquis
4 Sarjpáncél |
A pakli
működése: Kell minél előbb egy Ifhiass, aki egyedül meg tudja oldani a
küldetéseket. Mallior kulcs, hiszen akkor Ifhiass szintje és
hatalomszóhasználata egyaránt megemelkedik. Emellett még egy plusz akadályozást
is kap. Ha titkos nyelve van, akkor nem sebződik saját képességétől, így szinte
minden ellenállást le tud gyűrni egymaga. A Rejtett város nagy segítség abban,
hogy szükség esetén mindegyik fajta kalandozóból rendelkezésre álljon megfelelő
számú példány.
Egy 7. szintű, sarjpáncélos, tárgyakkal felszerelt Ifhiasst igazán nehéz
megölni. Ha Ifhiass besérülne, akkor a Quirta khinn apród vissza tudja forgatni.
-
Varázslóurak
ellen: Dobótőrrel való besebezgetés hasznos. A varázslóurakat ezzel a paklival
nehéz megölni, de igazából nem is kell erre törekedni. Ő sem fog tudni megölni.
Előbb utóbb pedig az ő visszaforgatása elfogy. Gyakorlatilag csak
Pszi-fojtásokkal lehet egymást megölni, és ezeket gyakorlatilag csak Éltető
szóval lehet kivédeni.
-
Anat-akhanok
ellen: A fenti verzióban van 4 Hatodik érzék. Régebben nem használtam, de azóta
korrigáltam a paklit a játékkörnyezetnek megfelelően.
-
DP-horda
ellen: A Dobótőr hasznos segítség.
Összefoglalás:
Számos kiaknázatlan lehetőséget rejtenek még a lapok. A mai cikkben ezeknek csak
csekély töredékét ismertettem. Azokat vettem csak számba, amiket az elmúlt 2
hétben próbálgattam részben azért mert a karakterek a kedvenceim közé tartoznak,
részben pedig azért, mert a mostani versenykörnyezetet képesek alaposan
felkavarni. Próbáld ki Te is ezeket a paklikat, hiszen mindegyik egyedi
játékélményt ad! Ha mégsem teszed, egy mentséged lehet; ha jobbat, egyedibbet találsz ki,
és saját ötletedet valósítod meg.
Az a kérdés merült fel benned: Mivel játsszak évzárón? Nos, rövid
cikkekben az esemény előtt leírok pár tippet, amelyek jelen
pillanatban nem biztos, hogy triviálisak, de számot tarthatnak figyelmünkre.
Mindegyik pakli tartalmaz majd néhány újítást, és napi rendszerességgel teszek
fel 2-2 paklit, mellyel szerintem esélyes lehetnél a második napra való
bekerülésre. Ez annyit jelent, hogy péntekig 12 paklit olvashattok tőlem,
ahogyan én játszanám. /BAM/
17.
Az utolsó két pakli az Évzáró
verseny előtt:
VI/a.
Építménykontroll? Küldetéskontroll? Abban mindenki megállapodott
velem, hogy erre a két dologra a legjobb technika (ami elég gyors is, hogy ezzel
kombinálva nyerjen) az a szuke. Imeko-torony, Hogario, Enraco. Nekem ennél nem
is kell több.
|
Szuke |
Kyel-szentély
Gilron-szentély
- Imeko torony
- Rattikani fogadója
- Keleti Szél Pagodája
Critai tábla
3 Hogario Kai Tamura
3 Enraco Tamura
1 Sin
1 Titkos Szekta Nagymestere
1 Ude Tadako
1 Hiunn Tinn
1 Taigi Tenno |
1 Queliquor
3 Átkelés a Yian-Yiel hegységen
3 Felmentő sereg hívása
3 Portyázó Oni sereg szétverése
1 Császár Kegyének kiérdemlése
1 Maladorina
3 Sárkányfarok csapás
3 Mestervágás
3 Hatodik érzék
2 Kitérés
3 Manifesztáció éve
3 Lépés a Critai táblán |
VI/b.
|
Selmo-Chei |
Trónterem
Weila-szentély
Critai tábla
3 Mogorva Chei
3 Selmo atya
2 Ruber Con-Thaleiosz Nubilio
3 Cyrgaan Khea"Lorn
1 Almeir
1 Arbo
2 Déli kapu
1 Torozon tavernája
1 Császári Vadaspark
1 Imaszentély
3 Felmentő sereg hívása |
2 Utazás a Kapuk Terén
1 Császár Kegyének kiérdemlése
2 Igere-szentély romjainak felkutatása
1 Maladorina
3 Vérgyűjtés
1 Csapás
1 Kézrátétel
2 Gyógyír
3 Manifesztáció éve
3 Lépés a Critai táblán |
Néhány jó tanács Évzáróra Dezső Csaba Pétertől:
Évzáró, újból eltelt egy év és eljött a nagyverseny ideje.
Mindenkiben felmerül a kérdés: mivel játsszak? Az ember óhatatlanul szembe kerül
azzal, hogy vagy az aktuális divatpaklikkal játsszak, vagy valami módon ellene.
A mai versenykörnyezetben van két irreális de nem verhetetlen pakli. Én a
KÍGYÓSOKAT választottam pár sor erejéig.
Erényeik: Talán a legfontosabb, hogy villám gyors.
Nézzük részletesen:
A Déli Kapu, Bit, 13-ak Tornya, Obszidián szurdok, Tűtorony, Dicsőség csarnoka,
ezáltal manőver nélkül 9 DP, önmagáért beszél.
A torony csere plusz Sytix, nagy és közepes kalandozók ellen, szintén nem szorul
magyarázatra.
A 2 MP-s kalandozó- Kígyószekta növendéke, jelen pillanatban a legerősebb
karakter.
Lássuk miért:
Belső Iskola gyakorlótermével (Bit) orvtámadás II fokot kap, mellyel, előny
küldiket old pl. a kontraktus teljesítését. A kalandozót nem kell keresni,
ezért nincs szükség a rejtett város effektusra, mert vannak elegen, (bármennyi
lehet a pakliban) beépített bestia, ha túl sokat húzol lecsatolhatod. 9-re üti a
Torokmetszést, ami a nagyvarázslók és hatalomszó használók kiherélését jelenti.
Nyilván vannak akik szeretnek az ilyen paklikkal játszani, szívük rajta én nem
ítélem el őket ezért. Lássuk hát, mi lehet az ellenszer.
Kezdj Gilron-szentéllyel és rakd rá a 13 Tornyot, Tűtornyot,
Obszidián szurdokot, és cseréld le egy cserélhető toronyszintre. A nevesített
építmények a MÉLYSÉGBE kerülnek -7 DP.
Készülj fel a Sytixre, ha bármilyen módon tudsz, kiskalandozók,
vért, pajzs, gyógyítás, éltetőszó, űzés. Egy elfeledett szövetséges: KAHÍR!!! Jó
eséllyel nyersz két kört. Törpékkel, El Dzsiahhal és 5.szintű kalandozókkal az
igazi. Con- Thaleiosz aki gyógyítja magát, és az egyedül manőverbe kezdő 1-es
szintű kalandozókat küldi Domvik elé. Mellé mindenképpen Rotrixot és Főrend
meggyilkolását ajánlok. Azhanud- Ősi egyezmény szintén baráti a Kígyószekta
ellen. Ne feledkezzünk meg az elfek kalahorájának ereklyéjéről, a Tyssa L'imenel
Könnyéről sem. Végezetül, de nem utolsósorban Serrato bel Corma, Shadon
szülöttei mellé.
Természetesen sok minden van még, ami rendelkezésre áll. Kösd fel
a gatyát és küzdj!!!
U.i.: Játssz kalandozó visszaforgatással!!!
Dezső Csaba
Péter
|
V/a.
Szürkecsuklyás- sok kommentet nem igényel. Egy pakli, amely
meghaladta az előző verzióját.
|
Szürkecsuklyás |
Belső Iskola gyakorlóterme
Déli kapu
Dicsőség csarnoka
4 Szürkecsuklyás őrszem
4 Szürkecsuklyás klánvezér
2 Szürkecsuklyás besurranó
3 Szürkecsuklyás felhajtó
3 Árnyvadász
1 Queliquor
1 Sápadt Angyal
1 Abradói tolvajcéh
3 Déli kapu
3 Belső iskola gyakorlóterme
1 Klánház
1 Tizenhármak tornya
1 Császári vadaspark |
4 Nemesvad elejtése
2 Tiltott tekercs felkutatása
1 Leszámolás a Rivális tolvajklánnal
2 Corma-dinai szigetek visszaszerzése
2 Leszámolás a Kikötőnegyedben
2 Vyllyas raura
2 Ankhe-Thueeth
2 Illúziókapu
4 Vérizzító
2 Bannara-méreg
2 Toroklövés
3 Ívelt kövés
3 Árnyékháború |
V/b. És Jakirte- a bevállalósoknak, akik úgy gondolják, behúzzák.
Mind a mai napig az egyik legerősebb karakter a játékban.
|
Jakirte |
Labirintus
Weila-szentély
Critai tábla
- Márványszentély
3 Jakirte Jak Cyr
3 Romlás virága
1 Harn Sys Terrn
2 Sereneya
3 Shindar védelmezése
2 Udvari intrika leleplezése |
2 Tyssa L"imenel könnye
2 Elemi fény teremtése
3 Elemi fagy teremtése
3 Őselemi erő teremtése
3 Őstűz teremtése
3 Zsarolás
2 Damquuis
3 Sárkány ébredése
2 Concordia
3 Sors keze |
|
Dávid Balázs újabb cikke:
|
|
2./
Amund
Egy másik elfeledett koncepció, amit elővennék az évzáró kapcsán,
az amund pakli. Látszólag nem sok erősítést kapott az elmúlt
kiegészítőkben - leszámítva persze a megjelent démon bestiák (Arkhuis,
Damquis, Raquan, Sytix, Xing) hadát. De ha jobban megnézzük, valami
mást is prímán használnak a Krán Törvényéből - ez pedig a Belső
Iskola Gyakorlóterme. Ennek segítségével Azhanud II-es fokra emeli
Vallás képzettségét, mely segítségével egyedül oldja az Ősi
Egyezmény megszegését.. mindezt akár ingyen, az első fordulóban! (és
gondolom nem kell ecsetelnem, hogy e küldetés milyen ma divatos
paklik ellen nyújt hathatós ellenszert). Egyetlen probléma a pakli
összerakása során, hogy rengeteg toronyszint közül válogathatunk:
Csillagvizsgáló, Trónterem, Pantheon, Kristályterem, Belső Iskola
Gyakorlóterme, Ispotály, Gilron, Déli Kapu…
|
Amund |
Pantheon
Kristályterem
Belső Iskola Gyakorlóterme
4 Amhe-Ramun főpap
4 Amhe-Ramun papnő
2 Amhe-Ramun pap
2 Amund szolga
2 Azhanud
1 Hanameth
1 Numeth Hat-Neb
4 Vérgyűjtés
4 Szentségtelen kapu
4 Ősi Egyezmény megszegése |
2 Tisztogatás a Nekropoliszban
4 Déli Kapu
3 Belső Iskola Gyakorlóterme
1 Homoktorony
1 Rattikani Fogadója
1 Rejtett Város
1 Nekropolisz
4 Wirg
4 Zaurak
4 Ankhe-Tueeth
3 Muliphein
3 Arkhuis
2 Maladorina |
|
IV/a.
Miért
akarna valaki olyan paklit létrehozni, amelyik sebességben akarja felvenni a
versenyt a leggyorsabb paklival? Ennek egyetlen oka lehet: mert a pakli legalább
olyan gyors, és más paklik sokkal kevésbé számíthatnak rá. A DP-horda ilyen
pakli lenne, de azt is kívülről-belülről ismeri mindenki. Talán ezért is nem
árt, ha megújítjuk. Az itt látható pakli koherenciájában bármivel felveszi a
versenyt, és van 1., 2., 3., és 4. szintű kalandozója is.
|
Pusztító-horda |
Déli kapu
Belső Iskola gyakorlóterme
Birodalmi kiképzőterem
- Márványszentély
4 Aun portyázó
4 Birodalmi felderítő
4 Birodalmi talpas
4 Birodalmi hadmester
3 Birodalmi kiképzőterem
3 Belső iskola gyakorlóterme
3 Déli kapu
4 Rivális klánház elfoglalása (felhívnám mindenki
figyelmét a képességére!) |
4
Tamari kifosztása
4 Jogos örökség megszerzése
4 Wirg
2 Maladorina
2 Sytix
4 Örvényzár
4 Ikervágás
3 Dobótőr
1 Klánház
1 Tizenhármak tornya
1 Császári vadaspark
4 Árnyékháború |
IV/b.
És egy örökzöld, kis javításokkal- avagy ostromoljunk könnyen, gyorsan:
|
Hadrend-ostrom |
Kincseskamra
Rúnák terme
Tharr-szentély
12 Északi szabad harcos
3 Gianagi alabárdos
3 Erigowi talpas
3 Dwoon vértes gyalogos
2 Vörös lovag |
3
Ostromgyűlés
1 Tharr-szentély
3 Vadon lázadása
3 Sors keze
2 Éjközép
2 Lándzsavívás
3 Lélekcsapda |
III/a.
Egyelőre a Kígyószekta vezet azon paklik között,amelyeket
esélyesnek tartotok megnyerni az évzárót- ez valahol természetes is. A pakli
erős, gyors, pörög, és természetesen az is véleménybefolyásoló, hogy megnyerte
az OVV döntőt, valamint a pesti OVV-t. A másik favorit jelenleg az Anat-Akhan.
Íme egy verzió pörgős paklik ellen:
|
Sobirai 40 rabló |
Kincseskamra
Déli kapu
Dicsőség csarnoka
4 Sobirai rablóvezér
4 Sobirai fosztogató
4 Abul Akh-Haib
2 Sidi Dhaffar
3 Dzsad hadzsi
3 Goblin kém
3 Déli kapu
6 Dromedár
4 Dzsad bankház kifosztása |
4 Emír lányának kiszabadítása
3 Jogos bosszú
2 Császár kegyének kiérdemlése
4 Wirg
3 Örvényzár
2 Raquan
1 Rattikani fogadója
1 Dzsad bankház
1 A Tizenhármak tornya
1 Császári vadaspark
1 Al abadanai térkapu
4 Maszkok ünnepe |
III/b.
Előnye, hogy a sokat húzó hordákat fogja az Emír lánya, és hogy
mi tudunk ehelyett lapot húzni. Természetesen az is előnyös, hogy küldetéseinket
csakis mi tudjuk megoldani. A következő egy kontrollpakli:
|
Varázslómester |
Rúnák terme
Trónterem
Gilron-szentély
- Taverna
- Darton Töprengő Temploma
- Piactér
4 Kilenc Sor Iskola Magisztere
3 Márványszentély varázslómestere
3 Shindar megvédelmezése
4 Főrend meggyilkolása
4 Elemi fagy teremtése
3 Elemi fény teremtése |
3 Időhurok
4 Ősvíz teremtése
12 Rothrix
4 Végrehajtó varázskör
4 Kilenc sor iskola nyakéke
2 Őselemi erő teremtése
3 Mestertolvaj
4 Sápadt Angyal Átka
3 Haditervek
1 Kötések oldása
1 Sárkány ébredése |
|
II/a.
Gyorsuljuk le a hordákat? A mivel az a kérdés, ami erre
mindenkinek eszébe jut. A gyorsabb horda jelen pillanatban nem látszik a
Kígyószekta mögött. De lehetséges más módon is gyorsulni, ha az ember megtalálta
hozzá a szükséges lapot. Íme:
|
Terda |
Kyel-szentély
Rúnák terme
Hűség csarnoka
3 Terda Radovik am Warvik
2 Raquo Amanovik
3 Oroszlánszív-paplovag
3 Jogos Örökség megkaparintása
3 Utazás a Kapuk terén
2 Gorvik egységének megteremtése
2 Raquan
1 Damquuis |
2 Maladorina
3 Teleport varázsjel
3 Árnyékháború
3 Elterelő támadás
1 Bénító csapás
1 Tombolás
2 Sonioni opál
1 Dobótőr
3 Sors keze
3 Sorsfordulat |
Aki szerint nem biztosított Terda behúzását, annak javaslom a
Káosz-halál verziót (Dzsergahhal, és kisdzsadokkal, 60 lapra).
II/b.
A következő egy "ezt próbáld ki" verzió hordairtásra. Alapja az,
hogy Gladiátorviadalban minden kiskalandozó meghal, a viadal pedig nem hagy
utána sem kibontakozni, zárja a kört. Nagy ellenfele a paklinak a Sytix.
|
Gladiátor |
Weila-szentély
Gilron-szentély
- El Balada
- Császári Vadaspark
- Csaták palotája
Critai tábla
4 Robal
2 Tedomar el Halgash
2 Nyrd
2 Jahrn on Doar
4 Elterelő támadás
4 Dobótőr
2 Kegyelemdöfés |
2 Csonkolás
4 Fejszecsapás
4 Pusztító csapás4 Gladiátorviadal
2 Sonioni opál
2 Nagy pajzs
2 Ostromgyűlés
4 Jogos Örökség megszerzése
2 Ginsour
2 Damquuis
2 Maladorina
4 Árnyékháború
2 Klánháború
4 Lépés a Critai táblán |
I/a.
Az első tippem egy Lélekidéző-remake, a kontroll típusból
|
Lélekidéző |
Gilron-szentély
- Darton Töprengő Temploma
- Dartonita rendház
- Kapuk tere
Trónterem (Az első két kör kihúzására)
Kincseskamra
4 Lélekidéző
3 Dorani nekromanta (Zombikkal egész jó sanszunk lehet horda
ellen- és ütéseket védeni)
3 Yecharr (Az ellenfelet megfosztani fegyvereitől, vagy nekünk
segíteni- édesmindegy)
3 Ellana-papnő
4 Azhanud
4 Amhe-Ramun főpap
4 Toroni ködfivér
1 Ranagol-paplovag
1 Abdul al Sahred (no comment- lapdobásért MP-taposás) |
1 Maques Sil Ramis-Assarte (rendezgetni, eseleg játékbefejezőnek
KÖ-vel)
1 A Sápadt Angyal
1 Könnytelen Öreg
4 Gyilokjáró (Esetleges ostromok, Zogg, és hasonlók ellen
építeni, ha nem kell, lecsatolni.)
3 Shindar védelmezése (nem kell semmit elsietni- a visszahozott
Azhanudra, Zombikra amúgy sem hat)
4 Yamm-Haikan
4 Kiméra (Kishordák ellen gyilkos- a mákkal szemben tehetetlen)
3 Illúziókapu
1 Erioni fal
2 Élőhalott megidézése
4 Sápadt Angyal Átka
3 Haditervek
2 Vérzivatar
1 Kötések oldása |
I/b.
|
Rayvanhuur-Kharakulak |
Kyel-szentély
Panteon
Weila-szentély
3 Rayvanhuur
3 Kharakulak
2 Rekh testőr
3 Raquan
2 Arkhuuis
3 Damquuis
3 Sytix
2 Poklok kínja
2 Éltető szó
3 Sarjpáncél
3 Elemi fagy teremtése
2 Elemi fény teremtése
2 Sors keze
3 Sorsfordulat
2 Árnyékháború
2 Igere pártfogása |
Cserepakli:
2 Igere-szentély
1 Tharr-szentély
1 Bástya
1 Labirintus
1 Jóslatok terme
1 Weila-szentély
1 Fény terme
1 Dreina-szentély
1 Fellegvár
1 Tenyészverem
1 Trónterem |
|
Ezúttal Dávid
Balázs is csatlakozott a cikksorozathoz - most kifejti nektek, hogy
szerinte milyen eséllyel bír egy-egy régi ismerős a versenykörnyezetben.
|
|
1./
Variációk
goblin fajra
Írta:
Dávid Balázs
Az Ősi Vér
megjelenése után sokáig uralták a versenyeket a goblin
küldetéspaklik. Olcsó, gyors horda volt a goblinoké, ráadásul erős
küldetéseket is kaptak mellé. A Kalandozók Városa megjelenése
azonban változtatott a dolgokon. megjelent ugyanis az Enyészet
posványa, mely szépen lassan a ma is ismert, Goblin Go! névre
keresztelt kontroll-ostrom felé terelte a paklit. Mi történt a
küldetés vonallal? Feledésbe merült volna az új kiegészítők által
felsorakoztatott erősebb paklik árnyékában? Vagy csak egyszerűen nem
kedveznek neki a csillagok? Erre próbálok választ találni, miből
lehetne kiindulni, ha az évzárón is jól szereplő goblin
kültedéspaklit szeretnénk összerakni.
Egy dolog
nyilvánvaló lesz: a paklit érdemes a ma divatos Déli kapu
-Tizenhármak tornya hordaküldetés vonalra építeni, esetleg egy kevés
Belső Iskola Gyakorlótermével megfűszerezve. De lássuk miért is
esélyes szerintem egy goblin pakli?
Olcsó, fogyni
nem akaró kalandozók
- kalandozóink alapesetben 3 Mp-ért jönnek (ebben sajnos elmaradnak
a 2 Mp-s kígyószekta mögött.), ám nem nehéz megoldani, hogy
MP-igényük ennél kevesebb is legyen. számosságban viszont felveszik
a versenyt az emlegetett sárga esőköpenyesekkel, hiszen Argul
tanyája segítségével akár 5 is lehet egyfajta goblinból a
paklinkban, ráadásul az említett építmény még lapszámunkat is
növeli!
A fajpakli
ereje
- igen, ez nem más, mint a Rejtett város. Segítségével mindig +1
kalandozó lehet a kezünkben, és mindig a megfelelő goblint
kereshetjük vele.
Építmények? A
mieink!
- A pakli igen hatásos az ellenfél építményeinek megszerzése terén
(legyen arról szó, hogy ő hoz ki hamarabb egy Tizenhármak
tornyát/Tűtornyot, vagy elviszi a miénket): gondoljunk csak a
kereshető goblin kémre, vagy a kuruzsló által egyedül oldható
Városőrség felkoncolására!
Rémségek
kicsiny tárháza
- mivel a paklit építhetjük boszorkánymesterek köré, rontások igen
széles választéka áll rendelkezésünkre, hogy megkeserítsük
ellenfeleink életét. Harcos vonalon sajnos az alacsony fizikum
szűkebb lehetőségeket hagy nekünk.
Végezetül két
ötletet vetnék fel pakliépítésre. Teljes listát nem írnok, csak a fő
vonalat adó lapokat:
|
Vajákosok (boszorkánymester vonal) |
5 Goblin
kuruzsló
4 Goblin viadalmester
4 Goblin harcmester
3 Goblin nyomolvasó
2 Goblin kém
4 Városőrség felkoncolása
4 Huuli méregkert felprédálása |
3 Toroni
gladiátorgála megnyerése
3 Barangolás Gro-Ugon határvidékén/3 Tiltott tekercs felkutatása
3 Tűzvihar
3 Életerő elorzása |
|
Árnyakban bujkálók (orvtámadás vonal) |
5 Goblin
harcmester
5 Goblin nyomolvasó
3 Goblin kuruzsló
2 Goblin viadalmester
2 Goblin kém
4 Kontraktus teljesítése |
4 Tiltott
tekercs felkutatása
4 Barangolás Gro-Ugon határvidékén
2 Mestertolvaj elfogása
4 Torokmetszés |
Természetesen
a fentieken kívül is léteznek még variációk a paklira, de ezek
megtalálását Rátok bízom. Jó agyalást!
|
16.
Pyarron
híve, avagy ki kívánkozik vissza a Sötétség Birodalmába?!
A
Gyászhozó nem, annyi biztos. A Dúlás alatt szakavatott aquir szabotőrnek
küldték, viszont megkedvelve az embereket, az elesettek első számú
védelmezőjévé magasztosult. De nézzük csak meg közelebbről, hogy miért is
olyan erős ez a lap.
Képzettségei mint olyanok
elhanyagolhatók, kb. az Orvtámadás az, ami értékelhető belőle.
Alapképességei "szöktetésre" alkalmassá teszik, de ezt is csak másodlagosan
használjuk. Akkor mire is jó? Nem tervem, hogy minden egyes paklit amit
lehet rá vagy inkább vele építeni felsorolom, mert elég hosszú lenne a sor.
Azért annyit megemlítenék, hogy leginkább olyan paklikba kitűnő, ahol
egy-egy kalandozóra építünk. Lásd. Erimar, Chei, Selmo… Miért is jó itt?
Mert például, ha nem jön fel a kalandozó, akire kihegyeztük a paklit, akkor
még mindig van aki blokkoljon, ha pedig végre feljön eldönthetjük, hogy
leidézzük, vagy inkább a képességei miatt szeretnénk, mert akkor elég az is,
hogy Múltba dobjuk és lemásoljuk a Gyászhozóval. És most lássuk az el(me)-borulást!
Szemelvények, a teljesség
igénye nélkül, a Gyászhozó képességének elmebeteg kombinációiból:
a)
Az első, a Halott Lombok
Gyermekével, magától értetődik, ingyen ostrom, de erre még visszatérek.
b)
Sötét elf vadász, ki ne szeretne
küldimegoldót, egy Fényuras, Sarjpáncélos, Éltető szavazó "Félistennel",
aki, ha öl kap érte DP-t.
c)
Álomhozó + Rekh testőr, sérüljön
mindenki, ő bárhova megy.
d)
Groghan-Lah, csak az olcsó
ereklyék végett.
e)
Varagh H"rgg-Goroth, hogy ne
forgassa a Romlás virága.
