Hóbagoly
A Kárhozat szilánkjainak története olyan eseményeken alapszik,melyek megtörténtek. Méghozzá nem máshol, mint Yneven. A KM tesztcsapata félelmet nem ismerve vetette bele magát a veszélyes küldetés megoldásába, miközben az új kiegészítőben szereplő kedvenc szereplőik bőrébe bújtak.Tartsatok velünk Ti is, hogy megtudjátok mi rejlik a kárhozat útjának végén!
***
A csapat döntésre szánta magát. Ahhoz, hogy a kő világítson, hőstetteket kell véghezvinniük, és mi lenne nagyobb hőstett annál, hogy legyőzik a környéket sanyargató Mida-bárót, akivel ráadásul személyes elszámolni valójuk is van.
Az éj leple alatt indultak el Torall szívébe, hogy a járőröket kikerülve bejussanak a palotába. Nem volt nehéz dolguk, hiszen a mord által zsákmányolt kétes eredetű varázskristály játszi könnyedséggel porlasztott szét egy ember méretű darabot az épület hátsó falából. A behatolók próbáltak csendben az alvó hatalmasságra törni, arra azonban nem számítottak, hogy az öreg báró ébren van ezen a késői órán.
Ez önmagában is elég probléma volt, de korántsem a legnagyobb. Bár a hófehér üstökű nemesnek nem voltak segítői, voltak azonban mágikus képességei, és óriásokat meghazudtoló testi ereje, no meg hatalmas szemfogai. Hőseink alaposan elszámolták magukat, mikor az éjszaka közepén szálltak harcba egy nagy hatalmú vámpírúrral.
A teremtmény sebei azonnal beforrtak, ahogy megsebzett áldozatainak vére felszívódott fakó bőrén keresztül. Karmai jókora darabokat hasítottak ki Hubyr páncéljából, aki egyre súlyosabb sebeket gyűjtött be. A boszorkánymester varázslatai haszontalanok voltak a kegyetlen élőholttal szemben, aki saját maga is veszélyes mágiákat forgatott. A lovag és az elf is vérző testtel hanyatlott a padlóra, de Hasser résen volt és utolsóv arázserejét felhasználva beforrasztotta Hubyr sebeit. Ezzel azt érte el, hogy magára vonta a vámpír nem kívánt figyelmét. A szörnyeteg rávetette magát a védtelen papra, és szinte kettészakította az öreget.
Hasser úgy érezte lelke elhagyja az anyagi testet, de az utolsó pillanatban egy vigyorgó arcocska jelent meg előtte, amelyből furcsa fényesség áradt. Először azt hitte csak képzelődik, de aztán rájött, hogy a bálványt tartja a kezében, amint az a maradék belefoglalt energiával begyógyítja hordozója sebeit. A kis fétis egy utolsó mosolyt villantott Dzsah kegyeltjére, aki talán már nem csak Dzsah kegyeltje volt, hanem valaki másé is, akit sörrel itatott, és aki megmentette az életét.
Hubyr eközben ráébredt, hogy Ranil szent fénye megégeti a mágikus élettel felruházott holtakat, ezért a Napistenhez fohászkodott, hogy sújtson le ellenfelére. A kimerült vámpír nem tudott mit kezdeni a vakító fénnyel, ami megakadályozta regenerálódását és legyengítette tagjait. Mikor keserves üvöltése végleg elhalt, és Ranil fénye kialudt csönd ülte meg av aksötét termet. Csupán egy apró vörös fénypont hirdette csendben a félelf tenyeréből tagadhatatlan üzenetét: Hősiesség.
„Két fajta lény van Yneven: Akit érdemes itatni, és akit nagyon nem.”
(Hasser mun-Ladzsah)
5 MP Királyvámpír PAP/VH/Pap/BM Pszi, szférák: halál, lélek
Tharr-hívő élőhalott (vámpírúr), kyr Démonológia II, Drágakőmágia, Élettan II
F:10 A:10 M:10 5.szintű Halál jellem
Gyakoriság: Egyedi Grafikus:Rene Sorszám:3347
Akaratátvitel 2
Leidézése után jelenbe kerülésekor irányítójának egy tetszőleges pozícióban lévő kalandozója sérültbe fordul. A kalandozó élőhalottnak és vámpírnak minősül véglegesen, és kap 2 Alapszint-jelzőt.
[1(harc előkészítés)] Csapatának vámpír kalandozói +1 alapszintet kapnak, illetve minden harci kör végén 1 szintet gyógyul az, amelyik éber. Az összes ellenséges kalandozó veszít 1 alapszintet. A hatás a harc végéig tart.
Az igazán gonosz és hatalmas vámpírokkal bizony nehéz elbánni. Gyorsabbak, erősebbek és szomjasabbak minden fajtájukbelinél. Legerősebb szövetségeseiket hatalmas vámpírrá teszik és a vérivásával halhatatlanságra tesznek szert. Ha harcba indul, a vérszívó szörnyeteg előszeretettel készíti elő végzetes csókját. Biztos, hogy egy ilyen figurával senki nem szűrné össze szívesen a levet. Az ismeretségnek nagy a kockázata. A Királyvámpír végtelen hatalommal ruházhat fel, vagy Tharr oltárán végzed…
Szerző: Liborion

