Geoframia
Mielőtt belefognánk, csak annyit, hogy egy kicsit elfogult vagyok, mivel a toroniak a kezdetektől a kedvenceim, a Hatalmasok pedig ezen belül is a szívem csücskei. Erősek, hangulatosak és a képeik is gyönyörűek (többnyire).
Kyria
Ahhoz, hogy a Hatalmasokról alkotott képünk a lehető legteljesebb legyen, jó húszezer évet kell visszapörgetnünk az időt. Ekkor indult útnak Ynev felé egy távoli kontinensről, Calowynről a kyrek hódító hajóflottája. A partraszállást követően néhány évszázad alatt leigázták az itt élő népeket, majd a romokon létrehozták a sok ezer évig virágzó Kyr Birodalmat, amely lényegében egész Észak-Ynevet magában foglalta. Ennek a gigászi országnak az irányításában három tényező játszott vezető szerepet: a császári dinasztia,a kyr istenek főpapjai (anyrok), valamint a Tíz Tartomány legfőbb mágusai (calyrok). Ez utóbbiak voltak a Hatalmasok. Az Orwellával vívott (500 éves!)háborúságot követően a Birodalom széthullott, a Hatalmasok nagy része elesett, a megmaradtak közül pedig legtöbben a Császárral együtt a Változások Síkjára menekültek.
Toron és a Boszorkányerőd
Az Yneven maradt Hatalmasok eltérő módszerekkel veselkedtek neki a szétesést követő Káoszkornak. Legnagyobb csoportjuk Toronban rendezte be székhelyét, ekkor építették a Boszorkányerődöt, amely a mai napig otthonukul szolgál. A Toroni Hatalmasok is tizenhárman vannak, adja magát a párhuzam a lóurakkal. Míg utóbbiak egymagukban is eldöntik a játékot, tornyukból pedig bármely pakliban előnyt kovácsolhatunk, addig a toroniak inkább egymást erősítik és ezt csak tovább fokozza az erődjük, amit rajtuk kívül más nem tud kiaknázni. Ha máshonnan nézzük, akkor sokkal kevésbé kombinálhatóak. Ami még szimpatikus számomra (máskor idegesítő), az a szerteágazó képzettségeik, emiatt rengeteg küldetést tudnak oldani. A kedvencem, amikor Hania és Jakirte felébresztenek sok ezer éves álmából egy Jelhordozót, bizonyos Athalayt, a Keleti szél című regény egy jelenetét átemelve a játékba.
Van egy lényeges dolog, ami nem jelenik meg a kártyában: a Hatalmasok egytől egyig kyrek (ahogy a toroniak nagy része). Mivel az Észak Lángjaiban debütáltak, amikor a fajok még nem voltak ennyire kihasználhatóak, ez belefér, arról nem is beszélve, hogy mekkora előnyt adna egy első körös fix Jakirte vagy Hania (vagy körönként +1 Bakpápa…). Mivel a vallásuk sincs a lapokon feltüntetve, ezeket külön megemlítem.
Öregek
Három olyan Hatalmas él a Boszorkányerődben, akik még Calowynen látták meg a napvilágot és ugyanazt a testet viselik, amelyikkel húszezer éve Ynevre léptek. Őket nevezik Öregeknek, hatalomban messze felette állnak a többieknek. Velük lapokon nem találkozhatunk, amit én személy szerint nem is bánok annyira, esetleg szövetségesként tudnám elképzelni őket.
Változók
A Hatalmasok mágiájának egyik legerősebb példája az irányított újjászületés. Eme nagy hatalmú szertartások segítségével haláluk esetén lelkük egy kiválasztott gyermekük, vagy unokájuk testében születik újjá. Ezek a Változóknak nevezett vándor lelkek öten vannak, hármukkal találkozhatunk is a mappánkban. A Farkas, Fried-re Vilar Morgena elkötelezett híve, neki szolgál az Ikrek teljes szektája. Ő egy kicsit kakukktojás, lévén nem a kontroll-vonalat erősíti. Hania Igere hitét vallja, címerállata a teknős. Talán Változóként megérdemelt volna még egy alapszintet, de így sem panaszkodhat: a hordák (vagy akár Fraien) nagy ellensége. Végül, de nem utolsósorban itt van a Weila-hívő Jelhordozó, a Pávacímeres Jakirte. Hozzá nem fűznék semmit, a jó bornak nem kell cégér…
Ifjúk
Legcsekélyebb hatalommal azok rendelkeznek, akik (általában a Boszorkányerőd belső csatározásai következtében) elveszítették vándorlelkeiket, így a rangban következő leszármazott vette át a helyüket. Számuk jelenleg öt, a kártyában kettőt ismerhetünk: Sittas, a Vadkan és Harn Sys Terrn, a Macska. Mindketten Tharr hívei, a jelenlegi DP-szegény környezetben talán a Macska a leggyengébb, de ha már a boszorkányhadura is színre lép, mindjárt más a helyzet.
Számmisztika
Mindenképpen meg kell említeni a kyrek és a toroniak babonásságba hajló függését a számoktól. Röviden: minden páros szám baljós előjelet hordoz, a páratlanok pedig szerencsét. Ez a mindennapjaikat teljesen átszövi, az isteneik számától elkezdve, olyan apróságokig, minthogy páros napokra nem tesznek fontos megbeszélést. Egyes vélekedések szerint a legutóbbi, tizennegyedik Zászlóháború (már rosszul hangzik) elvesztésének egyik lényeges oka az volt, hogy felborult a Boszorkányerődön belüli kényes egyensúly, amikor egy vándorlélek elpusztulásával mind a Változók, mind az Ifjúk száma páros lett. Erre nem találtam jó kártyás analógiát, esetleg a 11 és 13 manás kalandozók utalhatnak erre, de ezek csak mai szemmel tűnnek drágának. Én mindenesetre olyan dekket, amiben van kyr/toroni, feltétlenül páratlan lapszámra rakok össze.
Aki szeretne olvasni a Hatalmasokról, annak ajánlom Gáspár Péter (Jan van den Boomen) Kyr históriák vagy Toroni krónikák című novellagyűjteményeit (a S éjre vált a nap és a Számoknak ideje novellákban tűnnek fel), vagy a Toron kiegészítőt.
Szerző: Anon és Cobin