MÁSODKÓRSÁG:
a)
Vámpír, a gyógyulásért.
b)
Lan Ro-Rien, hogy ne igazán
akarjanak célozni.
c)
Ezüstcsákány, Roxox, a
Tornyunkért.
d)
Hurag, hogy nagyon csapjunk.
e)
Quirrta Khinn-lovag, ha ostromra
fáj a fogunk.
VÉGEZETÜL:
a)
Halott Lombok Gyermeke
(későbbiekben csak HLGY)+ Márványszentély varázslómestere : 2 MP-vel olcsóbb
magára is ható hatalomszavak, varázslatként. (Pillanat hatalma, Éltető szó),
és fordulónként egy kaller sérül, gondoljunk, a Fényúrra!
J
És a Gyászhozónál az alapszint növelés jobban és könnyebben megoldható. Ne
feledjük innen még a Belső Iskola feketemágusát sem, akinek a gyógyulós
képességei nem csak varázslatra vonatkoznak.
b)
Ifin Rontásérseke is durva vele,
pl. a folyamatosan visszakevert Rejtett támadások miatt
c)
Vagy csak gondoljunk, a full táp
Erimar+ Nogren mindent leoldok és ébren térek haza kombóra.
Talán meghoztam a kedvet
valakinek, hogy kipróbálja valamelyik variációt, de mint említettem ez csak
egy kis töredéke annak, amire képes ez a lap!
15.
Krad
A Krán Törvénye megjelenésekor
felvetődött a kérdés: mit keresnek Krad-hívők a kiegészítőben? Mondhatnánk
azt is, hogy valahol a témába illik, hisz a tudományok istenének hívei
jártak a Fekete Határ mögött - van ki a tudást kutatva, míg egy kis
csapatnak igen fontos küldetése volt: kihozni Igrain Revalt a Kosfejes Úr
irodalmából. Az Aranykör lovagok szerepeltetésének fő oka persze az volt,
hogy kicsit előrekacsintsunk a következő kiegészítő felé, melynek témája a
Dúlás lesz.
Három lovag jelent meg a
kiegészítőben, minden gyakorisági kategóriában 1-1.
3MP Krad vándor
HARCOS/Lovag
Pyarroni Krad-hívő, az Aranykör lovagrend tagja
LegendaismeretII, Lovaglás, Vallás
F:8 A:5 M:5 2.szintű Élet
Gyakori Illusztráció:
Szendrei Sorszám: 2837
[Ä] Csapatának
egy másik Krad-hívő kalandozója éberen tér vissza Sorába. Egy fordulóban
egyszer érvényesül.
Ő tökéletes kiegészítő
kalandozó nagyobb Krad-hívőink mellé, hiszen éberen hozza őket haza
manőverből - persze ha nem sebződtek. Jól használható mind küldetések mellé,
és mind ostrompakliba, nomeg a különböző Vér-csapadékok káros hatásaitól is
véd minket.
6MP Krad kegyeltje
HARCOS/PAP/Lovag/Pap, Y szférák: Élet, Lélek,
Természet
Pyarroni Krad-hívő, az Aranykör lovagrend tagja LegendaismeretII,
LovaglásII, VallásII
F:9 A:6 M:8 4.szintű Élet
Átlagos Illusztráció:
Szendrei Sorszám:2873
[Ä] Ha kezdeményezőként vesz
részt Sorelhagyó manőverben, akkor csapatának Krad-hívő kalandozói 1 MP-vel
kevesebbért idézhetnek le akciólapot a Sorelhagyó manőver végéig.
[Ä] Feltétel teljesítése nélkül
oldhat meg olyan küldetést, aminek DP-értéke nem nagyobb a csapatában lévő
Krad-hívő kalandozók számánál. Ha így tesz, akkor a küldetés raktározandó
lesz.
Ő egyértelműen a küldetéspakli
felé viszi el a Krad témát. Mindegyik képzettsége II-es fokú, ráadásul a 2.
képessége is a küldetésoldást segíti elő - legyen az saját Dzsad bankház
kifosztásának, vagy az ellenfél bármely 1-2 Dp-t adó küldije. A Krad vándor
kiváló társ mellé, így a kegyelt mindkét képességét kihasználhatjuk a
manőver folyamán (majdnem maximálisan), ráadásul kegyeltünk éberen is jön
haza.
12MP Thorel Monparasan
HARCOS/PAP/Lovag/Pap Y
szférák: élet, lélek, természet
Pyarroni Krad-hívő, az Aranykör lovagrand rendházfőnöke
LegendaismeretII, LovaglásII, VallásII
F:11 A:9 M:10 6.szintű Élet
Egyedi
Illusztráció: Szendrei Sorszám:2909
[Ä] Ha irányítójának
Krad hívő kalandozói kezdeményezőként vesznek részt Sorelhagyó manőverben,
akkor a Sorba való visszatérésükkor lekerül róluk az összes sebzésjelző.
[Ĥ]
Célpont raktározott küldetés a megoldott küldetések közé kerül. Ekkor
célpont kalandozó éberbe fordul.
[XĤ]
A képesség aktivizálásának feltétele egy Thorel Monparasan
kalandozó lap Kézből eldobása. Minden Krad-hívő kalandozó gyógyul X+1
szintet.
A Krad koncepció egyedi
kalandozója, és egyben egyik alapköve is. Ha a Jelenben van, szinte biztosak
lehetünk benne, hogy a Krad vándor éberen hozza haza társait a manőverből,
és ráadásul a haláltól is meg tudja menteni társait, gyógyító képessége
segítségével. Második képessége megtisztítja tornyainkat a Krad kegyeltje
által megoldott küldetésektől, és mellé még éberbe is forgatja egy
kalandozónkat. Ez a képessége főleg küldetéspaklit sugall rá, de Thorel
ostromra ugyanolyan hatásos, ezt igazolja a lentebb olvasható pakli is. Majd
minden akadálylapon átmegy gyógyulós képessége, vagy az esetleges gyógyító
akciólapok segítségével (ami más módon ártana neki, arra ott a jósgömb), és
a Krad vándor mellett még éberen is jön haza, hogy újra ostromolhasson...
|
Krad |
Kyel szentély
Gilron szentély
- Imaszentély
- El Balada/Illúziúpalota
- Császári Vadaspark
Hűség Csarnoka
3 Thorel Monparasan
3 Krad vándor
3 Oroszlánszív paplovag
3 Emlékváltó
2 Fényúr |
2 Kézrátétel
3 Hősies csapás
3 Pusztító csapás
2 Jósgömb
2 Abbitacél Rúnapajzs
2 Szférák zenéja
3 Nomád portyázók megfékezése
3 Árnyékháború
3 Kereskedőkaraván
3 Sors keze |
Dávid Balázs
14.
Manőver 13...
Sokan mondták, jó-jó csak
éppen nem lehet vele versenyt nyerni. Aztán mégis úgy hozta a sors... Nagy
kedvenc és ma már annyi a jó lap, hogy bizonyos ellenlapokra nincs hely a
pakliban, ez szintén kedvez új virágzásuknak. Mikor a cikk íródott, még a
2008. évi OVV döntő előtt vagyunk, mire megjelenik utána. Nem szerettem soha
élet- káosz jellemmel játszani, de van hogy kivételt tesz az ember. Shadon
pengeművészei újra fegyvert fognak, hogy dicsőséget szerezzenek a Hétarcúnak
és az ember népeknek. Nagyot fordult a világ és Ynev viszonyai, így a mágus
sem tehet mást, felkészül az új harcmodorra vagy meghajol a nagyobb hatalom
előtt. Két alapvető lehetőség közül választottam… ( "Ahol van két lehetőség,
ott mindig van egy harmadik is" Briar Sichetti, Talavra kapitánya, a
Csodaművesek ura, Karnevál) én rakom ki a 7,8,9 dp -t, vagy kitalálok
valamit ellene. Szóval horda, esetleg a nevet szerzett hősök egy kisebb
csapata. Így döntöttem végül Bajvívóim mellett, kiderült érdemes volt-e. A
győzelemhez alapvetően két opciót kínál: Csaták palotája és Úmarr-Shímshayartan ( Ranagol 13 pajzsa ). A palotának kedvez, hogy eltűnt a
Naftavető… És a beépített bestia is baráti. A 13 pajzs pedig az elhúzódó
játékban segít, és ne feledjük a -4 támadóküszöb a Sytix-es időkben életet
menthet. Az átalakuló játékban egy régi kincs- Tyssa L"imenel Könnye -
fontos feladatot kap, a kalahora könnyének kell megállítania a semmiből
kinövő diadal hegyeket. A 43 smaragdtáblának a régi erényei semmit sem
koptak, az egyik ingyen sebez, a másik +1 szintet szúr, a harmadik harcba
hív a negyedik éberen tér haza és a sor közel sem teljes. Serrato Bel Corma,
Shadon királya ismét megsegíti pártfogoltjait, sok a belső kombó a pakliban
kívánom tégy Te egy próbát, hátha Neked is sikerül megvívni a harcot és
DICSŐSÉGET szerezni nevednek, házad népének.
12db 13 pajzs játékon
kívülről:
|
Bajvívók |
Gilron-szentély
Csaták palotája
Vadaspark
El Balada
Crítai tábla
Weila-szentély
3db Lépés a Crítai táblán
3db Kihívás párviadalra
3db Themes-szentély beomlasztása
2db Fahthaim
2db Serrato Bel Corma
2db Damquuis |
3db Rapír
3db Úmarr-Shímshayartan
3db Tyssa L"imenel Könnye
2db Döfés szívbe
3db Mestervágás
2db Elterelő támadás
3db Hatodik érzék
2db Estelle Zenóbia Di Magnamurio
3db Adun con Kratase
2db Rafiel Cadrass
1db Enrich den Aliud
1db Cyrgaan Khea"Lorn |
Porold le a régi
fegyvert, hívd újra harcba és táncolj!
U.i.: Ti már tudjátok mi lett a vége.
Dezső Csaba Péter
13.
Ezúttal
két pakliötletet olvashat a kedves olvasó. A vázolt paklik valójában
alapötletek, és segítségükkel könnyen, és olcsón építhetünk a későbbiekben
tuningolható paklit, esetleg versenypaklit. Közös tulajdonságuk még, hogy
egyik sem olyan, amilyenre a többség összeállítaná, vagy egyáltalán eszébe
jutna összeállítani az adott témát. Ennyi felvezetés után lássuk!
Íjász verseny, kráni fejvadász módra
Tiszta
tetkós banda, kin látszik, kin nem. A kráni határ túlfeléről nyílvesszők
röppennek át és leterítenek pár óvatlan bámészkodót. Az yllinori határvadász
megszégyenülten pislant a pár mérföldre tőle zajló gyakorlatra (visszalőni
nem mer). Mint később megtudja, közös "békegyakorlatot" tartott a kráni
saggitorok és mester orvgyilkosok belső szakszervezete, mert kaptak egy
nagyon jól jövedelmező ajánlatot, vagy inkább úgy is lehet fogalmazni, hogy
"Kézben" tartják őket.
"Saggitor"
Tharr-szentély
Gilron-szentély
- Császári vadaspark
- Klánház (Mesterlövészet)
- Illúziópalota
Critai tábla
3 Ahan'Nata-Khan saggitor
3 Fekete Özvegy Saggitor
3 Shi-shiquan embervadász
3 Anarthiyal/ Ahan'Nata-Khan sequator
3 Torokmetszés |
3 Toroklövés
3 Kettős lövés
3 Rejtett támadás
2 Szabotázs
3 Vadon lázadása
3 Sors keze
2 Arel harmadik hava
3 Sorsfordulat
3 Sicchel
3 Damquuis |
Ugye ezen nem gondolkoztatok?
Na jó be kell vallani egy kicsit bomlott elme szüleménye, de hangulatra
mindenképpen aranyos. Ostromló kráni fejvadászok, akik alig várják, hogy
lepuffantsanak egy-két "gonoszt". Igazából nem sok közös vonásuk van, a
mesterlövészeten kívül. Erre lehet hozni a Klánházat, de ha jobban
megnézzük, akkor talán fellelhetünk pár kombót, ami megérdemel egy kis
figyelmet.
-
Először a Fekete Özvegyek lövésze visszakever egy felszerelést, mi sem
jobb ez Anarthiyal-nak.
-
Másodszor a már régebben "istenített" Ahan'Nata-Khan saggitor ugorja
arcon az ellent harcban, vagy Rejtett támadja megszakítólag.
-
Harmadszor a hosszúfülű embervadász (Shi-shiquan) olcsón jön és max-ra
lő.
-
Végül, ha nem akarjuk beletenni Anarthiyal-t a pakliba, akkor mondjuk
Égi sereg vagy más akadálylap semlegesítésre, Rejtett támadásra meg
Szabotázsra tökéletesen megteszi az Ahan'Nata-Khan sequator.
Quirrta Khinn ostrom
Az
korábban már tárgyalt Quirrta Khinn lovagrend régibb vágású vonalát
tárgyaljuk ki, egy kicsit új köntösben.
Régebben
ugye inkább arra alapoztunk, hogy első körben feljön a Quirrta lovag, és
sorsfordulattal 2 tornyot leszedünk, majd lesz, ami lesz. Ennek a paklinak
kicsit más a lényege. Ami már elsőre látszik, hogy Trónteremmel játszik,
vagyis nem siet. Egy-két Semmer, pár MP előny, meg két-három kalandozó a
kézben. A nagyfőnökök ütköznek egyet az ellennel (Ütközet), szétcsapják a
fejüket mara-sequorokkal és tombolással. Majd jön a finálé, a sok ingyen,
meg olcsó kaller. És jöhet a roham!
Tharr-szentély
Gilron-szentély
- Rejtett város
- Quirrta Khinn rendház
- Császári vadaspark
Trónterem
3 Shi-shiquan embervadász
3 Quirrta Khinn-lovag
3 Quirrta Khinn apród
3 Semmer Suspheryas |
3 Sors keze
3 Égi sereg
3 Arel-hava
2 A bosszú ideje
3 Manacsapda
3 Tombolás
3 Lesből támadás
3 Ütközet
2 Szabotázs
3 Mara-sequor
|
Erdődi Dóra & Darida Péter
13.
Rayvanhuur
Ranagol tanítása szerint Ő maga az
egyetlen isten, minden más csak szerencsétlen, hibás entitás. A Kráni
13-ak, kik a legfőbb hatalom képviselői, tudói, örökösei és a hatalom
ellenségeinek büntetései. Aki oly csekély, hogy a ezt a törvényt nem
ismeri fel, annak joga sincs az emberi életre: Nayan csupán.
Ha az ellenfél rákényszerül a
rohanásra, könnyen hibázik és van az a helyzet ahol nincs más lehetőség.
Lássuk hát!
|
Rayvanhuur katekizmusa |
|
Critai tábla
Weila-szentély
Tharr-szentély
3 Rayvanhuur
3 Kharakulak
2 Krilehor
2 Rekh testőr
3 Kereskedőkaraván
3 Sors keze
3 Concordia |
2 El Dzsiah
3 Éltető szó
2 Fényúr
2 Vérkő szilánkja
2 Elemi fény teremtése
2 Halál lehellete
2 Zogg rituálé
3 Shereb
3 Sytix
3 Shindar védelmezése |
|
Cserepakli:
3 Igere-szentély
2 Weila-szentély
1 Pantheon
A többi toronyszint
tetszőleges. Lehet: Tharr-szentély, Kyel-szentély,
Labirintus, Fellegvár, stb. |
Agresszív ostrom, a Rekh testőrös
varázslóurakra nem hat az El Dzsiah és más sebző hatások, persze csak
addig, míg a testőr él. Shindar nem engedi a frissen idézett kalandozók
manőverezését, a Vérkő szintén nagyon baráti, de csak akkor ha a Te
oldaladon van. Krilehor a kráni kalandozók ellen sérthetetlen,
Kharakulak aki a démonokat MP helyett eldobott kipörgetett lapokért
hozza, Rayvanhuur és irányítójának minden katonája ingyen ostromol. A
kezdő Tharr- szentély, plusz toronyszint, Zogg rituálé önmagáért beszél.
Rajta hát!
Dezső Csaba Péter
12.
"Mindenki
másképp csinálja", főleg az elfek!
Az elfeket
már nem kell bemutatni senkinek. Hosszú fülű népség, aki nem hajlandó
beleavatkozni a világ dolgaiba. Inkább ülnek otthon és vaktában lövöldöznek a
Rönkszentélyeikből. Nem sok kivétel van, ha lehet ilyet említeni, leginkább a
Sereneyák azok, akik nap, mint nap kockáztatják életüket, hogy bosszút álljanak
a vélt vagy valós sérelmekért (elfeknél inkább vélt). A lényeg, hogy a "lusták",
otthon (azaz a Sorban) henyélnek, de ez érthető is, mert ők képesek arra, hogy
vaktában lövöldözve is kilőjék akárki szemét.
|
Kenawyn
távtámadó |
2
Kenawyn
2 Berail Astumial
3 Deinn
3 Sereneya
3 Rejtett támadás
3 Kettős lövés
3 Toroklövés
3 Aquir nyílpuska
3 Tharr-szentély
3 Déli kapu
3 Gyilokjáró |
2
Sion-Diar szentélye
3 Tizenhármak Tornya
3 Hatodik érzék
2 Lépés a critai táblán
Critai tábla
Gilron-szentély
- Rejtett város
- Császári
vadaspark
- Rönkszentély
Trónterem |
Az elfek ezt
is másképp csinálják. Ha ők szerzik meg hamarabb a Tizenhármak Tornyának
irányítását, akkor a Déli kapuval kikeresett Tizenhármak tornyát Rönkszentéllyel
a pakli aljára rakják. (Végtelen Tizenhármak tornyával építés? Finom!) Elég
egyszerűen hangzik, de gondoljunk csak bele. A varázslóurak egyik ellenszere
pont Berail, mert nem építhetnek ingyen tornyot, ha ő éber. Elég rossz hír,
nekik. A két pontért épített Sion-Diar szentélyekből ostromolni sem szívderítő
másnak, de minek is állnának Kenawyn manőverébe, ha két aquir nyílpuskás Deinn
várja a sorából elinduló ellenséget, hogy 13-ra torkon, avagy kettős lője. És,
ha lusták vagyunk és kellőképpen tudjuk sorban tartani az ellenfelet, akkor
jöhetnek a Tharr-szentélyek...
11.
Lépj arrébb, ha feléd robog egy
légió!
Mindenki egyet ért valamiképpen azzal, hogy Krán mint
ország stabil, erős és brutális. A haderejének, (aminek csak egy része a
Birodalmi légiók) ebben elég fontos szerepe van, mind az ország és tartományok
belső ügyeinek, mind a külső ügyek befolyásolásában. Emlékezzünk csak vissza a
Dúlásra, a Fellegvár még bírta az orkok meg-megújuló rohamait, de aligha
állhatott ellen a nyomásnak, amikor megérkezett egy teljes légió.
A légió csatába indul. A
szívükben lobogó kék tűz Ranagol akaratából örökre kilúgozta a félelmet belőlük.
Nem gondolnak a halálra, mert Ők maguk a megelevenedett végzet. Mindük csak egy
dologra vágyik, hogy vállvetve harcolhassanak példaképükkel a Tersius-szal és Ő
pedig, hogy a parancsod végrehajtsa.
|
Birodalmi
légió
(küldetés verzió) |
3 Tersius
3 Centúrió
3 Birodalmi hadmester
3 Birodalmi talpas
(0-3 Birodalmi felderítő)
3 Aquir elpusztítása
3 Rivális klánház elfoglalása
3 Gorvik egységének megteremtése
3 Sors keze
3 Árnyékháború
3 Arel harmadik hava
2 A bosszú ideje |
3 Tombolás
3 Pusztító csapás/Lesből támadás
3 Mara-sequor/Vöröslunír hosszúkard
3 Raquan
3 Manacsapda
1 Queliquor
3 Klánház (Pusztításra)
Obeliszk/Fellegvár
Birodalmi kiképzőterem
Kincseskamra
- Márványszentély |
Javaslat: HÚZD BE ELSŐ KÖRBEN
A HADMESTERT!!!
Eddig a horda paklik
másképpen néztek ki. Valahogy kb. ugyanennyi MP-ből kevesebb alapszint jött le,
vagy kevesebb kalandozóból állt.
A küldetés megoldást nem
részletezném, az mindenkinek a saját dolga, hogy eldöntse, hogy akarja
megoldani. Ellenben egy dologra gondoljunk csak. Egy pakli, amit küldire
összerakunk, az gyenge lesz, ha telebestiázzák, de akkor a Tornya védtelen lesz
és a Tersius olcsón megy manőverezni!
Ami a legfontosabb szerintem ennél a paklinál, a harc.
Gondoljunk csak bele, hogy egy Tersius két Centúrióval manőverezik. A két
Centúrió miatt mindenki 2-vel kevesebbet sebződik mindenből, ehhez jön még a
páncél. Védik egymást, szerintem ez elég jól mutatja a híres-hírhedt kráni
pusztító éket. Az egyik kaller lesből támad, nem baj, hogy nincs lesvetésük, nem
arra kell, hogy öljön, csak arra, hogy mindenkit frontba tegyünk az ellenségnél.
Majd a következő pedig elkezd tombolni, mondjuk egy mara-sequorral a kezében.
12-re párszor 4 sebzés egyáltalán nem rossz. Próbáld ki Te is!
10.
Crantai kóborló, Consular
A teljesség igénye nélkül
Sokan szeretik, de legalább ennyien fújnak
miatta. A lap legendás és mindenki legalább egyszer játszana vele, míg mások
tradicionálisan megkérdőjelezik, létét is. Vegyük egy kicsit jobban szemügyre
azt a lapot amit így hívnak hogy: Crantai kóborló. Cranta mágusfejedelmei, a
Kyrekkel vívott háborúban egy olyan hadsereget állított a hóhajúakkal szembe,
akik az ősi törvényeket felszakítva - és az örök körforgást felrúgva - se élők
se holtak nem voltak többé. Hogy mégis miért alakult úgy a háború kimenetele
ahogy, kevesen tudják, de a történelem a győztesek szája íze szerint íródik. Ha
a háború másként alakul, lehet hogy tudnánk a mágushercegek titkát, és az ősi
paktum feloldatott volna, ami azonban nem történt meg. Így cranta élőholt
serege, azóta is - álmatlan álmában - várja minden évben a HŐST a
Keselyű-hegyen.
Légy te a mágus aki hadba hívja a szunnyadók seregét!
5 MP
Crantai kóborló
HARCOS/Lovag
Cranta elit harcosa, élőhalott, a Szunnyadók egyike Pusztítás,
Taktika, Vallás
F:10 A:6 M:6 4.szintű
Gyakoriság: Ultraritka (SZUR)
Ultra kiadás Illusztráció: Szendrei
Ha irányítójának van több MP-je, vagy
Baál Káin
a Jelenben van, akkor külső síkról a Jelenbe kerül.
[Ä]
Védőküszöb:6 (SFÉ:2).
[Ä]
Ha irányítójának nem a legtöbb az MP-je a játékosok között, akkor a külső síkra
kerül. E képesség nem érvényesül, ha sorelhagyó manőverben vesz részt, vagy ha
Baál Káin a Jelenben van.
GYÍK:
Ostrom
Manőverbe kezdek egy "Crantai kóborlóval" - kiugrik-e, ha ezt követően kevesebb
MP-m lesz?
Nem, ha megnevezed a Crantait, attól kezdve manőverben résztvevő kalandozó. Az
MP-fizetés akkor következik be, ha elhagyja sorát.
Ritkasága mellett sem elhanyagolható azon képessége, miszerint akár többször is
a jelenbe kerülhet egy fordulón belül. Ismerjük a szabályt, a kalandozok a
jelenbe éber helyzetbe kerülnek és ez a képesség a manőverezés mesterévé teheti.
Mégis hogyan kerül ez a lap egy új kiegészítő, a KRÁN TÖRVÉNYE bemutatójába? A
kérdés jogos és elfogultság nélkül nem is tudok erről beszélni, de legyen elég
most annyi, hogy a szunnyadok időröl-időre felébrednek és újra írják ynev
krónikáit… Lássuk hát, a holtak serege miképpen köt paktumot Ranagol
Consularjaival.
Shackallor helytartói: a
Consularok
Az
ország, melyről ismereteink bővülésével sem tudunk mindent, annyi bizonyos hogy
a külső, középső és tiltott tartományok élén Consularok állnak, Hol valódi
hatalommal, hol a valódi hatalom játékaiként. S vannak helyek ahol, maguk a
Kráni Tizenhármak töltik be a címet. Nubiliót és a Könnytelen Öreget tegyük
kicsit félre, de el ne felejtsük, hogy ők!
Jöjjön hát a Consular:
6MP
Consular HARCOS/VH/Harcos/Varázsló Formák: Aura,
Kard, Nyíl
Kráni ranagolita, egy középső tartomány ura DémonológiaII,
LegendaismeretII, VallásII
F:9 A:9 M:9 4.szintű Rend
Átlagos Illusztráció:
Boros-Szikszai Sorszám:2876
Szolga nyelv
Jelenbe kerülésekor játékosa kifizethet 1 MP-t. Ha így tesz, akkor az adott
játékban a Consulart nem célozhatja képességgel/akciólappal nála alacsonyabb
alapszintű ellenséges kalandozó.