Csapdák terme őrgólemekkel seidal-lal.
Ostrom ingyenesítés.
Az eseménylap ami két gaugot hoz.
És ha le tudok csatolni akkor csak várni kell jöjjön ostromolni.
És akár két kallerrel ostrom.
De mondjuk a most kijött villámostromos paklik még ezt is legyorsulhatják rosszabb húzás esetén.
És akkor még a trónerem vérgyűjtés igere küldit nem is gondoltam bele.
Második körre csodás húzásnál lehet 2 5-ös 2 4-es szintű kaller 11 MP-vel
És akkor még a zombis pakliról nem is beszéltem ott 4-3-2-1-0-ért jön attól függ mit húzott fel az ember.
Ez is le lett tesztelve?
Na ha még a zombis pakli elkezd vérgyűjteni.
Rémálom.
Az elmúlt napok lapjait nézve semmi baj nincs ezzel a lappal. ;-)
A képek viszont még mindíg nagyon tetszenek!
mondjuk nagykallerek ellen azért neki is meggyűlhet a baja. 5-6 szintet sebezni első körben nem lesz egyszerű egyik félnek sem.
viszont van egy sejtésem: a hordapaklik nem ebben a kiegben fognak a felszínre törni :)
Ami pozitívum, jó a képe, és némi ötletességet látok benne, talán a régi ur vámpírral hangulatos lenne (bár erre nem hinném törekedni fog bárki is). Nekem adja magát, hogy Romlás hírnökével kezdjek, majd beforgatok egy rabszolgát, kipakolom az Orwella akaratokat, és viszlát.
Ami negatívum, egyrészt hogy ilyen megjelenik, illetve sorolhatnám, de egyetértek az előttem írókkal.
Azzal nyugtatom magam, hogy a lap azért ki lett tesztelve(bízom benne), és nem fogja annyira borítani a játékot, és az asztalt mintsem azt várjuk. Thausur megjelenésekor is hasonló volt a helyzet, és egy év után mégsem okozott akkor kárt. Egy dolog biztos, nem szeretnék ez ellen a lap ellen játszani.
http://www.ketmagus.hu/tooma_porolye.jpg
Hát erőteljesen osztom DiN Kapanyanyimonyok és a hasonló véleményeket. Ez így ebben a formában ultrabrutál. Biztos bennem van a hiba, de DiN okfejtését nehéz cáfolnod, hogy nem igazán van egyensúlyban a lap negatív és pozitív nézőpontjai. Tovább megyek, van ennek a lapnak negatívuma egyáltalán?
A lap erőssége úgy vélem mindenkinek átjön, viszont én (is) megkérdezném, hogy milyen, a lappal kapcsolatos kreativitásról beszélhetünk? Mert az nem jön át. Erős, tápos mit több per pillanat broken, de az én szótáramban mást jelent a kreativitás.
bye: ComECon
bye: ComEcon
Lássuk anegatívumokat:
-Sérültbe fordul egy -akármilyen- kalandozó.
Cserébe:
-kap 2 alapszintet.
-5/5.
- Beépített vámpírcsók.
- Vérgyűjtés.
- 2 kaszt.
- 10/10/10.
- kyr/élőhalott (nincs ellana, gra-tinol-lélekörvény tengely, dupla r.város)
Hol itt a balansz?
Ez a lap válasz azoknak akik szerint a
hramgraug túlzás a maga 7/5/duplakaszt/halál szféra/akarátátvitel2-jével (szerintem túlzás volt). Ez a vámpírfószer reggelire kettéhúgyozza.
Nyilván nem tisztem felülbírálni egy tesztelői csapat munkásságát, de ha ez a lap 7/5, akkor egy korrekt egyedi, ha mondjuk 6/5, vagy 5/4 akkor egy erős, hasnálható FMV egyedi, de így egésze egyszerűen broken, mert úgy alázza seggdörgölövé az összes eddigi kaller MP/szint arányát, mintha nem egy év, hanem egy évtized telt volna el az utolsó kieg kiadás óta.
Bocs ha kicsit eltúlzott volt a reakcióm, de kicsit lehervasztott ez a lap (nem is a lap maga, hanem a paraméterek).
Így hogy magát is be tudja forgatni, sokkal erősebb mint elsőre gondoltam. Szerintem úgy még hangulatosabb lett volna, és úgy is erős lenne. Amúgy tetszik hogy alternatív módokon van megközelítve a mp szint arány, és van mellé negatív képesség, kérdés csak az hogy mennyire fogja hátráltatni. sakatorrnál, igere szentélynél buksz egy tornyot, de kiválasztott akaratával, igere szentély romjaival elég erősnek érzem.