[Ä]
Ha játékosa irányít kráni varázslóurat, akkor a Consular +1 alapszintet kap.
A 6/4, 6/5
szintarány a 7/5 fényur szintén tekintélyt parancsol. Shackallorral ami plusz 3
kalandozónak számít, kivétel ha előtted rakják le. Hatalomszó használó harcos
varázsló, aki szöktetni is tud. Kristálykönyvtárral ingyen oldja a Kurun
elpusztítását ami consulárokra és kóborlókra is igen előnyös, a küldetésnek sok
egyéb haszna is van. Nem könnyű tempót nyerni vele, de ha sikerül
megállíthatatlan.
2 MP Kurun
elpusztítása
Shadon ÚT:4 DP:3
Hétarcú Birodalom Illusztráció: Rene
Gyakoriság: Átlagos Sorszám: 2704
- 2xK: Asztrál>5 + K: Mentál>6
- Domvik-hívő + másik Fejvadász
- Démonológia + Legendaismeret + Vallás
Megoldása után a megoldó játékos tetszőleges számú kalandozó lapot visszavehet
Múltjából Kezébe, és az adott fordulóban 3 MP-vel kevesebbért idézhet le
legalább 4. alapszintű kalandozókat.
GYIK:
Több Kurun elpusztítása küldetés összeadódik?
Igen, adott esetben még Critai táblával, Imaszentéllyel (és sok minden
mással) is összeadódhat.
És a pakli:
Kincseskamra
Csapdák terme
Kristály terem
3 Consulár
3 Crantai kóborló
3 Oroszlánszív paplovag
3 Shackallor
3 Kurun elpusztítása
1 Villámhadjárat a Rivális Hadúr ellen
1 Igere-szentély romjainak felkutatása
2 Álomkristály
2 Tükörútvesztő |
2 Wirg
2 Al Bahra Kharem
2 Vágás lábra
2 Elterelő támadás
2 Bénító csapás
3 Vadon lázadása
2 Tűzvész
2 El Dzsiah
2 Concordia
2 Sorskeze
1 Éjközép |
Javaslom, tégy egy próbát...
9.
Angyali, akarom mondani démoni
hadviselés Új Hullámon!
Az
Árnyékháború megjelenése után egyre több helyről hallom, hogy annyi paklit
összeraknának, amennyire csak lehetőségük van. Azonban a lehetőségek száma
annyire megnövekedett, hogy gyakorlatilag lehetetlen élni mindegyikkel. Most
azokon szeretnék segíteni, akik nem csak fejvadász vonalban gondolkodnak, és
akiknek megakadt a szemük ezen a lapon.
Minden
bestia, a mienk, és az ellenfélé egyaránt 2 MP-be kerül. (Na jó, az X-es
bestiák MP-igényét nem változtatja meg, de azok érdektelenek.) A lényeg,
hogy a Wirg, Maladorina aktivizálása mind 2 MP, de ugyanúgy 2 MP-ért
aktivizálható a potenciálisan 6-ot sebző démonok hada is! Ráadásul egyetlen
komoly ellenszerként a Császári vadasparkot emelném ki.
 Ugyanis
az Ostromgyűlés, Maladorina egyike sem szedi hatékonyan a 2 MP-s
akadálylapokat. Főleg akkor nem, ha a Maladorina ezt 2MP-ért kísérli meg.
Azok, akik eljutottak a Császári vadasparkig, azoknak bizonyára megakadt a
szeme a következő lapon:
Gyorsfordításként:
- Véd Gra-tinol ellen
- Mint az általa képzett Conjuratorok, ő is 2MP-sé teszi a bestiákat
- Ha egy bestiánkat semlegesítenék, akkor annak lényegében megmarad az első
támadása. (Olyan aktivizálás, mintha a száma 1 lenne a bestiának.)
Szóval ha mégis sikerülne
árban semlegesíteni a bestiát, akkor is okozhat kellemetlen perceket. A
képesség akkor a legzordabb, ha a bestia sebzése hatalmas. Az alábbi bestiák
esetében 3 a sebzés akkor is, ha semlegesítik:
- Arkhuis
- Kurun
- Pteropta
- Kheb-Tueth
- Voul
Nyilván nem mindegyiket fogom
használni, már csak azért sem, mert az Árnyékháborúban megjelent Arkhuis,
Damquis, Raquan hármast kézből is ki lehet játszani, és ekkor is 2 MP-be
kerülnek. Nem szeretnék lemondani arról, hogy 2 MP-ért lelőhessem a Császári
vadasparkot, 2MP-ért semlegesíthessek egy varázslatot, vagy hogy 2 MP-ért
harcban sebezhessek akár 6 szintet. A pakli pedig, ami mindezt tudja az
isteni, akarom mondani démoni nevet is kaphatja.
|
4 Conjurator
4 Anguir den
Werohlt
4 Kilenc Sor Iskola Magisztere
4 Démonherceg
világra szabadítása
3 Nomád
portyázók eltérítése
4 Kurun
4 Arkhuis
4 Damquis
2 Raquan
4 Shereb
|
4 Kilenc sor
iskola nyakéke
4 Őstűz
teremtése
4 Ősvíz
teremtése
2 Hatodik érzék
3 Elemi fény
teremtése
4 Elemi fagy
teremtése
Márványszentély
Kincseskamra
Weila szentély
Critai tábla
|
Gyakorlatilag nincs rossz
kezdés, mert mindhárom kalandozó ígéretes játékkal kecsegtet. A játékhoz
tulajdonképpen kell előbb-utóbb egy Anguir, egy Magiszter, és egy Conjurator.
A többi behúzott példányokra ritkán lesz szükség. A bestiák jó blokkot, és
elsőrendű akciókat jelentenek. Csatoljunk tele mindent, és tartsunk kézben
1-1 Árnyékháborús bestiát az ellenfél paklijától függően.
Emellett szépen lassan
leszedjük Elemi fény teremtésével az ellenfél akadálylapjait.
Lehet csóvázni, záporozni. Ha az ellenfél ad lehetőséget, akkor Anguir den
Werohlttal, vagy inkább Conjuratorral oldjunk meg egy Démonherceg világra
szabadítását.
Ez a küldetés arról nevezetes, hogy megoldásakor megnevezhetünk egy
laptípust, és a megnevezett típusba tartozó lapok MP-igénye 1-gyel nő az
ellenfél számára. Ez a mutatvány nekünk 2 MP-be kerül, tehát megéri abban az
esetben, ha az adott laptípusból az ellenfél legalább 3-at ki kell hogy
játsszon a játék hátralévő részében. Fontos döntés jót választani, ezért
néhány tanács, mikor mit válasszunk:
- Ha varázslatok következnek a részünkről, illetve harcolni is fogunk, vagy
az ellenfél sok hatodik érzékkel, rejtett támadással, kitéréssel játszik,
akkor mondjuk ki akciólapra
- Ha kalandozóit halomra fogjuk ölni, vagy csak egyszerűen sokat kell
hoznia hogy átverekedje magát a bestiákon, akkor mondjuk ki kalandozóra
- Ha eseménylap kontrollal játszik az ellenfél, akkor eseménylapra.
Hála a küldetésnek ez az eseménylap nélküli kontrol is képes elbánni a
sápasztós paklikkal.
Bátran
ajánlom kipróbálásra, hiszen ezzel a paklival aligha lesz két egyforma
játékod. Ha mégis sokat játszanál vele, akkor próbáld ki Kapuk őrzőjés, vagy
még több bestiás verzióban is.
8.
Dzsad Prekoncept és a Sivatagi
vihar
Korábban, a Sivatagi vihar, és Dzsergah bemutatása során már írtam erről a
témáról, de akkor még nem foglalhattam pakliba a Sivatagi viharban megjelenésre
kerülő kalandozókat, hiszen azok akkor még nem voltak bemutatva. Ezért először a
Dzsergahos pakli felülvizsgálatával kezdem:
|
Dzsergah
birodalma V2 |
|
Cserepakli |
Pakli |
1 Dzsergah
1 Rolfrbyknos
1 Sereneya
1 Romlás virága
1 Bálványtagadó
1 Ellana papnő
1 Dzsah pap
1 Abul akh haib
1 Abu al Mugaffe
1 Sidi dhaffar
1 Dzsad bahrada
1 Sobirai fosztogató
1 Sobirai rablóvezér
1 Juszaf Dei
1 Onzun |
Weila szentély
- dromedár miatt úgyis tudunk védekezni
Gilron-szentély
(Császári vadaspark, Rattikani fogadója,
Illúziópalota)
Critai tábla
3 Dzsergah
- őt kell mielőbb lerakni
4 Quahir mullah
- segít, hogy hamar legyen Dzsergah, és sokminden
mást is tud
4 Sobirai pengeművész
- a legjobb, akit le lehet tenni Dzsergahhal,
kvázi 11-es fizikum
3 Sobirai rablóvezér
- a laphúzása jól jöhet
1 Abul akh haib
- A döntetlen képessége jól jön védekezéskor
1 Abu al Mugaffe
1 Sidi Dhaffar
1 Juszaf Dei
- Neves, és van Harcos alkasztja |
4 Hassidis
-
Szintén 9-es fizikum, ami jól jön, és ritka a dzsadoknál
4 Felmentő sereg hívása
- Két kalandozót lehet hozni a megoldásával
4 Nomádjárás eltérítése
4 Viadal a sobirai arénában
- kiváló Dzsergahnak első körben is,
hiszen kap MP-t ütni.
4 Maszkok ünnepe
2 Lépés a critai táblán
4 Sors keze
4 Fejszecsapás
- sajnos a handzsár nem fért bele, ezért a köríves
vágás sem
4 Pusztító csapás
4 Pszi fojtás
- Dzsergah jól használja, tehát kell!
4 Dromedár |
A paklit nyilvánvalóan
többféleképpen össze lehet rakni, én most az egyik maszkok ünnepés verziót írtam
le, ami a legstabilabban hozza Dzsergahotm, illetve a sikeres manővert már az
elején. Nagoybb kockázatot vállalva - tehát lassabb, de ütősebb kombinációt
keresve - ajánlhatom a még ütősebb handzsár, köríves vágás, kaszáló vágás,
kegyetlen csapás vonalat, mely még több akciólapot tartalmaz, vagy a mosolygó
csatamágusos védelmet. Utóbbinak külön előnye, hogy a porvihart Dzsergah is
tudja használni. Ha Dzsergah ingyen kihozta a Csatamágust, akkor pedig az akkor
is meg tudja védeni a tornyunkat, építményeinket, ha egyedül van egy porvihar
segítségével.
Másik lehetőség a Dzsad prekoncept és a Sivatagi vihat lapjainak kombinálására a
kistolvajos pakli. Gyors, olcsó kalandozók oldanak egyedül küldetéseket. A
leggyorsabb stratégia, ha az ellenfél nem tud közbeszólni, ezért már évek óta
félt stratégia ez. A pakli hatékonyan kerüli el a harcot dzsah pappal, vagy
wirggel, esetleg doldzsah pappal. A végjátékot pedig gyakran dzsad bankházzal,
és annak kifosztásával nyeri meg.
|
Káosz-Élet
dzsad tolvajok |
|
Cserepakli
|
Pakli |
1 Sobirai
fosztogató
1 Abul akh Haib
1 Dzsah pap
1 Doldzsah pap
1 Sidi dhaffar
1 Abu al Mugaffe
1 Juszaf Dei
1 Sobirai fosztogató
1 Romlás virága
1 Bálványtagadó
1 Onzun
1 Sereneya
1 Rolfrbyknos
1 Ellana papnő
1 Sobirai rablóvezér |
Kincseskamra
Gilron szentély (Dzsad bankház, Illúziópalota, Imaszentély)
Dicsőség csarnoka4 Dzsad bankház kifosztása
4 Felmentő sereg hívása
4 Síküvegtáblák elrablása
4 Átkelés a Mélysivatagon
1 Sidi Dhaffar
1 Abu al Mugaffe
2 Juszaf Dei
2 Mihnad al Missa |
3 Doldzsah pap
3 Dzsah pap
3 Abul akh Haib
4 Quahir Mullah
3 Sobirai fosztogató
4 Maszkok ünnepe
4 Sors keze
4 Wirg
4 Feltámasztás
2 Szférák zenéje
4 Kézrátétel |
Ez a pakli sokkal több
manővert képes megtenni, és a harcban defenzíven viselkedik. Az összes védekező
lap benne van, illetve kereshető az összes fontos kalandozó Quahor Mullahhal. A
Wirg, kézrátétel, feltámasztás, Doldzsah pap mind képes hatékonyan megmenteni
kalandozóinkat. A szférák zenéje pedig könnyen nyeri a végjátékot.
7.
Küldetések
Több
szempontból is rendhagyó a mai cikk. Egyrészt nem BAM, hanem András a szerzője,
másrészt nem egy néphez, vagy kaszthoz, hanem egy laptípushoz kötődő témát
karolok fel. BAM célkitűzésével összhangban egy olyan nyerési módot tárgyalok,
ami véleményem szerint még nem teljesen kiaknázott. Ebben a cikkben a
küldetésekkel való győzelem költségeit, és előnyeit tárom fel, és példákon
keresztül bemutatok néhány tipikus küldetést.
A küldetéssel
való győzelem költségei:
A küldetéseket
bele kell rakni a pakliba, tehát a pakli méretét csökkenti.
(Hüvelykujjszabályként sokan használják, hogy egy 40 lapos pakliba legalább 16
DP-t kell tenni.) Ez persze előny is, hiszen a küldetéseket ki lehet pörgetni
kézből, tehát lapelőnyhöz is juttathatnak.
A küldetések megoldásához kalandozót kell küldeni, gyakran többet is. Tehát a
küldetések megoldásának nemcsak MP, hanem (az ostromnál általában több)
kalandozói akció szükséges. Míg elméletileg lehetséges egy kalandozót háromszor
elküldeni ostromolni, és nyerni ezzel, addig a küldetések esetében ennyi tempó
ritkán elég. Ráadásul a legtöbb sok DP-t adó küldetés megoldásához több
kalandozót is el kell küldeni pusztán azért, hogy teljesíthessék a feltételét. A
DP és a kalandozó szükséglet kapcsolatáról később.
A küldetéssel csak a forduló végén lehet nyerni alapesetben. Ezért népszerű a
Császár kegye, de más megoldások is léteznek. Erről is lejjebb találsz
fejegetést, alternatívákat.
A küldetéssel
való győzelem előnyei:
A küldetések
pörgethetők, írtam feljebb. Enne eredményeképp gyorsan behúzhatjuk a
kulcslapokat. Ha a küldetéseink képességgel is rendelkeznek, akkor a lapelőny
része is kidomborodik, hiszen a legtöbb esetben már ingyen is erős hatáshoz
juthatunk.
A küldetés megoldás kezdeményezése ingyenes. Ez hatalmas nagy előny az ostromhoz
képest, hiszen nem előre, hanem utólag kell csak fizetni a győzelemhez szükséges
lépésekért.
Építmények segítségével is lehet DP-t szerezni, ezért gyakran nem is 11, hanem
csak 7-9 DP-t kell összeszedni küldetésből.
A küldetések főbb
típusai:
1. Küldetések,
melyek képességükkel hívják fel magukra a figyelmet. Ezek közül jópár nem csak
azért kerül pakliba, hogy megoldják. Ha meg is tudjuk oldani őket, akkor
lapelőnyt jelentenek. Tipikus példa:
3 mp
Főrend
meggyilkolása Shadon
ÚT:4 DP:3
Klánok, Rendek Illusztráció:Pásztor Tibor
Gyakoriság:
Átlagos
Sorszám:2163
K: Fizikum>5 + Aktuális csapatszint>6
-
Ψ + W
+ ²
-
Halál jellemű Fejvadász +
Lesvetés
Amíg a küldetés a Jelenben van,
akadálylapok MP-igénye nem csökkenhet 0-ra (nem ingyenesíthetők), de
minden akadálylap aktivizálásának MP-igénye 1-gyel csökken. Egyszerre egy ilyen képesség
érvényesül.
A küldetés megoldása után egy választott, a küldetés megoldásában részt
vevő kalandozó alapszintje véglegesen 2-vel megnő.
2. Azok a küldetések, amik
megoldásuk után komoly előnyt adnak. (A főrend meggyilkolása ilyet is ad, mégis
vannak nála erősebbek.) Tipikus példa:
1 mp Dzsad bankház kifosztása
Taba-el-Ibara ÚT:4 DP:1
Preco - Dzsad / Manifesztáció Illusztráció: Thór
Gyakoriság:
Gyakori
Sorszám:2073
- K: Fizikum>4 + Mentál>8
-
Veszélyérzék + Zárnyitás
-
Tolvaj
A küldetés megoldása után
a megoldó játékos azonnal kap 3 MP-t.
3. Egy kalandozós küldetések. Ezek
közül a leghatékonyabbak 1 MP-ért 2 DP-t, vagy 2 MP-ért 3 DP-t adnak. Azok a
küldetések ritkaságszámba mennek, és hihetetlenül erősek, amelyek 3-nál több
DP-t adnak, és egy kalandozóval oldhatók.
2 MP
Szkún elsüllyesztése
Quiron-tenger DP:3 ÚT:2
Zászlóháború Illusztráció:
Boros-Szikszai
Gyakoriság:
Gyakori
S:2482
- 3xK: Fizikum>4 + Mentál>6
- Antoh vallású Pap
- Harcos + Hajózás/Úszás
Tengeri küldetés
Nem
csatolható hozzá tárgy, vagy varázstárgy akciólap, illetve csapda
akadálylap.
4. Több kalandozós küldetések.
Ezek között nem ritka a 4 DP-t adó. A 3 és 4 DP között óriási a különbség. 4
DP-s küldetésből elég lehet kettőt megoldani, míg 3 DP-s küldetésből legalább 3
kell a győzelemhez. (Hála építményeknek Grimoire-nak, és DP-t adó
toronyszinteknek) Tehát a 4 DP-s küldetésből eggyel kevesebbet is elegendő
megoldani a győzelemhez.
2
MP A Szunnyadók felébresztése
K'Harkad hegység Út:2 DP:4
Sötét Együttállás Illusztráció:Szendrei
Gyakoriság:
Egyedi
Sorszám:2280
-
K:Fizikum>8 + K:Mentál>8
-
HARCOS
+ másik VARÁZSHASZNÁLÓ
- Asztrológia + Legendaismeret
II + Pusztítás
Külső sík
A Sor elhagyásakor a megoldására (és
akadályozására) induló kalandozók 1 szintet sérülnek.
A megoldó játékos mindig, amikor akadályozó manőverbe kezd, Kézből
lerakhat 1 lapot Sorába, mely a manőver végéig 3. szintű élőhalott,
harcos alkasztú kalandozónak minősül. F:8 A:6 M:6, képessége,
képzettsége nincs. A lap a manőver végén a Múltba kerül.
5. Befejező küldetések. Ezek a
küldetések képesek azonnal megnyerni a játékot.
3 MP
A Császár kegyének kiérdemlése
Shulur, Toron ÚT:2 DP:4
Illusztráció: Rene
Gyakoriság: Ultraegyedi
Sorszám:U281
- Nevesített kalandozó + másik
kalandozó
- Toroni
hatalmas/Boszorkányhadúr
- 3 toroni kalandozó
Megoldása
fordulójában (19 helyett) 13 DP kell az azonnali győzelemhez.
Elképzelhető, hogy egy küldetés
több kategóriába is besorolható, azonban a fenti csoportosítás segíthet abban,
hogy a legoptimálisabban állítsd össze a küldetés paklidban szereplő különböző
típusok arányát. Sokan például 1 befejező küldetéssel, 1 Császár kegyével
játszanak, míg a legtöbb küldetésüket 1 kalandozó képes oldani. Az egy
kalandozóval oldható küldetések között az 1 MP-ért 2 DP-t adók, és a 2 MP-ért 3
DP-t adók a legnépszerűbbek. Ha szeretnél küldetéssel nyerni, akkor érthető,
hogy a legkevesebb MP, és legkevesebb manőverbe küldött kalandozó elforgatással
szeretnéd összeszedni a győzelemhez szükséges DP-t. Ezért népszerű a Quironeiai
fegyverforgató-Szkún elsűllyesztése vonal. Itt ugyanis elméletileg 3 manőverrel
össze lehet szedni 9 DP-t, ami a Dicsőség csarnoka, vagy építmények mellett már
ki is adhatja a 11 DP-t. Azt azonban sokan elfelejtik, hogy egy Quironeai
fegyverforgató gyakran nem jár sikerrel az adott fordulóbeli első
próbálkozásakor. Ahhoz azonban, hogy meghatározzuk a legolcsóbb, első
próbálkozásra sikerrel járó kalandozó MP-igényét, az már a játékkörnyezettől is
függ. Véleményem szerint nem feltétlenül a legkisebb kalandozókkal lehet a
legolcsóbban nyerni, hanem azokkal a kalandozókkal lehet az egyedül oldható
koncepciót sikerre vinni, amelyek olcsók, de már nagy eséllyel megnyerik a
harcot. A mai játékkörnyezetben (részben a Mestervágásnak is köszönhetően) ez
talán az 5. szintű bajvívók/fejvadászok/kardművészek között található. Egy szuke
pakli például képes egyedül megoldani a küldetéseit, ami komoly előnyt
szolgáltat neki.
Szó volt arról, hogy 2 MP-ért 3
DP-t szerző koncepciók akár 3 manőverből is képesek elegendő DP-t összegyűjteni
6 MP-ért. Vizsgáljuk meg azt, hogyan lehetséges ehhez hasonlóan gazdaságos módon
2 kalandozós küldetéseket megoldani. A szunnyadók felébresztésével lehetséges 2
manőverből (4 kalandozónyi elforgatással) 4 MP-ért 8 DP-t összegyűjteni, ami
szintén a győzelmet jelentheti. Ráadásul a horda paklikat gyakorlatilag
ellehetetleníti azáltal, hogy minden manőverbe 3 szintnyi akadályozást jelent
minden egyes megoldott Szunnyadók felébresztése.
Most induljunk ki egy harmadik lehetőségből:
5 MP
XIII. Zászlóháború megnyerése
Toron, Dwyll Unió ÚT:4 DP:8
Zászlóháború Illusztráció: Boros-Szikszai
Gyakoriság: Egyedi Sorszám:2559
- Jelhordozó + 2xK:Mentál>6
- 3 Fekete Hadúr
- 3 Vörös Hadúr
Tetszőleges
számú kalandozó kezdhet megoldásába, és akadályozhatja azt. Megoldása
után véget ér a manőverek fázisa.
Ez a
küldetés egyedül képes megnyerni a játékot. Ráadásul befejező küldetés, hiszen
lezárja a kört. Ez a hatás tulajdonképpen azonos a Császár kegye hatásával,
hiszen mindkettő gyakorlatilag azonnali győzelmet eredményez. Sőt a Zászlóháború
megnyerésének hatása erősebb, hiszen 13 helyett 11 DP-vel is lehet vele nyerni.
Hányszor is fordult elő veletek is, amikor Császár kegye mellett csak 11, vagy
12 DP volt csak?
A zászlóháború megnyerésének további előnye, hogy gyakorlatilag 2 kalandozóval
is megoldható. Jelhordozó (pl Chei)+Cyrgan Khae Lorn, vagy jelhordozó+Abbelas
Thynnal majdnem biztosan oldják a dobás feltételt. Nem lehetetlen azonban 3
fekete, vagy 3 vörös hadúrral megoldani. Néhány körig tartó blokkolás után
nyugodtan próbálkozhatunk a megoldásával. Küldjük el bátran az összes
kalandozónkat.
Ha az
MP-szempontjából szeretnénk spórolni, akkor ajánlanám a Corma dinai csata
megnyerését:
3 MP Corma-dinai csata
megnyerése Shadon ÚT:4
DP:3
Hétarcú Birodalom
Illusztráció: Szendrei Gyakoriság: Átlagos
Sorszám: 2701
- 2xK:Fizikum>7 + Asztrál>6 + Mentál>6
- Harcos/Lovag + 2xLovaglás
- Lefegyverzés + Pusztítás + Taktika
Ha a küldetés
feltétel teljesítésekor a megoldó csapat legalább 3 nem jelző
kalandozóból áll, akkor a megoldó csapat irányítója választhat:
- feltétel teljesítése nélkül megoldhatja a küldetést.
- a küldetés megoldása ingyenes az adott manőverben.
Ezzel a küldetéssel ingyen
szerezhetsz 3 DP-t, ha 3 megfelelő kalandozót küldesz el rá. A Harcos, Lovag,
Lovaglás, Lefegyverzés, pusztítás, taktika kasztok és képzettségek közel álnak
egymáshoz, könnyen teljesíthetők. A problémát egy ilyen koncepciónál az
jelentheti, hogyan hozzunk össze 3 kalandozós manővert. Erre az egyik lehetőség
az Erigowi talpas, ami társait képes éberen hazahozni. Másik lehetőség, hogy az
ellenfelet akadálylapokkal akadályozzuk, így ő sem tud egyedül szaladgálni.
Egy teljesen más koncepcióra is
lehetőség van az alábbi küldetéssel:
4 MP Az
Egek
Áradatának felkutatása Abaszisz, Quiron-tenger ÚT:3
DP:4
- K: Fizikum>6 + 2xK: Asztrál>6
- Antoh-hívő + IdőjóslásII + Hajózás
- Hajózás + Legendaismeret +
Térképészet
Acél és ármány
Illusztráció: Szendrei Gyakoriság:
Egyedi Sorszám: 2667
Tengeri küldetés
A küldetés MP-igénye (Min 1) 2-vel csökken, ha a csapat legalább 2 kalandozóból
áll.
Megoldása után a megoldó csapatban levő (K:) Antoh-hívő kap egy kegy-jelzőt,
mely a következő képességgel rendelkezik: "[[#]
Képességének feltétele, hogy irányítója levegye a kalandozóról a kegy-jelzőt.
Ekkor a kalandozó csapatában minden kalandozó 1 szintet gyógyul."
Látható, hogy az Acél és
Ármányban a nevesített Antoh papok (Orim Hamanneri és Idelli Merres) egyedül
teljesítik a feltételét. Torozon tavernájával így 2 MP-ért 4 DP-re képesek szert
tenni, ami hihetetlenül erős. Azonban az ellenfelek általában akadályozzák a
manővert, ezért érdemes egy kisebb papot is magával vinnie, aki képes hatékonyan
gyógyítani, és hozzásegíteni játékosát, hogy akár 2 MP-ért összeszedje a
győzelemhez szükséges 8 DP-t. A plusz kalandozó ráadásul nem jelent
tempóveszteséget, mert egy Ellena papnőt Imaszentély és Kilenc sor iskola
nyakéke segítségével ingyen, elforgatás nélkül is fel lehet támasztani.
Ellenstratégiák:
A legfontosabb, hogy a
küldetésekhez lehet akadálylapot csatolni. A legtöbb küldetéshez ráadásul többet
is, mint a toronyszintekhez, a 4 utas küldetés sem ritka. Ha az ellenfél egy
kalandozókkal szeretne manőverezni, akkor akadálylapokkal hatékonyan lehet
lassítani. Egy kalandozó ugyanis még jelentős védelem mellett is könnyen
meghalhat bestiák támadásai által.
Ha az ellenfél több kalandozót küld manőverbe, akkor persze kisebb az esélye
annak, hogy megöljünk kalandozóját. Ekkor vagy hatékonyabban kell kalandozóinkat
kihasználni, vagy le kell győzni harcban, vagy olyan bestiákkal kell játszanunk,
amiknek a támadásait mi osztjuk ki.
A legtöbb paklinak problémája van azzal, hogyan nyerje meg a harcot, és egyúttal
ne tudják "körbefutni" őket. Körbefutni azt jelenti, hogy azonos idő alatt
lényegesen több sorelhagyó manővert megtenni. A gyors küldetéspaklik általában
feláldoznak kalandozót annak érdekében, hogy pár küldetést meg tudjanak oldani.
Ezért úgy gondolom, hogy a harcban erős pakliknak megéri akadálylapokat
használni annak érdekében, hogy harci fölényüket kamatoztatni tudják. Külön ki
szeretném emelni a Kurunt, ami nagy hentelések után igen gazdaságos, illetve a
Sherebet, ami a nagyvarázslók kedvelt fegyvere, és addig támad egy kalandozót,
amíg az meg nem hal. (Ez néha ugyanolyan jó, mintha te osztanád ki a
támadásait.)
Arra számítok, hogy egyre nő a kiskalandozó által egyedül kezdett manőver
kockázata a terjedő akadálylapok miatt.
Írtam arról, hogy építményekkel
lehet DP-t szerezni. Ráadásul 2 építménynek kiemelt szerepe lehet küldetéses
koncepciókban, illetve azok ellen:
Rattikani Fogadója
Min. 5 alapszintnyi káosz/halál jellemű
kalandozó Erion
Támadók:2 Védők:3
Csatolhatóság:1 Csapda Dp: 1
Kalandozók Városa Illusztráció: Szendrei
Gyakoriság: Egyedi Sorszám:2392
[Ĥ]
Ha irányítójának csapata megold egy küldetés, akkor dönthet úgy, hogy a
küldetés MP-igénye X-szel kevesebb legyen, de a küldetés által adott
DP-k száma is csökken X-szel. (X legfeljebb a küldetés MP-igénye lehet,
0 alá nem csökkenthet MP-igényt.)
[Ĥ]
Ha irányítójának csapata megold egy küldetés, akkor irányítója Sorában
tartózkodó célpont halál/káosz jellemű pihenő kalandozóját éber
helyzetbe fordíthatja, de ez a kalandozó az adott fordulóban már csak
akadályozóként kezdhet manőverbe.
Torozon
tavernája
2 különböző nevesített élet/rend jellemű
kalandozó Erion
Támadók:4 Védők:4
Csatolhatóság:- DP:2
Kalandozók Városa / Észak Lángjai Illusztráció:Boros-Szikszai
Gyakoriság: Egyedi Sorszám:2393
[Ä]
Irányítójának minden küldetésének MP-igénye 2-vel csökken (min 1.).
[Ä]
Irányítója +1 kalandozót küldhet küldetés megoldás manőverbe.
Ez a két építmény a legtöbb
küldetés pakliban helyet kap. Azon kívül, hogy DP-t is adhatnak, még a
küldetések megoldását is elősegíti. A Rattikani fogadójának további nagy előnye,
hogy blokkoláshoz segíti egyik kalandozónkat. Ezért a Rattikani fogadójás
pakliban könnyebben vállalkozhatunk több kalandozós manőverekre. Ugyanakkor az
építményeket el is lehet foglalni, és el is lehet pusztítani. A küldetéspaklik
elleni hatékony fegyver lehet a kulcsépítmények elfoglalása, eliminálása. Bárd
pakli ellen gyakorlatilag a győzelmet jelentheti a Legendák tornyának
elpusztítása, hiszen nélküle kevés kalandozó képes küldetés feltételt
teljesíteni. A Naftavető például nagyon hasznos nemcsak harcban, hanem az
építmények ellei hadviselésben is.
Az utóbbi időben egyre több
küldetés kerül bele paklikba képességük miatt, és nem azért hogy megoldják őket.
Azonban ezek a küldetések szép mennyiségű diadalpontot adnak. Azt jósolom, hogy
felértékelődnek azok a kalandozók, amik a Főrend meggyilkolását, Shindar
védelmezését, Nomád portyázók megfékezését, Emír lányának kiszabadítását,
Szabadulás a csontvárosból, Ghasak-fok tornyának feldúlását, Igere szentély
romjainak felkutatását képesek megoldani. Gondolj bele, az Igere-szentély
felkutatásának feltételét teljesíteni képes kalandozók már most milyen
hasznosak. Ez a trend hamar felerősödhet, ha az akadálylapok használata még
gyakoribbá válik, hiszen az ellenfél saját küldetéséhez csak nagyon kevés
akadálylapot csatolhat.
6.
A Hétarcú Papjai
Sokan szívesen veszik, ha egy pakli sok aspektust vonultat fel, mások ki
vannak éhezve a témapaklikra. Aztán vannak fanyalgók, akik azt mondják: ez
túlontúl mechanikus, ezeket a lapokat ezek mellé kell tenni, és kész is a
versenypaklid. Akkor úgy indulsz el, hogy lehetőséget adsz magadnak, hogy
gondolkodás nélkül nyerj. Az utóbbi hozzáállást soha nem értettem, azonban
mindig volt a környezetemben, aki mondta és mondta rendületlenül. Életemben SOHA
nem láttam versenyzőt ebben a kártyában gondolkodás nélkül nyerni, és ahogy
hiszem, nem is fogok. Na de el ettől, vagy indokoljam meg, hogy miért is hoztam
fel ezt a régi témát!
Amikor a Hétarcú Birodalom kiadása után nem hallottam olyan véleményt, hogy a
kiegészítő sablonos volna, vagy egyértelmű kombók vannak benne, megmondom
őszintén, érdekes érzések kerítettek hatalmába. Nem azért, mert szerintem már az
azt megelőző Acél és Ármány sem tartalmazott előre gyártott kombinációkat. Hanem
azért, mert az előre gyártott kombinációk részei a játéknak, és bebizonyosodott,
hogy az Acél és Ármány ezeknek a lapoknak, és pakliknak a kedvelőit nem tudta
megfogni. Nagyon sokáig, ha egy játékosnak paklit ajánlottam a játék
elkezdéséhez, a Zászlóháborút ajánlottam. Ajánlottam a Múlt héten is. Miért?
Mert ebben van a legerősebb, és akciódúsabb koncepció, a hadrend, amely
közepesen összerakva is játékélményt nyújt azoknak, akik még csak tanulják a
játékot. És rajta keresztül meg is tanulják. Írtam múlt héten a demozásról. Nos,
ott is hasonló a helyzet. Két abszolút egyszerű paklin keresztül elsajátítani a
játék alapjait. Tehát a Hétarcú Birodalomból össze lehet állítani előre gyártott
paklit, de az betanítási célzattal készült. A készítés folyamán ezzel tisztában
is voltunk. De akkor mi újság a Hétarcú papaival, amelyek kiegészítőikkel a
kiegészítő egyharmadát kitöltik? Nos, most már versenyben vagyunk a
Zászlóháborúval. Miben is? Abban, hogy a Hétarcú Birodalom lapjai a bontástól
nagyjából függetlenül adnak a kezünkbe egy paklit. Ebben lesz egyedi, átlagos,
és gyakori lap is- egyhangúnak ugyanakkor nem mondható.
Sok variáció sok témára
A készítéskor figyelembe vettük, hogy Domvik-papok azért MÁR léteznek. Létezik a
Domvik-pap, Braban Monacero, Pan-Thia Garsos, azonban az egyetlen igazán erős,
már kiadott Domvik-pap Fra Celestius. Tehát meg akartuk hagyni ezeket a lapokat,
a nélkül, hogy túltápolnánk őket. A sztori innen válik sok irányba. A túltápolás
elleni legjobb fegyver ugyanis az, ha sok irányba viszel el egy koncepciót. Most
értem körbe. Legyen Domvik-pakli, de ne egyfajta, hanem sokfajta. Ez volt a
szándék, és szerintem egész jól megvalósult. A koncepciók? Vegyük sorjában:
Akartunk egy Élőszentes vonalat, amely a Phora-Kroinosszal foglalkozik. Az
említett lap már volt a Hét Lapja, ott tárgyaltam erejéről, bár tény az
észrevétel, hogy nagyon durva kivonat az ott végül leírt pakli annak, ahogyan
valójában összeraknám, kitesztelve. Mindenesetre a pakli a Fehér Angyal,
Arkangyal, Szent Revis, és Bel Ryssos vonalon mozog, kiegészítve a korábbi
szentekkel: a Kerubbal, és az Élőszenttel.
Létrehoztunk egy Exterminus-jelzős vonalat, amelyet erősít a Mendraiosz, az
Exterminus kihirdetése, a Phora-Kroinosz, a Con-Taleiosz, és Pan-Thia Barzino.
És megkreáltunk egy Domvik küldetésmegoldó paklit, amely Arbora, a
Con-Taleioszra, és Candidatus Celosra épít, az Exterminus kihirdetésével, a
Kurun meggyilkolásával, valamint a Dea Macula rendházzal győz, és használja
Pan-Thia Barzinot, Fra Celestiust, esetleg Pan-Thia Garsost is. Mint látható, a
három pakli nem teljesen válik el egymástól, mindegyiknél vannak átfedések. És
vannak, amelyek mindegyik paklit erősítik:
Leiosz Thaira: Ez tulajdonképpen az ideális agyaggalamb, ha valaki meg kívánja
ölni nagyobb, manőverbe kezdő kalandozónkat, hát előbb meg kell ölnie egy
tempóhátrányból, ellenben 1 MP-ért kihozott paplovagot, akit még gyógyíthatok
is.
Leiosz: Az éberbe forgatás Domvik-féle változata, ő a Leiosz Thairával szemben
tempóelőnyt adhat.
Serrato Bel Corma: Főleg az élőszentes verzión bír nagyot segíteni, de
kiegészítőnek bárhova ideális pár példány.
Szent Revis: Ideális akciólap, amely ráadásul jó eséllyel végteleníthető.
Kézrátétel: Domvikák jobban gyógyítanak, mint mások. Ezt ezzel a lappal is lehet
igazolni.
Űzés: Túlvilági lények: no comment.
Isteni fegyver: Egy akciólap a papjainknak, főleg Con-Taleiosszal mókás. Úgy
ingyen 4 szint sebzés.
És ami más kiegészítőkből/Ultrák közül segíthet minket a pakli építésében, az a
Csapás, esetleg a Főrend meggyilkolása (Arbora, és az Élőszentekre), az
Imaszentély (Candidatus Celos például ki is keresi). A Torozon tavernája (1 MP-s
küldetések), az Igere-szentély romjainak felkutatása (sokan oldják). A
Feltámasztás (elengedhetetlen), a Papnövendék (ideális kombináció a
Feltámasztással), a Lélekrabló kiűzése, és az Isteni segítség. Meg még amit
mellé kitalálsz. Ezekből már össze lehet rakni kisebb agyalással több értelmes,
sőt, esélyes paklit is. A Phora-Kroinosszal- mint már említettem- nem akarok
most nagyon foglalkozni, megtettem már korábban.
Nézzük inkább a küldetés-vonulatot!
Most nem fárasztom agyon magam, sem olvasóimat. Leírok egy paklit, amely kisebb
módosításokkal megállja a helyét bárhol.
Ezer játék, ezer élmény
Igazából amit akarok ezzel, az a pakli belső működése, azaz, hogy a pakli
mennyire alkot egységet. A válasz az, hogy nagyon. A Domvik-küldetés (A Hétarcú
papjai) egymást segítő kalandozókból, és kisegítő lapokból állnak, amelyek
nagyon magas szinten biztosítják, hogy jó eséllyel húzz olyan kombinációkat,
amelyeket bőséggel megéri megjátszani. De még az oldalágon mozgó kombók is
figyelemre méltók lehetnek. Aki ilyen paklit állít össze (vagy éppen ezt) a
kombó, kontroll, horda mindegyikét meg tudja valósítani. A Hétarcú papjai
valóban egy olyan pakli amelynek sok arca van. Be lehet rombolni egy megfelelő
küldetésbe Arboval, és pusztítani. Ugyanez működhet egy Con-Taleiosz mellett,
Isteni fegyverrel, illetve bárkivel egy Csapással. Ezen a vonalon Szent Revis,
és tempóban a Leiosz segíthet. A Lélekrabló kiűzése+Papnövendék+Feltámasztás (+Wirg)
a kiskalandozós vonalat erősíti, amely szintén egy aspektus, igaz, teljesen más
színben tünteti fel a paklit, mint bármi más. Ez a kiépülős, kombinatív
aspektus. Az Exterminus kihirdetése vonalon mozogva kontrollálhatjuk az ellenfél
kisebb-nagyobb kalandozóit (Itt a Leiosz Thairák is menni fognak). A sor persze
folytatható. Minden kalandozónknak megvan a maga ereje, ahogy minden játszott
küldetésünknek is. A pakli ezerarcú, és ritkán nyújtja kétszer egymás után
ugyanazt a játékélményt. Sőt, szinte soha. Egy próbát megér, hogy játssz a
Domvik-papokkal, hiszen még összeszedni sem nehéz őket. Tulajdonképpen egyetlen
kiegészítőben található mind.
Critai
tábla-Kalandozók Városa (Gyakori)
Ispotály-Kezdőpakli (Gyakori)
Kincseskamra-Prekoncept (Gyakori)
3 Arbo-Hétarcú Birodalom (Egyedi)
3 Candidatus Celos-Hétarcú Birodalom (Egyedi)
2 Con-Taleiosz-Hétarcú Birodalom (Egyedi)
2 Pan-Thia Barzino-Hétarcú Birodalom (Egyedi)
4 Papnövendék-Kalandozók Városa (Gyakori)
4 Leiosz Thaira-Hétarcú Birodalom (Gyakori)
2 Leiosz-Hétarcú Birodalom (Átlagos)
1 Fra Celestius-Geofrámia-Shadon
2 Szent Revis-Hétarcú Birodalom (Átlagos)
4 Wirg-Kalandozók Városa (Egyedi)
2 Serrato Bel Corma-Hétarcú Birodalom (Egyedi)
2 Queliquor-Zászlóháború (egyedi)
4 Lélekrabló kiűzése-Kalandozók Városa (Gyakori)
3 Kurun elpusztítása-Hétarcú Birodalom (Átlagos)
1 Dea Macula Rendházának feldúlása-Hétarcú Birodalom (Átlagos)
3 Exterminus kihirdetése-Hétarcú Birodalom (Átlagos)
1 A császár kegyének elnyerése (Ultraegyedi)
3 Feltámasztás-Prekoncept (Egyedi)
4 Csapás-Kalandozók Városa (Átlagos)
4 Kézrátétel-Hétarcú Birodalom (Átlagos)
1 Isteni fegyver-Hétarcú Birodalom (Gyakori)
3 Lépés a Crita táblán-Prekoncept (Átlagos)
1 Torozon tavernája-Kalandozók Városa (Egyedi)
1 Imaszentély (Ultraritka)
Íme a pakli, amely ilyen
formában (is) működőképes. Aki nem hisz nekem, az tesztelje. Rendkívül sokat
tudhat dobni rajta a Szent szimbólum, vagy a Kilenc sor iskola nyakéke, ha
kihozzuk őket a küldetéseink alól. Ugyanígy hasznos lehet a továbbiakban a még
nem említett Gyógyír, amely mindent megold, ha ütőpakli ellen vagyunk. Számos
lappal tudhatja kiegészíteni a paklit mindenki. Csak találja meg, hogy melyik
lap felesleges számára benne. Új hullámon értelemszerűen Fra Celestius, jellemek
harcán ezen felül a Leiosz is az lesz, így például helyet kaphatnak a Titkos
alagutak, vagy a Teleport rúnák. Ha valaki pedig nem tud meglenni
Gilron-szentély nélkül, annak tanácsolom az Örvényzár használatát, amellyel
megvédheti az alsó Ispotályt. Dicsőség csarnoka esetében pedig a lassabb
kombókat vegyük ki, és villámpaklivá alakíthatjuk. Itt a Papnövendék-Lélekrabló
vonal (Wirgestül) felesleges lesz. Számos ilyen tanácsot tudok adni, de mindenki
jöjjön rá maga! A keret adott. Jó gondolkodást!
5.
Száz Ork
Most kezdjük egy olyan
paklival, amelyet mindenki megmosolygott, majd Kertész Zoltán győzelemre vitt az
Egri OVV-n. Igen, arról szeretnék írni, hogy milyen lehetőségeket tartogat
számunkra egy ork pakli. Még mielőtt valaki azt hinné, nem, nem szándékom
eldönteni, milyen összeállításban a legjobb. A verseny helyi győztese sem
akarta. A Rejtett városnak hála azt az orkot kereste ki, amelyik a legjobban
illett a kezében levő lapokhoz. Így született meg a 100 lapos ork.
Előre tisztáznám: senkinek nem javaslom, hogy az eredendő mértékektől eltérjen,
azaz szerintem a kereken 40, illetve a kereken 60 lapos paklik a legerősebbek,
mivel ezek tudják kiküszöbölni a legjobban a rossz húzást, és esetleges
lekeverés esetén is ezekben van a legtöbb lehetőség, hogy jót húzzunk vissza.
Nekem nem kenyerem a 100 lapos pakli, elvemmel azonban többen mennek szembe,
éljátékosok ugyanúgy, mint kezdők. Utóbbiaknak viszont tapasztalatból nem
ajánlom.
Ha a kezdővéleményemen is átevickélt az olvasó, aki paklit szeretne látni, annak
egyszerű tanácsom van. Fogja meg az összes, Sötét Együttállásban megjelent,
illetve újrakiadott orkot, valamint az Ősi Vér II-ben fellelhető összes orkot,
és kezdje el őket olvasgatni, velem együtt. Ugyanis nagyjából (kevés
vendégjátékostól eltekintve) egy ork pakli ezekből épül fel. Vegyük a
legalapabbat: az ork fajpakli erejét egy építmény adja: a Reagi sátorváros. Ez
az az építmény, amely lehetővé teszi számunkra, hogy ingyen egy sérült Gaugot
termeljünk, egy tetszőleges, nem Gaug ork pihenőbe forgatásával. Aki a reagi
sátorváros erejével nincs tisztában, az hamar játsszon egyet ellene! Kapni fog
az alkalmon, hogy végre egyszer leülhessen vele is egy partira. Harmadik
építménynek én a Császári Vadasparkot javaslom, amennyiben a Rejtett Várost
pakliból keressük, akkor természetesen felszabadul egy hely. Ennek pedig egyenes
választás az El Balada, hiszen az orkok ütésben az egyik legjobbak, és a Balada
pörget. Ha küldetés-bárd vonalon mozgunk, akkor pedig jöhet a Legendák tornya.
Egy speciális pakliról csak érintőlegesen beszélnék: a Tengeri Farkas
bizonyított versenypakli.
Nézzük hát a megjelent orkokat:
Holdimádó portyázónő (Sötét együttállás-Gyakori): Szerintem a legjobban vele éri
meg Gaugot termelni, hiszen Gro-ugoni, így ki is hozza az építményt, és abszolút
olcsó. Sokan vitatkoznak velem, és hajlok rá, hogy igazat adjak: egyetlen darab
Kacagó száműzött olcsóbb megoldás a Gaugok termelésére, és ennyit későbbi
paklink el is bírhat. Azonban én karakteremnél fogva a stabilabb dolgokat jobban
szeretem, amennyiben pakliépítésről van szó. Képessége nem sok szót érdemel
(paraméterei fontosabbak), de azért ne felejtsd el.
Ork énekmondó (Sötét Együttállás-Átlagos): Bárd verzióba muszáj, ráadásul ő is
Gro-Ugoni, Maszkok ünnepével 4-ért jön, így biztos pont lehet ezekkel játszó
verzióba, akkor viszont a Legendák tornyás verzió a nyerő. Ezt a vonalat
játszanám a Tengeri farkas mellé, az idei szolnoki OVV-n meggyőzőnek tűnt. Nem
bárd verzióban, vagy csak Maszkok kisegítéssel viszont egy nagyon erős harci
képességgel is bír. Azért első képességét is mindig olvassuk el! Játékeldöntő
lehet.
Viharkeltő sámán (Sötét együttállás-Gyakori): az újabb opció. Amennyiben a
Vérgyűjtéses, papos ork vonalon mozgunk, mindenképpen megéri használni. Az
ajánlott küldetés az Utazás anvariára. Ezzel ő is képezhet egy külön halmazt. A
külön halmaz lehet akár egy nem ork pakli is, Antohékkal, vagy Fra Celestiussal,
de ez már nem ide tartozik.
Bűvölő sarlatán (Sötét együttállás-Gyakori): A mérgező/rontásos paklik egyik jó
fegyvere, alapvetően nem orkpakliba való, kivéve, ha Rashad Bhokr Bugadaj
vonalán nyomulsz.
Mint látható, az ork fajpakli is kategorizálható kasztonként- amikor leülsz, nem
árt eldöntened, melyik koncepció mellett is szeretnél játszani. Mind a négyet
(vagy ötöt) ugyanis kár vegyíteni.
Oni fosztogató (Sötét Együttállás-Gyakori): kiegészítő karakter, tárgyak ellen
hasznos, de nem árt, ha van, ami pumpálja a támadóküszöbét.
Hram-pap (Sötét Együttállás-Átlagos): Egy újabb kalandozó, amely a papi
vonulatba jó, azonban őt érdemes a harcosokkal kombinálni, lévén jó sok gaugot
tudhat termelni. Egyébként a Ranagol-paplovag helyettesítésére érdekes megoldás
a Maquesára épülő (nyílván nem ork) pakliba.
Sötét Együttállásról ennyit, nézzünk egy korábbi kiegészítőt!
Fadöntő portyázó (ÖV2-gyakori): Szigorúan jobb kalandozó lenne a Holdimádó
portyázónőnél, azonban ő nem gro-ugoni. Konzekvencia: egy harcos ork pakliba
mindkettőt kell használni. Ha sokan vagyunk, jól üt (és az ork harcos pakli
sokan lesz). Ezen felül az építmény bevételére szakosodott, akárcsak az Ork
énekmondó. Harcos vonalra kulcspozíció.
Barag (ÖV2-Átlagos): Bárd, és harcos pakliba egyértelműen javasolt, beépített
alapszint-vesztés, valamint plusz kalandozóként visz magával 3 gaugot, 1 MP-ért,
és még éberbe is rántja őket. Mi kellhet még? Nevesített, úgyhogy a Legendák
Tornyából kapott Lopózással a Szöktetés Gro-Ugon bányáibólt oldja, akárcsak
egyetlen Asztrológiával tökéletesen egyedül a Szunnyadók felébresztését.
Határozottan az egyik legjobb ork, magas fizikummal.
Grauk Uruwortha (ÖV2-Egyedi): A másik, aki plusz kalandozóként vihet orkokat, de
ő alanyi jogon. Másik képességével Barag is kombózik, meg sok minden más is,
tessék sok manőverbe küldeni! Bárd, és harcos vonalra is egyértelműen ajánlott.