Azért igyekszem ellenállást tanusítani, mint ahogy lázlátó ellen is tettem. :p
Emellett nem megyek el szó nélkül. Amennyiben ezt a tesztcsapat alázására mondod, akkor ezt a kontextust visszautasítom. Szíved joga véleményt formálni, azonban más szájába adni ilyet nem szép dolog.
A tesztfolyamat hosszú, sok munka van benne, és messze túlmutat az mp-érték felfelé és lefelé történő próbálgatásán. Előző hozzászólásom lényege pont az volt, hogy ez csak egy apró szelete a teljes képnek. Kifejezetten hangsúlyoztam, hogy az MP csak az egyik paraméter a sok közül. Ezt az állításomat szeretném ismét megerősíteni, mert úgy látom hozzászólásodból hogy ez szükséges, vagy minimum nem árt...
Most olyan kalandozók is jönnek, akiknél a tesztcsapat kreatív volt a különböző paraméterek meghatározásánál, és emiatt bizonyos esetekben lefelé, bizonyos esetekben felfelé kellett menni az MP-értékkel.
Én személy szerint érdekesnek találom, ahogyan az Alvó láng, vagy éppen a Királyvámpír befolyásolja a pakliépítést.

Ha mégsem jön be az érzés, akkor tervezek egy-kettőt:)
Vigyázzni kell azonban az mpspirálra/"lap erősség spirálra", azaz, hogy a régi mk lapokat is elő tudjuk még venni versenyekre. Legalábbis ha ezt a lapot most összehasonlítjuk a Vámpír lappal, akkor igen érdekes következtetéseket lehet levonni. Nyilván üzletpolitikailag megéri, de hosszú távon nem jó az egyre elvadutabban erősödő lapok. Meg kell találni az egyensúlyt, bár gondolom Ti is erre törekedtek, azaz hogy a játékélmény megmaradjon, de azért fogyjon is a kieg. Nekünk játékosoknak is fontos mind a kettő, előbbi azért, hogy élvezzük a játékot, utóbbi pedig azért, hogy legyen az MKnak jövője.
Összességében tetszenek a kiegészítő lapjai, de néhány lapom én érzem a fentebb említett problémát.
AgGarach/Őrgólem mellett 2féle fajpaklival is pikk-pakk lent van 2 (Ceriak?). a képe szép lett.
Ha nincs más kalandozód, akkor nincs opciód, őt kell sérültbe forgatnod, és ő kapja a 2 alapszint-jelzőt.

A kötelékek elfogyott majd egy év alatt. Ez a kiegészítő elfogy egy hét alatt. Nagyon brutál jó lapok.

5/7, vérgyűjt, démonológia II-vel kapuzik, beépített vámpírcsók (szerencsére harc előtt már nem tudja lapból is kijátszani). szerencse hogy kyr, így csak kyr/élőhalott pakliba fér be, emberbe már nem.