Rashad Bhokr Bugadaj (ÖV2-Egyedi): A rontásos vonal királya, ha valaki ilyen
paklit akar összerakni, akkor hajrá! A Bűvölő sarlatánnal, Ellana-papnőkkel,
Almeirrel egy egész sort leforgat, majd leostromol. Tudom, mondani könnyű, ilyen
paklit eddig maximum teszten láthattam. A papi vonalra is belefér, a
Vérgyűjtésre ő is használható.
Tedomar el Halgash (ÖV2-Egyedi): a hentes ork-pakli egyik legstabilabb pontja,
akit megölt, abból MP-t termelhet, és még a vért sem érvényesül ellene. Ha
játszunk ütéssel, ő legyen kéznél!
És akkor a külsős kiegészítők.
Birak Gal Gashad: Egy kell a pakliba, és egy választott Gro-Ugoni orkunkból
pluszokat használhatunk. Gro-ugoni!
Kashuka: Minden idők egyik legnagyobb hentelőgépe, mindenképpen játszunk vele,
ha ütni megyünk!
Irtóztató nemzetségfő: A Vérgyűjtés, és a harc mellett is nagyon komoly érv,
ráadásul gro-ugoni.
Bűvölő vajákos: Szerintem ez a lap külön paklit kíván, de a rontásos verzióba
megér egy próbát.
Grok Brag Naur: Talán a legerősebb ork, megkockáztatom, hogy túl erős. A
gaugokat ork-idézéskor 1 MP-re cserélhetjük, de megtehetünk hasonlót másokkal
is. Ha vele játszunk, játsszunk rengeteg kalandozóval, mert a képességével
magával le tudjuk hordázni egy Vadon lázadása mellett az ellenfelet. A
Vérgyűjtés mellett is jó érv.
Fehér ork: A nem faj orkpakli egyik legjobb verziója a dartonita rendházas,
amelyet én Ork énekmondókkal kombinálnék.
Udvari ork: Egy-kettőt minden ork pakli kibír. 4/3-as, stabil, és pluszként
mehet, így akár 10 orkot is vihetünk egy-egy manőverbe, ha már beállt a játék.
Egyébként pedig feláldozható.
Látó orstromvájár: jó fizikum, gro-ugoni, harcos, és a falat csökkenti, illetve
plusz kalandozóként csatlakozhat a harchoz, mindezt a harci körökben. Kitűnő,
csak MP-nk legyen rá.
Nagyjából ennyiről akartam írni, most pedig, ha már a lapelemzésen túlvagyunk,
jöjjön a pakli ereje és gyengéje. A gyenge mindenképpen az, hogy az orkoknak
nincs pszijük. Ez mind a divatos Pszi-csapás, mind a Kínokozás, mind a Hatodik
érzék hiánya miatt kínos. Amivel ez áthidalható, az a rengeteg ütés, amelyre a
paklik többsége ilyen mennyiségben már érzékeny. Ebben segíthet nekünk Falánk
Ughjorbagan is, aki visszavesz nekünk akciólapot, és a bestiákat is tudjuk
segítségével eliminálni. Szintén gyengénk lesz az alacsony mentál, ebből
kifolyólag a Labirintus, esetleg Ressus dom Casseius (utóbbit egyelőre még nem
láttam). A Labirintusra megoldást jelenthetnek az ereklyék. A Raquan tüze, a
Hargash'Um koponyája, illetve az ellenséges sebzésfelfogó hatásokra a Fényúr, de
ide kívánkozik még az "orkok igyen ostromolnak" ereklye, a Graer Dwaghul,
amelyet semmiképpen ne hagyjunk ki. Ezek kihozásában a Kereskedőkaraván, vagy a
Fegyverrántás segíthet (utóbbit itt nem javasolnám, lévén a Fényúrra éri meg
"csak". Ha küldetünk, ilyen gondokkal nem kell megküzdenünk, ellenben számbeli
fölényünket sem tudjuk kihasználni, maximum annyiban, hogy Gaugok minden
manőverben a frontemberek, kivéve, ahol mi szeretnénk ütni. A bárd verzió
érdekes dolgokat hozhat össze Anvarián a Viharkeltőkkel, és Asztrológiás ork
bárdokkal, ez is megér egy próbát. De az orkokat eleddig ostromra láttam
összerakni. Talán nem véletlenül: így őszintébb lesz a pakli, és teletömhetjük a
paklit ütésekkel, amelyeket orkjaink (hála magas alapértékeiknek) jól is tudnak
használni. A Fejszecsapás, Puszító csapás, Kegyetlen csapás, Kardtánc,
Kegyelemdöfés, Csonkolás, vagy Koponyazúzás mind stílusos az orkok mellé- és a
stíluselem mellett nem is rosszak. A végére hagytam az Őszinte orkok pakliját,
mindenki csemegézzen belőle! A kiegészítőnevet nem írom, feljebb már megtettem.
A két biztos pont a pakli összeállításánál a Sötét Együttállás, és az Ősi Vér II
lapjai.
Kincseskamra
Gilron-szentély
- Rejtett város
- Császári Vadaspark
- Reagi sátorváros
Critai tábla
3 Holdimádó füvesasszony
3 fadöntő portyázó
2 Ork énekmondó
1 Látó ostromvájár
1 Grok Brag Naur
1 Irgalmatlan hadifőnök
1 Barag
1 Argh
1 Grauk Uruwortha
1 Tedomar el Halgash
1 Kashuka
2 Maszkok ünnepe |
4 Sors keze
3 Vadon lázadása
3 Sorsfordulat
4 Lépés a Critai táblán
2 Kereskedőkaraván
4 Fejszecsapás
3 Kegyetlen csapás
3 Pusztító csapás
3 Dobótőr
3 Kegyelemdöfés
1 Graer Dwaghul
1 Raquan tüze
1 Hargash'um koponyája
2 Falánk Ughjorbagan
2 Ginsour
2 Örvényzár
1 Pteropta |
4.
Liliath és a Szunnyadók
Ezen
a héten újfent egy olyan koncepciót veszek elő, amelyet egyáltalán nem láthatunk
a hagyományos versenykörnyezetben. Ennek persze lehet rengeteg oka: lehet az is,
hogy én mérem fel rosszul a pakli erejét, mint ahogyan az is lehetséges, hogy Te
kedves játékos nem veszed a fáradságot a pakli kipróbálására- amely szerintem
mindenképpen hiba lehet. A kérdés nagyjából így hangzik: akarunk-e Liliathra
paklit építeni?
Miért jó kalandozó Liliath?
Nos, a Fekete Hadúrunk nem hagyományos boszorkány. Alapvetően egy konkrét lappal
biztosan összekombinálható, ez pedig A szunnyadók felébresztése. Hogy miért
kombózik Liliath, és a küldetés, nyilvánvaló: ha elmegyünk megoldani,
ellenfelünk minden akadályozója sebződik, míg a mi kalandozóink nem.
Amennyiben más paklit akarunk kedvenc boszorkányunkra, kérek mindenkit, hogy a
Fekete Haduras paklin is merengjen el. Elvégre egymaga megoldja a Fekete Zászló
megszerzését- Rattikanival mindenképpen megéri megpróbálni. Szóval van egy
relatíve nagy kalandozónk, aki egy minimum közepes méretű kalandozóval együtt
megold egy olyan küldetést, amely már rövid távon is előnyt nyújt. Elég ez egy
paklinak? "Igen, persze!"- válaszolhatjuk rögtön: A Szunnyadók felébresztésének
két nagy előnye is van. Mindenki, aki minket akadályoz, sebződik egy szintet
(tudom, már írtam). A másik az a küldetés későbbi hatása, vagyis minden
ellenséges manővert egy 3. alapszintű kalandozóval legalább akadályozni tudunk.
A hatás valós költsége egy lap Kézből Múltba tétele, ezt azonban tekinthetjük
paklipörgetésnek is. Tehát ha a küldetés megoldásának körét ki tudjuk blokkolni,
komoly előnyhöz jutottunk, aminek jó eséllyel a vége a mérkőzés megnyerése. Mert
a hatása így néz ki: ha a mai környezeten megoldunk egy szunnyadókat, abban az
esetben van egy frontemberünk támadás akciólapok ellen, valamint a természetes
+3 alapszint (ha ellenfelünk nem akciózik), amellyel harcokat nyerhetünk. Mindez
MP-költség nélkül, tetszőleges számú manőver esetében (amelynek csak Kézben
tartott lapjaink száma szabhat határt).
A tengely adott, most akkor nézzük meg, milyen kalandozókkal éri meg nekünk
játszani. Először is: javaslom, hogy nézzük végig, milyen harcosokat éri meg
játszani Liliath mellé. A Szunnyadók felébresztése küldetés során a legjobb
képesség, amit eddig láttam, Belaen Re-Chyrrané. Tulajdonképpen 1 MP-ért
beépítetten 1 szintet sebez. Szintén nyerő ötlet lehet Barag használata, aki ha
egyetlen képzettséget kap a Legendák tornyából, egymaga megoldja a küldetést,
ráadásul ő is le tud venni célpont kalandozóról egy alapszintet- még harc előtt.
A káosz jellem mellett haladva van még egy kalandozó, aki képzettségből oldja a
küldetést, ez pedig Raginal Dhuvir. Előnye, hogy 6. alapszintű lovag (Hűség
csarnokával olcsó), tud szöktetni is, és pluszban varázsló. Én ugyan nem
használom, de ez mást ne tántorítson el. Az indokom a következő: A Critai tábla,
és a Gilron-szentély elég fixnek tűnik. Alatta ott lesz a Legendák tornya (Barag,
esetleg Grauk Uruwortha miatt), valamint a Rattikani. Ezek mellé elég stabil
pont számomra minden nagykalandozós pakliba a Kyel-szentély. Itt pedig főleg:
elvégre az első szunnyadók után máris stabilan megvédhető. Grauk Uruworthát
azért mondtam, mert rendkívül erős lehet a Szöktetés Gro-Ugon bányáiból
küldetés, amelyhez Baragnak csak álöltözet kell. Ez sem kötelező vonulat, akkor
érdemes megfontolni, ha játszunk Romlás virágával, Ellana-papnővel, vagy valami
hasonlóval. És akkor nézzük az örökzöldeket küldetés vonalon: Liliath mellé a
legjobb választás a Szöktetés az Inkvizíció tömlöcéből. Annyira is erős, hogy
miatta érdemes belerakni a fent említett Romlás virágát, valamint esetlegesen
olyan boszorkánymestereket, illetve boszorkányokat, akik Liliath halála esetén
is megoldják nekünk a fő küldetésünket. A pakli itt válik el két irányba. Az
egyik, hogy Erimarral, Mogorva Cheivel, esetleg Selmoval, Nogrennel, Ashiquorral
kombináljuk meg, a tipikusan kötelező Cyrgaan mellé. A Felmentő sereg
hívása-Szöktetés az Inkvizíció tömlöcéből-Szunnyadók felébresztése vonal itt is
ugyanaz, a különbség csupán annyi, hogy az első szöktetés (Liliath, jó eséllyel)
nem lesz ingyen, hanem 3-5 MP-be kerül (Torozontól függően). Ebben az esetben a
Cheis pakli jól bevált fegyvereivel (Almeir, Gyógyír, Vérgyűjtés, Jósgömb, stb.)
élhetünk. A másik irányvonal ugyanezen küldetések mellett a Hideg Világ
Küldötte, Mínyssar Echjabys Zaphyryr-on Atravyr, Quassom, és a Halál Negyedik
Nagymestere. Ez utóbbi viszont (ha Rattikanival szöktetünk) rendkívül lassú
küldetéspaklinak, elvégre rögtön -3 DP-ről indulunk. Tekintsük inkább blokknak.
Amely kalandozókat még megérheti játszani: Liorn Ceir-Valens (szintén
Varázshasználó, és szintén harcos is), valamint a Toroni Hatalmasok káosz-ága.
Ha a halál-vonalat is belevesszük, úgy már ostrom paklink lesz: Szöktetéssel,
Liliath, és a Szunnyadók nélkül- az pedig már nem egészen ez a pakli. Nézzük
hát, mikkel éri meg megkombinálni Liliathot. Én az élet vonalra helyezem a
paklit, ez tekinthető akár biztonsági megoldásnak is. Halállal kombinálva sokkal
meglepőbb fordulatot is ki lehet belőle hozni.
A maradék, amiről nem ejtettem szót: a pakli mindenképpen használjon sok
defenzív lapot, elsősorban a Hatodik érzék kötelező. A Mofquat Liliath mellé
evidens, még stabilabbá teszi védelmünket, míg esetlegesen a Shereb (ha a
nagyvarázslóink sokan lesznek) meccsdöntő hatású lehet. Egy-két Titkos alagút,
vagy más csapda-védelem, valamint Manacsapda/Ginsour mindenképpen dukál. Az
esetleges Wirg pedig a Mofquattal együtt ölhet is akár. A pakli sok
kiegészítőből állítható össze, a leginkább kulcslapok a Sötét Együttállás,
Kalandozók Városa, Zászlóháború tengelyen találhatók meg.
Szunnyadók felébresztése
Kyel-szentély (Ultraegyedi)
Gilron-szentély-Preko
- Legendák tornya (Ultraritka)
- Torozon tavernája- Kalandozók Városa (Egyedi)
-
Rattikani fogadója- Kalandozók Városa (Egyedi)
Critai tábla-Kalandozók Városa (Gyakori)
4 Liliath-Zászlóháború (Egyedi)
3 Romlás Virága-Kalandozók Városa (Gyakori)
2 Barag-ÖV2 (Átlagos)
2 Balean Re-Chyrran-Feketemágusok (Átlagos)
2 Erimar on-Athor-Ultraegyedi
2 Cyrgaan Khea'Lorn-Ultraegyedi
1 Mogorva Chei-Zászlóháború (Egyedi)
1 Ashiquor-Ultraegyedi
1 Liu-Zászlóháború (Átlagos)
1 Liorn Ceir-Valens-Zászlóháború (Átlagos)
1 Almeir-Acél és Ármány (Átlagos)
4 A Szunnyadók felébresztése-Sötét Együttállás (Egyedi)
4 Szöktetés az Inkvizíció tömlöcéből-Kalandozők Városa (Átlagos)
4 Felmentő sereg hívása-Zászlóháború (Gyakori)
4 Hatodik érzék-Sötét Együttállás (Átlagos)
4 Mofquat-Acél és Ármány (Egyedi)
3 Manacsapda-ÖV2 (Egyedi)
2 Titkos alagút-Zászlóháború (Gyakori)
2 Queliquor-Zászlóháború (Egyedi)
4 Lépés a Critai táblán-Preko
4 Sors keze-Preko
4 Sorsfordulat-Preko
A pakli természetesen tökéletesíthető, de hát melyik nem?
Vázlatnak, és egy kis gondolkodtatónak talán jó lesz. Az alapötlet már több mint
másfél éves, de tartósan nem ragadt meg a játszott paklik körében. Pedig maga a
típus bizonyosan működőképes, ezt teszten anno bebizonyítottuk. A
versenykörnyezet nem idomul hozzá? Vagy egyszerűen megmaradtál a bevált
koncepciónál? Próbáld ki Liliathot végre: ne csak a mappád dísze legyen!
3.
A Vihargárda Kapitánya
Sokszor
áll szándékomban
olyan
pakliról írni, amely a legtöbb játékos számára új ötlet. Ez a hét nem ilyen
lesz. A hadrendes paklik számos változatát eddig is ismerhette, és kiismerhette
mindenki. A Zászlóháború, majd az Acél és Ármány (és most a Hétarcú Birodalom)
által több olyan koncepció is meglátta a napvilágot, amely életképes. Azonban a
legújabb kiegészítővel sok pakli egyik alapköve lett a Hűség csarnoka, és ezzel
együtt már megéri egy igazi vezért is alkalmazni paklinkban.
A másik, amit előre jelzek: ez nem egy olyan pakli, amelyet nem látok a mai
környezeten. Éppen most, a Kecskeméti OVV-n nyert az általam leírthoz
hasonlatos, vagy legalábbis hasonló koncepciójú pakli (hamarosan a paklilistát
is olvashatjátok a versenypaklik oldalon). És ha egy pakli képes OVV-t nyerni,
akkor valószínű, hogy nem gyenge koncepcióra épít. Nos lássuk, mennyire erős
paklit lehet építeni a Vihargárda kapitányára.
9 MP
Vihargárda kapitánya
HARCOS/Lovag Ψ
Toroni, a Vihargárda rangidős tisztje HadrendII, Politika,
Pusztítás
F:10 A:8 M:8 4.szintű Gyakoriság: Egyedi
Zászlóháború Illusztráció: Boros-Szikszai S:2553
[Ä]
Védőküszöb:7 (SFÉ:1).
[Ĥ]
Ha manőverbe kezd, és csapatában van rajta kívül hadrenddel rendelkező
kalandozó, akkor irányítója kap 1 MP-t.
[Ä]
Ha
elhagyja Sorát, akkor egy toroni Vihargárdista kalandozó kerül (alapszint:2,
Harcos/Lovag, F:8, A:6, M:6, jelleme: Halál, férfi) csapatába a manőver idejére.
Kezdésként: a kalandozónknak
eleddig két nagy problémája volt. Az egyik, hogy drága. 9/4-es, amely hoz
magával minden manőverbe egy 2. alapszintű kalandozót. Ez Tavernával 8/4-re
leszorítható lett volna. Láttam rá próbálkozásokat, de egyik sem volt hosszú
életű. A másik veszélyforrása már nem önmaga, hanem egy másik lap. A
Manifesztáció éve még rátett használatának veszélyeire. Most azonban 6 MP-ért
lehet 6 szintünk, úgy, hogy a kulcskalandozó megöléséhez általában 3 akciólap
kell, amit meg is dobunk, vagy varázslóként legalább egy frontember. A Hűség
csarnokának legnagyobb hátulütőjét tehát ez a kalandozó védi ki a legjobban:
gyakorlatilag ölhetetlen. A másik nagy erénye, hogy megfelelő hadrenddel
kombinálva állandó MP-termelést biztosít. Az alapoktól viszont két ágra válik a
pakliépítés. Az egyik, amely a Rúnák terme+Lélekcsapda kombinációval hoz vissza
defenzíven Északi szabad harcost. A hétvégi verzió ilyen volt. Ez annyiban
mindenképpen erősebb, hogy megvédi toronyszintünket a legszélsőségesebb eseteken
kívül szinte mindig. Ingyen kreál nekünk egy 0 MP-költségű csapdából egy 3.
alapszintű védőt, (ha van a kezünkben) és ehhez csak annyi kell, hogy legyen a
Múltunkban egy Északi szabad harcos, valamint a Kezünkben egy tetszőleges
hadrendes, akire kicseréljük. Az így behozott kalandozó már nem ugyanaz, mint
akit fel kéne áldoznunk a Lélekcsapdának, így az a Jelenben is marad. A hátránya
mi ennek a verziónak? Értelemszerű: az Erioni fal. Ugyanakkor megfelelő számú
Lélekcsapda, és bestiák mellett ezt sem kell féltenünk, hiszen a falat is
megvédhetjük a fent említett módon, és kihasználhatjuk a fal adta plusz
csatolási lehetőségeket is. Én a magam részéről erre szavaznék hagyományos
versenyen- Új hullámon marad a Quironeiai fegyverforgató, és társai, általában
Káosz-halál vonalon. Ebben a verzióban javaslom, hogy használjunk
Gilron-szentélyt a Rattikani helyett, és Újoncok kiképzését. Persze
manőver-blokkoló környezetben a Quironeiai sokkal vonzóbb lesz, mint az Északi
szabad harcos, így általában a versenykörnyezet határozza meg, melyikkel is
érheti meg jobban játszani. A Lélekcsapdát a Quironeiai mellé minden esetre
felejtsük el. A paklit küldetésre és ostromra egyaránt össze lehet rakni. Sőt,
ha nagyon erősködni akarunk, akkor akár hadiállapottal is. A stabil hadrendes 3.
alapszintűek között bizonyosan ott lesz a Toroni Ezüstkard bajnok, és a Császári
gárdista, és a Vihargárda kapitánya mellett mindeketten toroniak. Ezek mellé a
Császári sorkatonát mellétesszük, és akár a Hadiállapot is kihasználható.
Amennyiben nem akarunk ennyire témára rámenni, számomra a legjobb verzió a
teljesen vegyes hadrend. Minden jellemből szedjük ki a legerősebbet, azaz
használjuk ki a hadrend koncepció teljes erejét. A Vihargárda kapitánya mellé
így tudom javasolni a Dwoon vértes gyalogos, Ezüstkard bajnok, Abasziszi
falanxharcos, Császári gárdista triót. Általában be szokott jönni. Ez szigorúan
ostromra: küldetésnél a Dwoon vértes gyalogost kihagynám, és a Szkún
elsüllyesztése, valamint a Rabszolgalázadás leverése mellé használnám az
Újoncokat- ebben az esetben az Erioni fal szükségtelen, a Wirget mindenképpen
használjuk ki, és Quironeiai fegyverforgatókkal próbáljuk meg kierőszakolni a
győzelmet. Ez utóbbi verzió lerohanós-küldetés, míg előbbi lerohanós ostrom.
Alapvetően különbözik természetesen a velük való játék. A Gilron-szentélyt ennél
a paklinál valószínűleg ostrom verzióba hanyagolnám, míg küldetés vonalon a
Rattikani már átbillentheti a mérleg nyelvét, a Vadaspark, és az El Balada
mellett. Első körben nehezen tudok elképzelni egy Vadon-Hűség
csarnoka-Vihargárda kapitánya kezdésnél jobbat, egy Északi szabad harcossal
megspékelve (valamint egy tetszőleges 3.szintű hadrendessel). És a manőver után
még marad is MP-nk, hiszen ez összesen 8 MP, ha összejön- jó, valójában 9, de
kapunk 1 MP-t, amint elindulunk. Az átlagos hadrend előnyeit nagyjából mindenki
ismeri. Most itt egy verzió, amely segít, hogy elegendő szintünk is legyen. Még
mielőtt paklit írnék, egy javaslat: ha valamely toronyszinttől félünk, akkor még
mindig opció az alapvetően cserepakliba javasolt Ereni viador, Ostrommester
valamelyike. Ha a rossz húzástól tartunk, az Oroszlánszív-paplovag, és ha az
akadálylapoktól, akkor a Császári Gárdista+Örökség vonalon a vértek. A pakli
elsősorban (a tornyokon kívül) a Zászlóháború kiegészítőre épül, onnan is
elsősorban a gyakori-átlagos hadrendesekre, de főkaraktere (a Vihargárda
kapitánya) is ebben található. E mellett a szokásos ostrom Preko kiegészítések
(Vadon, Sors keze, Fejszecsapás) javasoltak.
Íme az én verzióm- de persze mindenkinek lehet sajátja- miképpen javaslom majd
Péter Gergő már bizonyított paklijának elolvasását is, a hét végétől (akkorra
remélem felkerül):
|
Vihargárda kapitánya-hadrend |
Hűség
csarnoka-Hétarcú Birodalom (Egyedi)
Rúnák terme-Kalandozók Városa (Egyedi)
Kincseskamra-Preko (Gyakori)
4 Vihargárda kapitánya-Zászlóháború (Egyedi)
4 Toroni Ezüstkadr Bajnok-Zászlóháború (Átlagos)
3 Dwoon Vértes Gyalogos-Zászlóháború (Átlagos)
3 Abasziszi falanxharcos-Zászlóháború (Gyakori)
2 Császári gárdista-Zászlóháború (Gyakori)
11 Északi szabad harcos-Zászlóháború (Gyakori)
4 Fejszecsapás-Preko
4 Pusztító csapás-Sötét Együttállás (Átlagos) |
3
Ostromgyűlés-Zászlóháború (Gyakori)
4 Lélekcsapda-Klánok, Rendek (Gyakori)
2 Maladorina-Ultraegyedi
1 Pteropta-Zászlóháború (Átlagos)
4 Vadon lázadása-Preko
4 Sors keze-Preko
3 Arel harmadik hava-Sötét Együttállás (Átlagos)
1 A Bosszú ideje-Ultra
1 Erioni fal
1 Nomád portyázók megfékezése-Hétarcú Birodalom (Gyakori)
1 Villámhadjárat a Rivális Hadúr ellen-Preko |
2.
Crantai kóborló
A Múlt heti cikkemhez
kapcsolódóan nem említettem azt, hogy az egy klasszikusan alacsony költségvetésű
pakli. Azaz mindazok figyelmébe is ajánlom, akik megelégszenek egy-két
kiegészítő vásárlásával, és az abban található lapokat akarják hasznosítani. Így
írok egy listát, hogy ezeket honnan lehet beszerezni, a cserélésen túl.
Időhiánnyal küzdő játékosok figyelmébe különösen ajánlom!
Trónterem (Acél és Ármány
átlagos), Piactér (Kalandozók Városa, Egyedi),
Ragálymester (Acél és Ármány gyakori), Nekromagitor (Acél és Ármány átlagos),
Idegroncsolás (Kalandozók Városa átlagos), Izomsorvadás (Acél és Ármány átlagos),
Zsarolás (Acél és Ármány átlagos), Hatalom amulettje (Kalandozók Városa átlagos),
Tüdősorvadás (Acél és Ármány átlagos), Lepra (Kalandozók Városa gyakori),
Mestertolvaj (Kalandozók Városa gyakori), Kereskedőkaraván (Acél és
Ármány egyedi), Falánk Ughjorbagan (Zászlóháború egyedi), Sors keze (Preko),
Shindar védelmezése (Preko), Goblin kuruzsló (ÖV1-gyakori), Seidal (Elátkozott
Vidék-Geo), Ankhe-Thueeth (ÖV2-Átlagos), Manacsapda (ÖV2-Egyedi), Örökség
(Általunk nem kiadott, Geo), Ginsour (általunk nem kiadott, Geo), Jóslatok terme
(Átlalunk nem kiadott, egyedi), Sárkány ébredése (általunk nem kiadott, egyedi),
Gilron-szentély (Preko), Darton Töprengő Temploma (SZUR), Kilenc sor iskola
nyakéke (UR), Szellemhajó felkutatása (UR).
Ezt minden paklilista feltűntetésénél meg fogom tenni a továbbiakban, egyszerűen
azért, hogy tudni lehessen, mely kiegészítőre, vagy kiegészítőkre épül az adott
pakli. Mint látható, az előző alkalommal leírt lapok többsége nem egyedi, és
jellemzően a Kalandozók Városa, és az Acél és Ármány kiegészítőben fellelhető
gyakori-átlagos (és helyenként egyedi) lapokra épít. A kiegészítő lapokat pedig
(DTT, Shindar, Seidal, Sárkány ébredése, Ankhe-Thueth, Sors keze, Örökség,
Gilron-szentély, Kilenc sor iskola nyakéke) zömében amúgy is beszerzi az a
játékos, aki változatos paklikkal akar versenyre járni.
Természetesen ezen a héten sem fogom feltalálni a spanyolviaszt. Sőt, az egyik
legkiteszteltebb, legátgondoltabb paklit fogom a publikum elé tárni, amellyel
játszani mindezek ellenére óriási kihívás. E heti témám a Crantai Kóborló.
Túl azon, hogy a Crantai kóborlók maguk értéket képviselnek mind játékerő, mind
pedig lapérték szempontból, tudni kell azt is, hogy hogyan játsszunk egy ilyen
paklival. A Crantai nem fogja nekünk a két szép szemünkért megnyerni a játékot.
A Crantai Kóborlós pakli az a pakli, amelynél minden MP-előnyért (és nem vicc),
MP-hátrányért is keményen meg kell küzdenünk. Mi mellé jó tehát a Crantai?
Természetesen MP-kontroll mellé. Ezért máris nem lehet bekategorizálni a
hagyományos hármas kategóriába. A Crantai pakli se nem kontroll, se nem kombó,
se nem hordapakli, illetve mindegyik egy kicsit. Talán a rengeteg közvetett, és
közvetlen MP-taposás miatt a kontrollhoz áll a legközelebb, de ezt sem merném a
homlokára ragasztani. A Kóborló pakli az Kóborló pakli. És többé-kevésbé a
játékkörnyezet kialakította, mi mellé éri meg használni.
Milyen MP-kontrollt játsszak mellé?
Nos, a pakli lényege, hogy a Kóborlót behozzuk, majd ha ezt már elértük, ki-be
ugráljon, ezáltal elérve azt, hogy egy körben többször is tudjunk vele
manőverezni. De míg ezt elérjük, és ezzel megnyerjük a játékot, nos, addig
rengeteg eseménylapot kell kijátszanunk. A legevidensebb páros a
Haditervek-Sápadt Angyal Átka duó, amely megalapozhatja MP-fölényünket, ehhez
társíthatjuk a Concordiát, az ellenfél MP-nyeréseit meggátoló Quintarhát
(jegyezzük meg- ezért is javaslom ebbe a pakliba a 3 arccal lefelé forgatott
toronyszint használatát), az ostrom, és építménybevétel manőverek elleni
Tükörútvesztőt (vagy kiskalandozós környezetben az Örvényzárat), és a
kalandozókontrollból nyerhető MP-t, azaz az El Dzsiahot, és a Vérzivatart. Az
evidenciával ezzel a két lappal jutunk túl: Vérzivatarnál azért annyira nem
evidens, miért is jó ez nekünk. Nos, első körben idézünk egy Kóborlót. Botor
ellenfelünk nyit egy nagykalandozóval, mondjuk 7-8-9 MP-ért. Mi kijátsszuk a
Vérzivatart, az időfonalban a Kóborlónk kiugrik, nekünk pedig nem is kell
áldozni. Az El Dzsiah pedig a kóborlós pakli egyik nagy fegyvere. Akkor ideális,
ha 1 MP-vel többünk van, mint ellenfelünknek, ekkor az El Dzsiah kijátszásakor a
Kóborló kiugrik, majd következik a hatás létrejötte, illetve ha semlegesítették,
a Kóborlónk jön is vissza. Az MP-fizetésben ellenfelünk csak bukhat, hiszen
tudja, jön(nek) vissza a kóborlók, de igazából a nem fizetéssel legalább akkora
bajba kerülhet. Paklink ugyanis játszik 1-2 példánnyal az Igere-szentély
romjainak felkutatásából is, ami a Kóborlót hozzávetőlegesen nem érdekli,
elvégre nem külső síkos kalandozó, csak használja azt. A kalandozókontrollja a
paklinknak előállt. Lássuk, mivel éri meg még játszani. Evidens választás a
rossz húzás, sok kalandozó, nem megfelelő MP-kontroll ellen az
Oroszlánszív-paplovag, amely olcsón szint, és már az első körben ki kell
állítani ellene ellenállást. Azaz az ellenfelünknek egy nagyobb kalandozót kell
kiállítania, ha meg akarja védeni alsó toronyszintjét. Ezzel a mozdulattal
megágyazhatjuk az MP-fölényt a Kóborlónak, amely akkor sem rossz, ha mindig a
Jelenben van, elvégre egy 5/4-es, páncéllal rendelkező kalandozóról van szó.
Hatásos még mellé befejező kalandozónak a Szunnyadók kapitánya is, amely a
végjátékban behozza az összes Kóborlót, és ő maga is véglegesen a Jelenbe kerül,
valamint a varázslatoktól óv meg minket. Baál Káin szintén befejezőember,
egyrészt robbant egy toronyszintet, másrészt, ha nincs megveszekedetten sok
MP-különbség ellenfelünk, és köztünk, egy plusz manővert ő is biztosít
kóborlónként. Hiszen ha ügyesen csináljuk, mikor leidézzük, már nem éberek,
manővereztek, megblokkoltak valamit, és a többi. Baál lejön, fizetjük költségét,
a Kóborlók kimennek, majd Baál képességére vissza is jönnek. Ez eddig olyan
10-12 kalandozó, nézzük mi fér be még. A gyakorlott játékosok még 2-3 Máridot
szoktak használni, amennyiben a Kóborló valamilyen oknál fogva nem érkezne, vagy
ellenfelünk abszolút MP-fölényből kezd (pl. egy Vérgyűjtés elszalad magas
szinttel, vagy egy Nekromagitor bír dolgozni). Ilyenkor kóborló helyett átállunk
a 4. szintű Máridra, és Oroszlánszív-paplovagokra. Érdemes még tudni, hogy két
Crantai kóborló képzettségből oldja a Villámhadjárat a Rivális Hadúr ellent (Rattikanival
ingyen, a Gilron-mániákusoknak). És ha a Gilronnal már játszunk, érdemes lehet
választani a Császári Vadaspark, El Balada, A Kapuk Tere, Darton Töprengő
temploma négyesből is kiszemelnünk kettőt.
A pakli kiegészítő-elemeit az ismert eseménylapok, a minden blokk ellen kitűnő
Arel harmadik hava, az ostrompaklikban nélkülözhetetlen Vadon lázadása, és
ütések teszik teljessé. A Crantaiaknak van vallásuk, így a Fejszecsapás,
Pusztító csapás kombináció helyett/mellé javasolt lehet a Hősies csapás, de
láttam már Hajítóbárdot is játszani melléjük. Ez ízlés dolga. A toronyszinteknek
a Kincseskamrát (MP-termelés itt is), Csapdák termét (Tükörútvesztővel
úgyszintén), és a Weila-szentélyt (eseménylap-semlegesítés ellenséges
MP-kontrollra).
A pakli egyik alternatívája, ha élőhalott fajpaklira rakják össze. Ilyenkor a
Szunnyadók őre is szerepet kap, valamint nem hagynám ki Tristanát, az örökkön
éber, vérttel rendelkező Raquan Tüzét cipelő hölgyet sem. Ilyenkor természetesen
búcsút inthetünk a Máridnak, Baálnak, és az Oroszlánszív-paplovagnak is, és
kötelezővé válik a Gilron-szentély használata, a Rejtett város mellé. Itt több
ütés, és több akadálylap fér el. Mindenki döntse el, melyik mellett teszi le a
voksát.
Ezen felül vannak alternatívan játszható/ajánlott lapok. A Katapult kívánkozik
egyik helyre, amellyel toronyszintek képességét törölhetjük. A kalandozókat
bestiavédelem gyanánt kibővíthetjük 1-2 Kiszakadottal, amennyiben félünk a
Keruboktól, vagy egyszerűen játszhatunk Égi sereget/Égi vadászt, vagy Teleport
rúnák, Főrend, Tharr-papok, miegymás ellen Ostromgyűlést, esetleg Abbitacél
Rúnapajzsot, ha megfelelő MP-fölényben játszunk, és ezt előre is tudjuk, akkor
Igere pártfogását, blokknak Álomkristályt (Csapdák termével nagyon erős), Titkos
alagutat is. Az ütések behelyettesítésére (mivel vértünk van), az Ütésváltás is
kipróbálható.
Mi az, amire figyelni kell? Az egyik a Quintarha. Meglepően sok olyan dolgot is
leszed, amire elsőre nem is gondolnánk. Igere-szentély mellett például
hagyhatjuk pihenőben az ellenfél kalandozóját, mivel dönthetünk, hogy az
MP-nyerést, vagy az egész hatást semlegesítjük. Íme a lap gyíkjának vonatkozó
része:
GYÍK:
A Quintarhával leszedett Vérgyűjtés Múltba kerül?
Az
aktivizálója dönti el, hogy az egészet akarja-e semlegesíteni, vagy csak az
mp-nyerést. Ettől függ, hogy a Mélységbe, vagy a Múltba kerül-e.
Mit érdemes tenni, ha mindkét játékosnak van haditerve, és csatolva Quintarha?
A kevesebb mp-vel rendelkező játékos tudja leszedni a másik haditervét úgy, hogy
az övé érvényesüljön. Ugyanis a több MP-vel rendelkező játékos hadijának a
hatása nyitná az időfonalat, amire a következő játékos hadija épülne rá. Ekkor
visszafejtve a 2. játékos hadiját még le lehet szedni az elsőét.
Mind a kettőt érdemes észben
tartani. De a Quintarha a Kincseskamrát (laphúzással együtt), a veszélyes
Császár bosszúját, a két főszukét, Enracot, illetve Hogariot is leszedi. De
rengeteg olyan dolog van, amellyel a mienknél gyorsabb paklikat lassít, pl. a
Dzsad Bankház kifosztása, vagy a Szang Pa MP-nyerése.
A paklival való játék egyik másik eleme, hogy szinte minden esetben az
ellenfélhez közeli MP-t kell megcélozni, hozzávetőlegesen annyi legyen nekünk is,
mint neki van. Ha ezt csak kalandozó leidézésével tudjuk elérni, tegyünk úgy!
Nos, szerintem eleget beszéltem egy olyan pakliról, amely hetente felbukkan
egy-egy versenyen, azaz mindenki láthatja működés közben. Inkább befejezésképpen
írok egy laplistát azoknak, akik ezt a paklit ki szeretnék próbálni. Ez kevésbé
pénztárcabarát, mint a múlt heti lista, ezzel mindenki tisztában is van. Aki
azonban MP-kontrollt, vagy kalandozókontrollt játszik, az úgyis beszerzi, vagy
már beszerezte nagy részét, a Vérzivatart, a Sápadt Angyal Átkát, a
Tükörútvesztőket, a Quintarhát, vagy éppen az Arel harmadik havát. Ha pedig még
nem, én sürgősen megtenném a helyében, elvégre nem csak a Kóborlók sétálnak a
segítségükkel. Ugyanez igaz a beszerzendő közelharci támadásokra is. A pakli
lényegében (a főkalandozók kivételével, aminek beszerzése igazi kihívás lehet),
zömmel a Sötét Együttállás, és a Prekoncept paklik lapjait használja.
Crantai Kóborló
Kincseskamra-Preko
Csapdák terme-Zászlóháború, Átlagos
Weila-szentély-Klánok, Rendek, Egyedi
4 Crantai kóborló-SZUR
4 Oroszlánszív-paplovag-Preko
2 A Szunnyadók kapitánya-Sötét Együttállás, egyedi
2 Márid - ÖV2, Átlagos
1 Baál Káin - Általunk nem kiadott, aranykiadás
4 Sápadt Angyal Átka-Sötét Együttállás, Egyedi
4 Vadon lázadása-Preko
4 Haditervek-Preko
4 El Dzsiah-Általunk nem kiadott, Átlagos |
3 Arel
harmadik hava-Sötét együttállás, Átlagos
3 Sorsfordulat-Preko
2 Concordia-Preko
2 Vérzivatar-Sütét Együttállás, Egyedi
2 Égi sereg-ÖV2, Átlagos
1 Kötések oldása-Zászlóháború, Gyakori
4 Quintarha-Sötét Együttállás, Egyedi
4 Tükörútvesztő-Általunk nem kiadott, Gyakori
2 Igere-szentély romjainak felkutatása-Elátkozott Vidék, Geo
1 Villámhadjárat a Rivális Hadúr ellen-Preko
4 Fejszecsapás-Preko
3 Pusztító csapás-Sötét Együttállás, Átlagos |
1.
Ragályhalál
Nézzük e heti koncepciónkat. Nem lesz nagy újdonság, nagyjából
mindenki gondolkodott már hasonló paklin. Aki régóta játszik, annak ismerős is
lesz. A heti téma a rontásos pakli, avagy mit lehet kihozni a Ragálymesterből? A
véleményem az, hogy minden idők egyik legjobb 6/3-as paraméterű kalandozóját
vettem elő- ugyanis minden, amit a boszorkánymester pakli tud csinálni, azt a
Ragálymester végre is fogja hajtani. 1 MP-vel kevesebbért ront, az ütőpakliknak
alapból csökkenti eggyel a fizikumát, és ezzel a képességével is tud ölni. Jól
hangzik, valamiért azonban kedves játékos, nem zártad a szívedbe ezt a típusú
kontrollt. Azért, ha érdekel mire számíthatsz (minimum ellene), érdemes
végigolvasnod a cikket.
Nézzük meg, hogy ez a pakli mire számíthat fegyvertárban: Elsősorban már
korábban megjelent, illetve a Kalandozók Városában, és az Acél és Ármányban újra
kiadott rontásokra. Ezek közül az első páciens legyen a legerősebb, az
Idegroncsolás.
4 MP
Idegroncsolás
Boszorkánymester
ID:Pillanat AT:Varázslat F:Harc/Sor
Sebzés:2
Kalandozók Városa / Észak Lángjai Illusztráció: Boros-Szikszai
Gyakoriság:Átlagos Sorszám:2366
Típus: Rontás
Célpont kalandozó csak akkor fordítható Sorban éber helyzetbe, ha
irányítója kifizet 2 MP-t. A hatás 2 szint gyógyítással semlegesíthető.
GYIK:
Mindig, amikor a kalandozó gyógyulna 2 szintet egy hatástól, akkor irányítója
dönthet úgy, hogy semlegesíti az idegroncsolást. Ekkor a kalandozó nem gyógyul.
Ez a lap ideális minden méretű,
rendű, és rangú kalandozó ellen. A kicsit megöli vele a Ragálymester,
legdrágábban 3 MP-ért. A nagyon pedig MP-t tapos. A lap kívánja az elforgató
hatást, és az egyetlen verzió, amiben láttam az elmúlt időszakban, nos az
Hurival oldotta ezt meg. A másik, amit kíván ez a hatás, az az MP-taposás. A
Sápadt Angyal Átka e mellé simán befér, köröket nyerhetünk rajta (eben az
esetben a Kereskedőkaraván kimarad, lásd lejjebb!).
A második páciensem egy Acél és Ármányban megjelent átlagos, az Izomsorvadás.
5-tel csökkenti a fizikumot. Véglegesen. Innentől a kyr nem üt le Gra-tinolnál,
és a varázsló halott. Mindezt megtenni 2 MP-ért szerintem mindenkinek megéri,
főleg, ha Leprával, a Fizikumot 3-mal csökkentő betegséggel kombináljuk. Ez már
elég sok elimináló lap, de van még: a különösen idegesítő, illetve a rendkívül
hatékony külső síkos kalandozók képességeit törli a Tüdősorvadás- a külső síkos
kalandozók ebbe tulajdonképpen bele is halna, elvégre soha nem fognak még
egyszer a Jelenbe kerülni. Kezd alakulni a pakli, nézzük, mi teszi valójában
versenyképessé, nézzük a körítést!
A javasolt egyik elem a szintén boszorkánymester Nekromagitor. Ez egyrészt
felbecsülhetetlen mennyiségű MP-t tud nekünk termelni, másrészt, ha a
főkalandozónkat nem húzzuk be, akkor ő is elrontogat. Tipikusan jó nekünk két,
nem megoldásra szánt küldetés: a Szellemhajó felkutatásával zombikat
termelhetünk, míg a Shindar védelmezése meggátolja az azonnali manővert minden
kalandozónál, így van időnk a rontásokat kijátszani, elvégre az Arel harmadik
hava nem jellemző a mai versenykörnyezetre. A paklink jellemzően dobató vonalra
megy rá, így stabilnak hat a Mestertolvaj, Zsarolás, Piactér, Sárkány ébredése
vonal, amelynek mindegyike a Nekromagitort is gazdagítja. Az általam egyik
legelvetemültebb győzelmi kondíció a Szombathelyi OVV-n bemutatott Magus
felkutatása + Legendák tornya + Iriogo Orel vonal volt, ehhez azonban nagyon
kombójátékosnak kell lenni. Maradnék hát tisztelettel a dobatásnál, már csak
azért is, mert pörget, míg az Iriogos vonulat nagyon igényli a Gilron-szentélyt,
amit én elkerülnék itt és most. A játék elején ugyanis a paklink MP-hátrányban
lesz. Ennek kiküszöbölésére használhatunk Sorsfordulatot, de nem lesz túlontúl
hatékony, a végjátékban pedig elveszti minden jelentőségét: kipróbálni lehet,
működhet, csak kell hozzá egy kis mázli is. A boszorkánymesteres paklik egyik
alap-kiegészítő eleme a Zászlóháború óta Falánk Ughjorbagan, akivel
megsokszorozhatjuk rontásaink számát, őt bűn kihagyni az ilyen pakliból, az
általam javasolt beáldozásra ítélt karakter talán a Krig-Jahrend-Goblin kuruzsló
trióból kerülhet ki. Előbbi azért, mert tökéletesen ingyen lehet egy nagyon
hasznos szövetségesünk, utóbbi azért, mert a pakli más aspektusaiban is tudhat
segíteni (rossz húzás, Kereskedőkaraván, miegymás), a Goblin kuruzsló meg
mégiscsak boszorkánymester. A paklinak rengeteg erőforrást, azaz helyet kell
felszabadítania a Hatalom amulettje, Hatalom itala, Kilenc sor iskola nyakéke,
valamint az ezeket előhozó Örökség, Kereskedőkaraván ötösre. Alapvetően így
tudunk hosszú távú kontrollt kialakítani.
Alternatívák
Mint minden paklit, ezt is lehet
ízlés szerint finomítani. Az akadálylapok megválasztásakor fontos emlékeznünk
rontásainkra. A fizikumcsökkentés elég tipikus, így a Seidal abszolút
veszélyforrás, ha mellé még a Jóslatok termével is játszunk, ellenfelünk csúnyán
nézhet ránk. Ha a Fertőmester vonalat követjük, akkor a Fekete Vész, és a Lepra
maximális számú használata javasolt, és mehetünk ostromra is, ebben pedig a
legjobb az Enyészet posványa- a Szellemhajóval hozott zombik ledarálják
ellenfelünk tornyait. Tipikus blokk-választás még a Teleport rúnák-Rúnák terme,
valamint a kiegészítő Főrend meggyilkolása, vagy a Csapdák terme. Ha
Agyhalálozni szeretnénk, akkor nehogy kihagyjuk a Labirintust, ilyen verzióban
Arleth Mau Ran, és egy Ressus dom Casseius győzelmi kondíciónak tökéletesen
elegendő. Itt a Critai tábla, vagy a Hűség csarnoka javasolt egy toronynak. Ha
harcban is akarunk cselekedni, és bízunk a Szellemhajóban, akkor az Életerő
elorzása, valamint a Tűzvihar tűnik jó megoldásnak. Ez segíti a Nekromagitor
MP-termelését is, meg sok minden mást. És akkor még olyan alapvető opciókról nem
is beszéltem, mint a Rémhír terjesztése, a Szentségtelen kapu, a Szárazkór, vagy
a
Persze nagyon vigyázni kell, elvégre paklinknak is vannak hatékony ellenszerei.
Ilyen a Fényúr, ellene és sok minden más ellen is a Szabotázs hatékony, de szóba
jöhet még a Kenawyn, és sok minden más ellen is ügyes lap, a Megvesztegetés is.
Ilyen a Nekropolisz, itt többek között a Maladorinát tudom javasolni, de szóba
kerülhet az Égi sereg, és sok minden más is. Az elszaporodott gyógyítások a
rontások nagy ellenségei, a Gyógyír, Kézrátétel, Isteni segítség trió
semlegesítése alapvető érdek, így javaslom a Ginsour és a Manacsapda kombinált
használatát, elvégre manapság nem csupán ütő kalandozók, de varázslók is vannak.
Ha ezektől jobban félünk, mint általában, akkor a Nyelvbéklyó alapvetően
megoldhat minden ilyen típusú problémát. Ha sok varázslatsemlegesítésre
számítunk, az Égi sereg, Égi vadász kettősből választhatunk magunknak tetszés
szerint egyet, ha a kiskalandozók elszaporodása a téma, akkor az Ankhe-Thuethet,
Mofquatot (Főrenddel) javaslom.
A játék a paklival nem a legegyszerűbb, de ahogy haladunk előre az időben, annál
egyértelműbbé válik. Egy-két mérkőzés során elsajátíthatóak az olyan trükkök,
mint például hogy kicsatolom a Kilenc sor iskola nyakékét a Shindarhoz, mert
éppen pörgetni akarok, vagy a Nekromagitor elmegy MP-t termelni, hogy
ellenfelünk az idegroncsolt kalandozójával beleálljon. Nem nagy dolgok, de az
apróságokat meccs közben kell elsajátítani.
A váz megvan, nézzük tehát, hogyan
néz ki a pakli nagy vonalakban (az én ízlésem szerint):
"Ragályhalál"
Trónterem
Jóslatok terme
Gilron-szentély
- 2 Piactér
- Darton Töprengő Temploma
4 Ragálymester
3 Nekromagitor
3 Goblin kuruzsló
4 Idegroncsolás
4 Izomsorvadás
4 Kilenc sor iskola nyakéke
4 Zsarolás
3 Hatalom amulettje
2 Tüdősorvadás |
2 Lepra
2 Falánk Ughjorbagan
4 Sors keze
4 Örökség
4 Mestertolvaj
2 Kereskedőkaraván
1 Sárkány ébredése
3 Shindar védelmezése
1 Szellemhajó felkutatása
3 Seidal
2 Ankhe-Thueth
1 Manacsapda
1 Ginsour |
3.
Érdekes paklikat szinte mindenki
állít össze magának, legalább egyszer-kétszer, amikor megtetszik neki
egy lap. Hogy ezek a próbálkozások mikortól versenyerősek, az már egy
másik kérdés. Talán attól a pillanattól, amikor a pakli kombóit sikerül
egy ésszerű számra leapasztani, és a lap-mágiasemlegesítés-védekező lapk
aránya megfelelővé válik benne. Mostani paklim egy olyan pakli, amelyhez
hasonlót még nem láttam. Kovács Zoltánnak volt egy próbálkozása az
évzáró döntőn sziklára, én azt az útvonalat is követtem, meg más
lapokhoz is nyúltam. A pakli lényege: lehetőség szerint ostrom nélkül,
vagy egyetlen, jól elkapott ostrommal megnyerni a játékot, különböző
toronyszint-megsemmisítések segítségével.
Kicsit hasonlít a Barbár sámános paklira, de a hasonlóság csak átmeneti
lehet: Szikla jó ostromra, és jó kombinációban az Emlékváltóval (Zogg
rituálé) is. A Földrengés a főpap mellé adja magát, így rengeteg
lehetőségünk lesz arra, hogy ostromtól különböző módon szedjünk le az
ellenféltől szintet.
Kövek szólítása
Ahhoz, hogy egy ilyen pakli működhessen, elsősorban akadályozó lapok
kellenek. A Szikla nem csak akkor jó, hogyha egyszerűen lehozzuk. Akkor
is jó, hogyha Lélekcsapdával visszahozzuk 4 MP-ért. Aztán utána lesz
belőle egy 5-ös falú toronyszint. Ha e mellett van Rúnák terme (lesz),
és még egy Főrend meggyilkolása is, akkor még küldetés alól is megéri
aktivizálni, hogy legyen 2 MP-ért 5-ös falú tornyunk. Főként akkor, ha
Földrengést akarunk kijátszani. Akadálylapból természetesen ennyi nem
elég. A Rúnák terme adja magát a Teleport rúnákkal (Főrend mellett 1
MP), és a divatos bestiák is jól mutatnak mellette: élőhalottak ellen a
Kerub, varázslatok ellen a Damquuis. Toronyszintek, és építmények ellen
is hatékony védelem lehetnek.
A másik blokk-vonalat az eseménylapok képezik. A Sápadt Angyal Átka,
Haditervek kombináció segít a lassabb pakli kiépítésében, és a hordák
ellen az El Dzsiah is fontos szerepet kaphat. Nekünk ritkán lesz 1-nél
több kalandozónk. A meglepetés-ostromhoz a Sorsfordulat segíthet minket,
míg a Sors keze ilyen párosításokban elengedhetetlen. Az Árnyékháborúhoz
pedig lecsatohatjuk a felesleges robbantást is.
győzelmi kondíció
Ennyi akadálylap, és eseménylap mellett már megférnek a robbantások.
Zogg rituáléját a 4 MP-s Emlékváltó használja hatékonyan, a Földrengést
pedig Szikla, és Baál Káin. A pakliban a kalandozó-állományunk így 10
darab. Ezek mindegyikétől szívbajt kap majd az ellenfél az első,
használható akciólapja után. Főleg úgy, hogy mind Baál, mind a Szikla
önjogon is képes toronyszintet megsemmisíteni. Az arányszámokat még be
kell jól lőni, és akkor indulhat a móka. Persze egyáltalán nem bizonyos,
hogy én ezt jól teszem. Annyi azonban biztos, hogy akármelyik kalandozót
is hozzuk le, kell lennie elég muníciónak. Ugyanis arra az egy
kalandozóra bízzuk az életünket. A legjobb választás persze Szikla,
hiszen neki ehhez még akciólap sem kell, csupán egy másik Szikla, vagy
egy Emlékváltó.
Szikla
Critai tábla
Rúnák terme
Kincseskamra
4 Szikla
4 Emlékváltó
2 Baál Káin
2 Fahthaim
2 Déli kapu
1 Császári vadaspark
1 Imaszentély
3 Főrend meggyilkolása
2 Nomád portyázók megfékezése |
3 Földrengés
3 Zogg rituálé
2 Csapás
4 Damquuis
3 Kerub
4 Lélekcsapda
3 Teleport rúnák
4 El Dzsiah
4 Sápadt Angyal Átka
4 Sorsfordulat
4 Haditervek
2 Árnyékháború
1 Kötések oldása |
Abbelas Thynnal
Korábbi cikkben foglalkoztam már a Mogorva Chei
Cyrgaan Khea'Lorn párossal, azonban az alábbi ultraegyedi lap - Abbelas Thynnal - új
lehetőségeket teremt.

8 MP
Abbelas Thynnal SZV/VH/Bárd/Varázsló
Ψ,²
formák:aura, kard
Doranból kicsapott adeptus, az első
Illúzionista Lélektan,
Színészet, Térképészet
F:9 A:6 M:9 4.szintű
Gyakoriság: Ultraegyedi
Sorszám:U269 Festő: Rene
[Ä]
Ha csapatának bármely tagja próbadobást tesz
küldetés feltétel teljesítésekor, akkor a dobás
eredményét a csapatban lévő nevesített
kalandozók számával módosíthatja.
[Ĥ]
Eseménylapok a következő kijátszási feltételt
kapják a forduló végéig: ?2 lap Kézből eldobása.
[¤²]
A képesség aktivizálásának feltételeként
sérültbe kell forgatni. Irányítója kikereshet
Jövő paklijából egy küldetés lapot, és plusz
küldetésként a Jelenbe teszi.
GYÍK: Második
képessége a képesség érvényesülése után
kijátszott eseménylapokra vonatkozik.

Lássuk mivel járulhat hozzá Abbelas Thynnal egy
még kombósabb pakli megvalósításához:
-
Hozzásegíti Cheit, és csapatát, hogy még
könnyebben megdobja a XIII. Zászlóháború
megnyerésének első feltételét, és ezáltal
megnyerje a játékot. Cyrgaannal együtt
gyakorlatilag bármilyen dobásos feltételt
megoldanak. Szerintem még az Amhe-Ramun
egyik testének elpusztítását is.
-
Az eseménylapokat, pl. Árvíz teljesen
ellehetetleníti, ha Rolfrbyknos is játékban
van. Ez a páros az amundoknál is
hatékonyabban gyilkolja az eseménylapokat.
-
"Sérült" paklit lehet rá építeni, mert
ingyen kikeresheti az Igere szentély
romjainak felkutatása küldetést. De
bármilyen küldetéspakliba hasznos lehet.
-
Káosz jellemű, ezért Cyrgaan éberbe tudja
fordítani.
-
Varázsló, és antissvarázsló is, ami gyakran
jól jön.
Én most "sérült" paklit építek rá, kihasználva a
Vérgyűjtés, Mogorva Chei, Cyrgaan minden
előnyét. A pakli hátránya, hogy sok különböző
kasztú kalandozó alkotja, ezért az akciólapok
kiválasztásánál nagy gonddal kell eljárni.
"Sérült" pakli, mellyel Mogorva Cheiék megnyerik
a XIII. Zászlóháborút:
3 Mogorva Chei
2 O Kuan Han
3 Abbelas Thynnal
2 Rolfrbyknos
3 Cyrgaan Khea'Lorn
3 Sors keze
3 Lépés a Critai táblán
3 Varázstekercs
3 Őselemi erő teremtése
3 Vérgyűjtés |
3 Felmentő sereg hívása
3 Dzsad bankház kifosztása
2 XIII. Zászlóháború megnyerése
2 Igere szentély romjainak felkutatása
1 Csapás
1 Grimoire
Kyel szentély
Weila-szentély
Critai tábla |
Rögtön le kell szögeznem, hogy Rolfrbyknos erős.
Vele együtt 7 kalandozó lap van a pakliban (Rolfrbyknos,
Chei, O Kuan Han), amivel bátran el lehet
kezdeni a játékot, és pörög a pakli. Ha Rolfival
kezdünk, akkor a Kyel szentélyt könnyen
megvédhetjük, lényegében csak a Kötések oldása
fordíthatja Rolfit sérültbe, mikor be akarna
állni, de ekkor is eldobhatjuk az összes
lapunkat kezünkből, hogy ismét éber legyen.
Általában megéri lépéssel Rolfit sérültbe
forgatni, mert lesz játékban egy Igere szentély,
ami miatt sérültből éberbe fordul. A Critai
táblának meg mindegy...
A pakli ellen nehéz játszani, egy csomó meccset
éppen amiatt nyerünk, mert teljesen újszerű
kihívás elé állítja az ellenfelet, teljesen
szokatlan, hogy a sérült helyzet jobb a
pihenőnél, főleg ha nem működik az Igere
pártfogása, és a többi eseménylap. Az ellenfél
furcsán néz, amikor kint van Rolfi és az Igere
szentély, majd Rolfi küldetni megy. Ekkor vajon
beáll, és bepihenteti a kalandozóját? Esetleg
kockáztat egy őselemi erő kardot? És ezek után
ki meri játszani az eseménylapját? Hiszen attól
Rolfi következő körben ismét éber lesz.
Balogh András
Enika
Gwon
Most a Zászlóháború egyik legerősebb lapjára
építek paklit. Egy olyan lapra, ami eddig kevés
lehetőséget kapott bizonyításra, pedig képessége
minden játékban használható, gyakran menti meg a
meccset játékosának. Talán a bárd kasztja miatt
mellőzték eddig sokan. De ahogy a reklámban
szokás mondani, ez már a múlté.
Lássuk mit tud a bárdunk, a teljesség igénye
nélkül:
-
Minden kalandozónkat képessé tenni a
Vérgyűjtés használatára
-
Minden kalandozónkat képessé tenni a
Kirekesztés használatára
-
Minden
kalandozónkat képessé tenni bármilyen
varázslat használatára, ha megdobja a
Varázstekercs mentálpróbáját
-
Rossz húzást áthidalni
-
Tökéletes húzást biztosítani a játék
harmadik körétől kezdve
-
Kipörgetni
minden körben egy lapot, ami valahol a pakli
tetején volt, például eldobni egy játékban
lévő neves kalandozó kártyáját, ami előző
körben a pakli tetején volt, és így
következő körben nem kell behúznunk
-
Játék végéig Sápadt angyalt kijátszani
minden körben
-
Játék végéig Kirekesztést kijátszani minden
körben
-
Behúzni a Piactereket, Mestertolvajokat, és
játék végéig Álom dalát/Napszálltát
kijátszani minden körben
-
Összevadászni kombólapokat, például Yebal
Yakim Ers+Emír lányának kiszabadítása+Dzsamrakay
-
Bármit, amit el tudsz képzelni, amellett
hogy egyedül oldja a legtöbb bárdküldetést,
köztük a Látogatás a legendák tornyához...
-
Szöktetni az Inkvizíció tömlöcéből, és
hozzávadászni pakliból a Torozont, Szang
Pát, és a Romlás virágát, hogy csak egy
lehetőséget említsek.
Aki még nem tudná, Enika Gwonról van szó...

10 MP
Enika
Gwon
SZERENCSEVADÁSZ/Bárd Ψ
Erigowi mesterdalnok, a Legendák
tornyának alapítója,a Messzenéző,
Alborne-hívő Ékesszólás, LegendaismeretII, LélektanII
F:9 A:10 M:9
5.szintű Gyakoriság: Egyedi
Zászlóháború
Illusztráció: Boros-Szikszai
S:2532
[Ä]
Irányítója csatolhat küldetés alá
bárd varázslatot, mint
varázstárgyat. A küldetés megoldása
után a varázslat egy felhasználás
időtartamú varázstárgyként a
raktárba kerül. Csak bárd kalandozó
használhatja, és felhasználásának
MP-igénye 0.
[Ä]
Ha irányítója lapot húz a laphúzás
fázisban, akkor ehelyett 2X lapot
megtekinthet Jövő paklijából, majd
X-et Kezébe vehet. A többit
tetszőleges sorrendben vissza kell
tennie Jövő paklija tetejére. X
egyenlő a felhúzandó lapok számával.
GYÍK:
Első képességével nincs értelme x-es varázslatot
csatolni, mert x-es MP-értékűt nem lehet
ingyenesítve használni.
Második képessége továbbra is húzásnak minősül,
és ezért a pakli tetejéről lehet válogatni.

Mivel a Kirekesztés túl egyszerű módszer, és ezt
bárki össze tudja rakni, ezért inkább a sokkal
nagyobb koncentrációt igénylő sápasztós verzióra
koncentrálok. (Persze ha a Kirekesztés nem
kerülne Mélységbe kijátszása után, akkor
végtelen kirekesztős pakliról beszélnénk,
azonban szerencsére nem kell a Villásnyelvűnél
nagyobb szörnyeteggel szembenéznünk. Ugyanez
igaz az Álom dalára is.)
"Hatszoros sápasztás"
3 Enika Gwoon
3 Mogorva Chei
3 Cyrgaan Khea'Lorn
1 Hyur Ecchys
1 Li'riat Tarsinis
1 Ashiquor
3 Vérgyűjtés
3 Varázstekercs
3 Sápadt angyal átka
3 Lépés a Critai táblán
3 Sors keze |
3 Vadon lázadása
2 A Manifesztáció éve
1 Csapás
1 Hatalom dala
3 Haditervek
2 Tükörútvesztő
1 Quintarha
- Critai tábla
- Weila-szentély
- Kincseskamra/Kyel-szentély |
A pakli alapja, hogy vagy Cheivel, vagy Enikával
tudjunk kezdeni. Azonban volt olyan eset, hogy
Li'riat Tarsinissel kezdtem, küldetéspakli
ellen. Nem örült. Ashiquorral sem gáz kezdeni,
főleg ha van egy Varázstekercs+Vérgyűjtés
kombinációnk. A pakli legnagyobb erőssége, hogy
nehéz vele rosszul húzni.
A pakli ideális működése során korán Vérgyűjtünk,
Sorunkban van Chei+Enika, majd ismételt
vérgyűjtés mellett a játék végéig sápasztjuk az
ellenfelet. Weila szentély híján az ellenfél nem
tehet túl sokat ellene. Majd lerakjuk a vadont,
bevédjük a Manifesztáció évét az Arel harmadik
haváktól (Hyur miatt nekünk van sok Sors kezénk),
és szépen legyaluljuk az ellenfél tornyát. A
Kincses kamrájára, Tükörútvesztőjére behúzzuk,
és használjuk a Quintarhát, és MP nélkül nem
tudja kiirtani a kalandozókat. Tökéletlen
húzásnál, mikor az ellenfél 18-nál több MP-ből
gazdálkodhat a játék során a Csapás jelenti a
legfőbb védelmet. De Hadrend pakli ellen
Ashiquor csodákra képes. Szintén könnyen
behúzható Li'riat Tarsinis, ha küldetéspaklival
állunk szemben, akkor ne féljünk használni.
Enika annyira erős, hogy hacsak nincs a kezemben
Chei+Vérgyűjtés, akkor inkább Enikát rakom le
elsőként.
A pakli gyengéjét a Vérzivatar jelenthetné,
azonban erre tartom a Weila-szentélyt, és a
Hatalom dalát. Azt se felejtsük el, hogy az
ellenfelet lehetetlen helyzetbe hozhatjuk
Hatalom dalával, ha megpróbálja Sors kezézni a
Sápadt angyal átkunkat. Ekkor ugyanis a saját
Sápadtra kijátszva a hatalom dalát 2 MP-t
nyerhetünk. Ha ezek után még egyszer le tudjuk
sápasztani az ellenfelet, akkor a játékot már
meg is nyertük.
Bízzunk bátran Enikában, és pörgessünk ki minél
több lapot a kezünkből, ne nagyon
tartalékoljunk. Képessége akkor erős, ha
10-12-14 lapból tudunk válogatni. Ez egyúttal
figyelmeztetés is. Csak olyan paklit érdemes rá
építeni, ami pörög, és körönként átlagosan 5
lapot tud húzni.
Balogh András
Paklik baráti játékra
1. Olwen és még bővebb bandája
3 Argh
2 Olwen
1 Egy dobás
1 Köpeny
3 Sang Pa
2 Sian Ten Noi
1 Chyrgaan Khae Lorn
2 Seyla
2 Syra
3 Sors keze
3 Vadon lázadása |
3 Lépés a critai táblán
2 Ostromgyűlés
3 Hatodik érzék
3 Pszi csapás
3 Dobótőr
3 Kegyelemdöfés
Kyel-szentély
Gilron-szentély (Császári vadaspark, Keleti szél
pagoda, Ékes tegzek háza)
Critai tábla |
A paklival élvezet játszani,
mivel rengeteg lehetőség van benne. És akkor sem
veszíti el a meccset, ha egy kulcskalandozó
meghal. (Ellentétben az Egy dobásra épülő
küldetéses verzióval.)
Az is tény, hogy van elég kalandozó benne, aki
feláldozható, azonban hála Olwennek, Sang Pának,
és az Ékes tegzek házának, tud elég utánpótlást
hozni. Többen reklamálták, hogy miért nincs
benne Wirg. Szerintem nem kell. Az ostrom
manőver olyan, amiből én nem szívesen Wirgelek
haza. Főleg akkor, ha ingyen tudok Pszi csapni,
Hatodik érezni, ölni a Kegyelemdöféssel. A pakli
meglepően erős harcban. A ligában egyedül Vida
Gábor kalapálta el hadrend küldetéssel, bár
kétségtelenül rossz húzást produkált a pakli.
2. Dwoon lovag-roham
3 Lord Ral da Ranga
3 Imrynn Dall
1 Regnore Shedlim
3 Ellana papnő
3 Oroszlánszív paplovag
3 Sors keze
3 Vadon lázadása
3 Sorsfordulat
3 Hűségeskü
3 Fegyverrántás |
3 Fejszecsapás
1 Fényúr
2 Pusztító csapás
3 Ranil küldötte
2 Csatamén
1 Manacsapda
Kyel-szentély
Weila-szentély
Pantheon |
Ez a pakli nem talált legyőzőre,
bár az is igaz, hogy csak 2 meccset játszottam
vele. A Fényúr még mindig hatékony fegyver,
egyedül Mogorva Chei fejtett ki ellenállást. A
Ranil küldött miatt megéri dwoonokat használni,
ha Weila-szentélyünk is van az ellenfél Égi
seregére/Égi vadászára, akkor szinte biztos a
megmentés, ami a Hűségeskü feloldását is
jelenti. A dwoonokat nem elég egyszer megölni,
mire meg is halnak.
3. Harcos-varázsló villámostrom
3 Csillagsisakos Hödr
3 Naim al Bahadur
1 Ashiquor
3 Ellana papnő
3 Vadon lázadása
3 Sors keze
3 Sorsfordulat
2 Lépés a critai táblán
3 Elemi fagy teremtése
3 Elemi fény teremtése |
3 Shereb
3 Fejszecsapás
2 Fényúr
3 Fegyverrántás
2 Manacsapda
Kyel-szentély
Gilron-szentély (Császári vadaspark, Al Hegel,
El Balada)
Critai tábla |
A legegyszerűbb nagykalandozós
villámostromok egyike. A pakli hatékonyan
használja ki a nagyvarázslók előnyeit. Ha kicsit
bátrabbak vagyunk, akkor használhatunk
Manifesztáció évét az Elemi fény teremtése
helyett. A végjátékban verhető, akár
kiskalandozós paklival is, viszont képes a
negyedik körben ledúlni az ellenfél összes
toronyszintjét. A pakli gyengéje
boszorkánymesterek ellen jelentkezik, ezért is
használok 2 Manacsapdát. Az Idegroncsolást
ugyanis nem bírják.
4. Niarei harcművészek
3 Égi gyermek
1 Araju ezredes
2 Sian Ten Noi
2 Sheina cwa Modrem
1 Shirin wri Kriles
2 Titkos szekta nagymestere
2 Sin
3 Átkelés a Yian-Yiel hegységen
3 Felmentő sereg hívása
2 Császár kegyének elnyerése
1 Queliquor
3 Hatodik érzék |
3 Pszi csapás
1 Grimoir
2 Halálos Ujj
3 Idegpont támadása
3 Sors keze
3 Lépés a critai táblán
Kyel-szentély
Gilron-szentély (Keleti szél pagoda, Rattikani
fogadója, Torozon tavernája)
Critai tábla |
A pakli ereje, hogy talán a
legjobb 3 építményt használja, ami
küldetés-pakliknál szóba jöhet. Az Égi gyermek
valódi terrort jelent Idegpont támadásával.
Azonban hadrendes kalandozók ellen a végtelen,
olcsó Halálos ujj még erősebb lehet, hiszen
annak a sebzését az Abasziszi falanxharcos nem
képes csökkenteni. Érdemes a játék elején ingyen
oldani a küldetéseket, és a végén Torozon
tavernájával oldani 2 Császár kegyét. A többi
szerintem magától adódik. A pakli veretlen volt
4 játékban, de többször megszenvedett, mikor az
ellenfél hozta ki a Keleti szél pagodát. Ez nem
volt bekalkulálva...
Egy
lista, ami még tökéletesítésre szorul:
3 Vigyázó rend nagymestere
3 Wolkum Naizerd
3 Rielon Quar
3 Erigowi talpas
3 Dwoon vértes gyalogos
6 Quironeiai fegyverforgató
3 Sors keze
3 Vadon lázadása
3 Haditervek |
3 Elemi fagy teremtése
3 Elemi erő teremtése
2 ősföld teremtése
2 Ostromgyűlés
Kincses kamra
Gilron-szentély (Taverna, Császári vadaspark,
Darton töprengő temploma)
Pantheon |
A kishadrendes kalandozókban még
bizonytalan vagyok, de a Wolkum+Nagymester+Erigowi
talpas kommandó hatékonynak tűnik. Felmerül még
a Nagy pajzs gyanúja is, mert már 2 hadrendes
kalandozó és a Nagy pajzs együtt ellehetetleníti
a Döfés szívbét. Fényúr ellen szintén ki kell
találni valamit, bár az szinttel is lenyomható
lenne, ha lehetne csökkenteni a támadóküszöböt.
Azonban nem lehet. Egy magas szintű kalandozó
használatát még megfontolom.
Nagymesterek szövetsége
Ezúttal a témapaklik után
érdeklődőknek ajánlom elsősorban cikkemet,
ugyanis a Halál nagymestereinek szentelem
figyelmemet. A Zászlóháborúban megjelent 2 régi,
1 új Halál nagymester, és a Merénylet a hadúr
elleni küldetés már megteremtette a pakli
alapjait, azonban az ehavi Ultraegyedi lap (ami
majdnem SZUE lett) a Halál Negyedik nagymestere
tette fel igazán az i-re a pontot. Azt hiszem a
4 nagymesterre építve már igazán hangulatos,
mégis versenyképes paklit állíthatunk össze. Bár
Hála az Ötödik nagymester képességének ostromra
is összeállíthatók, én most a küldetéses verziót
helyezem előtérbe. Ennek oka az Átkelés az
elátkozott vidéken küldetésben rejlik, ami
igazán vicces helyzetbe hozhatja az ellenfelet,
mert az ott található izék (növények? állatok?)
könnyen halálát okozhatják a Halál nagymesterein
kívül szinte bármely kalandozónak. Ha ehhez
hozzávesszük a (határozottan sárkánygyík) Ralug
sebzését, akkor már az ellenfél 7. szintű
kalandozói sincsenek biztonságban.
2 Halál Ötödik Nagymestere
2 Halál Negyedik Nagymestere
2 Halál Kilencedik Nagymestere
2 Halál Hetedik Nagymestere
3 Átkelés az elátkozott vidéken
2 Merénylet a Hadúr ellen
3 Felmentő sereg hívása
3 Sors keze
3 Haditervek
3 Lépés a critai táblán |
3 Rejtett támadás
3 őstűz teremtése
3 Hatodik érzék
3 Ralug
1 Grimoir
1 Rattikani fogadója
1 Tarini klánfal
Dicsőség csarnoka
Critai tábla
Kincseskamra |
A paklit többféleképpen is lehet
módosítani. El lehet menni a mérgező vonal felé,
akkor viszont csak az Ötödik nagymester
képessége villogna igazán, a többiek alárendelt
szerepet kapnának. Az őstűz csóvát viszont az
ötödik kivételével bármelyik képes használni,
ráadásul a negyedik a legjobb ezen a téren az
összes kalandozó között, hiszen 6. érzékkel sem
csökkenthető az általa okozott sebzés, és a
felezőmentőt is jelentős büntetővel dobják. Én
azt javasolom, hogy ne csak az Ötödikre, hanem a
Negyedike építve is próbálják ki a téma kedvelői
a paklit.
Balogh András
Pakliötletek
kezdőknek... (is)...
Folytatva 1 hónappal ezelőtt
megkezdett sorozatot, ezúttal a Zászlóháború
gyakori-átlagos lapjaira épített paklikat
mutatok be.
A hadrend túl nagy téma ahhoz,
hogy csak úgy el lehessen menni mellette, ezért
elsőként a Quironeiai fegyverforgató, illetve
Északi szabad harcos lapokra épített paklik
néhány variációját vázolom fel. Nagy előnye,
hogy majd minden jellemkombinációkban erős
paklit lehet belőlük építeni. Az élet jellemnek
ott van a Gianagi alabárdos, Vörös lovag, a rend
jellem nagy erőssége a Dwoon téma, Dwoon vértes
gyalogos, Ranil paplovag, és az Erigowi talpas.
A káosz hadrendes kalandozók a
legelnyűhetetlenebbek, itt található a nehezen
üthető Abasziszi falanxharcos, illetve a Toroni
ezüstkard bajnok, és a Császári sorkatona, míg a
halál jellemben a Császári gárdista, Rowoni
nehézlovas kapott helyet.
Az élet jellem erőssége, hogy a jobb "baka" az
Északi szabad harcos ebben a jellemben
található, valamint a Lótusz leánya, ami igen
hasznos kiegészítője a sok ember kalandozóval
operáló pakliknak. A rend erőssége a dwoon téma,
illetve az Erigowi talpas képességében rejlik,
ami lehetővé teszi, hogy akkor is nyerjünk
tempót, ha több kalandozóval együtt akarunk
manőverbe menni. Ez különösen ajánlott a hadrend
esetében, de különösen fontos a szintén rend
jellemű Dwoon vértes gyalogossal. A káosz jellem
hadrendesei a legjobban védettek, és a
káosz/halál jellemben toroni kalandozók is
megtalálhatók, amik néhány egyedi lappal (Rounn
Lyechard, Vihargárda kapitánya, Regitor
imperalis, Hadiállapot) tovább kombinálhatók. A
fentiek ismeretében mindenki maga szájíze
szerint építhet küldetés, vagy éppen
ostrompaklit. Akár Erioni fallal, 4 jellemre is.
Ezért csak 1 paklilistát fogok írni, illetve
kiemelem a többi koncepcióba használható
lapokat.
A téma erősségei a kalandozók
mellett:
Ostromgyűlés - Majd minden akadálylapot le tud
szedni
Lándzsavívás - A +1 támadóküszöb miatt a
fegyverforgatók is hatékonyan használhatják
Fegyvertörés - Ingyen sebzés, kis kalandozókkal
ideális. Különösen nagyot sebez a Császári
gárdistával, aki a mellette lévő hadrandesek
számával növeli az általa használt akciólap
sebzését
Ranil angyala - A dwoon témát erősíti azzal,
hogy véd 1 kalandozót.
Szkún elsüllyesztése - A káosz, halál vonal nagy
része megoldja, beleértve a Quironeiai
fegyverforgatót
Magányos farkas - Ha nem elég az Ostromgyűlés,
akkor a küldetéspaklit kiegészíti
bestiasemlegesítéssel
Újoncok kiképzése - Egyértelműen segít a
végjátékban azzal, hogy az összes hadrendes
kalandozónkat olcsósítja
Határvillongás elfojtása - Sokan oldják, de
kettesével majd mindegyik
Határerőd ostroma - 2 MP-ért 4 dp, ha megvédjük
az építményt, amit ad
Rabszolgalázadás leverése - Ez is jó küldetés,
többen egyedül oldják
Lótusz leánya - Csak élet jelleme korlátozza
kicsit a felhasználását, egyébként a káosz-halál
vonal is igényelné a visszaforgatást
Slan kard - Bár nem kardművészek, azért hasznát
vehetjük a +2 támadóküszöbnek
Hercegi hadi akadémia - Bár Dp-t ad, de azért
igazi előnyeit élet, és rend jellemű
kalandozóinknak adják
Fejszecsapás - A -1 támadóküszöb gond lehet, de
Slan karddal együtt jól használható
Vigyázó rend nagymestere - Bár nem hozható ki
fegyverforgatóval, mégis hasznos lehet
Pteropta - Minden ostromverzióban hasznos,
illetve ostrompaklik ellen még hatékonyabb
Kötések oldása - Ha játszunk Pteroptával, akkor
érdemes meggondolni a használatát (Ez minden
kiskalandozós ostrompaklira igaz.)
Titkos alagút - Különösen a Quironeiai
fegyverforgatóval ajánlott használható, mert
segít kiküszöbölni azt a hátrányt, amit a
pihenőben érkező kalandozó jelent.
Kincseskamrához csatolva gyakorlatilag ingyen
veri vissza az ostromot.
Akkor a pakli, halál-káosz
küldetésre:
3 Abasziszi falanxhacos
3 Toroni ezüstkard bajnok
3 Császári gárdista
9 Quironeiai fegyverforgató
3 Sors keze
2 Titkos alagút
3 Szkún elszüllyesztése
3 Határvillongás elfojtása
3 Rabszolgalázadás leverése |
3 Fegyvertörés
3 Lándzsavívás
2 Ostromgyűlés
Kincseskamra
Ispotály (lehet helyette Labirintust,
Weila-szentélyt, vagy Kriptatermet használni, ha
rendelkezel valamelyikkel)
Dicsőség csarnoka |
A paklit természetesen 60 lapra
is össze lehet rakni, hogy csak egyet említsek a
számtalan változtatási lehetőségek közül.
Végezetül egy egész más témát is
szeretnék felkarolni. A 2006. június 3-i mezőkövesdi OVV-n sokak meglepetésére a
kiskalandozós ostrompaklik domináltak, az első
helyezett toroni ostrompakli, a második pedig
goblin ostrompakli lett, mindegyik maximális
számú Pteroptát, és Kötések oldását használt. A
harcművész paklik háttérbe szorultak az utóbbi
időben, ezért úgy gondolom, hogy
itt az ideje róluk is írni pár sort. Közös
vonásuk a hadrendesekkel, hogy ezeket is össze
lehet rakni több jellemkombinációban, és akár 4
jellemre is.
Az élet erősségei:
Szang Pa
Dzsad kardtáncos: Ha női harcművész paklit
építünk, akkor nyerő lap
Ékes tegzek háza: Szintén a női verzióba
Caukoi útonálló: Olcsón jön, és a pusztakezes
kombinációk határértékét csökkenti
A rend erősségei:
Sian Ten Noi: Nehezen üthető, ha játszunk
pusztakezes támadással
Shirin wri Kriles: ő kezdi a harcot...
Sheina Cwa Modrem: Pszi akciólapokat pörget, ami
a Keleti szél Pagodával még ráadásul olcsóbb is
Di Mareni testőrnő: Shirinnel, Kardtáncossal
együtt hatékony
Titkos szekta nagymestere: Képes kivédeni a
Fényurat, ezért káosz jellemben is van, aki
használja
Káosz jellem:
Hogario kai Tamur: Hogy az építmények nálunk
legyenek
Imeko torony: Ha Hogario nem elég, ráadásul még
kombóznak is
Enraco Tamura: Az ellenfél küldetéseit
belassítja
Slan kard: A Káosz jellemben sok a kardművész,
így nekik ideális
Döfés szívbe: Lásd Slan kard...
Halál jellem:
Égi gyermek: Pusztakezes kombinációkkal halálos,
Sian Ten Noi-al együtt érdemes használni emiatt
Hiunn Tinn: ő is szuke, így kiegészítőember
Ude Tadako: Szintén
A Felmentő sereg hívása, Hatodik
érzék, Átkelés a Yian-Yiel hegységen, Keleti
szél Pagoda mindegyik koncepció erősségét
képezi. Ezek mellett el kell dönteni, hogy
Szívbedöfős, Psziző, vagy pusztakezes
támadásokra alapozunk, illetve hogy melyikből
mennyit akarunk használni.
Általában a Szívdöfésre a Káosz-halál vonalat
szokás ajánlani, a pszire (Hatodik érzék,
Halálos ujj) a rend-élet ajánlott, a pusztakezes
akciólapokhoz pedig a rend-halál, de a Caukói
útonálló bekívánkozik. Persze a pszi akciólapok
beférnek mindegyik koncepcióba.
Balogh András
Új hullám verseny után bátran ajánlható
Az Orczy-kert 2006. május 13-i Új hullám versenyét Szuke-pakli nyerte meg, ennek ellenére nem
Harcművész paklikat ajánlok mai cikkemben, hanem
éppen olyan paklikat, amik az ÚJ hullám
dominánsnak tűnő paklija ellen igen jó eséllyel
indulna.
A szuke pakli talán legnagyobb
fegyvere harcban a Döfés szívbe, amit
Slan-kardnak hála 9-10-re szoktak dobni. Harcban
leghatékonyabban Fényúrral, Csapással, Wirggel,
Romlás virágával, illetve alacsony szintű
kalandozókkal védekezhetünk.
Dwoon Lovagok:
3 Hűségeskü
3 Sors keze
3 Sorsfordulat
3 Vadon lázadása
3 Lord ral da Ranga
3 Imrym Dall
1 Eligor
1 Gorban Lyalmur
3 Ellana papnő
2 Csapás |
3 Fejszecsapás
2 Pusztító csapás
3 Fegyverrántás
1 Fényúr
3 Ranil küldötte
3 Ranil Angyala
Torononyszintek:
Kyel-szenély
Weila-szentély
Critai tábla |
A dwoon lovagpakliban
megtalálható a Fényúr+Fegyverrántás, illetve a
Csapás is. Ráadásul dwoon kalandozóinkat Ranil
küldötte is megvédi a haláltól. Ráadásul ez a
bestia(?) feloldja a hűségeskü hatását. Ha pl.
Hűségesketek egy Rangát a tornyomhoz, aki
harcban meghalna, és használom a küldöttet,
akkor nemhogy nem esik a torony, de Ranga és a
torony is túléli, ráadásul innentől kezdve nem
köti össze őket a hűségeskü, tehát nem esik le
az egyik, ha a másik Múltba/Mélységbe kerülne.
Fontos a Weila-szentély használata, mert a fenti
esetben megéri vele semlegesíteni az Égi
vadászt, illetve Égi sereget egyaránt.
És mellesleg Ellana-papnő
segítségével 1 körben több szintet is le tudunk
ütni...
Regitor Idegroncsolással
4 Regitor imperalis
2 Khimer trodar-on Ecchyn
2 Gorban Lyalmur
2 Kyr légiós
2 Kyr pusztító
4 Sors keze
4 Sápadt angyal átka
4 Sorsfordulat
4 Lélekörvény
2 Arel harmadik hava
4 Szöktetés az inkvizíció tömlöcéből
4 Gra-tinoli csata megnyerése |
1 Villámhadjárat a rivális hadúr ellen
4 Pusztító csapás
4 Idegroncsolás
4 Dobótőr
1 Raquan tüze
4 Wirg
3 Manacsapda
1 Rejtett város
Weila-szentély
Critai tábla
Gilron-szentély(Rejtett város, Rattikani
fogadója, Taverna) |
Ezt a paklit két okból teszem fel
a mai ajánlómba:
- Szinte mindenkiétől eltér legalább az
Idegroncsolás használatában a verzióm.
- Jó példa, hogyan lehet pl. szuke ellen
drasztikusan javítani a nyerési esélyeket.
Szukék ellen a hagyományos kyr
pakliknak nincs sok esélyük, mivel harcban a
kardművészek erősebbek, és így Gra-tinol előnye
elvész.
Azonban az Idegroncsolás igencsak erős minden
nagykalandozós pakli ellen, de a szukék ellen
különösképp. (Gondoljunk a Keleti szél pagoda
visszaforgatós képességére, amivel szintén
drágább a visszaforgatása az idegroncsolt
kalandozónak.) A Wirg szintén erős menekülés
mind a szukék, mind a Shereb elől, ami szintén
népszerű. Azonban az
Idegroncsolás+Gra-tinol+Wirg hármas egyenesen
MP-taposást okoz, hiszen a drága MP-ért
visszaforgatott kalandozót mindössze 1 MP-ért
sérültbe tudjuk forgatni úgy, hogy kyrjeinket
nem fenyegeti a harc. A fenti verzióban egy
vesztésre ítélt összecsapást nyerhetővé lehet
javítani.
Kaoraku egyháza dzsenn
segítséggel:
4 Aranysereg harcmester
4 Romlás virága
4 O Kuan Han
4 Sahun Dierdzsan
1 Seyla
4 Feltámasztás
4 Pszi csapás
4 Csapás
2 őstűz teremtése
4 Shereb
2 Quintarha |
3 Manacsapda
4 Szöktetés az inkvizíció tömlöcéből
4 Dzsad bankház kifosztása
3 Felmentő sereg hívása
3 Lovagi torna megnyerése
1 Queliquor
4 Sors keze
1 Grimoir
Weila-szentély
Gilron-szentély(Keleti szél pagoda, Imaszentély,
Császári vadaspark) |
Emlékeztetőül: O Kuan Han
képessége szerint a megszakító cselekedeteket
csak MP-kötöttként használhatjuk. Így többek
között nem lehet megszakítóként 6. érzéket,
Kötések oldását, Sorsfordulatot, Isteni
segítséget használni. A pakliban a Csapásnak, és
az Aranysereg harcmesternek van megszakító
használata, ezért O Kuan Han az ellenfelet fogja
zavarni. A csapás használható sebzésre
MP-kötötten, a harcmester meg egyértelműen
többet nyer Kaoraku helytartójával, mint
amennyit veszít, hiszen így egy fordulóban akár
3-szor (Éberként kezd, majd visszafordul, és a
pagoda is vissza tudja forgatni) is tud
manőverbe menni.
Pagoda, és Sahun irányításával 1 MP-ért lőhetünk
pszi csapást ellenséges kalandozóra elfordulás
nélkül. Ha lent van O Kuan Han, akkor biztosan
sérültbe fordul, mivel nem védheti ki 6.
érzékkel, isteni segítséggel.
A pakli szuke ellen azért is erős, mert az estek
többségében ez hozza ki a pagodát, hiszen ehhez
elég 1 harcmester, vagy O Kuan Han. A
virág+szöktetés, Virág+Feltámasztás(Imaszentély
miatt 2MP!) szintén erősek, a Huri ezekhez
képest gyenge trükk csupán. Néha 5 MP-ért
lerakott Virág is képes megverni a szuke paklit.
Hála a Quintarhának, fel vagyunk fegyverkezve
Tamuráék jelenbe kerüléskor érvényesülő
laphatásai ellen is.
Imaszentély mellett pedig ezek a kalandozók
mindegyik küldetést jó eséllyel megoldják.
Balogh András
Ütközet, és Ezüstlángok
Ma is több paklit osztok meg
veletek, melyekben ezúttal az a közös, hogy az
ebben a hónapban nyerhető ultra lapokra építek.
Az egyik mai téma az Új Hullámon nyerhető
Ütközet lesz, míg a másik, a májusi ultraegyedi
kyr, Cyrgaan Khae'Lornra, az ezüstlángok
vezérére épül.
Az Ütközet esetében 3 dolgot kell
megoldani, hogy egy harci kör alatt nagyot
aprítsunk:
1. Olyan akciólapot használjunk, ami minden
ellenséges kalandozón sebez. Sajnos ilyen nincs,
be kell érni a frontemberek sebzésével
(Pörölyzúzás, Roham)
2. Az ellenfél kalandozóit frontemberré kell
tennünk (Csatamén kiváló)
3. A végletekig feltápoljuk a fent említett
akciólap sebzését (Császári gárdista, Gorban
Lyalmur, Jahrn on Doir, Pallos, Vöröslunír
hosszúkard)
Az Ütközetre kétfajta pakli
jutott egyből az eszembe, az egyik hadrendre, és
Pörölyzúzásra épülő blokkpakli:
Hadrend-kommandó
4 Császári gárdista 4 Abasziszi falanxhacos 4 Dwoon vértes gyalogos 4 Rowoni nehézlovas 1 Vörös lovag 6 Quironeiai fegyverforgató 9 Északi szabad harcos 2 Lótusz leánya
(fontos, hogy az ellenfél kézben
tartott kalandozói ne verjenek meg) 4 Pörölyzúzás 4 Ütközet 4 Csatamén 1 Erioni fal |
4 Sors keze 1 Rounn Lyechard
(vele tudunk semlegesíthetetlen
vadont létrehozni, és abban a körben megnyerni a
játékot. Simán megér 4 mp-t is egy csomó
esetben, de általában 2-ért jön le ebben a
pakliban.) 4 Tükörútvesztő 2 Ostromgyűlés 1 Ginsour 1 Manacsapda
Kincseskamra
Weila szentély
Gilron szentély (Gát!!!!!, Császári vadaspark,
Erioni fal) |
Ideális eset: Sok kalandozó
mindkét oldalon, egyik lovaghoz csatamén
csatolva, aki
ütközetre hívja ki a kalandozókat. Nem ritka,
hogy ekkor 6 hadrendes kalandozónk van játékban.
A Falanxharcos hatalmas védelem, a vértes
gyalogos 1 MP-ért 6-ot sebez és a Császári
gárdista Pörölyzúzással 1 célponton 7-et, az
összes többi ellenséges frontemberen pedig 6-ot
fog sebezni.
Amit változtatni lehet. Be lehet tenni a Toroni
ezüstkard bajnokot, ekkor Rounn kicsit olcsóbb
lesz, de akinél önmagában erősebb képességgel
rendelkezik, az a Csatamén, Ütközet páros miatt
kihagyhatatlan a pakliból.
A másik Ütközetes pakli
lovagokra, Rohamra épül:
Lovagias ütközet
4 Eligor
4 Gorban Lyalmur
1 Elorand
1 Lorean al Athrias
1 Ulmar din-Archeos
4 Oroszlánszív paplovag
4 Hűségeskü
4 Sors keze
4 Vadon lázadása
4 Sorsfordulat
2 Lépés a Critai táblán
4 Roham
4 Fegyverrántás |
1 Vöröslunír hosszúkard
1 Fényúr
1 Dobótőr
4 Fejszecsapás
2 Pusztító csapás
3 Hatodik érzék
4 Ütközet
2 Manacsapda
1 Ginsour
Kyel szentély
Weila szentély
Critai tábla |
Azt hiszem, itt nincs mit
magyarázni. Legfeljebb azt kell kiemelnem, hogy
Eligor miért fontos. Nos azért, mert éberen jön
vissza 1 ostromból, ha támad, illetve
végtelenszer toronyszint védelemnél, ha nem
sérül meg. Vele gyakorlatilag egyedül meg tudjuk
védeni tornyunkat.
Akkor lássuk az Ezüstlángok
vezérét, Cyrgaan Khae'Lornt. Nyilván visszaforgatós képessége tűnik
egyből erősnek, azonban én most ki szeretném
használni küldetésmegoldó képességét is.
Jelhordozók
3 Mogorva Chei (Jelhordozó)
3 Cyrgaan Khae'Lorn
2 Jakirte jak Cyr (Jelhordozó)
3 Liliath
3 Sors keze
3 Sorsfordulat
2 Lépés a Critai táblán
3 Szöktetés az Inkvizíció tömlöcéből
3 Felmentő sereg hívása
|
3 XIII. Zászlóháború megnyerése
3 Vérgyűjtés
1 Grimoir
3 Csapás
1 Ginsour
3 Hatodik érzék
1 Császári vadaspark
Kyel-szentély
Weila-szentély
Critai tábla |
A pakli működése nem túl
bonyolult. Hozzuk le Cheit, aki Vérgyűjti magát,
vagy kihozza valamelyik társát felmentő
sereggel, vagy szöktetéssel. Szedjünk össze 3-4
Dp-t, és legyen 2-3 kalandozónk, aztán menjünk
el megnyerni a Zászlóháborút. A Jelhordozó+2xK:
Mentál>6-ot
kell teljesíteni, ami Cyrgaan képességével nem
lehet gond, hiszen az elrontott dobást
újradobhatjuk. Ha Chei, Chyrgaan, és Liliath
próbálkozik, akkor végtelenszer újradobhatjuk,
mivel Liliath felfogja a sebzést, amit Cyrgaan
okozna, így a siker garantált. A ma divatos
szuke, döfés szívbe ellen pedig a csapás a
legjobb ellenszer, Chei -7 támadóküszöböt adhat
mindössze 1 MP-ért. A paklinál a lekeverésre
kell odafigyelni. Ha a kezdőkézben nincs Chei,
és nem tudunk legalább 5 lapot kipörgetni, akkor
keverjünk le! Ugyanis az akciólapok közül egy
csomót csak ő tud használni. Az óvatosabb
játékosok esetleg használhatnak Pantheont Critai
helyett, illetve Cham Hrissust, vagy Critai
táblát megtartva Rashad bhokr Bugadajt, hogy
legyen alternatív pap a kezdéshez, ám ők nem
tudnak sem szöktetni, sem hatékonyan felmentő
sereget hívni. Persze ostrompakli ellen ha nincs
Cheink, akkor Rashad még aranyat érhet, hiszen
képes megvédeni a Kyel szentélyt. (Ne
feledkezzünk el a támadóküszöb-csökkentő
képességéről sem!) Másik alternatíva a
varázstekercs használata lenne, hiszen így
Jakirte is képes lehet magát Vérgyűjteni első
körben, és megvédeni a Kyel szentélyt.
Zárszóként szeretném felhívni a figyelmet egy
erős, de mellőzött lapra, akit Rolfrbyknosnak
hívnak. Kontrol elen hihetetlenül erős, egyedül
meg tudja nyerni a meccset, és ingyen hozza Chei
a felmentő sereggel. Bizonyos vagyok benne, hogy
van olyan verziója a paklinak, amiben
kulcsszerepet tölt be, pl. Igere szentély
felkutatása mellett. Abbelas Thinnal (idén év
vége felé megjelenő ultraegyedi) megjelenésével
biztosan rá lehet majd kombózni.
Balogh András
Pakliötletek
kezdőknek... (is)...
Ez a cikk egy sorozat első tagja, melyben kezdő
és haladó játékosok egyaránt találnak hasznos
tippeket olcsón beszerezhető, de versenyszintű
paklik összeállításához. (Feltételezem, hogy a
játékos rendelkezik a Kezdőpaklival, és a
Prekoncept sorozat lapjaival.) Ezekkel a
paklikkal nem maradsz szégyenben versenyen,
annak ellenére, hogy kevés idő és pénz
ráfordítással összeállíthatók.
Szeretném felhívni a kedves olvasó figyelmét
arra, hogy a Sötét együttállástól kezdve a Két
Mágus által kiadott kiegészítők szigorúan egy
téma körül forognak, ezért egy kiegészítő
beszerzésével, és legyűjtésével számos lehetőség
nyílik meg. (Ezért kezdőknek erősen ajánlom,
hogy először gyűjtsenek le egy kiegészítőt
legalább a gyakori-átlagos lapokból, majd ezután
térjenek át más kiegészítők legyűjtésére.) A
cikksorozat első tagjának a Sötét együttállást
választottam, tehát a Kezdőpakli, a Prekonceptek,
és a Sötét együttállás lapjaiból fogok
javaslatokat tenni pakliépítéshez. (Paklinként 1
vendéglapot megengedek magamnak, amit véleményem
szerint igen könnyen össze lehet cserélni.)
Káosz/Élet Dzsadok
4 Sors keze (Prekoncept)
4 Haditervek (Prekoncept)
4 Maszkok ünnepe (Prekoncept-Dzsad)
3 Arel Harmadik hava (Sötét együttállás-átlagos)
4 Emír lányának kiszabadítása (Prekoncept-Dzsad)
4 A jogos bosszú (Prekoncept-Dzsad)
4 Dzsad bankház kifosztása (Prekoncept-Dzsad)
2 Shindar védelmezése (Prekoncept)
1 Famor megvédelmezése (Sötét
együttállás-gyakori)
1 Sámán elpusztítása (Prekoncept-Dartonita)
3 Szférák zenéje
4 Feltámasztás (Prekoncept-Dzsad) |
4 Dzsah pap (Prekoncept-Dzsad)
4 Abul Akh Haib (Prekoncept-Dzsad)
4 Sobirai fosztogató (Prekoncept-Dzsad)
4 Sobirai rablóvezér (Prekoncept-Dzsad)
4 Dzsamrakai (Sötét együttállás-átlagos)
2 Égi vadász (Sötét együttállás-gyakori)
Kincses kamra (Prekoncept)
Gilron szentély (Prekoncept)
Dzsad bankház (Prekoncept-Dzsad)
Dzsad bankház (Prekoncept-Dzsad)
Császári vadaspark
(ősi vér I)
Dicsőség csarnoka (Prekoncept) |
Catratan-klán
4 Sors keze (Prekoncept)
4 Haditervek (Prekoncept)
4 Arel harmadik hava (Sötét együttállás-átlagos)
4 Hatodik érzék (Sötét együttállás-átlagos)
4 Catratan venomagitor (Sötét
együttállás-átlagos)
4 Kapumester (Sötét együttállás-gyakori)
4 Holdimádó portyázónő (Sötét
együttállás-gyakori)
4 Méregmíves (Kezdőpakli)
4 Császár bosszúja (Sötét együttállás-átlagos)
4 Toroni pokol (Sötét együttállás-gyakori)
4 Fekete vér (Sötét együttállás-gyakori) |
4 Catratan transyl beavatott (Sötét
együttállás-gyakori)
4 Síkkapu bezárása (Sötét együttállás-átlagos)
4 Démonúr bebörtönzése (Sötét
együttállás-átlagos)
4 Szabadulás a csontvárosból (Sötét
együttállás-átlagos)
Kincses kamra (Prekoncept)
Gilron szentély (Prekoncept)
Taverna (Klánok-Rendek)
Reagi sátorváros (Sötét
együttállás-átlagos)
Dartonita rendház
(Prekoncept-Dartonita)
Dicsőség csarnoka (Prekoncept) |
Kyr ostrom
4 Sors keze (Prekoncept)
3 Arel harmadik hava (Sötét együttállás-átlagos)
4 Vadon lázadása (Prekoncept-Nekromanta)
4 Haditervek (Prekoncept)
4 Sorsfordulat (Prekoncept)
4 Kyr légiós (Sötét együttállás-gyakori)
4 Kyr pusztító (Sötét együttállás-gyakori)
3 Sorsfordító (Sötét együttállás-átlagos)
4 Oroszlánszív paplovag (Prekoncept-Dartonita)
1 Airun al Marem (Prekoncept-Dartonita)
1 Alex con Arvioni (Prekoncept-Dartonita)
4 Fehér ork (Prekoncept-Dartonita) |
4 Pusztító csapás (Sötét együttállás-átlagos)
4 Élővért (Sötét együttállás-átlagos)
4 Fejszecsapás (Prekoncept-Dartonita)
3 Hajítóbárd (Sötét együttállás-átlagos)
1 Villámhadjárat a rivális hadúr ellen
(Prekoncept-Nekromanta)
4 Gra-tinoli ütközet megnyerése (Sötét
együttállás-gyakori)
Kincses kamra (Prekoncept)
Ispotály (Kezdőpakli)
Gilron szentély (Prekoncept)
Taverna (Klánok-Rendek)
Taverna (Klánok-Rendek)
Dartonita rendház (Prekoncept-Dartonita) |
Mint
látható, a fenti paklik könnyen beszerezhető
lapokból épülnek fel, és bárki összeállíthatja,
akinek rendelkezésére áll néhány Sötét
együttállás, illetve a kezdő , és Prekoncept
paklik. Gyakorlatilag cserélgetés nélkül
beszerezhetők, ráadásul a paklik nagy része
gyakori, átlagos lapokból áll.
|